Gyilkos számok...

2014.12.06 05:32

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lezárult tehát a 2014/15-ös bajnokság őszi idénye, és ezúttal megelégedtek az MLSZ prominensei azzal, hogy a bajnokság felénél szakítsuk félbe a küzdelmeket, így 15 fordulóra került sor. Mivel a tavalyi bajnok, Létavértes, 3 forduló után visszalépett a további küzdelmektől, a velük szemben elért eredmények „nem játszanak”, viszont gyanítom, hogy az ellenük rúgott gólok is beszámítanak a végén, legalábbis ezeket eddig nem „vette el” a bajnokság szervezője. Ha így lesz, akkor néhányan nagyon jól járnak (de erről majd később). A statisztika egy külön szakma, aminek nem vagyunk minden csínjának-bínjának ismerői, de engedjétek meg, hogy – ahogy a korábbiakban is – azzal zárjuk a bajnoki félévet, hogy törvényszerűségeket keresünk a számokban, hogy szavakat, mondatokat fogalmazunk meg, amelyre számok adják a felhatalmazást.

Legelőször is, nézzük meg az őszi tabellát:

Hely

Csapat

J

GY

D

V

Gól

Pont

1.

Putnok

14

12

-

2

38-11

36

2.

Kisvárda

14

11

2

1

49-13

35

3.

KBSC

14

9

1

4

24-11

28

4.

Hatvan

14

8

4

2

28-10

28

5.

Cigánd

14

8

3

3

22-14

27

6.

Honvéd-MFA

14

8

1

5

30-13

25

7.

Tiszaújváros

14

8

1

5

20-28

25

8.

Jászberény

14

5

4

5

25-28

19

9.

Nyírbátor

14

5

3

6

27-27

18

10.

DVSC-DEAC

14

3

4

7

19-22

13

11.

Felsőtárkány

14

3

3

8

23-39

12

12.

Salgótarján

14

3

2

9

21-32

11

13.

Hajdúböszörmény

14

3

-

11

20-37

9

14.

Veresegyház

14

2

1

11

13-43

7

15.

Gyöngyös

14

1

3

10

8-39

6

 

Minden tiszta sor, a Putnoknak mindössze 2 veresége van, ezt a bajnokság két legjobb csapatától szenvedte el, viszont ha a vereségek számát nézzük, kicsit megkérdőjelezhető, mit is keresünk mi a bronzos pozícióban?! A Hatvan és a Cigánd is kevesebbszer kényszerült összetöpörödött hímtaggal elhagyni a pályát, viszont mi a DEAC elleni 1-1-en kívül nem osztoztunk a pontokon. Becsületesen: vagy győztünk, vagy oboáztunk. No compromise! Egyébként csak azért előzzük meg a Hatvant, mert a több győzelem az elsődlegesen rangsoroló, amúgy gólkülönbségünk is szarabb, ráadásul az egymás elleniben is alulmaradnánk, ki ne emlékezne, hogy Koleszár „búcsúmeccsén”, 484 nap hazai veretlenség után, a hevesiek szentségtelenítették meg a Petét.

Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy csapatunk produkálja a legunalmasabb meccseket a csoportban, hiszen olyan kevés gól nem született egyik csapat meccsén sem, mint a miénken. A kapott 11 góllal még ki is egyeznénk, de a rúgott 24, borzalmasan kevés ezen a szinten.

Amire még felhívnám a figyelmet – és ez alighanem világrekord – a pontszámban azonos Honvéd-Tiszaúj párost csekély 25 gól különbségnyi választja el egymástól!

Habár az ide-oda cserélgetés miatt nem (lenne) igazán mérvadó a hazai-vendégtabella, azért ne menjünk el szó nélkül mellette!

Hazai tabella:

Hely

Csapat

J

GY

D

V

Gól

Pont

1.

Putnok

8

8

-

-

27-2

24

2.

Kisvárda

8

7

1

-

32-8

22

3.

