Kiprich listája...

2013.04.21 15:23

Előre bocsájtom, hogy természetesen nem létezik semmiféle lista, csupán egy kicsit azt szeretnénk körüljárni, miért kerülnek egyes játékosaink (sokszor a nagyközönség felé való indoklás nélkül) partvonalon kívülre. A télen egy szekérderéknyi futballista távozott tőlünk, egy teljesen új csapat kialakításába kellett kezdenie Kiprich József vezetőedzőnek, azóta pedig az újonnan érkezettek közül is van, aki a padon csücsül, vagy éppen a lelátóról figyeli társait. Azt hihetnénk, hogy egy olyan helyzetben lévő csapatnál, mint a KBSC, fontos az állandóság, a bevált sémák alkalmazása. De mi van, ha nem jönnek az eredmények? Érdemes-e fenntartani az állandóságot, vagy "bele kell nyúlni" a csapatszerkezetbe, és apró (vagy nagyobb) változtatásokkal kell élni a túlélés érdekében? 

Azért is fontos, hogy beszéljünk a problémáról, mert egyes szurkolók már hovatovább rasszistának bélyegzik a vezetőedzőt, látván a színes bőrű játékosok "vesszőfutását" csapatunkban. Nos, véleményem szerint ennyire nem érdemes messzire menni. Kiprich mester futballozott Hollandiában, Cipruson, ette a légiósok kenyerét, tudnia kell, hogy milyen lehet egy totálisan idegen országban, kultúrában, közösségben megjelenni, megtanulni és elsajátítani a szabályokat, és azoknak megfelelően viselkedni. Őt idézzük: "...szerencsém is volt, hiszen a holland játékosok nem olyanok voltak, hogy na, itt ez az idegen, ennek nem passzolunk, ha akar valamit, majd hoz egy labdát magával az öltözőből…" (Sport Plusz). Úgy gondolom, az idén 50 éves mester sokkal többet vár el a külföldi futballistáktól, mint a hazaiaktól, és ez valahol természetes is. Sok helyről hallottuk már, hogy külföldi játékost csak akkor érdemes leigazolni, illetve megtartani, ha jobb, mint a "sajátjaink", mert különben nem éri meg a "cécót". Ez külföldön más miatt igaz, mint nálunk. Ott azért nem igazán kultiválják a külföldi játékosokat, mert iszonyat pénzeket tudnak elkérni, és sokszor nem érik meg a befektetett fontokat/eurókat. Elég csak Hajnal Tamásra gondolni, idézek a Sport24 portálról: "(A Stuttgartnál...) azt mondják, hogy klub játékospolitikája az oka a mélyrepülésnek. A 31 éves magyar középpályással példálóznak, mondván, nem éri meg a pénzét. Hajnal sokba kerül – éves fizetése 1.5 millió euró, szerződése 2014 nyaráig szól –, nem játszik jól, helyette ideje lenne tehetséges fiatal játékosokat hozni." Nálunk azonban többnyire (és most ne a Videotonra gondoljunk) az a helyzet, hogy a komolyabb bajnokságokba nem kellő, vagy már levitézlett játékosok próbálnak Magyarországon szerencsét. Nem ritka (és ez nagyrészt a színes bőrű játékosokra igaz), hogy a fiatal labdarúgó a nyomorból, az éhenhalás elől menekül a magyar bajnokságba, és próbál karriert csinálni. 

A mi esetünkben érkezett egy cafetéria-utalványokat forgalmazó cég (eszemben sincs reklámozni őket), akik hozták az "embereiket", ígértek fűt-fát. Mivel anyagiakban nem dúskáltunk/dúskálunk, így "egy próbát megér" alapon belevágtunk az együttműködésbe. Ekkor kezdtek el előbb szállingózni, majd csőstül jönni a külföldi focisták, akik változó színvonalat képviseltek. Mindenesetre a cél nyilvánvalóan az volt, hogy minél kevesebb befektetéssel, valahogy bentmaradva, minél nagyobb haszonra lehessen szert tenni azzal, hogy idővel túladunk a nagyrészt fekete bőrű játékosokon. Aztán a lufi - ahogy az lenni szokott - kipukkadt, az ősz végére (de inkább már előbb) nyilvánvalóvá vált, hogy ez a modell nem lehet életképes. Kieső csapatból nem túl nagy arányban lehet játékosokat jó pénzért piacra dobni, ráadásul az érkezett külföldiek nagy része nem a "meghalok a pályán" típusú futballista volt, a kezdeti ígéretes produkciók után beleszürkültek a mezőnybe, és nem tudtak kiemelkedő szereplőkké válni. Érdemes kicsit végigfutni a neveken:

