"Harcolni fogunk..."

2014.11.08 07:44

Komoly rangadóhoz komoly „üzengetés” illik. Legyünk illedelmesek, és először nézzük, mit nyilatkoztak a várdai futballisták a holnapi meccsel kapcsolatban. Azon kívül, hogy mit várnak a holnapi meccstől, azt a kérdést is feltettük nekik, hogy miben látják a kisvárdai csapat erejét, minek „köszönhetjük” az ősszel bemutatott szárnyalásukat?

Brankovics Péter: „Véleményem szerint, mind a kupában, mind pedig a bajnokságban való jó szereplésünknek az oka az lehet, hogy megfelelően fel tudunk készülni ellenfeleinkből, játékosállományukat, játékuk stílusát kielemezve, valamint a remek közösség, ami uralkodik a csapaton belül. Az egymást segítő társak nagyrészt hozzásegítik a csapatot a sikerekhez. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy nagyon sok jó játékos és rutinos is jelen van a csapatban, akik már magasabb osztályt is megjártak. A hétvégi találkozóra is szintén felkészülünk ugyanezekkel a módszerekkel, mint az eddigiekre. Egy harcias, jó iramú, de nagyon nehéznek ígérkező mérkőzésre számítok, sok szurkolóval a nézőtéren, de mindenféleképpen nyerni szeretnénk és így is készülünk a Barcikából a héten.”

Marko Milovac: „Amikor Kisvárdára jöttem, tudtam, hogy az a cél, hogy minden meccset megnyerjünk. A szakmai munkáért felelősek olyan csapatot alakítottak ki, amely tényleg bárkit meg tud verni, és ennek nagyon örülök. Eddig a Kupában szenzációs eredményeket értünk el, bejutottunk a negyeddöntőbe, viszont a bajnokságban csak másodikak vagyunk, és mindenféleképpen minél hamarabb oda akarunk érni az első helyre. Barcikára is a győzelem reményében utazunk. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mert a KBSC nagyon jó csapat, amit meg is mutatott az utóbbi meccseken.”

Minczér Tibor: „Úgy gondolom, hogy a szakmai stáb tudatosan végezte a nyáron a feladatát, és ennek eredményeképpen egy ütőképes csapat alakult ki! Nagyon jó szellemiségű a keret, de ez köszönhető a folyamatos sikereknek is. A szezon elején még akadozott a játék, és ebben az időben a védelemre nehezedett nagyobb nyomás, de ezt megoldották, és még a góllövésből is kivették a részüket. Ahogyan haladtunk előre a bajnokságban, úgy egyre jobb lett a csapatjáték, és ezáltal a támadó játékunk is. Támadóink megtalálták a góllövő cipőiket! A kupában pedig a Vác kivételével nagyobb csapatokkal játszottunk, és a teher nem rajtunk volt, így nyugodtan játszhattunk. A siker szerves része a kisvárdai szurkolótábor is, hiszen mindig a csapat mellett állnak, mind a hazai, mind az idegenbeli meccseken, és ez nagy segítség a csapatnak a nehéz pillanatokban. A hétvégi meccsre kitérve, mindenféleképpen győzelmet várok a csapattól! Tudjuk, hogy a Barcika egy jó csapat, és az edzőváltás óta ez az eredményekben is jobban látszik. Van egy pár játékos a keretükben, aki magasabb osztályban is megfordult, és akit személyesen is ismerek, többek között Gálhidi mestert is. Nagyon jó meccsre számítok és bízom a Kisvárda sikerében!”

Fodor András: „.A bajnokságban és a kupában is nagyon jól helytálltunk idáig, úgy gondolom. A siker titka a csapat egységében és a jó szakmai munkában keresendő. Minden adott a jó szereplésünkhöz, hiszen igen jó körülmények között készülhetünk. A kupa - úgymond - másodlagos számunkra, de ha már eddig eljutottunk, szeretnénk maradandót alkotni... A hétvégi meccs szerintem egy jó mérkőzésnek ígérkezik, mivel mind a két gárda igen jó erőkből áll. A Barcika feljövőben van, és egy felkészült edző, Gálhidi György személyében az álló vizet megmozgatva, győzelmek megszerzése felé irányította csapatát. A mi részünkről szeretnénk pontot, vagy pontokat szerezni, hiszen nem engedhetjük meg, hogy leszakadjunk a tabellán, ha céljainkat - amit kitűztünk - elérjük. Sok van még hátra a bajnokságból, de győzzön a jobbik, egy jó közönségszórakoztató meccsen!”