KBSC

8

7

-

1

16-4

21

4.

Cigánd

8

5

2

1

15-7

17

5.

Hatvan

6

4

1

1

12-4

13

6.

Honvéd-MFA

7

4

-

3

14-4

12

7.

Tiszaújváros

7

4

-

3

9-17

12

8.

Jászberény

7

3

2

2

11-8

11

9.

DVSC-DEAC

6

2

3

1

12-6

9

10.

Nyírbátor

7

2

2

3

14-13

8

11.

Felsőtárkány

8

2

1

5

16-25

7

11.

Hajdúböszörmény

3

2

-

1

7-5

6

12.

Gyöngyös

8

1

3

4

7-17

6

13.

Veresegyház

8

2

-

6

9-20

6

14.

Salgótarján

6

1

1

4

9-15

4

 

A Putnok pontveszteség nélkül zárta otthon a szezont, nincs miről beszélni, ráadásul az sem sámli, hogy mindössze 2 gólt kaptak, de ha ez lenne a bajnokság őszi állása, alighanem, nem panaszkodnánk. A Böszi mindössze 3 meccset tudott saját pályáján játszani (ne felejtsük el, tartozunk nekik egy hazaival mi is), ennek ellenére (vagy éppen ezért) nincsenek az utolsó háromban.

Vendégtabella:

Hely

Csapat

J

GY

D

V

Gól

Pont

1.

Hatvan

8

4

3

1

16-16

15

2.

Kisvárda

6

4

1

1

17-5

13

3.

Honvéd-MFA

7

4

1

2

16-9

13

4.

Tiszaújváros

7

4

1

2

11-11

13

5.

Putnok

6

4

-

2

9-9

12

6.

Nyírbátor

7

3

1

3

13-13

10

7.

Cigánd

6

3

1

2

7-7

10

8.

Jászberény

7

2

2

3

14-20

8

9.

KBSC

6

2

1

3

8-7

7

10.

Salgótarján

8

2

1

5

12-17

7

11.

Felsőtárkány

6

1

2

3

7-14

5

12.

DVSC-DEAC

8

1

1

6

7-16

4

13.

Hajdúböszörmény

11

1

-

10

13-32

3

14.

Veresegyház

6

-

1

5

4-21

1

15.

Gyöngyös

6

-

-

6

1-22

0

 

Mindenki tudja, hogy az idegenbeli pancserkodásnak köszönhetjük, hogy le vagyunk maradva, mint a borravaló. Úgy, hogy a nehezebb meccseinket itthon játszottuk ősszel, sikerült 3-szor házhoz menni a lófaszért, ez azért nem kis teljesítmény! A Hatvan abszolút minden dicséretet megérdemel, késsel a hátuk mögött mennek vendégbe, de az újvárosiak parádés mérlege is meglepő! A Gyöngyös mindössze egy gólt rúgott idegen földeken – aki csak hazaira jár ki, elmondhatja, hogy egy kivételével minden gyöngyösi gólt látott.

Maradjunk még egy kicsit a csapatoknál, nézzük, melyik csapat hány játékost szerepeltetett az őszi idényben!

