Srácok vkinek vannak infói a műfüves pálya világításával kapcsolatban hogy mi a fenének van ha még egyetlen egyszer sem volt felkapcsolva?!El hagyhatták a lakat kulcsát vagy nagyon pörög az óra ha fel van kapcsolva?Szinte minden csapat edzése 6 fél 7 környékén még tart és tök sötétben kell szaladgálniuk a 8-10 éves gyerektől kezdve a lány csapatig mindenkinek./kivéve a nagyon piciket akik a teremben edzenek/
Flúgos futam (8. forduló)
Letudtuk a 8. fordulót is, és a tendencia folytatódott: továbbra sem igazán vált el az ocsú a búzától: nagyon egyben van a mezőny. Az első és a 11. helyezett között mindössze 8 pont van, de az első és a hatodik hely között is csupán egy győzelemnyi a különbség. Lássuk részletesen, mi is történt a hétvégén a harmadban!
KBSC – Eger 0-0: Ennél azért többre számítottunk, eredményben mindenféleképpen, de a játékunk, ami igazán kiábrándító volt. Kulcsembereink látványosan rossz napot fogtak ki, ezzel a produkcióval pedig nem lehetett áttörni az egri tankcsapdákon. Az Eger a brutális első öt forduló után sorozatban a harmadik találkozón maradt veretlen, ráadásul első alkalommal nem kaptak gólt idegen pályán. Nekünk viszont ez volt az első találkozónk, amikor gólképtelenek maradtunk, talán nem ártana kisebb átalakításokat végezni a csapatszerkezetben, esetleg némiképp feltüzelni az ennél ezerszer jobb teljesítményre képes játékosokat. Mindenesetre lecsúsztunk a 6. helyre, igaz, ahogy már említettük, 3 pont csupán a lemaradásunk a listavezetőtől.
Felsőtárkány – Hajdúböszörmény 1-1: Várható volt, hogy a Böszi nem adja könnyen a bőrét, gyorsan ki is egyenlítették a tárkányiak gólelőnyét Bogdanovic révén. A két szerb gólvágó (Bogdanovic, Milovac) egyébként fej-fej mellett (5-5 gól) halad a góllövőlistán, alighanem a csoport legveszélyesebb támadóduóját alkotják. A tárkányiak közvetlenül előttünk tanyáznak, mivel eggyel jobb a gólkülönbségük, velük jó lesz számolni a következőkben. Jó hír (számunkra), hogy a böszörményiektől a sztenderd kezdő Lovas és Hokk is kiállításra került, így 1-1 meccses eltiltásukat fogják tölteni a hétvégén.
Jászapáti – Nyírbátor 3-2: Van egy olyan megérzésem, hogy ez a Jászapáti a végén legalább a középmezőnyre jó lesz, és nem lesznek kiesési gondjai. Habár a nyírségiek kétszer is vezettek a találkozón, Kotula papó két góljával és Kőbányai találatával sikerült megfordítani az eredményt. Kotula egyébként már másodszor duplázott, és már 6 gólnál tart, ha bírja a sorozatterhelést, akár még gólkirály is lehet. A nyírbátoriak összeszedtek 6 sárgát, ráadásul kapusukat is kiszórta a spori, úgyhogy nem mondhatni, hogy szimpatikus vesztesként tapsolták meg őket a jászsági szurkolók.
Tiszaújváros – Létavértes 0-2: Kezd „elfogyni” az Újváros, már csak kilencedikek a tabellán. Hol van már a négy győztes meccses bravúrkezdés, azóta megvan már a négy vesztes meccses bravúrfolytatás is, úgyhogy én a helyükben nem lennék tökéletesen nyugodt a nyírbátori kirándulás előtt sem. Az azért várható volt, hogy két ember nem fogja tudni a vállán cipelni a csapatot az egész szezonban (Dávid Zoli 5, Kovács Peti 4 gólja mellett csupán Kera volt eddig eredményes), ha a többiek is felnőnek a feladathoz, megbízható középcsapat lehet a Tiszaújváros. A Léta menetel tovább, a mieink, illetve a Ferencváros otthonában elszenvedett vereség csupán kisiklás volt, azóta 4 győzelem van a nevük mellett, és nem is nagyon várható túlzott megtorpanás. Kétségtelenül a bajnoki cím (egyik) legnagyobb esélyesei. 23 lőtt góljuk egészen imponáló (mit mondjunk a mi 10 találatunkra?), a most is két gólt szerző Kertész 7 góljával vezeti is a góllövőlistát.