Emanuel Moreira Silva, ismertebb nevén Fabio: Tavaly október 12-én igazoltuk a 27 éves zöld-foki-szigeteki-portugál középpályást, december elsejével aztán fel is bontottuk a szerződését. Jutott neki bajnokin egyszer 20 perc az Újpest B. ellen, másodszor pedig 16 perc Orosházán. Ezen felül 62 percet töltött a pályán a Nyíregyháza elleni kupameccsen, aztán lapátra került. Nagy reményekkel érkezett, dicstelenül távozott. Azóta is csapatot keres.

Celso Aparecido Gama Junior: Celso Fabio-val párban, ugyancsak október 12-én írta alá szerződését, és azt gondoltuk: végre megoldódnak a gondok balhátvédben a Boavista-t is megjárt, 21 éves brazil srác jóvoltából. Persze az nem volt nagy dobra verve, hogy Celso csupán fél évet töltött a nagy múltú portugál csapatban, aztán majdnem két és fél évig a kolumbiai másodosztályban sínylődött. Egyetlen mérkőzésen lépett pályára kék-sárga mezben, a Nyíregyháza elleni kupatalálkozón, ahol a 65. percben kiállították. Január 1-től az NB 3. Tisza csoportjában jelenleg 7. helyen álló Hajdúszoboszló gárdájában futballozik, ha minden igaz, kölcsönbe ment a hajdúsági csapathoz, és júliusban visszatér. Van rá egy fogadásom, hogy nem fog...

Eder Henrique Araujo Luna: Eder úr egy pillanatot nem kapott tétmeccsen csapatunkban, ugyanis júliusi érkezését követően augusztusban azonnal kölcsönpasszoltuk a Salgótarjánnak. Ugyan még itt-ott rúgdalt is pár gólt a brazil csatár, de győzike pátriájából decemberben felrakták a barcikai buszra. Mivel nekünk sem kellett, így a hongkongi bajnokságban szereplő Tuen Mun Progoal csapatához szerződött. Hatalmas igazolás volt...

Renan Vinícius De Oliveira Cassini: A 20 éves brazil középpályás, Renan, tavaly júliusban Veszprémből érkezett hozzánk. A felkészülési meccseken nem is mozgott rosszul az apró termetű játékos, főleg irányítóként mutatott ügyes dolgokat. Aztán kikerült a jobb szélre, ahol nem találta magát, de túl sok lehetőséget sem kapott a bizonyításra. Szabó János edzőnél még kihagyhatatlan volt, az első 6 bajnoki mindegyikén pályára lépett (összesen 417 játékpercet töltött a pályán), aztán már csak a Nyíregyháza elleni kupaderbin ízlelhette meg, milyen kék-sárgában játszani, 28 percet kapott. Január 1-el elváltak útjaink...

José Luiz dos Santos:  Az ugyancsak 20 éves, ugyancsak brazil és ugyancsak középpályás Luiz tavaly augusztusban érkezett a Paranaense B. csapatától, és az első felkészülési meccseken azt hittük, megérkezett az új közönségkedvenc. Időnként nagyon durva skill-eket mutatott be a fiatal játékos, aki leginkább a bal szélen került a csapatba. Szabó mester bizalmát emberünk is élvezte, az első 9 meccsen szerepet is kapott, aztán már csak háromszor szerepelt bajnokin csapatunkban (összesen 736 percet töltött a pályán). Luiz bajnokin 1 gólt szerzett, és volt egy asszisztja. Két kupameccsen is pályára lépett a vékonydongájú brazil, az Újpest ellen a hajrában "vette le" a Komlósi/Kiprich duó, a Nyíregy elleni találkozónak viszont mind a 90 percét "kiélvezhette", egyébként ő rúgta szépítő gólunkat. Jobb sorsra lenne érdemes a fiatal futballista, de mintha egészségügyi problémái is akadályozták volna a kiteljesedésben. December 10-én szerződését felbontottuk...

Enes Brnicanin: Júliusban lépte át városunk határát a 26 éves szerb balhátvéd Enes, de pár felkészülési meccs után őt is "exportáltuk" a nógrádi megyeszékhelyre, kölcsönbe. Mivel Tarjánban értik a tréfát, csak nem szeretik, postafordultával visszaküldték nekünk. Január 11-én bontottunk szerződést a játékossal.

