Flúgos futam (8. forduló)

2014.10.06 12:07

Ahogy azt vizionáltuk az előző „Flúgos”-ban, a 8. forduló mérkőzéseinek nagy része erődemonstrációról szólt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy összesen 30 gól esett a 7 mérkőzésen, és finoman szólva, nem igazán egyenlő eloszlásban. Mindössze egy kakukktojás van az eredmények között, de lássuk sorban, hogy teljesítettek a felek.

KBSC – Hajdúböszörmény 4-2: Győzelem már van, játék meg csak lesz egyszer… Aki esetleg mást gondolna, annak mondom el, hogy amennyiben negatív véleményt fogalmazunk meg, annak is a jobbítás vágya a célja. Én lennék a legboldogabb, ha hétről-hétre diadalittas, pozitív energiáktól túlcsorduló cikkeket tudnánk megjelentetni, na de, ez nem a megboldogult putnoki honlap. A védelem megint engedett valakit gólt lőni, ezúttal a saját magát reaktiváló és azonnal a kezdőbe helyező Bogdanovicot, csak a szokásos… Négy lőtt gólunk ellenére elől továbbra sem sziporkázunk, nem csoda, hogy a „nézőcsalogató játéknak” immáron meg is lett az eredménye. Azt gondolom, hogy ez a szituáció, mármint hogy hetekig várunk az új edzőre, senkinek sem jó.

Putnok – Jászberény 5-0: Jászberény…hm…honnan is olyan ismerős? Ja, megvan. Tőlük kaptunk ki a múlt héten, úgy, hogy a meccs végén már vészkapussal játszottak. Nos, a gömörieknek cseppnyi problémát sem okozott nagy különbséggel letolni őket a pályáról, és habár a gólra a 35. percig várnia kellett a nézőknek, Madarász tett arról, hogy kétgólos legyen a difi a szünetre. A második félidőben sem álltak le a putnokiak, és szebbnél-szebb akciókat vezetve alakították ki helyzeteiket, a hajrában lőtt két góljukkal pedig jókora parasztlengővel küldték haza a jászokat. A „putnoki csoda” folytatódik tehát, maradtak egy pont távolságra a Várdától, a berényiektizedikek.

Tiszaújváros – Cigánd 1-0: Na, erre gondoltam, amikor a bevezetőben „kakukktojás”-t emlegettem: igaz, hogy „borsodi rangadó”, meg minden, de azért nem hiszem, hogy sokan fogadtak volna az újvárosiak győzelmére. Hajlok arra (és a hazaiak honlapja is erre utal burkoltan), hogy a cigándiak a hűvösödő idő miatt jól aláöltöztek, és a nagyobbik mellényüket vették fel az útra, nos, habár igen ütőképes kis csapatot alkotnak, de ott azért még ők sem tartanak, hogy bárkit lebecsüljenek. Gondolom, Fogarasi mester is elmondhatta ezt játékosainak a meccs után. Az első félidő nem bizonyult túlzottan eseménydúsnak, bár akadt helyzet itt is, ott is. A 67. percben Bussy magánszáma után megszerezte a vezetést a hazai brigád, a vendégek mestere azonnal kettős cserére szánta el magát. Nem tudom, hogy Szabó Rolandot pofozták-e mellette melegítő társai, mindenesetre sikerült magát becserélése után két perccel kiállíttatni, parádés… A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így az újvárosiak feljöttek a 8. helyre, míg a vendégek maradtak a dobogó legalsó fokán, igaz, immáron négyre vannak a második-, 5 pontra az első helytől.

Kisvárda – Gyöngyös 6-0: Semmi meglepő, a csoport toronymagas favoritja lebombázta az újoncot. Már az első 10 perc jónéhány érdekes momentummal szolgált, hiszen előbb a 7. percben mesgszerezte a vezetést a hazai csapat, majd a 9. percre már emberelőnybe is kerültek, hiszen a vendégek kapusát, Csákit, a spori – habár még meg sem izzadt – elküldte zuhanyozni. Nem meglepő, hogy 10 emberrel már sok esélye nem volt a hevesieknek a tisztes vereségre, bár a forduláskor még csak 2-0 állt az eredményjelzőn. A második félidő elején aztán Erős megszerezte csapata, és önmaga harmadik találatát is, immáron ötnél tart a Gyirmótról igazolt játékos. Aztán a Böszörményből érkezett Milovac percei következtek, 4 perc alatt kétszer talált be a szerb csatár, ezzel 8 meccsen immáron 7 gólos. Hogy féltucatnyi legyen a két csapat közti gólkülönbség, arról Módis gondoskodott. Élmény lehet ebben a szezonban Kisvárdán meccsre járni, hiszen eddigi öt hazaijuk mindegyikét megnyerték, 21-3 gólkülönbséggel… A Gyöngyös maradt a tizenharmadik, de mivel egy meccsel többet játszottak riválisaiknál, lassan el kell kezdeniük pontokat termelni…

