Folytassa, Vegyész!

2014.11.14 15:24

Három borsodi rangadó következik most a sorban. Mielőtt valaki megkérdőjelezné elmeállapotomat: tudom, hogy csak két meccs van már hátra az őszi idényből, de – ha megengeditek – én már idecsaptam a tavaszi nyitófordulóban megrendezésre kerülő, Cigánd elleni hazait is. Ez a „borsodi rangadó” kifejezés is meglehetősen furcsa azért, mert ha ezt a terminust használják, azért inkább egy Barcika-Diósgyőr csörte jut az eszébe az embernek, mint mondjuk egy Vegyész-Cigánd. Igaz, a Tiszaújváros azért még sokkal inkább „belefér” ebbe a kategóriába (régen az Ózd is ideillett volna), de mondjuk a Putnok semmiképpen. A gömöriek elleni derbi inkább a jelenlegi helyzet és az egymással szembeni…khm…meg nem értés miatt nevezhető annak, most meg egy olyan skizofrén helyzetben vagyunk, hogy nem is nagyon merünk beszólogatni a putnokiaknak, lévén, nagyrészt saját fiaink érik el hétről-hétre a győzelmeket. Jelzem: ahogy láttuk a múlt héten, a putnoki szurkolót cseppet sem zavarja „a nagy összeborulás”, nagy az arc… De mindegy, a narancsos buktával a jövő héten foglalkozunk.

Szóval az újvárosiaknak van azért futballtörténelme, korábban a Leninvárossal vagy az Olefinnel késhegyre menő küzdelmet vívtunk, de a 2000-es években már nem játszottak számottevő szerepet a borsodi fociban. A 2004/05-ös szezonban hovatovább még a Megye III-ban szerepeltek, és csak 2008-ban sikerült felkapaszkodniuk a harmadik vonalba (igaz, rögtön ki is estek, de a 2010-es visszajutás óta stabilan harmadosztályúak). Az előző szezonban a 7. helyen végeztek, és most is ebben a pozícióban várják a holnapi meccset, igaz, tavaly ugyanilyenkor három ponttal azért több szerepelt a nevük mellett (tegyük hozzá: akkor nem volt egy Léta, aki miatt eggyel ők is kevesebb meccset játszottak).

Szóval, jelenleg hetedikek 19 ponttal, döntetlent nem szeretnek játszani, csak egyszer adták ikszre a meccset, ellenben hatszor diadalmaskodtak és ötször alulmaradtak. Amiben brutálisan gyengék, az a góllövés. Eleddig összesen 16 gólt rúgtak, ez a harmadik legrosszabb mutató a csoportban, csupán a két sereghajtó, a Gyöngyös és a Veres talált kevesebbszer az ellenfelek hálójába. Gondolhatnánk, hogy ha ez így van, akkor a védekezésüknek kell félelmetesnek lennie, de aki erre tippelt, sajnálattal kell kiábrándítanom: csak négy csapat kapott több gólt holnapi ellenfelünknél (az utolsó négy). Alighanem igencsak rekordgyanús, hogy egy csapat úgy áll a tabella hetedik helyén, hogy mínusz 11-es a gólkülönbsége, bár lehet, hogy ez valami újvárosi sajátosság, mert tavaly ilyenkor is mínuszban voltak ilyenkor (mínusz 3), miközben az előttük állóknak bőven pluszban volt a gólaránya.

Ha a múltkoriban azt mondtuk a Salgótarjánra, hogy meglehetősen hektikusan szerepelnek, akkor mit mondjunk a Jabil-művekre? Bravúrgyőzelmek és szégyenteljes vereségek mind megtalálhatóak az Újváros őszi repertoárjában, nézzük is meg eddigi eredményeiket:

Tiszaújváros – Nyírbátor 1-3 (gól: Kovács B.)

DVSC-DEAC – Tiszaújváros 2-2 (gól: Kovács P., Kovács B.)

Tiszaújváros – Honvéd-MFA 1-5 (gól: Molnár L.)

Salgótarján – Tiszaújváros 2-3 (gól: Kovács B. 2, Tóth T.)

Tiszaújváros – Kisvárda 0-7

Tiszaújváros – Jászberény 2-1 (gól: Kovács Sz. 2)

Putnok – Tiszaújváros 2-0

Tiszaújváros – Cigánd 1-0 (gól: Bussy)

Gyöngyös – Tiszaújváros 1-2 (gól: Molnár L. 2)

Tiszaújváros – Felsőtárkány 3-1 (gól: Kovács Sz., Kovács P., Molnár L.)