Myke Bouard Ramos: „Egy nagyon kemény és jó meccset várok, mindkét csapatnak sok szerencsét kívánok, de remélem, mi jövünk ki győztesen a párharcból!”

 

És most nézzük a mieinket! A holnapi meccsel kapcsolatos várakozásokon túl arra is kíváncsiak voltunk, változott-e valami a csapat házatáján Gálhidi György érkeztével?

Vincze Richárd (pályaedző): „Először is azzal kezdeném, hogy szerintem ez a társaság, ami nekünk van, joggal pályázhat a bajnoki címre. Olyan játékosaink vannak, akik átérzik, hogy milyen Kazincbarcikán focizni, és átérzik azt, hogy milyen a győzelemi kényszer. Én úgy gondolom, hogy nekünk van a legjobb keretünk ebben az osztályban, nekünk vannak a legtöbb komoly csatát megért játékosaink, akik helyén kezelik ezt a rangadót. Én úgy érzem, hogy Gálhidi mester olyan szakmai munkát végez a csapattal, amivel mindenki felé nőhetünk. Én, mint pályaedző nagyon nehezen éltem meg az eddigi edzőváltásokat, emberileg nagyon közel került hozzám Koleszár Gyuri bácsi és Borbély Peti is. Nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem azt, hogy ülhettem a KBSC kispadján 3 meccsen keresztül, mint vezetőedző, mivel az én olvasatomban a KBSC a megye egyik legpatinásabb klubja. Ezt még egyszer nagyon köszönöm klubunk vezetőinek. Azt gondolom, hogy szerencsés helyzetben vagyok, hogy három ekkora szaktekintéllyel dolgozhattam, dolgozhatok együtt, akiket mentoromnak tekintek. A holnapi meccstől azt várom, hogy a játékosaink megmutatják, és meg is tudják mutatni milyen az igazi Vegyész szív, és végrehajtják Gálhidi mester elképzelt taktikáját, valamint kiszolgálják győzelemre éhes szurkolóinkat. Hajrá Vegyész!!!”

Szabó Ádám (kapus): „Teljesen más kávéház, mint azelőtt! Az edzések sokkal komolyabban vannak felépítve, intenzívebbek, nagyobb a fegyelem és az összetartás! Győzni szeretnénk és fogunk is, ezzel életben tartani az esélyt, nem lefutottá tenni a tavaszi félszezont! Remélem, minél többen kint lesznek, és együtt begyűjtjük a 3 pontot!”

Sárközi Tamás: „Úgy gondolom, hogy mióta Gálhidi György a KBSC vezetőedzője – az eredmények is mutatják – sikeres a csapat. A pályán és az öltözőn belül is nagyon jó a hangulat, én személy szerint nagyon élvezem a légkört, és a munkát is egyben, amit együtt elvégzünk. A csapat nagyon jó állapotban van, remek munkát végzünk hétről-hétre, és ma is úgy pörögtünk (péntek – a szerk.), hogy holnap nyerni fogunk. Természetesen ehhez maximális koncentráció és alázat kell, de ez jelenleg megvan a csapatban. Küzdeni fogunk egymásért, a csapatért, az edzőért, a klubért és a szurkolókért! Tudjuk, hogy nehéz ellenfél ellen fogunk harcba szállni, de előttünk csak a cél lebeg, és hogy mindenáron megnyerjük a meccset!”

Nehéz Máté: „Nagyon nehezen élte meg a csapat a fájóbbnál fájóbb kudarcokat, valamint, hogy nem tudtuk kiszolgálni a közönséget. Úgy érzem, ez Gálhidi György érkezésével meg fog változni, új színt hozott a csapatba, megtanított minket csapatként működni, ami eddig nem volt meg. A kemény edzéseknek köszönhetően kellő önbizalommal tekintünk a holnapi meccsre. Ha megvalósítjuk a héten gyakoroltakat, nem lehet gond. Reméljük, egyre több nézőt tudunk kicsalogatni a pályára a közeljövőben!”