A HÉT KÉPE: Habár nem hinném, hogy ezen múlt, a 9. perctől emberhátrányban próbált meg helytállni a gyöngyösi társaság (Forrás: kisvardafc.hu)

Salgótarján – Felsőtárkány 2-0: Tárkányban Balogh Józsi lett az edző, úgyis olyan sok utánpótlás-mesterünk van… A mérkőzés előtt az volt az a legnagyobb kérdés, hogy a tarjániaknak sikerül-e megszerezni az első hazai győzelmet, a túloldalon meg – gondolom – az, hogy sikerül-e egy tank benzinre valót összegrundolni. Az első félidőben nem született gól, és okkal kezdtek aggódni a hazai nézők, el ne szalasszák a lehetőséget, de a Pápáról „kikölcsönzött” Horváth megszerezte második gólját is tarjáni színekben, majd Kiss ugyancsak második találatával magabiztossá is tette a különbséget. Érdekesség, hogy a Jászapátiról érkezett játékos az előző szezonban is két gólig jutott, igaz, ott 16 meccsen… A nógrádiak két helyet előre léptek, és már kilencedikek, a tárkányiak megszerzett 5 pontjukkal csak a 12. helyen állnak.

Nyírbátor – Hatvan 1-1: Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Hatvan! Történt ugyanis, hogy a vendégek már az 5. percben emberelőnybe kerültek, Nagy Dávid túlzottan kemény megmozdulását nem értékelte túlzottan a játékvezető. Illetve hát, értékelte. A létszámhátrány ellenére felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a nyírbátoriak cseppet sem voltak megilletődve, és formás kontrákat mutattak be. Az első félidő gól nélkül zárult, majd az 54. percben a kapu előterében elkövetett szabálytalanság után Erdei szabadrúgásból megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Örömük nem sokáig tartott, hiszen 3 perc múlva a csereember Ficsor egyenlített. Alig két percre rá Jeddi gondolta úgy: mi lenne, ha kipróbálnánk, mire mennek a vendégek velünk, ha csak kilencen vagyunk – addig reklamált, míg a spori megelégelte a verbális inzultust. Nem túl hízelgő a hatvaniakra nézvést, hogy még 9 ember ellen is elveszíthették volna a meccset, hiszen akadt még ziccere a hazaiaknak, de a vége pontosztozkodás lett. Habár a két csapat maradt közvetlenül egymás mögött a tabellán, de a Honvéd beelőzte a duót, így az 5.-6. helyen állnak.

Honvéd-MFA – Veresegyház 8-0: A hazaiak nem bízták a véletlenre, és komoly hadgyakorlatot tartottak saját pályájukon a cseppet sem acélos, lassan előző őszüket idéző veresiek ellen. A piros-feketék igyekeztek szimmetrikusan elosztani a góltermést, így a félidei 4 után a második felesben is 4 góllal terhelték meg a Pest megyeiek hálóját, Bobál háromszor, Prosser kétszer volt eredményes, de az Olaszországból igazolt Bende Bende is megszerezte első gólját Magyarországon. Kovács kapus kiállítása már nem sok vizet zavart a 90. percben, bár alighanem a portás szabálytalansága miatti büntetőt váltotta gólra az immár 9 gólnál tartó Bobál Gergely. A Honvéd győzelmével felkaparta magát a 4. helyre, a veresiek csupán a nullpontos Böszörményt előzik meg a maguk 3 pontocskájával.

 

Tartalékbajnokságok:

U21:

Cigánd – KBSC 0-2 (gól: Ternyik, Dávid): Lassan jó lenne tisztán látni, hogy a Ternyik-Dávid kettős miért nem kap még csak bizonyítási lehetőséget sem a felnőttben? Mindössze 3 cserejátékossal álltunk ki, de győzelmünket semmi nem veszélyeztette, pedig – a forduló előtt – az éppen minket megelőző Cigánddal meccseltünk. Habár a líder nyíregyházaiak két meccsel, a Cigánd eggyel játszott tőlünk kevesebbet, ott vagyunk a második helyen.