Ferencváros II. – REAC 1-1: Habár a palotaiak vezettek a szünetben, nem tudták megőrizni előnyüket, igaz, Pantelis góljának időpontjában már 10 emberrel játszottak Debreceni kiállítása után. A nálunk is megfordult játékos 8 meccsen már a második piros lapját gyűjtötte be, valami nincs rendben a REAC futballistáinak fejében. A Fradi úgy szerepel, ahogy általában a tarcsik szoktak: nem túl nagy elánnal vetik magukat a küzdelmekbe, mégis elcsípnek egy-egy pontot, komoly zavart okozva a tabellán.
DVSC-DEAC – Cigánd 4-1: A kisloki folytatta bravúrsorozatát a Cigánd ellen, ebben a fordulóban már ötödször nyertek több mint 3 góllal. Azért egy kis érdekesség, az utóbbi 6 meccsük: Tárkány-DVSC 1-4, DVSC-Putnok 3-0, Léta-DVSC 5-1, DVSC-Nyírbátor 4-0, Hatvan-DVSC 1-4, DVSC-Cigánd 4-1. Na, melyik a kakukktojás? Ennyire kiemelkedő lenne a Létavértes? Vagy várjunk csak… Nem ők a Loki fiókcsapata? Komolyan mondom: szégyen, hogy ebben a nagy magyar futball-bohóckodásban ilyenek megtörténhetnek. Egész véletlenül azon a meccsen hiányzott a Lokiból az állandó kezdő Króner, Ludánszki, Szabó Roland, a góllövőlistát társbérletben 7 góllal vezető Molnár Tamás, valamint Szatmári is, helyettük olyanok kaptak helyet, mint az egyaránt 18 éves Fülöp és Nagy, vagy a mindössze 17 éves Lénárt. A Cigánd ellen már a szerb Trninic is bevetésre került az első csapatból, ahogy Szécsi Márk és Ferenczi is. Ugye nem lóg ki a lóláb, tisztelt barátaim? Én a magam részéről a DEAC csapatát a továbbiakban csak a Léta takarítószemélyzetének vagyok hajlandó tekinteni… A Cigándtól sokkal többet vártunk, a futószalagon elszenvedett három vereség következtében lesüllyedtek egészen a 13. helyig, szerencséjük, hogy hétvégén alighanem begyűjtik a 3 pontot. Ha nem, Fogarasi Zoltán nem hiszem, hogy a kispadról élvezheti tovább a felújított cigándi komplexum légkörét.
Ebes – Putnok 1-3: A Putnok menetel, és bejelentkezett a bajnoki címre esélyes csapatok közé. Már zsinórban a negyedik győzelmükön vannak túl, ezúttal az eddig meglehetősen pozitív képet mutató ebesieket sikerült két vállra fektetniük. A szeptemberben igazolt Serban meglőtte első gólját narancsmezben, Szabó Ádám sorozatban 3. meccsén a 4. gólját lőtte, igaz, büntetőből. Pályára lépett az ebben a hónapban igazolt (gondolom, csapat nélkül volt, másképp hogy?) ukrán Sverenko is, azt tippelem, megsérült, ha becserélése után 13 perccel már le is kapták a gyepről. A Putnok már negyedik, mivel gólkülönbségük jobb, meg is előztek minket, ráadásul hétvégén sem verhetetlen ellenfél ellen küzdenek meg hazai pályán. A kiállított Kerékgyártó, és az ötödik lapját is begyűjtő Zimányi minden bizonnyal hiányozni fog, de reméljük, már vasárnap este beindult a Puebla felhajtógépezete, hogy a hiányzókat pótolni tudják. Az Ebes már csak a 7., köszönhetően annak, hogy az utolsó három találkozón mindössze 1 pontocskát szereztek… Ja, még két érdekesség: Jeremiás immár 4. gólját szerezte (igaz, ezúttal is büntetőből – a matyók ellen bezzeg nem ment a tizi, vazze!), a másik meg: nekem most esett le, hogy a 2-szeres jugoszláv válogatott, korábban a Lokiban, a Győrben és a Diósgyőrben is megfordult Bojan Brnovic az Ebes játékosa. Igaz, eddig két meccsen állt be, mindkétszer csereként, de azért, na…
A HÉT KÉPE: A győztes putnoki csapat. A Negrucz Elnök Úr előtti táska - minden bizonnyal - teli finomsággal
Veresegyház – Hatvan 2-3: Megmondom őszintén, kezdem sajnálni a veresegyháziakat, a Tárkány ellen megszerzett 1 pontocskájukat valahogy sehogy sem sikerül gazdagítani. Pedig nem kevesebb, mint 24 játékost vetettek már be a bajnokságban, de egyszerűen nem megy. Pedig a padon most már ott ült a keresztségben szenzációs nevet „kifogó” Siskó Manó is, alig várom, hogy pályára lépjen! A Hatvan győzelmével visszaugrott a harmadik helyre, kellett ehhez a sérüléséből felépült Horváth Sándor két gólja is.