Dobos Attila: „Valóban nagy és szép mérkőzés elé nézünk felfokozott hangulatban, ami szerintem természetes, a héten kicsit többet "sutyorogtunk" edzéseken az ellenfélről, de szerintem ez is így normális! Gálhidi mester személyében, azt hiszem, kijelenthetem, hogy egy igazi szaktekintélyt szerződtetett a klub. Nála alkalmasabbat nem is találhattak volna, óriási grat a vezetőknek! Amiben más most ez a csapat? Talán a tudatosság, ami kiemelkedik (szerintem már nem olyanok vagyunk a pályán, mint a csirkék, akiket oda bedobtak), de mondhatnám a kondíciónkat is, szerintem jócskán javultunk e téren is, és szerintem CSAPATABB lettünk! Tudod, bajnokság közben beestünk, döcögött, kattogott a gépezet (még most sem tökéletes). A holnapi meccsre visszatérve, mi egy kicsit speciálisabb helyzetben vagyunk, mint a Várda, mert nekünk holnap győzni kell, bár hozzá szeretném tenni, hogy szerintem túlgörcsölni sem kellene ezt a mérkőzést, elvégre mégiscsak fociról beszélünk, amit élvezni kell a pályán. Barcikán lesz a mérkőzés, tele vagyunk nagyszerű játékosokkal (jóval több, mint ott) a héten nagyon komolyan készültünk, ezért érdemes focistának lenni, az ilyen meccsekért! Remélem, nagyon sokan lesztek, jól fogtok szórakozni (végülis erről szólna) és a végén boldogan pacsizhatunk!”

Montvai Tibor: „A legfontosabb, hogy a csapat nyerjen és felzárkózzunk az élmezőnybe! Véleményem szerint holnap a bajnokság két legjobb csapata találkozik, még akkor is, ha most a tabella nem ezt mutatja. Természetesen nyerni akarunk, és ezért mindent meg is fogunk tenni! Gálhidit nagyon jó edzőnek tartom, értünk el együtt sikert NB 2-ben (bajnokok lettünk a Fradit megelőzve), de épp a Várda mostani edzője miatt nem folytathattuk együtt a közös munkát az NB 1-ben! A sors fintora, hogy most épp ellenük harcolunk a bajnoki aranyért. Tehát van miért visszavágni, de első a csapat, és most úgy gondolom, jó úton járunk! Hajrá Barcika!!!!!”

Illés Richárd: „Nem szeretnék vezetőedzőket összehasonlítani és bírálni, mert ez nem az én tisztem. Amit én - és szerintem a csapattársaim nevében is - kijelenthetek, hogy Gálhidi György személyében egy sokoldalú, szakmailag képzett és felkészült trénerről beszélünk, aki tökéletesen megérti magát a játékosokkal, és ezen dolgok hatására mindenki nagy tisztelettel és maximális erőbedobással, koncentráltsággal végzi az adott feladatokat. A holnapi feladatunk, a Kisvárda elleni meccs után győztesen levonulni a pályáról. Nehéz meccsre számítok, de nincs okunk a kétségbeesésre, hiszen mindenki maximális hőfokon pörög az edzéseken, jól dolgozunk hetek óta, a játékunk egyre tetszetősebb és eredményesebb! Megkérném a kedves barcikai szurkolókat, hogy a meccs alatt kellőképpen buzdítsanak, mert nagy szükség lesz a közönség hangjára, cserébe pedig igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, harcolni fogunk és megnyerjük ezt a fontos meccset. Köszönjük!”

 

Téma: "Harcolni fogunk..."