Csapat

Játékosok száma

Honvéd-MFA

42

DVSC-DEAC

38

Felsőtárkány

26

Veresegyház

25

Gyöngyös

25

KBSC

24

Jászberény

24

Hajdúböszörmény

24

Salgótarján

23

Kisvárda

21

Hatvan

20

Tiszaújváros

20

Putnok

19

Nyírbátor

18

Cigánd

17

Ahogy az várható volt, a tarcsik vetették be a legtöbb játékost, fölényük ebben a tekintetben brutális. Az, hogy a keret (vagy plusz az utánpótlás) hány játékosát veti be a mester, több dimenziós: lehet, hogy olyan hosszú a kispad, hogy viszonylag sok játékosra lehet számítani, de az is lehet, hogy olyan gyengén muzsikál a gárda, hogy már a fiatalokhoz kell nyúlni. Nos, ha a tarcsikat kivesszük, azt kell mondjam, ott volt a legnagyobb a fluktuáció, ahol leginkább az ég zengett, magyarán: a brutálisan gyengén szereplő Tárkánynál, Veresnél, Gyöngyösön és – a vártnál gyengébben teljesítő – a Kazincbarcikai Sport Clubnál. Ok, a 24 játékosban benne van Bakonszegi, Menyus is például (ők is pályára léptek), sőt, azt kell mondjam, határozottan az volt az érzésem az idény végén, hogy kevesen vagyunk. Ezen összeállítás alliterál a következővel – már most szólok!

11 játékos jelölt az Iron Man-díjra, ők azok, akik minden találkozót végigjátszottak, és ezért megérdemlik a jelölést:

Játékos

Csapat

Sánta Tibor

Cigánd

Varga Krisztián

Cigánd

Baksa Zoltán

Cigánd

Sipos Tamás

Cigánd

Szilágyi Norbert

Gyöngyös

Katona Roland

Hatvan

Farkas János

Jászberény

Tóth Szilveszter

Nyírbátor

Fehér Balázs

Putnok

Tóth Csaba

Tiszaújváros

Kozma Dániel

Veresegyház

 

Emellett 28 játékos van, akik minden találkozón pályára léptek a Tercier Líg őszi szezonjában, azt hiszem egy vastaps nekik is jár:

Játékos

Csapat

Tempfli Imre

Cigánd

Roszel Róbert

Cigánd

Berdó Péter

DVSC-DEAC

Dombi Tibor

DVSC-DEAC

Barzsó Attila

Felsőtárkány

Kasza Dániel

Felsőtárkány

Nádudvari Alex

Gyöngyös

Antal Zsolt

Gyöngyös

Surányi Gábor

Hatvan

Simon Mátyás

Hatvan

Kelemen Patrik

Hatvan

Szilágyi Norbert

Jászberény

Lipusz Norbert

KBSC

Irhás Ignác

KBSC

Brankovics Péter

Kisvárda

Nagy Róbert

Kisvárda

Milovac, Marko

Kisvárda

Erdei Zoltán

Nyírbátor

Lipcsei Márk

Nyírbátor

Zimányi Adrián

Putnok

Madarász János

Putnok

Horváth Szabolcs

Putnok

Tóth Szabolcs

Putnok

Galambosi Máté

Putnok

Horváth Richárd

Salgótarján

Molnár László

Tiszaújváros

Nagy Dániel

Veresegyház

Radics Dávid

Veresegyház

 

A játékosok időnként furcsa dolgokat produkálnak. Van, hogy megszegik a szabályokat, és akkor a kijelölt sípos sárga- avagy piros lappal illeti tevékenységüket. A következő táblázatban azok a játékosok szerepelnek, akik legalább egyszer elérték az öt sárgát, ami – természetesen – automatikusan egy meccses eltiltást jelent. Már most szólok, hogy Baksa és Sipos a 15. fordulóban kapta meg a bűvös ötödiket, így – amennyiben tavasszal is a Cigánd csapatának alkalmazásában állnak még – ellenünk nem léphetnek pályára. Az aranyprosztó díjat (bocs, Ádám!) ezúttal egykori játékosunk veheti át.

Játékos

Csapat

Sárga

Piros

Privigyei Ádám

Salgótarján

7

1

Ur László

Cigánd

6

-

Menyhért Gergő

Felsőtárkány

6

-

Molnár Ferenc

Tiszaújváros

6

-

Éles Béla

Hajdúböszörmény

5

1

Simon Bálint

Jászberény

5

1

Üveges Szabolcs

Salgótarján

5

1

Baksa Zoltán

Cigánd

5

-

Sipos Tamás

Cigánd

5

-

Demkó Balázs

Gyöngyös

5

-

Juhász Bence

Hatvan

5

-

Farkas János

Jászberény

5

-

Benkő Balázs

Nyírbátor

5

-

Toricska Rajmond

Salgótarján

5

-

Lippai Gergő

Tiszaújváros

5

-

 

Külön szeretnénk kifejezni gratulációnkat azon 6 játékosnak, akik kétszer is a kiállítás sorsára jutottak a félszezonban, Kaszás és Ludánszki (Felsőtárkány), Horváth Norman (Hatvan), Vadon (Salgótarján), Kovács Tamás és Foro (Veresegyház) mindenképpen megérdemli a zsűri különdíját.