U17:

Cigánd – KBSC 3-1 (gól: Márton): Habár a hazaiak mindössze kettő-, mi 7 játékost is a padra tudtunk ültetni, de a cigándi Kegyer mesterhármasára a mi gólvágónk, Márton Martin csak eggyel tudott válaszolni. Csapatunk a 6. helyről várja a folytatást.

U15:

Felsőtárkány – KBSC 1-10 (gól: Bónizs 3, Munkácsi 2, Horváth E. 2, Szikora, Ignácz, Juhász): Reménykedtünk benne, hogy a nullpontos, egy híján 100 gólt kapó (6 meccsen) tárkányiak nem lesznek komoly ellenfelek, reményünk nem is volt alaptalan. Habár mindössze két embert tudtunk a padra ültetni, végre megdicsérhetjük korosztályos játékosainkat. Szép volt srácok!

U14:

Felsőtárkány – KBSC 9-0: Ugyanebben reménykedtünk U14-eseinkkel kapcsolatban, hiszen a tárkányi fiatalok ebben a korosztályban is pont nélkül álltak (ahogy mi is), de ismét szégyenteljes vereség lett a vége. Ismerjük a korosztály problémáit, így hát nem is bántjuk a srácokat, de ennek így nem lesz jó vége…

 

Több érdekes találkozóra is sor kerül a 9. fordulóban, a kör rangadóját Cigándon rendezik meg, ahol a Putnok vendégszerepel. A Tárkány megpróbálja megállítani az eszeveszett tempóban száguldó kisvárdaiakat, nem lesz könnyű dolguk, maradjunk annyiban. A Jászberény a Böszörményt fogadja, és akár meg is szerezhetik a hajdúságiak első pontjukat, a Hatvannak nem kellene, hogy gondot okozzon a debreceni tarcsi, de majd meglátjuk. A Veres az elég hektikusan szereplő Tarjánt fogadja, az újvárosiak Gyöngyösön bizonyíthatják, hogy nem egyszeri csoda volt a Cigánd elleni győzelem.

Mi a meglehetősen jól pörgő Nyírbátort fogadjuk vasárnap, előtte természetesen feltérképezzük ellenfelünket.

 

Téma: Flúgos futam (8. forduló)

Dátum: 2014.10.06

Feladó: Barcika

Tárgy: Jövő

Előre tudom, hogy sokan megint nem fognak egyetérteni a véleményemmel, hiszen ez már a hétvégi meccsen is hallható volt. Továbbra is vallom, hogy az idei keret egyénileg jobb játékosokból áll mint a tavalyi. Viszont sajnos nem csapat, még... És itt van a korábbi edző és a jelenlegi "edző nélküli állapot" felelőssége. Míg Borbély mester tavaly kihozta az állományból a maximumot addig a mostani keretben nagyon sok benne marad hétről-hétre.
Hétvégén is látszott, hogy fejben mennyire nincs ott a csapat. Annyi bosszantó és elemi hibát követtünk el amit nem szabadna. Ez a Böszörmény ellen még belefért, a Nyírbátor ellen már nem fog. Tudom, hogy a vezetők dolgoznak a háttérben az edzőkérdés mihamarabbi megoldása érdekében, de nagyon jó lenne a héten lezárni ezt a kérdést és a Nyírbátort már az új mesterrel fogadni.
A másik dolog a taktika. Évek óta látjuk a csapatainkat egy csatárral szenvedni. Sajnos ez történik most is, annak ellenére, hogy most van csatárunk elegendő és a felkészülési meccseket is rendre két csatárral játszottuk végig. Hiába mondják azt az illetékesek, hogy ez bizony 3 csatáros felállás, sajnos a szélsők nem érnek fel a támadásoknál és az egyszem ék vergődik a védők gyűrűjében esélytelenül. Mikor fogunk végre 2 csatárral felállni???
Én a hétvégén szívesen megnéznék egy Nehéz-Montvai csatérpárost.
Hajrá Barcika!

Tételek: 1 - 1 ból 1

Új hozzászólás hozzáadása