Hősök...

2014.05.04 04:33

Úgy gondolom, eddig is kiváló egységet alkottak játékosaink, tegnap viszont megkérdőjelezhetetlenül CSAPATtá váltak. Ahogy említettem, nem tudtunk jelen lenni Debrecenben, így kénytelenek vagyunk a tudósításokra hagyatkozni, és az egymás mellé leírt betűkből konstruálni azt a hangulatot, azt a miliőt, amit tegnap csapatunk megteremtett. Nem egyszerű feladat. De annyiszor láttuk már ebben az idényben játszani őket, hogy könnyedén el tudjuk képzelni, milyen volt az, amikor a srácok fogcsikorgatva védekeztek, amikor komoly pressziót kifejtve elbizonytalanították az ellenfelet, és amikor beindult a félelmetes támadógépezet. Merthogy gyakorlatilag klasszikus támadók nélkül is igen hatékonyak vagyunk a tavaszi szezonban, ezt már nem tagadhatja el senki.

Jobb híján a laptop képernyője elől buzdítottuk a fiúkat, és éltünk át egy olyan 90 (95) percet, amely alatt többször változott a hangulatunk, mint a forintárfolyam: ordítottunk vezetésünk birtokában az első gól után, szentségeltünk a két bekapott találat következményeként, büszkén, dagadó mellel húztuk ki magunkat a fordítás után, majd toltuk-űztük volna a nem haladó perceket a hajrában. Aztán bánatosan legyintettünk, és kezdtünk volna már beletörődni, hogy a sípos „ikszre hozta a meccset”, amikor nem hittünk a szemünknek: Molnár gólt szerzett! A szomszédoktól így utólag is szeretnék elnézést kérni…

Briliáns mérkőzés lehetett. De aminek a leginkább örülök, az tényleg az, hogy ekkora tartás van a játékosainkban. Kibírják hétről-hétre azt a lelki terhet, hogy nem hibázhatnak, mert csak így tudnak ragadni a Létára, és még egy olyan meccset is be tudnak húzni, amit mások a tervezőasztalon nem így álmodtak meg, és nem is biztos, hogy egyenlőek voltak a feltételek.

Erre pedig csak egy CSAPAT képes. Egy olyan gárda, amelyikben ott találjuk a fontos bravúrokat bemutatni képes Szabó Ádámot, aki magabiztossá teszi csapattársait, és kiválóan irányítja őket hátulról. Ahol a Nyisa-Menyhért duó immáron hétről-hétre bizonyítja, hogy nagyszerű párost alkotnak, és igyekeznek hatástalanítani az ellenakciókat. Itt van Nagy Peti, aki másodvirágzását éli, és kihagyhatatlan jobbhátvédben, de ha kell, a baloldalon is feltalálja magát. Vagy a kis Czető, akiről meg nem mondtuk volna a szezon első meccsei után, hogy a csapat egyik legjobbja lesz, és a viszonylag hányattatott téli felkészülése után is kiváló formában tért vissza. Treznai, aki ugyancsak több poszton bevethető, és mindig erőt sugároz, ráadásul nem lépett még pályára vesztes meccsen a csapatban. Illés Ricsi, aki a bajnoki hajrára javult fel bámulatosan, és egyre hatékonyabb az előrejátékban is. Nyitrai, aki a tudósítások alapján tegnap a meccs egyik nyerőembere lehetett, hiszen szinte minden akciónk tőle indult. Úgy tűnik, a gyengébb tavaszi szezonkezdet után kezd nagyon belemelegedni Dávid. Kovács Szilárd, akinek szerződtetésekor kicsit szkeptikusak voltunk, de már most kijelenthető, hogy nagy ötlet volt leigazolása, mert életet csiholt a baloldalunkba. Szabó Viki, aki immár 3 gólt szerzett zsinórban, de egyébként is: nagyon sokat tesz a labdák jó elosztásáért. Na és Molnár. Akit lehet ugyan nem szeretni, de szerintem nem érdemes. Remélem, meg tudjuk majd nézni, hogy csinált bohócot a még ünneplő debreceni játékosokból a végén, de a legfontosabb üzenete ennek a gólnak az, hogy Gábor zsenialitása nélkül ez bizony ikszes meccs lett volna. A múlt héten is duplázott, most is megtette, ha végül valóra válnak az álmaink, abban nagy szerepe lesz Gabikának, ezt már senki sem veheti el tőle.

