FONTOS ÚJ HÍREK!!!

2014.06.17 04:59

Néha olyan jó lenne tudni, hogy honnan szerzitek az információkat… Megszoktam már, hogy a fórumokban időnként olyan híreket olvasok a hozzászólásokban, hogy kigúvad a szemem, néha ezért, néha azért…. Időnként azért bandzsulok be, mert a valósághoz képest jelentősen elferdített „információkat” olvasok, néha meg azért, mert idő előtt látnak napvilágot olyan történések, amiknek még nem kellene. Nyilván sejtitek, hogy az (a szerkesztő), aki (ha lehet, elsőként) új híreket szeretne közzétenni, és megosztani a lelkes kazincbarcikai szurkolókkal, igyekszik magát minél jobban „becsatornázni”, keresi a lehetőségeket, egy-egy könnyen mozdítható csatornafedelet, egy jó helyen elhelyezett szellőzőnyílást, vagy leginkább az olyan személyekkel való aktív kapcsolattartást, akik érdemben tudnak információt szolgáltatni. A lehetőségekhez képest igyekszünk a lehető legkorábbi időpontban nyilvánossá tenni az újdonságokat, de ezeknek vannak korlátai, mert hiába vagyunk tisztában bizonyos dolgokkal, ha az információforrás azt kéri, ne, vagy csak késleltetett időpontban tegyük közkinccsé „tudásunkat”, ilyen-olyan okokból. Az okok pedig igencsak változatosak lehetnek, általában az információk „névhez kötöttsége”, és a „nevek” személyes érdekei állnak a háttérben. Hogy csupán egy példát mondjak: volt olyan játékos nálunk a téli felkészülési időszakban próbajátékon, akinek a nevét azért nem árulhattuk el, mert klubja tudta nélkül szerepelt nálunk, és mivel szerződtetése kétséges volt, szerette volna, ha az esetleges sikertelen próbajáték után gond nélkül visszatérhet csapatához. Meg is tette, tavasszal itt-ott játszogatott is. Később – amikor már mindegy volt – nyilvánosságra hoztuk nevét, posztját, oltási könyve számát, de ha nem akarjuk, hogy az információmorzsák elapadjanak, vagy más szőnyegére potyogjanak a továbbiakban, bizonyos játékszabályokat be kell tartanunk…

Ugye érthető, hogy ezeket a dolgokat figyelembe véve – néha kigúvad a szemem… Természetesen soha nem fog arra sor kerülni, hogy letiltjuk a kommentelési lehetőséget, mert világosan elmondtuk már többször is: ez a szurkolók oldala, igyekszünk mindenkitől függetlenül, a „népszáj” véleményét megjeleníteni, de most már kezdem érteni, miért tűnt el a komment-funkció a hivatalos oldalról…

Nos, ennyi bevezető után most már mi is közhírré tudjuk tenni, hogy új vezetőedzőnk korábbi mesterünk, Koleszár György. Nem volt egyszerű meggyőzni Gyuri bácsit, hogy aláírjon Barcikán, érthető is, kiegyensúlyozott, nyugodt háttért hagy maga után Tiszaújvárosban, ráadásul nagyon kedvelték a kétségkívül karizmatikus és jól felkészült trénert. Koleszár utoljára a 2008/2009-es szezonban irányította a szakmai munkát a KBSC-nél, akkor 5. helyen zárt csapatunk az NB 2. Keleti csoportjában, nagy siker volt az. A mögöttünk hagyott szezonban a mester csoporttársunk, a Tiszaújváros csapatát dirigálta, és ért el szinte szenzációszámba menő 7. helyet az együttessel – lássuk be, a csapat kerete ennél többre nem predesztinálta őket a csoportban. Dinamikus, egységes csapat benyomását keltette az Újváros – sokunknak mindkét KBSC elleni meccsüket volt szerencséje élőben nyomon követni – így hát minden reményünk megvan arra, hogy Borbély Péter után ismét egy olyan vezetőedző vegye át a csapatot, aki komoly szakmai munkát fog elvégeztetni a játékosokkal.