Dátum: 2014.11.09

Feladó: kAZINCBARCELONA

Tárgy: Vegyészálmok-NBII

Leirhatatlan élményt jelentett a tegnapi Rangadó.Mi kevesek vagyunk azoknak az igazi Drukkereknek akik négy évtizede járunk ki,buzditva,lelkesitve,mindig Szeretett,imádott csapatunkat.Sosem adtuk fel a harcot a legkilátástalanabb helyzetekben sem,ha volt igazi cél,elvárás a kitüzött feladatoknak megfelelni.Tuléltünk elbukott osztályozókat,kupavereségeket négy között is.Ez a mostani KBSC egy igazi,fényes jövőt elérhető alakulattá fejlődött Gálhidi mester kezei alatt.Mi egyemberként odaálltunk a csapat mögé,egységes,igazi harcos szemléletü,szenvedélyes szurkolóként biztatva a csapatunkat a legfényesebb célok eléréséhez.Mindenben segitve,hozzáállásunkal,hogy jövő nyáron együtt ünnepelhessük a csapattal a sikeres NBII-be jutást isEzért megteszünk mindent,hogy ez sikerüljön.Élmény volt együtt ünnepelni a sikert,jó volt látni a szurkolók diadalittas,gyözelmi mámortól boldog arcokat,de a hozzánk kijövő csapaton is ugyanezt láthattuk.Mámoritó érzés volt egy ilyen meccs után a fiukkal lepacsizni,örömködi percekig.Ezért érdemes futballszurkolónak meccsekre járni egy életen keresztül.Jó lenne ha méltó követőkre,utódokra találnánk,akik ugyanilyen elhivatottsággal szurkolnak,mint a mi jó,régi,összetartó B-középünk.Látom a lelkes fiatalokat,csak még nem olyanok,akik mindhalálig tudnának meghalni kedvenc csapatukért a siker érdekében.De lehetnek belőlük is Igazi,vérmes fanatikusok is..Tegnapi szurkolást köszönöm mindannak aki végigszurkolta,biztatta a Vegyészt!!!!!!HAJRÁ vegyész!!!!!!

Dátum: 2014.11.08

Feladó: David

Tárgy: meccs

Ez a Kisvàrda mèg biztos fog hullajtani pontokat, nem egy fèlelmetes gàrda, vèlemènyem szerint a hatvan jobb csapat nàluk. 80-85 percig nem kellett Miskinek vèdenie, nèhàny beívelèst kellett lehúznia. Kicsit jobban kisegítettèk volna a mieink egymàst, magabiztosabb gyõzelmet ünnepelhettünk volna, nagyon tàvol helyezkedtek egymàstól. Zimànyit a szèlen nèha ketten-hàrman támadták, Irhàs 2-3 mèterre figyelte, nem szeretnèm bántani a játèkost, sôt, nekem az õ harcias játèka tetszett a legjobban, sok fejpárbajt is megnyert nála másfèl fejjel magasabb várdaival szemben, egy ilyen kapu elè visszafejelt labdából majdnem gólt is szerezhettünk volna az elsõ fèlidõ vègèn, ha Montvai nem túl körülmènyes, ès egybõl lõ 6-7 mèterrõl a kaputól. Kèt nagyon nehèz meccs jön, ha sikerülne lehoznunk, akkor megèrdemelnènk a feljutàst, de hosszú még a szezon

Dátum: 2014.11.08

Feladó: shift1

Tárgy: győzelem

Nagyon nagy örömet okoztak nekünk a fiúk ma! Szívből gratulálok mindenkinek!

Dátum: 2014.11.08

Feladó: shift1

Tárgy: Rangadó!!!

A mai napon mindeki a stadionba! Nagy szükség lesz a biztatásunkra, mert az eddigi talán legnehezebb meccsünk lesz, és itt meglátjuk, hogy hol tartunk... Hajrá Vegyész!

Ui.: Nem gondolom azt, hogy a 4-4-2 lesz itt a legjobb, mert ha kinyílunk gondok lehetnek. Óvatosan kell játszani.

Dátum: 2014.11.08

Feladó: Barcika

Tárgy: Támadás

Mindent bele srácok! Jó volt újra olvasni a nyilatkozatokat hazai részről is. Ma csak egyféle eredmény születhet!

Mindenki a stadionba!

Hajrá Barcika!

Tételek: 1 - 5 ból 5

Új hozzászólás hozzáadása