Ha csapatszinten nézzük a lappal megtorolt szabálytalanságokat, akkor némileg meglepő statisztikát kapunk:

Hely

Csapat

Sárga

Piros

1.

Cigánd

40

2

2.

Tiszaújváros

40

1

3.

Hajdúböszörmény

36

7

4.

Jászberény

35

3

5.

Salgótarján

34

4

6.

Hatvan

33

3

7.

Nyírbátor

33

2

8.

Veresegyház

30

9

9.

Felsőtárkány

28

6

10.

Honvéd-MFA

26

1

11.

Gyöngyös

25

2

12.

Putnok

25

-

13.

KBSC

24

3

14.

DVSC-DEAC

24

3

15.

Kisvárda

21

2

 

Én a magam részéről nem gondoltam volna, hogy a Cigánd a legelvetemültebb keleten, pedig látható, hogy a tabella első feléhez tartozó csapatok inkább a hátsó régiókban szerepelnek ebben a tekintetben. Fontosnak tartom jelezni, hogy játékosaink még annak ellenére sem szedtek össze rengeteg lapot, hogy finoman szólva sem éreztük ősszel, hogy a síposok kedvencei lennénk. Tavaly ilyenkor ugyancsak 3 piros lap mellett már 39 sárga szerepelt a nevünk mellett, ráadásul Ricsikét is már 7-szer figyelmeztették. Én azt mondom, ezt a higgadtságot kell tartani, mert könnyen áldozatául eshetünk egy bírói ámokfutásnak. Egyébként azt gondolom, három kiállításunk is erősen megkérdőjelezhető. Cigándon kétséges volt, hogy Zimi bántotta volna az ellenfelét, inkább Sipost kellett volna kiszórni, a Várda ellen Nagy Peti második sárgája teljesen jogos volt, de az elsőt azért kapta, mert Szécsi kapus nekiszaladt, Katonát meg a putnoki meccs lefújása után állította ki a bíró. Most már mindegy…

Térjünk rá inkább a gólvágókra, a Keleti csoport góllövőlistája így fest jelenleg:

Hely

Játékos

Gól

Csapat

1.

Farkas János

15 (-3)

Jászberény

2.

Milovac, Marko

14

Kisvárda

3.

Erős Gábor

10

Kisvárda

3.

Csóka Róbert

10 (-1)

Felsőtárkány

3.

Bobál Gergely

10

Honvéd-MFA

4.

Kelemen Patrik

9

Hatvan

5.

Nagy Dávid

8

Nyírbátor

5.

Monyók Péter

8

Putnok

5.

Nagy Róbert

8

Kisvárda

6.

Deák Bálint

7 (-3)

Veresegyház

6.

Erdei Zoltán

7

Nyírbátor

7.

Montvai Tibor

6 (-2)

KBSC, Felsőtárkány

7.

Bálint Artúr

6 (-1)

Jászberény

7.

Kovács Péter

6

Tiszaújváros

7.

Bogdanovic, Igor

6

Hajdúböszörmény

7.

Nehéz Máté

6

KBSC

7.

Tempfli Imre

6

Cigánd

7.