Talán kevesebben tudjátok, hogy Koleszár György a Bozsik-program Borsod megyei igazgatója, így „némi” rálátása van az utánpótlás-ügyekre is, véleményem szerint, ezt figyelembe véve sem döntöttünk rosszul szerződtetésével. Tudjuk, hogy Borbély Péter is kifejezetten szakavatottnak tekinthető ebben a szegmensben, de sajnos neki az állandó ingázással, a gimnáziumi másod- (vagy első) állásával a fiatalok képzésében, menedzselésében kevesebb lehetősége volt. Régi-új edzőnkről azt is tudjuk, hogy általában keményen tartja a kezében az ostort, és nem finomkodik, ha úgy érzi, valaki nem olyan edzésmunkát végez, így abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy egy fizikálisan felkészült, motivált csapatra számíthatunk a következő idényben.

Ja, és hogy kikkel fogunk felállni? Mert úgyis ez a leglényegesebb…

Azt már leírtuk, hogy Tarr Tibor, Treznai Márk, Kovács Bence, Kész Tibor, Szabó Viktor és Halász Bálint nem nálunk kezdi meg a felkészülést, nos, immár gyakorlatilag tényként kezelhetjük azt is, hogy Molnár Gabi Mezőkövesdre igazolt, igaz, az átigazolási szezon július 1-én kezdődik, így a klubelnök mellett feliratos mezben mosolygó Gabika fotójára még várni kell. És hogy mi lesz az érkezőkkel? Na, ezt kapjátok ki!

 A klubvezetés jelenleg is tárgyalásban áll jópár játékossal, nevek egyelőre nincsenek, de egyértelmű cél, hogy a következő szezonban felkerüljön csapatunk, és stabil másodosztályú gárda legyünk. A tárgyalások is ezen cél figyelembe vételével folynak, ráadásul egy olyan irányban zárultak el, amit Ti, KBSC-fanatikusok, szinte nem is hinnétek.

Kazincbarcika és Putnok futballban folytatott vetélkedése az utóbbi két idényben kézzelfogható volt. Sokan jegyezték már meg ebben a két évben, hogy nem biztos, hogy jó ez a versengés, mert tulajdonképpen egymást oltjuk ki, egy olyan gazdasági helyzetben lévő mikrorégióban, ahol nem biztos, hogy kézenfekvő két másodosztályú csapat jelenléte. Abban tökéletesen biztosak lehetünk, hogy a két csapat tavaszi keretéből egy nagyon komoly, bajnokesélyes gárdát lehetett volna gyúrni, nos, most ennek esélyei teremtődnek meg a következő idényre.

Információink szerint (amiket nem Julcsi nénitől, a piacról szereztünk be…) csapatunk egyik tulajdonosa, és egyben Kazincbarcika egyik alpolgármestere, Sztupák Péter sikeres tárgyalásokat folytatott Tamás Barnabással, Putnok polgármesterével arról, hogy a két város közti „futballháború” véget érjen, a racionális gondolkodásmód jegyében. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy a két város rivalizálása hátráltatja a közös célokat, így a jövőben a két futballklub között hatványozott együttműködés fog megvalósulni. És hogy ez mire terjed ki? Nagyjából mindenre. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a Putnok barcikai kötődéssel rendelkező, és potenciálisan másodosztályra alkalmas futballistái közül 4-5 játékos hozzánk érkezne, mi meg cserébe a felnőtt keretben nem igazán foglalkoztatott, vagy az U21-ben már bizonyított (de az első csapatban nem igazán figyelembe vett) játékosok közül adnánk oda jónéhányat. Az együttműködés vonatkozik a Sajóvölgyével való szorosabb szakmai kötelékre is, ennek értelmében a KBSC U19 és U17 csapatát említett egyesület kereteiből erősítenénk meg, míg az U14-U15 korosztályok „felbruttósítása” a Sajóvölgyénél történne meg, ami nem jelentene rossz lehetőséget a „legkisebbeknél”, lévén a putnokiak az első osztályban szerepelnek említett korosztályokban. Az, hogy a kedvező tapasztalatok hoznak-e magukkal teljes fúziót, a jövő titka, itt egyelőre tényleg csak együttműködésre gondoljatok…

