Ès mi màr nem veszítünk pontot?
GÁLHIDI!
Felszállt a fehér füst, Gálhidi György lett csapatunk vezetőedzője, a mai nap már ő vezényli az edzést játékosainknak.
Az idén 60 éves mester egyiptomi edzősködésből tér haza, az élvonalban négy csapatnál is dolgozott, a ’97-’98-as szezonban a Tiszakécske, 1998-99-ben a Kispest csapatát trenírozta, a 2004/2005-ös bajnokságban 2 meccsen a Bp. Honvéd, majd 23 találkozón a Diósgyőr gárdáját dirigálta.
A választás talán azzal is indokolható, hogy az utóbbi 10 évben Gálhidinek épp az volt a specialitása, hogy bajnoki címet kivívva, magasabb osztályba juttatta aktuális csapatát. 2003-ban a másodosztályba zuhant Honvéd irányítását vette át, és tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott a kispestiekkel az NB 1/B-ben, ráadásul a Magyar Kupa döntőjébe is bejuttatta a piros-feketéket. Habár már a feljutás után is bizonytalan volt jövője a kispestieknél, végül maradt, de csak pár forduló erejéig, majd a második ligás Kecskemét vezetőedzői posztját nyerte el. Két találkozón vezette a kecskemétieket, mivel érkezett a hívás Diósgyőrből, így ismét elsőosztályú csapat kispadjára ülhetett le. Tulajdonképpen egy biztos kiesőnek tartott csapat vezetését vette át (6 forduló után pont nélkül állt a borsodi gárda), ennek ellenére a bajnokság végén a 9. helyet szerezte meg a menedzser csapatával. Abból az időből datálódik egy interjú, amiből szemezgettünk egy kicsit, hogy legyen némi képünk arról, mit is várhatunk a mestertől:
„Nem öndicséret, de eddig bárhol jártam, mindig megmozdult valami az adott klubnál, sok labdarúgóból közel a maximumot ki tudtam hozni. Lehet frázis, de csak a munkában hiszek, és azzal előbb-utóbb együtt jár az eredményesség, s a játékosokat is partnerként kezelem, ami szintén pozitívumként szokott jelentkezni. Engem az élet úgy nevelt, hogy sokszor kellett felkelnem a padlóról, ezért is van talán bennem az állandó bizonyítani akarás.”
„Vallom, hogy közepes képességű futballistákból jó pszichológiával többet is ki lehet hozni.”
„Rombolással, bunkerfocival valószínűleg jobban szerepelhettünk volna, de: a klub vezetőivel hisszük, hogy csak látványos labdarúgással érhetjük el, hogy kéthetente 8-10 ezren jöjjenek ki a stadionba.”
A következő szezonban egy kudarcosnak számító Magyar Kupa meccs után állították fel a padról, de –annak ellenére, hogy másodosztályról van szó – ismét komoly feladatot kapott: a Nyíregyházát kellett NB 2-es bajnoki címhez segítenie, mégpedig úgy, hogy a Ferencváros is ott volt a „dühöngőben”. Idény végére 4 ponttal szereztek többet, mint a zöld-fehérek (mi egyébként tizenkettedikek lettünk), így feljutást ünnepelhettek a Nyírségben, de az élvonalbeli szereplést már nem Gálhidivel kezdte meg a Szpari. 2007 nyarán Vietnámba szerződött, a cél ismerős volt: a The Chong Ha Noi csapatát kellett felröptetnie az első ligába. Az eddigiekből kiindulva nem meglepő, hogy siker koronázta tevékenységét, a csapat feljutott az élvonalba, és habár egy ideig még az első osztályú bajnokságot is vezették, végül a 8. helyen zárt a vietnámi gárdával.
2009 januárjában hazatért és újra a Diósgyőr vezetőedzője lett. Rengeteg probléma nehezítette a munkáját, leginkább a pénzhiány, szezon végén a 12. helyen zártak a miskolciak, a vezetők közös megegyezéssel szerződést bontottak a szakemberrel.
Edzői pályafutása során dolgozott az Egyesült Arab Emirátusokban (másodosztályú bajnoki cím), Ománban, Kínában is, és mielőtt Egyiptomba szerződött volna, rövid ideig a Szeged kispadján is megfordult. 2012 decemberében vette át a 12. helyen telelő csongrádiak irányítását, és habár az idény végén a 7. helyen végeztek, ezzel éppen lemaradtak a biztos NB 2-es bentmaradásról. Az osztályban maradásért a Kisvárdával kellett páros találkozót vívniuk, de az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 3-0 arányban alulmaradtak a szabolcsiakkal szemben, így maradt a harmadosztály a szebb napokat megélt szegedi gárdának. Érdekes szempont lehet tehát, hogy van némi visszavágási vágy Gálhidiben a Várdával szemben…
Tavaly nyáron szerződött Egyiptomba a mester, a másodosztályú Al-Aszjuti csapatának kispadját kapta meg, és nyilván senkit nem lep meg az eddigiek tudatában, hogy bajnoki címre vezette csapatát. Tegyük hozzá: említett csapat újoncként lett bajnok!
Az utóbbi napokban több orgánum is foglalkozott már vele, hogy Gálhidi György lehet csapatunk vezetőedzője, többen látták is a Csákvár elleni kupameccsen, és habár tisztában voltunk vele, hogy a mester a legesélyesebb jelölt a KBSC kispadjára, úgy gondoltuk, amíg nem válik ténnyé, nem szállunk be a „mi lenne ha…”-játékba.
A mai naptól viszont hivatalossá vált, hogy Gálhidi irányítja a jövőben csapatunk munkáját, mi a magunk részéről nagyon sok sikert kívánunk neki, és bízunk a jó folytatásban!
Hajrá Gálhidi György,
Hajrá Barcika!
Téma: GÁLHIDI!
Dátum: 2014.10.07
Tárgy: Re:Lehetetlen!
Annyi esélyünk van összesen ha mi gyűjtünk, az ellenfelek pedig veszítenek pontokat. Ilyenkor fáj, hogy mennyi pontot elvesztettünk már idén.... Ááááá
Dátum: 2014.10.07
Tárgy: Gálhidi
Első körben javasoltam őt a kispadra, már Koleszár lemondásának a napján. Nem tudom mi lesz, és mit fog kihozni a csapatból, de az az egy biztos, hogy igen tapasztalt, nagy tudású szakember. Ez mire lesz elég, majd kiderül. Szakmai körökben nyílt titok, hogy extra maximalista edző. A gond ott jelentkezik, hogy sok pontot vesztettünk már a bajnokságban.
Dátum: 2014.10.07
Tárgy: Edző
Gratulálok a kinevezéséhez! Viszont a küldetése a lehetetlen kategoriába tartozik. Az összes hátralévő mérkőzésünket meg kellene nyerni és még ezen felül a várdának 5 pontot el kellene még hullatni (a tőlünk elszenvedett két vereségen kivül) Na ez aztán a feladat.
Hajrá Barcika!