Négy meccs van még hátra. A Léta putnoki botlásával a különbség egyetlen pontocskára csökkent. A saját forgatókönyvünk szempontjából édesmindegy, hogy miként veszít pontokat a listavezető, ezért mondom, hogy nem volt rá szükség, hogy kikapjon tegnap, ez nekünk így tökéletesen megfelelő. Tudtuk, hogy a Létának kétszer kell botlania a hátralévő fordulókban, mert mi innentől fogva minden meccset meg kell nyerjünk, ehhez meg elég még egy döntetlen tőlük.

Nagyon is benne volt a pakliban, hogy ma szomorúak leszünk. A legrosszabb eshetőség szerint akár 6 pontosra is duzzadhatott volna a különbség, és akkor magasra emelhettük volna a „the end”-táblát. Hogy nem így lett, arról játékosaink gondoskodtak, akik minden tiszteletet, megbecsülést megérdemelnek, és akiknek ezúton szeretném tolmácsolni a barcikai szurkolók köszönetét, hogy életben tartják álmainkat.

A hősök már csak ilyenek…

Hajrá Barcika!!!!!!!!!!!!!!!

Téma: Hősök...

Dátum: 2014.05.04

Feladó: Rajongo

Tárgy: Hősök

Gratulálok a csapatnak! A mérkőzés előtt nem sok esélyt adtam a csapatnak, de szerencsére a fiúk megcáfoltak. Ezer hála. Az elmúlt néhány évben több tucat játékos megfordult a csapat háza táján, de úgy érzem ez az összeállítás és keret ami igazán szerethető. Legyen akármi is a bajnokság végén, köszönjük fiúk!
Hajrá vegyész!

Dátum: 2014.05.04

Feladó: Kazincbarcelona

Tárgy: Álmok tovább élnek

Többször is leirtam,nagyon jó kis csapatunk van.Ezek után,hogy Putnokon beragadtunk,egy küzdős,hajtós,meg nem alkuvó csapat született itt a tavasz folyamán.A lelkes szurkolók átplántálva fanatizmusukat,lelkesedésüket a fiukba,hatalmas menetelésbe kezdtek.Szüntelenül ,kényszerlépésben győzelemre itélve,hozzák a kötelező 3pontokat,várva a nagy rivális botlására is.Ez a elszánt hozzáállás fényes,ütős diadalt fog aratni,és a végén a város együtt ünnepelheti csodás,hőseit,bajnokait kitartó,remek összetartó drukkereivel együtt.Reméljük a város ugy áll hozzá a magasabb célok eléréséért,hogy jövőre egy ujjáformálodó,sajánevelésű játékosokra épülőKBSC FUTHAT KI AZ NBII-ES rajtra a nyáron.Mert ez a csapat,szurkolótáborával egyetemben megérdemli.Hajrá Fiuk,mert győzni kell!!!Sokszáz szurkoló egy nagy álomra vár.száz csókot ád a győztes meccs után!!!!!!

Dátum: 2014.05.04

Feladó: csajszi

Tárgy: léta-putnok

szegény léta még mindig nincs pénz egy oda illő szerelésra csak a loki kikopott szerelésében lehet érvényesülni mert e nélkül nem is tudná senkisem hogy hol van az a Létavértes sajnálom hogy Putnoknak nem sikerült amit mi szerettünk volna de igy is a mi csapatunk a legjobb HAJRÁ VEGYÉSZ

Dátum: 2014.05.04

Feladó: szupergo

Tárgy: Szép volt fiúk!

Bizony szép volt, de nem csak a tegnapi meccs. Bármi lesz is a bajnokság kimenetele, az már biztos, hogy egy nagyon jó évet zárunk némi kínlódással és sok sikerrel. Köszönet érte!
Ebben a tegnapi "léta-közelítésben" csak titkon mertem reménykedni, de sikerült. Bár a két releváns meccs félidejét tekintve már 6 pont lett volna a hátrányunk, a végére "csak" 1 lett. De ez az 1 pont (a kevesebb győzelmünk miatt) kb. 1,5-tel több mint ami kívánatos, ezért még mindig messze a cél. Ennek eléréséhez még mindig kell egy külső segítség Az, hogy a Böszi, a Nyírbátor, a Hatvan vagy a Cigánd közül valamelyik egyszer megviccelje a jelenlegi listavezetőt. Ugyanakkor a veresegyházi, a jászapáti, a tiszaúji és az ebesi fiúk viszont minden pontot ideadjanak nekünk.
Erre még mindig kevés az esély, kb. 20-25%. De legalább van! Mostantól már nem csak a mi, hanem a Léta is győzelmi kényszerben van, ami nekik merőben új érzés lesz, remélem nem is bírják el a terhet!

Tételek: 1 - 4 ból 4

Új hozzászólás hozzáadása