Jelenleg van 12 játékosunk (Szabó Ádám, Nótás Attila, Nagy Péter, Komlósi Ádám, Nyisalovits Donát, Menyhért Gergő, Czető Márk, Illés Richárd, Nyitrai Dávid, Kovács Szilárd, Krajnc Balázs, Kovács Péter), akik közül egyik sem csatár. A vezetőség tisztában van vele, hogy ha lett volna tavasszal egy olyan kiemelkedő képességű (legalábbis osztály-szinten) támadó, aki a kialakított helyzeteket gólra váltja, a másodosztályú szezonkezdésre készülnénk. Továbbra is cél, hogy olyan képességű éket (ékeket) sikerüljön a kezdésre igazolni, aki(k) megbízhatóan segítené góljaival csapatunkat az osztályváltásban. Az általatok leírt hírekkel ellentétben a Fótyikkal kapcsolatos tárgyalások egyelőre függőben vannak, a játékos jelenleg szabadságát tölti. Nyilván a Kövesd is szeretné végleg megkaparintani a kiváló védőt, de más elsőosztályú csapatok is érdeklődnek. Tudnotok kell, hogy Fotyó két évig még a miénk, nagyjából 25 ezer eurót költöttünk a játékjogára, így nyilvánvaló, hogy a klubvezetés szeretné, ha minimum a befektetése megtérülne. Olasz Dénes és Bogdány hozzánk igazolásáról már télen is érkeztek hírek, de ez nem automatizmus, mert hiába egyezne bele a matyóbrigád, hogy mondjuk nevezett két játékost megkapjuk kölcsönbe, ha az említettek nem akarnak hozzánk költözni. Ugyanez a probléma előállhat még a putnokiakkal is: nyilván egy (viszonylag) jó szezon után nekik is vannak máshonnan kérőik – mivel egyéves amatőrszerződéssel bírtak mindannyian, lehet, hogy más ajánlatát fogadják el. Úgyhogy semmi sem biztos – egyelőre…

A TAO-s pénzek nyomában is megpróbáltunk „szagot fogni”. Nos, nyilván azt mindenki tudja, hogy ezek nem úgy vannak megítélve, hogy az MLSZ eldönti, kiutalja, aztán lehet fáradni a kasszához. A TAO-s források kereteit a Labdarúgó Szövetség viszonyszámok alapján állapítja meg (melyik osztályban szerepel a klub, utánpótlás-játékosok száma…), aztán megállapít egy keretet, amit le lehet hívni, ha minden feltétel teljesül. Az MLSZ nagyjából 100 millió környékén állapította meg azt a keretet klubunk számára, amit le lehet hívni, de ezt az összeget – úgymond – fel kell tölteni, azaz: jelentős önerő kell a lehíváshoz. Ez az önerő nyilvánvalóan a helyi szponzorok, befektetők, vállalatok finanszírozásával szédeleghet be, van olyan szegmens (például utánpótlás versenyeztetése), ahol csupán 10% „önerő” kell (magyarul a támogató cégek felajánlott társasági-adójának bizonyos százaléka), így erre a célra nagyjából 70 millió forintot le is tudtunk hívni. A pályarekonstrukcióhoz, átépítéshez viszont 30%-ot kellene megfinanszírozni, ez egyelőre problémásabb, pláne, hogy az alsó pálya (a jelenlegi centerpályánk) az MTK tulajdonában van. Kérdéses, hogy a pálya átvételéről sikerül-e megállapodni az MTK tulajdonosaival, mert ha igen, nyilvánvalóan a mostani centerpályánk lehetne a kiválasztott pályafelújítás/lelátóépítés tárgykörében, de ez még egy külön történet. A potenciális támogató cégek egyelőre nem állnak úgy, hogy gond nélkül tudnák támogatni klubunkat, ráadásul nyilvánvalóan a nyereségadójuk után kaphatunk forrást, ha meg az nem egy hatalmas összeg, fújhatjuk…

A vezetőség 21-22 fős keret kialakítását tervezi a következő szezonra, csupa olyan játékossal, akik megütik a másodosztály szintjét. Mindenki tisztában van vele, hogy az előző idényben sem „egyszerű” csoport kiegészül most még a Kisvárdával és például a Tarjánnal is, hogy mást ne mondjunk, előbbi – egy év másodosztályú rutin után – tovább kívánja erősíteni cseppet sem gyenge keretét. Indokolt, hogy mi is jelentősen „felspécizzük” keretünket, hiszen nem várnak ősztől szoftos meccsek ránk. Aminek örülni lehet – szerintem:

  • komolyak a célok: habár az előző idénynek is úgy indultunk neki, hogy szeretnénk bajnokok lenni, és felkerülni, az újonnan megkötött megállapodás világosan jelzi – nincs pardon: bajnokcsapatot eredményező keret kialakítása a cél Barcikán
  • a két egyesület utánpótlás-nevelő programjának egyesülésével sokkal komolyabb háttere lehet fiatal futballistáinknak
  • a sok évnyi titkolózás/mismásolás után talán az új klubvezetők is belátják, hogy érdemesebb az átlátható klubmodell, a szurkolókkal való aktívabb kapcsolattartás
  • olyan edző érkezik, aki képes továbbvinni a Borbély Péter által megkezdett munkát (remélhetőleg az eddigi szakmai csapat – Vincze Ricsi pályaedző és Szedlák Berci kapusedző közreműködésével, akik valószínűleg maradnak).

Amint csak új ismeretekre teszünk szert, azonnal jelezzük nektek, mert nekünk is célunk, hogy segítsünk kialakítani egy egészségesebb klub-szurkoló modellt, ahol mindenki egyazon célért küzd, és nem egymás ellen.

(Egyébként ha valaki nem tudja/nem akarja megtekinteni a mai Lütyő barátai-megmaradt KBSC játékosok mérkőzést - bár a gyerekek támogatása nagyon fontos lenne - az a KVTV ma esti adásában megtekintheti, amint Sztupák Péter és Tamás Barnabás megteszi a bejelentést az itt leírtakról.)

Hajrá Barcika!   

Téma: FONTOS ÚJ HÍREK!!!

Dátum: 2014.06.24

Feladó: blck

Tárgy: lemondtak az utánpótlásról!!!!!

A legszörnyűbb az egészben, hogy a KBSC utánpótlással (szülőkkel) ez a fúzió meg sem lett beszélve, hiszen a pénzeket valahol egyenlőre a gyerekeknek köszönhetik.
Látszik, hogy a vezetést egyáltalán nem érdekli az utánpótlás, hiszen itt ebben az esetben le is mondott róla a "nagy csapat" érdekében. Barcika mindig híres volt az utánpótlás nevelésben, nem véletlenül nyúlt le bennünket a DVTK is. Most már a Putnok is ezt fogja tenni, pedig még mindig vannak nagyon tehetséges fiatalok akiket meg lehetne tartani a felnőtt korosztályba is, de amikor a KBSC vezetői és a nagy csapat edzői arra nem veszik a fáradságot, hogy figyelemmel kísérjék az utánpótlás korosztályok bajnokságait és tornáit akkor mit várunk. Valamikor a lehetséges tehetségeket már időben figyelték és próbálták itt tartani. Most viszont úgy döntenek valamiről, hogy a mögöttes tartalmat nem ismerik. Ezek a tehetséges játékosok továbbra is el fognak szivárogni és lassan, de biztosan megkezdődik a leépülés a barcikai fociban. Véleményem szerint ez a kölcsönös együttműködés hosszútávon biztos, hogy nem lesz életképes és sajnos az utánpótlásra nézve is romboló hatású lesz.
Azért hajrá KBSC még akkor is, ha ilyen bizonytalan a jövő!

Dátum: 2014.06.21

Feladó: Nyomár

Tárgy: utánpótlás

Két fiam van külön korosztályban játszanak, utánpótlásban és járok velük meccsekre. Nem értem milyen ellentétről beszéltek, mi ott lévő barcikai és sajóvölgyés szülők teljesen jól elvagyunk egymással. Nem érzek konfliktust mindenki ismeri egymást a közös gyökerek miatt (KBSC) néha megy csipkelődés de sértődést még nem tapasztaltam. Folyamatosan arról beszéltünk egymás között, hogy van két közepes csapat, amennyiben összefognánk lehetne egy erős utánpótlás mint régen. Elméletünket igazolja a diákolimpiai részvétel, az iskolai csapatban közösen szerepelnek mindkét egyesületből (egy pár DVTK-sal) és minden korosztály országos döntőbe jutott. Akár jól is elsülhet a dolog.
Sajóvölgye "szellemiségét" meg egyenesen nevetségesnek érzem a hozzászólás ezen részét csak olyan írhatta aki csak hallomások alapján formál véleményt.
A vezetőséggel kapcsolatban nekem is van ellenérzésem, úgy tudom barcikáról is elszámolási gondok miatt mentek el most a sajóvölgyénél is ilyen gondokról hallok. Nem hiszek abban, hogy most varázsütésre megváltoznának. Ez van sajnos ebből kell főznünk.

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Tata

Tárgy: all in

Ez szép...úgy néz ki a klub most fog tönkre menni...kezdett volna talpra állni az utánpótlás csak kellene egy hozzá értő vezető...erre ""erősítünk"" putnokkal! Gratulálok a vezetőknek és az első csapatba is onnan akarunk igazolni..akik már rég leszálló ágba vannak..könyörgöm mi lesz ebből megint?!?!? Szurkolók hülyének nézése hitegetése mint idén!! :( Szégyen....ez van mikor hozzá nem értők kezébe van a futball...

ui.:Koleszt is meggyőzték nagy nehezen azzal a zsíros fizetéssel..mert arra van de utánpótlásnak mezre,melegítőre stb nincs a 100millióból!!

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Gedó

Tárgy: Utánpótlás

A fúziónak én sem örülnék, van egy jó kis mag az U-6-7 ben,akik nem rosszabbak a Sajónál,csak versenyeztetni kellene öket többet,mert megérdemelnék!

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Karesz

Tárgy: putnok

Putnokon úgyhírlik, nagyon elfogyott a lé. Ugyanazt csinálták, mint pár éve itt nálunk. Jó lesz nekünk ez a nagy közösködés?

Dátum: 2014.06.17

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:putnok

Ez egyébként bennem is felmerült. Van egy olyan mondás, hogy: "Óvakodj a görögöktől még ha ajándékot hoznak is!"
(Utalás a trójai falóra...) Mert mi van, ha így ráteszik a kezüket a teljes utánpótlásra, aztán egyszer csak hopp, mégis fel akarnak jutni?
De lehet, hogy csak kötözködök.

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Karesz

Tárgy: Re:Re:putnok

Én inkább attól tartok, hogy onnan most egyesek zsebre tették, amit lehetett, aztán a barcikai pénz lett az új célpont.

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Bence

Tárgy: Re:Re:Re:putnok

DE rosszak vagytok:) sztem csak rájöttek, hogy fölösleges oda nb2. És nekem legyen igazam :)

Dátum: 2014.06.17

Feladó: Karesz

Tárgy: Re:Re:Re:Re:putnok

Ezért inkább ki se fizetik a játékosokat, meg a légiósok számláját... :D

Dátum: 2014.06.17

Feladó: ???

Tárgy: Re:Re:Re:putnok

Sajnos Én is attól félek ami kialakult Barcikán az elmúlt időben az már nem fog úgy működni . Nem tudom elkébzelni,hogy egyszerre jó kapcsolat jöhet létre a két klubb között .A megkezdeett úton kellene tovább menni ! Hajrá KBSC !!

Tételek: 1 - 10 ból 21
1 | 2 | 3 >>

Új hozzászólás hozzáadása