Tartalékbajnokságok:
U21:
KBSC – Felsőtárkány 15-0 (gól: Ternyik 2, Elek, Dávid 5, Süttő 2, Győrfi, Pokó, Kazvinszki 2, Siskó). A kezdő mezőnyjátékosok közül csupán ketten nem szereztek gólt, hatalmas gratula a srácoknak!)
U17:
KBSC – Felsőtárkány 10-1 (gól: Gajdos 2, Fodor 4, Tóth L., Takács 2, Márton). A 17 éven aluli srácok sem sokkal maradtak el a gólszerzésben, ami plusz örömteli, hogy 7 játékost is le tudtunk ültetni a padra. Csak így tovább, fiúk!
U15:
Ebes – KBSC 14-0 Egy cserejátékossal ezúttal ennyire futotta…
U14:
Ebes – KBSC 0-1 (gól: Ignácz). Haladás, hogy 3 játékost csereként is be tudtunk nevezni, gratulálunk, srácok az eredményhez, hiszen a 6. ebesieket sikerült legyőzni.
Mivel az az opció egyik csapatot sem fenyegeti, hogy Egervári képzőművész úr megtizedelje a keretét meghívókkal, így hétvégén is pályára lépnek a hadak, mégpedig a különc, villanyfényes REAC kivételével egy időpontban, szombaton 15 órától. Tényleg, ezért nem lehetne kizáratni a Palotát? Mit nagyképűznek?
Ha már REAC, ők a DEAC-ot fogadják, kíváncsi leszek, ezúttal hogy áll fel a takarítógép, mivelhogy NB 1-es forduló sem lesz. Lehet, hogy még Sidibe és Dombi Tibi is szerelést kap… Érdekes lesz a hajdúsági csörte, a Léta és az Ebes összecsapása, de szerintem túl nagy meglepetésre nem kell számítani. A Hatvan valószínűleg elintézi otthon a Jászapátit, mint tudjuk, a Hatvan verhetetlen otthon. Nem lennék meglepve, ha a Nyírbátor döfne egy újabbat a tiszaújvárosi szívekbe, az pedig nem valószínű, hogy a Tárkány pontot rabol a lendületben lévő puntokiaktól. Az Eger akár még meg is szerezheti második sikerét a zöldek ellen, a cigándiak viszont valószínűleg megmentik edzőjük állását a brutálgyenge Veresegyház ellen. Mi, ugye, Böszörménybe látogatunk, nem lesz egyszerű menet, de ha életben akarunk maradni, akkor a következő két idegenbelin igenis meg kell szerezni a hat bajnoki pontot. Ezen véleményünket pénteken bővebben is kifejtjük a beharangozó irományban…
Téma: Flúgos futam (8. forduló)
Dátum: 2013.10.10
Tárgy: teccik
"...Mivel az az opció egyik csapatot sem fenyegeti, hogy Egervári képzőművész úr megtizedelje a keretét meghívókkal, így hétvégén is pályára lépnek a hadak..." - hát ez nagyon elmés megjegyzés volt, de van alapja.
Dátum: 2013.10.09
Tárgy: esélyek
A 2 idegenbeli meccsünkön akár 2 döntetlen is születhet, főleg, ha hozzuk a gólképtelen formánkat. A tippem 2 - 3 vagy 4 pont, mert 6 szerintem nem lesz. de remélem a 0 vagy 1 pontos lehetőség is kiesik.
Jó látni, hogy mennyire örülnek a Putnokiak. Érdekes lenne ha minden meccs után készülne csapatkép, biztos vagyok benne, hogy a jövőben lenne köztük borúsabb is szép számmal. Semmi esélyük sincs a bajnoki címre, de sajnos nekünk sem sok. A végén a Léta fog örülni. Mi esetleg csak akkor ha a télen szokás szerint érkező 15 új játékos között lesz néhány válogatott is.