Roszel Róbert

6

Cigánd

 

Említettem már, hogy a Léta elleni találatok megmaradtak a hivatalos statisztikákban, én azért odabiggyesztettem a gólok száma mellé, hogy mennyivel lenne kevesebb találata emberünknek, ha az ő meccsük is elmaradt volna a hajdúságiak ellen. Kövezettek meg, de én kicsit keveslem a Nehéz-Montvai duó 6-6 gólját, egy jó formában lévő csatárnak ilyen középpályával a háta mögött minimum 10-nél kéne már tartania. Talán nem véletlen, hogy télen mindenképpen támadót akar igazolni a mester. Farkas minden fanfárt megérdemel, hiszen a nem éppen bajnokesélyes jászságiak csapatából sikerült élre rúgnia magát, de ugyanez elmondható Csókáról is, aki tavaly még a Megyében játszott.

A következő összeállításban a csapatok legjobb gólszerzői szerepelnek:

Csapat

Játékos

Gól

Putnok

Monyók Péter

8

Kisvárda

Milovac, Marko

14

KBSC

Nehéz Máté, Montvai Tibor

6-6

Hatvan

Kelemen Patrik

9

Cigánd

Tempfli Imre, Roszel Róbert

6-6

Honvéd-MFA

Bobál Gergely

10

Tiszaújváros

Kovács Péter

6

Jászberény

Farkas János

15

Nyírbátor

Nagy Dávid

8

DVSC-DEAC

Ferenczi János, Sós Bence

4-4

Felsőtárkány

Csóka Róbert

10

Salgótarján

Üveges Szabolcs, Horváth Richárd

4-4

Hajdúböszörmény

Bogdanovic, Igor

6

Veresegyház

Deák Bálint

7

Gyöngyös

Barta Ákos, Nádudvari Alex, Molnár Balázs

2

 

Az idény legnagyobb hentelését a Jászberény (!) vitte végbe a Léta 9-0-ás legyűrésével, de ha olyan összecsapást nézünk, ahol a résztvevők mindkettője állva van még, akkor a Honvéd viszi a pálmát a veresiek 8-0-ás lekaszabolásával (egyébként a Tárkány is 8-0-ra verte a Létát). Az idegenbeli legnagyobb különbségű győzelem a Várda csapatáé, 7-0-ra tömték ki a tiszaújvárosi kaput.

Két találkozó áll holtversenyben a legtöbb gólt hozó összecsapások rangsorában, mindkettőn 9 gól esett, a Felsőtárkány – Várdán (3-6) és a Nyírbátor – Hajdúböszörményen (4-5) is.

A bajnokság első gólját Csóka szerezte a Felsőtárkány Léta elleni meccsének 8. percében, az őszi szezon utolsó találata Dombi Tibi nevéhez fűződik, ő a Tarján ellen a 79. percben volt eredményes, fejjel (!).

Remélem, kellőképpen lefáradtatok. Legközelebb elkezdjük elemezni a saját csapatunkat, első alkalommal a hátsó struktúrát szedjük elemeire.

Téma: Gyilkos számok...

Dátum: 2024.02.16

Feladó: RobertDob

Tárgy: https://promo1199.ru/






Dátum: 2022.10.30

Feladó: Peternipse

Tárgy: Делаете







Dátum: 2021.09.07

Feladó: ChasePiota

Tárgy: демонтаж москва


Dátum: 2021.07.28

Feladó: Richardnar

Tárgy: Продам дом Красноярск


Dátum: 2021.05.30

Feladó: SochiFeyaNus

Tárgy: Sochifeya Net










Dátum: 2021.03.14

Feladó: Adventist

Tárgy: Работа Красноярск


Dátum: 2020.07.03

Feladó: ScottBek

Tárgy: 4 197 RUB в день ждут тебя!












Dátum: 2020.07.02

Feladó: Ronniehaing

Tárgy: 2 002 RUB в день ждут тебя!












Dátum: 2020.05.15

Feladó: Cannakzdeery

Tárgy: закладки алматы


Dátum: 2020.05.05

Feladó: kupit-kartu-Snoth

Tárgy: Сим карта без паспортаЗаказать сим карту без паспорта


Tételek: 1 - 10 ból 15
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása