Hattyúdal...
Az utóbbi hetek produkciója után, azt hiszem, nem vagyok egyedül véleményemmel, ha azt mondom: végre eljött az utolsó meccs napja! Gondolom, így van ezzel szurkoló, edző, játékos is. Mint haldoklónak a megváltó utolsó lehelet: matiné lesz ma Debrecenben.
A DVSC-DEAC 15. az NB 2 Keleti csoportjában, éppen mögöttünk foglalnak helyet. Furcsa tétje is van a mérkőzésnek, amennyiben legalább 2 góllal nyer ma a Loki, helyet cserélünk, és sikerül a bravúr: utolsó helyen zárni a bajnokságot. Jómagam ennek az esélyét nem írnám le, sok szenzációs eredményt értünk már el idén, miért ne sikerülne ez is? Megjegyzem, a Vác még a fél szezon alatt is csak 8 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint mi egész évadban. No comment...
Na szóval, a Loki 15. jelenleg, 7 győzelem és 6 döntetlen mellett 16-szor alulmaradtak a debreceni fiatalok, 42 gólt lőttek (ezzel csak minket tudnak megelőzni), viszont 57-et kaptak (ez viszont épp eggyel több, mint ahányszor a mi védelmünk kapitulált). Megérdemelten vannak tehát az utolsó helyen a cívisek, hiszen ehhez hasonló teljesítményre csak egy csapat volt képes a csoportban. A 14. helyen fordult mai ellenfelünk a bajnokság felénél, az addig megszerzett 16 ponthoz tavasszal csak 11-et tudtak hozzátenni, nagyon úgy néz ki, a Loki az egyetlen tarcsi-csapat, amelyik feladta a küzdelmeket még idény közben. Igazán két komoly eredményt értek el tavasszal: Cegléden sikerült 4-2-re nyerniük, illetve otthon 1-1-es döntetlent játszottak a Békéscsabával. Ok, 5-1-re elverték a Honvédot is, de a tarcsik egymás elleni meccseit nem ér beszámítani! Hazai mérlege sem a legjobb a piros-fehéreknek, ebben is utolsók, négy győzelem mellett 5-5 döntetlennel és vereséggel. Góljaik döntő többségét a meccsek utolsó periódusában érik el, különösen veszélyesek a 60.-75. perc időszakában, összes találatuk majdnem harmadát lőtték ebben a szakaszban.
Ahogy azt a tartalékcsapatoktól megszokhattuk, a DVSC-DEAC-ban is rengeteg játékos szerepelt az idény során, szám szerint 43. Ferenczi és Szécsi Márk teljesítménye idény közben keltette fel Kondás Elemér figyelmét, így ők már inkább a nagycsapatban kapnak szerepet, tavaszi teljesítménye alapján esélyes lehet erre Angyal is, aki ebben a szezonban lőtt 6 góljával (ősszel nem talált a kapuba) vezeti a házi góllövőlistát (a már említett Ferenczivel társbérletben). Az, hogy kik lépnek ma pályára ellenfelünk színeiben, megtippelhetetlen, na de mindegy is, minden azon múlik, hogy lesz-e kedvük futballozni.
Hát ez a nap is eljött végre: nő sporttárs dirigálja a meccsünket! Kicsit uncsi is volt már, hogy csak az oldalvonalak mellett, oldalazva látunk nőneműt rohangálni fel-alá, itt volt már ennek az ideje, lássuk be! Gaál Gyöngyi 2002 óta FIFA-játékvezető, ebben a szezonban mindössze 5 NB 2-es meccset kapott, kettőt keleten, hármat nyugaton. A Lokinak vezetett már hazai meccset, mégpedig a 2. fordulóban a Cegléd elleni 5-2-vel zárult mérkőzést (Cegléden össze-összerezzennek a DVSC-DEAC név hallatán). Az 5 meccsen 17 sárgát, és 3 pirosat könyvelt el a nem igazán szívbajos Gaál kisasszony, és megítélt két büntetőt. A feminizmus teljessége jegyében 2 férfi kolléga dolgozik ma a keze alá, Medovarszki és Szpisják sporttársak, vezetéknevük megtévesztő jellege ellenére magyar asszisztensekről van szó.
Nálunk Fótyik és Bogáti eltiltás miatt biztosan nem lép pályára, ahogy nyilván Tátrai és Horváth Bence sem, sérülésük miatt. Ha a többiek egészségesek, és Kiprich edző sem nyúl a fiatalok felé, akkor Szabó - Privigyei, Kiprich (Nyisalovits), Komlósi, Szala - Nagy, Fehér, Kovács, Jeremiás - Vólent, David összeállítást tippelek, de lehet egészen más is. Szívesen mondanám, hogy a meccs tétje, hogy szépen búcsúzunk-e az NB 2-től, de ez már a múlt héten megdőlt...
A forduló egyetlen igazi kérdése, hogy a Szolnok be tudja-e fogni a Nyíregyházát és/vagy a Balmazújvárost az osztályozó nélkül fentmaradók közül, mert azt gondolom, senki nem hiszi el, hogy a Vasas 8 gólt tud fogni a matyókon (ehhez - ugye - még az is kellene, hogy a kövesdiek kapituláljanak a Fradi otthonában, az angyalföldiek pedig győzzenek Kispesten). Szóval egy borsodi csapat ma bajnok lesz, kettő pedig kiesik. Legalább az utolsó helyet kerüljük már el, srácok!