Veresegyház – Tiszaújváros 3-0

Hatvan – Tiszaújváros 0-1 (gól: Kovács P.).

Mennyi Kovács, mi? Ráadásul mind „a miénk” volt valamikor. Vagy még ma is az, de erről majd később…

Hazai pályán tehát 3 győzelem, 3 vereség a mérlegük, sajnos most sorozatban háromszor győztek otthon, igaz, ezek közül a Cigánd elleni bravúr, ami számottevő, ott meg – a hírek szerint – a szerencsefaktornak is kiemelkedő szerepe volt. A Nyírbátor, a Honvéd és a Várda elleni hazaiak viszont nem éppen a vitrinbe valók, ezen a három találkozón szereztek összesen két gólt, és kaptak 15-öt. Élmény lehetett a bajnokság kezdetén kilátogatni a Sporttelepükre…

A Sporttelepre, amit egyébként a magam részéről imádok, mindig jóérzéssel indulok el Tiszaújvárosba, mert tényleg viszonylag baráti a légkör a két „tábor” között, kulturáltak a körülmények, pazar a stadion. Hogy örülnénk mi egy ilyen „kis szentélynek”…

Az előttük álló hat csapattal szemben tehát az eddigi mérlegük: 2 győzelem, 3 vereség (velünk holnap játszanak – értelemszerűen). A Cigánd elleni győzelmük megsüvegelendő, de akkor mit mondjunk a múlt heti, Hatvanban aratott diadalukra, amellyel 11 meccses veretlenségét vették el a hevesieknek? A „vak tyúk is talál szemet” itt egy kicsit kevés lenne, mert láthatóan nincs rossz formában az újvárosi brigád, de azért gondoljunk arra is, hogy három héttel ezelőtt az asszonykórus otthonában szaladtak bele egy hármaskolbászba, a veresi nézők pislogtak is, mert ilyet emberemlékezet óta nem láttak. Szóval a konklúzió: a Tiszaújváros képes bármire és annak ellenkezőjére is, hogy holnap milyen formát futnak, azt meg majd meglátjuk.

Nézzük a lőlapjukat:

Lőtt:

1.-15. perc: 1 (1)

16.-30. perc: 1 (4)

31.-45. perc: 2 (5)

46.-60. perc: 4 (5)

61.-75. perc: 2 (2)

76.-90. perc: 6 (3)

 

Kapott:

1.-15. perc: 2 (1)

16.-30. perc: 5 (1)

31.-45. perc: 7 (2)

46.-60. perc: 4 (1)

61.-75. perc: 3 (3)

76.-90. perc: 6 (2).

Ha támadásban vizsgáljuk a tiszaújvárosi „gépezetet”, akkor azt látjuk, hogy védőink közül, akinek dolga van, az az első felesben intézze el, mert a másodikban már az is lehet, hogy dolguk akad.        Az első negyvenöt percben mindössze 4-szer (!) volt eredményes ellenfelünk, a második etapban háromszor ennyi gólt rúgtak! Na, persze, az sem sok, de a szünet után, illetve főként a hajrában illene nagyon odafigyelni! A Berényt például csak a hosszabbításban bevitt Kovács Szilu-találattal tudták két vállra fektetni.

Ha a védekező teljesítményt vesszük górcső alá, azt olvassuk ki a számokból, mintha kicsit „elfogyna” az újvárosi védelem a félidők végére. 13 gólt kaptak ebben a két, összesen 30 perces periódusban, miközben a fennmaradó 60 percekben 14-et. Nem állítom, hogy ez a rossz edzettségi állapotnak lenne köszönhető, szerintem sokkal inkább a lanyhuló koncentrációnak, és ez lehet az egyik fegyver a kezünkben, hiszen mi a „középső 45 percet” szoktuk nagyon odapakolni gólszerzés terén, de jó lesz vigyázni, mert góljaink túlnyomó többségét az utolsó 30 percben kapjuk, ott meg – ugye – ügyes az ellen…

Tíz játékos egészen biztosan elhagyta a nyáron az újvárosiakat. Hamar kapus Jászapátiba, Toplenszki Felsőzsolcára, Subert a Tomor-Lak-hoz, Gaál Gergő Mádra távozott, Dávid Zoli pedig hozzánk, de sajnos rejtélyes vírusai miatt őt még jó ideig nem láthatjuk (bízunk benne, hogy tavasszal már bevethető lesz). Négyen igazoltak Putnokra (Nagy Csaba, Horváth Szabi, Sápi és Fehér Balu), ők a gömöriek erősségei az őszi szezonban. A fiatal Stefán is elhagyta Újvárost, de ne kérdezzétek, hol talált csapatot magának.