Joseph Ngalle: A 28 éves kameruni középpályás/csatár még 2007-ben Tatabányán tűnt fel az élvonalban, aztán megjárta a Makó és a Szolnok csapatát is, hozzánk Szigetszentmiklósról érkezett. Kiprich elődjénél ő is rendszeresen játszott, az edzőváltás után már csak hébe-hóba, annak ellenére, hogy új edzőnk éppen az Újpest elleni kupatalálkozón látta először élesben játszani kék-sárgában, ahol hatalmas szerepet játszott a lilák kipottyantásában gólpasszával, illetve kvázi-góljával, amit végül öngólként jegyeznek a statisztikák. Fellángolások és jobb periódusok után hajlamos volt többször gyenge produkciót nyújtani, de legalább volt egy irányító szerepkört betölteni tudó játékos a keretünkben. 637 bajnoki perc és két kupameccs 180 perce után Ngalle az NB 3. Alföld-csoportjában szereplő Mórahalom játékosa lett. Tegnap a Mórahalom bajnokin 4-0-ra lelépte a Vecsést, Ngalle 25-ről nagy gólt lőtt...

George Menougong: A 27 éves kameruni szélső/támadó korábban megfordult már a Nyíregyháza, a Bőcs és a Diósgyőr csapatában is, így nem vettünk vele zsákbamacskát. Az Üllői úti meccsünkön már játszott "Menü", kevesen tudják, hogy már a Cegléd elleni hazai előestéjén leigazoltuk. George szinte végigjátszotta az őszt, valamennyi bajnokin pályára lépett, összesen 1660 bajnoki percet töltött a zöld füvön KBSC-játékosként. Pályára lépett még az Újpest, illetve a Nyíregyháza elleni kupameccsen is, utóbbin csereként (11-eséről most szemérmesen hallgatok). 2 góllal és 1 gólpasszal a háta mögött igazolt januárban a Mezőkövesdhez, ahol újjászületett, jelenleg 5 gólnál és 2 gólpassznál jár, de hol van még a vége. Nálunk kicsit hátrébb, amolyan "tiszteletbeli" jobbszélsőként játszott, Kövesden inkább jobbról induló ékként számít rá Véber György vezetőedző.

Fótyik Dominik: Jelenleg is csapatunk játékosa, és atombiztos helye van a 22 éves, egykori U21-es szlovák válogatott Fotyónak, aki a védelem közepe mellett még számtalan helyen (lenne) bevethető. Dominik csupán sérülés vagy eltiltás miatt maradhat ki a csapatból, de mindezen körülmények hiányában megkérdőjelezhetetlen kezdő. Kiváló formájára a fél élvonal felfigyelt, de nem elhanyagolható tény, hogy a játékos kölcsönben szerepel nálunk a Zsolna csapatától. Klubunkat elővásárlási jog illeti meg júliusban, állítólag "összekaparható" az az összeg, amit kikötött nyáron a szlovák csapat kivásárlási árként. Annak többszöröséért tudnánk eladni a fejvédőben futballozó labdarúgót, mert valljuk be: nem való ő ide...

Francisco Salvador Elá: Salvador 32 éves, spanyol-egyenlítői-guineai kettős állampolgár, utóbb említett ország színeiben kétszeres válogatott. Megjárta a Real Madrid Castillát is, ami nem volt rossz ajánlólevél. Úgy kezdődött barcikai "karrierje", hogy első bajnokiján, Putnokon már a 6. percben le kellett cserélni sérülés miatt, és azóta is sokat lábadozott a színes bőrű játékos. Ennek köszönhető nagyban, hogy összesen 13 bajnokin csupán 580 percet játszott, ezeken 4 gólt lőtt, 1 gólpasszt adott. Az Újpest kiejtésében ő is jelentős szerepet vállalt hatalmas góljával, végigjátszotta a Nyíregy elleni kupabúcsút. Tavasszal epizódszerep jut neki, rendszerint akkor lép pályára, amikor már majdnem mindegy.

Jose David Casado Garcia: A 25 éves spanyol támadó januárban érkezett Barcikára, és azóta gyakorlatilag folyamatosan pályán van. 7 meccsen rúgott 4 gólt, ráadásul képes egy teljes védelmet megbolondítani, de sokszor rossz megoldást választ. Mindenképpen értéke csapatunknak.

Enguene Junior Messi: A 19 éves kameruni középpályás meglehetősen érdekes körülmények között érkezett Barcikára, hiszen a felkészülési meccseken még szerepelt, aztán haza kellett utaznia a "saját papírjaiért". A nyári "selejtezőkön" inkább irányítóként játszott a színes bőrű labdarúgó, aztán váratlan ötlettől vezérelve egyszer csak a szűrő pozíciójában találta magát. Illetve azóta sem találja magát. Az őszt még végigjátszotta, bár árulkodó lehetett, hogy az utolsó két bajnokin (DVSC-DEAC, Honvéd-MFA) összesen 3 percet töltött a pályán. Azóta egy pillanatot sem. Messi-nek valószínűleg lefőtt a kávé, mivel a futballista nem kíván többet kék-sárgában szerepelni, állítólag a francia másodosztályba igazol nyáron.

Maicon Douglas Reis dos Santos: A 22 éves portugál szűrő jelenleg úgy hiányzik nekünk, mint egy falat kenyér. A Putnok elleni meccsen mutatkozott be a kérlelhetetlen keménységű játékos, és vele sokkal stabilabbnak tűnt a középpályás védekezésünk. Tegnap a lelátóról figyelte társait...

 

Ez utóbbi két játékos jelenleg a legnagyobb talány. Messinél élek a gyanúperrel, hogy a tavasz elején temetés helyett próbajátékon járt ő Franciaországban, de ha nem így volt, elnézést érte. Mindenesetre valahogy kapcsolatba került más csapatokkal a srác, mert egyik pillanatról a másikra megfagyott körülötte a levegő. Maicon mellőzése viszont teljességgel érthetetlen, főleg ebben a periódusban, amikor krónikus szűrőhiányban szenvedünk, és nem megoldott a csapat középpályás védekezése. Valami oka biztosan van annak, hogy még a cserepadon sem kap helyet, egyszer talán kiderül...

A külföldieken kívül azonban vannak még, akik - úgy tűnik - partvonalon kívülre kerültek. Érthetetlen, hogy Nagy Krisztiánt mesterünk mégcsak a keretbe sem nevezte a Csaba ellen, a Honvédtól érkezett szélső pedig nem sérült, sőt, a Nyíregyháza ellen a kezdőben kapott helyet múlt héten. Elhiszem, hogy esetleg nem tetszett Kiprich-nek a teljesítménye, de abból a meccsből kiindulni, és végleg elfelejtkezni róla nagy hiba lenne. Szala Ákos végigjátszotta az őszt, de érkezett Horváth Szabi, azóta a padon csücsül a fiatal balhátvéd, aki immár teljesen felgyógyult sérüléséből.

Szóval, vannak itt még magyar játékosok is, akik jelenleg nem férnek bele az edző elképzeléseibe. A megoldás tehát egészen biztosan nem az idegengyűlöletben keresendő. Sokkal inkább gondolom, hogy Kiprich József egy konok, elképzeléseihez foggal-körömmel ragaszkodó ember, aki megálmodott egy kezdőcsapatot, és nehezen változtat rajta. Úgy látom, még az esetleges gyengébb teljesítmények után is ragaszkodik sztenderd csapatához, attól függetlenül, hogy vannak még bevethető emberek a padon, illetve a keretben. Ezért ne várja senki, hogy komolyabb változások lesznek a felállásban, mert biztosak lehettek benne, hogy nagyjából a "megszokott" kezdő fogja végigjátszani a szezont, és kísérli meg a bentmaradást.

Beszéltem pár játékossal a tegnapi meccs után, akik természetesen tudják, hogy nagyon rosszkor jött ez a vereség, de továbbra is bizakodóak. Kérdésemre, miszerint nem gondolják-e, hogy kicsit túlértékelik a csapat tudását, amikor kijelentik (az edzővel egyetemben), hogy "bárkit képesek megverni", egyöntetű "nem" volt a válasz. Meg is nyugodtam, aztán a neten szörfölve erre a címre bukkantam: "Tatabánya: Kiprich és Vincze kicsit túlbecsülte csapatát". A cikk 2011. decemberében íródott...

Várjuk, hogy sikerül a Fáy utcai kirándulás, mert most már egy-két bravúrra is szükség lesz, hogy kiharcoljuk a bentmaradást. De inkább idézem a legautentikusabb személyt az "ügyben", magát Kiprich Józsefet: "...egyszerűen muszáj, hogy csináljunk egy bravúrt. Úgy látom, hogy bravúr nélkül nem lesz esélyünk." Igaz, még tavaly szeptemberben nyilatkozta ezt. A magyar válogatott Hollandia elleni vb-selejtező mérkőzése előtt...