Nyolc új játékosról tudunk a tiszaújvárosi keretben, ami mostanra tulajdonképpen már csak hét, hiszen Kovács Bencét eltanácsolták Tiszaújvárosból. A tavaly még nálunk szerepelt középpályás az első négy meccsen négy góllal vette ki a részét csapata góltermeléséből, érdekesség, hogy – habár az ötödik forduló óta nem lépett pályára – még mindig vezeti a házi góllövőlistát Molnárral holtversenyben. Tóth kapus tavaly a Léta kezdőportásaként lett bajnok, csak elvétve adta át a kesztyűt a múlt héten féregként viselkedő megleckéztetett Szécsinek, és ősszel is ihletett formában véd, többször is az ő bravúrjainak köszönhetően tudott pontot-pontokat szerezni a borsodi csapat. A DEAC-tól kölcsönkapott Hajdu viszonylag ritkán játszik, kicsit rajta is verték el a port a Várdától elszenvedett 7-es után. A nálunk is megfordult Czégel viszont alapember a védelem tengelyében, mivel az U21-ben túlkorossá vált, a Diósgyőr nem tartott rá igényt nyáron. Halász Bálintot is nagyon jól ismerjük, nagyjából ugyanazt a szerepet játsza el, mint nálunk, csereember. Patalenszki Nyíradonyból érkezett, hol lecserélik, hol be, kiegészítő játékos. Nagyjából ugyanez mondható el a Bükkábrányból szerződtetett Tóth Tamásról. A nyolcadik utas a mi Kovács Szilunk, akinek kölcsönszerződése a szezon végéig szól, ahogy láthattátok, ezidáig három gólt szerzett, és szinte kihagyhatatlan a tiszaújvárosi kezdő 11-ből.

Gondolom, Kovács Kokót és Kerekes Kerát nem kell senkinek bemutatni, nos, ők továbbra is élvezik a vezetőség bizalmát, és a csapat kiemelkedő szintű játékosai. Ne felejtsük el Galambos Norbit sem, aki ugyancsak tőlünk indult. Tuti kezdő lesz holnap ő is. Az Újvárosnak eltiltottja nincs, hacsak a vezetőedző, Bocsi Zoltánt nem számoljuk annak, őt Hatvanban küldte a lelátóra a spori, mivel a technikai zónán kívül örült csapata góljának. Én a magam részéről az ilyet egészen elképesztő kreténségnek tartom (mármint az elküldést), jobb szerettem volna, ha a fiatal szakember megkapja a lehetőséget, hogy a mieink ellen bizonyítsa szakmai tudását, meccselő képességét.

Érezzük magunkat megtisztelve, hiszen Takács János személyében olyan spori vezeti a találkozót, aki nem gyakran vezet a harmadosztályban, igaz, mi már láthattuk ősszel, a Gyöngyös elleni meccsünket fújta. Leggyakrabban azonban másodosztályú találkozókon bíráskodott, de kétszer az NB 1-ben is számítottak rá, igaz, borotvahabot nem kapott, az alapvonalnál figyelt. 39 sárgát osztott ki az általa vezetett 8 meccsen (majdnem ötös átlag, ez azért nem olyan kevés), és három pirosat.

Nálunk a konstans sérültek (Komlósi, Dávid Zoli, Kokó, Bene) most sem bevethetőek, ráadásul eltiltottunk is van most, Nagy Peti személyében, akit a Várda ellen kiszórt az indolens játékvezető. Nyilvánvaló, hogy helyette Czető fog játszani jobbhátvédben, így Zimányi visszatérhet bal-bunkóba, a saját helyére, ezzel Lipusz is a csapatba kerülhet. Cseppnyi kétségem sincs afelől, hogy kétékes rendszerben állunk fel, így mindenki kitalálhatja a kezdőt (aztán lehet, majd meglepődik…).

Két meccs van még hátra az őszi idényből, és ez a hat pont nagyon fontos számunkra ahhoz, hogy minimális célunkat elérjük: lőtávolban legyen a Kisvárda a tavaszi szezon kezdetére. Mi a magunk részéről továbbra sem számolunk a Putnokkal, mint potenciális versenytárssal, lehet, hogy ez hiba, nem tudom, mindenesetre a jövő héten kiderül, hogy a mák-faktor továbbra is mellettük áll, avagy lassan elkerüli őket.

A magam részéről kicsit furcsállom, hogy a szurkolói buszt nem sikerült megtölteni. Ok, 15 emberrel el fog indulni (akit érint: indulás 11:00-kor a KSK-ból), de azt hittem, nem jelenthet gondot 19 ember összetoborzása egy ilyen meccsre. Közel is van, jó meccs is várható… Emlékszem, az előző idényben sokáig fent volt a szavazás arról, hogy vajon igénybe vennétek-e a szurkolói buszt, ha indítana a klub, és rengetegen nagyon jó ötletnek tartották a kezdeményezést. Most, amikor lenne rá lehetőség (jelzem: eddig is lett volna), akkor meg nincs számottevő jelentkezés. Azt tudom remélni, hogy ahogy mi is, mindenki saját gépjárművel indul neki Tiszaújvárosnak, és leszünk annyian, mint tavasszal, amikor David góljával behúztuk a nagyon fontos meccset. Akkor közel 100-an figyeltük, amint csapatunk – ha nehezen is, de – megnyerte a rangadót, és most megint adott a lehetőség – friss levegő, lőporszag…tudjátok. (Aki esetleg nem tudná: ez egy idézet volt, lőporszagra, háborúra, ellenséges fogadtatásra nem kell készülni, az újvárosi srácok a barátaink…).

Nem vagyunk telhetetlenek, már csak 6 pontot várunk futballistáinktól a következő két meccsen, nagyjából szarunk a gólarányra, a győzelem legyen meg. Azt hiszem, ha ez a 6 pont a zsebben lenne, az új helyzetet teremtene, hiszen tényleg a Várda sarkában lennénk, így talán érdemes lenne elgondolkodni télen a keret összetételén is, a „kintlévőségeinken”, vagy akár a máshol mellőzött, de nagy játéktudású, elérhető futballisták esetleges megszerzésén. De ehhez nagyon kell a 6 pont. Én a magam részéről nagyon bízok a fiúkban, így már nagyon várom a holnapi indulást. Ha azt hozzuk, amit tudunk (de lehet, hogy elég az is, amit a Várda ellen bemutattunk), akkor nincs csapat, amelyiktől tartanunk kellene.

Hajrá Barcika!

 

Téma: Folytassa, Vegyész!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: mákfaktor

Az, hogy Putnokkal nem számoltok az legyen a ti bajotok. De ha egy csapat 12 meccsből 11-et megnyer, a legkevesebb gólt kapja, a legtöbbet nyeri, legjobb a gólkülönbsége, barcika előtt 8 ponttal vezet,szóval ezt mákfaktornak nevezni enyhén szólva pofátlanság. Biztos volt szerencsés meccs is a 11-ből, de Fortuna hol ad, hol elvesz. Ezt még barcikán is illik tudni. Szerencsére fogni a putnoki szereplést nagyfokú arrogancia, irígység, nagyképűség, de no problem. Ezért fogtok a jövő héten szopni!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:mákfaktor

Senki nem mondta, hogy minden meccsen a szerencsének köszönhette a Putnok (látod, én nagybetűvel kezdek egy településnevet) a győzelmét. A magunk módján igyekszünk elismerni a teljesítményüket, kár, hogy ezt nem veszitek észre. Miért van az, hogy egyetlen kisvárdai szurkoló sem jött ide okoskodni meg a csapatunkat mocskolni, csak Ti, büszke putnokiak? Én azt látom, hogy a Ti kisebbrendűségi érzésetek generálja ezt a feszültséget bennetek. Ne aggódj! Nem nektek íródnak ezek a cikkek, így nem okozna törést, ha nem is olvasnátok, és akkor nem kellene hétről-hétre elmesélnem nektek, hogy egy szurkolói weboldalnak a műfaji sajátossága, hogy a "sajátjait" pajzsra emeli, a vetélytársakat meg finoman froclizza. Ha ez nektek ennyire fáj, tényleg azt javaslom, hogy hozzatok létre Ti is egy putnoki honlapot (úgy sincs már másik), szánjátok rá a szabadidőtök nagy részét arra, hogy információkat próbáltok szerezni, és megpróbáljátok tájékoztatni csapatotok szurkolóit. Mindezt természetesen ingyen, csupán pár olyan kedves szóért, amit Te és a kollégád ideböfögtök.

Dátum: 2014.11.15

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: Re:Re:mákfaktor

A weboldal ugye nyilvános műfaj? Nos akkor engedelmeddel oda és azt írok amit akarok. Nem vagyok putnoki úgyhogy nincs kisebbségi komplexusom sem. Így szombat délután 4 óra magasságában, hazaérve a 12. győztes Putnok meccsről, arra a következtetésre jutottam, hogy sajnállak benneteket. Van egy magyszerű csapatotok, egy remek edzőtök, fullos pályátok, tömött lelátotok, az eredményjelző tábláról már nem is beszélek az 22. századi és itt van még ez az irodalmi babérokra törő hiper szuper webizé is. Csak egy valamitek nincs pontotok, mármint ami az NB2-hez elegendő lenne, ja és van egy rossz hírem nem is lesz. Mert megint becumiuzatok Tiszaujvárosban! Úgyhogy vissza lehet venni a nagyarcból, mert lehet, hogy nektek mindenetek szuper, az alacsonyrendű Putnok 11-et ver rátok, de lesz az még több is. Tudod a mákfaktor velük van!

Dátum: 2014.11.15

Feladó:

Tárgy: Re:Re:mákfaktor

www.pvse.gportal.hu

Dátum: 2014.11.14

Feladó: Boy

Tárgy: Ciki

Elég nevetséges már, hogy lassan az egész országot barcikainak veszed!
Csak halkan megkérdezném!
Ha nem számolnak veled a munkahelyen,sőt..még sunyiúl kölcsönadnak, vagy lemondanak rólad...te azt a munkahelyet tartod az otthonodnak?
Szóval jó lenne levenni a barcikai jelzőt azokról,akikre a nagytudású Koleszár és társai(vagy elődei) nem számoltak...
Arról már nem tehettek valóban, hogy más edző bizalmat szavaz nekik és azt meg is hálálják!
A másik!
Nem tudom,miért vered magad,mintha vmi kurva nagy tömeg állna mögötted,oszt idegenbe 20 emebr megy...otthon meg talán 100 van, de abból 50 a csapatot szidja!
Minek nektek NBII?
Ez megyei szint!Mint a nézőszám,mint az a rombetonbunker!
(És sajnos néha még a játékotok is!)
Peace koma!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Ciki

Értem én, hogy peace, ezért inkább nem reagálok. Csak annyit: mögöttem biztosan nem áll nagy tömeg, ezt soha nem is állítottam. Egy jó tanács: most ki kicsit a szádat!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: Boy

Tárgy: Re:Re:Ciki

Nem tudom miért kellene kimosni a számat!?!
De ti moshatjátok a gatyát, mert úgy hallottam teleszartátok Tiszaújban!(HAHAHA)
11 pont!
Csak annyivel vagyunk előttetek!
Szánalmasak vagytok!Csapatostul, pontostul, edzőstől...

Dátum: 2014.11.16

Feladó: A.C.A.B

Tárgy: Re:Re:Re:Ciki

Majd meglátjuk hétvégén ki a szánalmas te gyökér geci... aztán nehogy beszarjatok ha 1-2 görögtűz a szektorotokba fog landolni....

Dátum: 2014.11.14

Feladó: szupergo

Tárgy: Döntetlen?

Bízom benne, hogy a srácok nem veszik félvállról a meccset, mart egy pontvesztés ismét a reménytelenségbe süllyesztene minket. Nem kell már a Várda elleni és nem kell még a Putnok elleni meccsel foglalkozni.
Bár az Újváros sem szeret X-et játszani, nekünk most nagyon nem kellene megelégedni 1 ponttal. Ha győzünk, akkor győzünk a jövő héten is, ebben hiszek.

Dátum: 2014.11.14

Feladó: szurkolo

Tárgy: észrevétel

Icipici kötözködés, ami inkább csak javítás: tavaly szintén novemberben játszottunk velük, amikor David góljával nyertünk, nem tavasszal :)
Sajnálatos dolog, hogy amikor áldozni kellene néhány forintot a csapatra, akkor nincs 20 ember, aki ezt megtenné. :( Ennek ellenére bízom benne, hogy holnap remek hangulat fogadja a srácokat Tiszaújban, Hajrá Vegyész!

Tételek: 1 - 10 ból 12
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása