Köd...

2014.11.15 17:02

Most lehetne mentegetőzni, hogy uraltuk a meccset, meg (legalább) két tizit nem fújt be a bíró, de minek? A helyzet az, hogy Putnokon röhögnek rajtunk, és minden okuk meg is van rá, 11 ponttal mennek előttünk, és ez több, mint katasztrofális.

A helyzet az, hogy majdnem a meccsek harmadát elveszítettük az őszi szezonban, és aki ezért felelős, az jobb, ha elgondolkodik, még akkor is, ha ez a vereség tényleg olyan volt, hogy nem érdemeltük meg, mert minimum az ikszre jók lettünk volna. Gálhidi mestert annyit dicsértük már ezen oldalakon, de most azt kell mondjam, nem tett jót a csapatnak, hogy két győztes meccs után belenyúlt a felállásba, mert a kapuscsere még hagyján is lett volna, de Szabó Ádám csatárban a legkevésbé sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Na, nem mintha Montvai jobb lett volna a második felesben, de nem láttam logikát abban, miért most bontjuk meg a kezdőt, két nyertes meccs után…

Nagyon szeretnék nektek részletekkel szolgálni arról, hogy mi zajlott a pályán, jobbak voltunk-e vagy sem, de megmondom őszintén, a meccs nagyrészét nem láttuk. Olyan sűrű köd ereszkedett a pálya fölé, hogy halvány fogalmam sincs, ki milyen minőségben futballozott, érdemtelenül vagy megérdemelten kaptunk ki. Az biztos, hogy a második félidő nagy részét az ellenfél térfelén töltöttük, fájó, hogy az volt az a periféria, amit nem lehetett látni a vendégszektorból, ellenben azt láttuk, hogy a találkozó végén akár meg is duplázhatták volna az előnyt az újvárosiak, igaz, valami dereng arról is, hogy Nehéz (vagy bárki, aki ott lehetett a kapu előtt) iszonyatosan elügyetlenkedett egy százszázalékos ziccert.

Nagyon komolyan mondom, és higgyétek el nekem, hogy gyakorlatilag a meccs nagy része láthatatlan volt, amit sikerült kihámoznom, hogy Dobos nagyon gyengén futballozott, ahogy Lipusz is, így a szünetben a két szélsőnket le is kellett cserélni. A meccset a középpályán veszítettük el, mert Illés Ricsi sem hozta azt, amit tud, de a legnagyobb katasztrófát Irhás betlije jelentette. Szégyen, nem szégyen, a helyzet az, hogy ha Ignácnak nem megy, akkor a csapatnak sem, ez ma is bebizonyosodott, irányítónk nem fogott ki jó napot, és ez lett a vége. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha megsérülne hosszabb időre, kivel helyettesítenénk.

Az első félidő végén mondtam a többieknek, hogy azt látom, ez az a meccs, amelyiken semmi sem sikerül, és ki fogunk kapni. Úgy is lett. Azt hiszem, ha holnap reggelig futballozunk, akkor sem rúgtunk volna gólt a lelkes, de nem túl acélos újvárosiaknak, így megérdemelt vereséget szenvedtünk. 40-50 barcikai csalódottan térhetett haza, de nem volt tanulság nélküli a találkozó.

Amiért jó lett volna a 6 pont az utolsó két meccsen, az a remény: ha 4-5 pontra vagyunk lemaradva a téli szünetben a vezetőktől, akkor talán lett volna értelme megerősíteni a keretet. Így most azt kell mondjam: nem nagyon van. Minden meccset úgy kell lejátszanunk, mintha az életünk múlna rajta, de készüljünk a következő idényre! És hogy akkor miért is kell minden meccset megnyerni, amit lehet? Hogy a következő idényben is ott legyünk a Petében. És minél többen legyünk…

Hajrá Barcika!

Téma: Köd...

Dátum: 2014.11.16

Feladó: Bence

Tárgy: -

Még ha nem is nagyon érdemeltünk vereséget, meg kell hagyni, hogy győzelmet se. 1 ponttal meg semmire se mennénk. Döntetlennel is ugyanolyan szar kedvel jöttem volna el a stadionból.

Sajnos megint egy olyan találkozó volt, amit hozni kellett volna, de van mikor erre képtelenek vagyunk és ez a vége. Lásd Jászberény, Debrecen most Tiszaújváros. Pedig arra számítottam, hogy valóban összeállt a csapat és 1-0 után is megtudjuk fordítani az eredményt. Képességeik alapján ezek a játékosok pedig megfelelőek erre. Ki kell mondani szarok voltunk tegnap. Kár bármire is fogni. Gratulálni kell az ellenfélnek és a következő meccsre koncentrálni. Ennyi

Dátum: 2014.11.15

Feladó: szupergo

Tárgy: Elkeseredettség?

Mi ez a nagy elkeseredettség? Mi történt? Tulajdonképen semmi. Csak annyi, hogy a múlt héten még visszahoztunk valamit, de csak egy nagyon halvány kis esélyt a bajnoki címre, most pedig bebizonyosodott, hogy csodák nincsenek, ez elúszott. De hát tudtuk ezt mindannyian, legalábbis azok, akik reálisan gondolkoznak.
A Hatvan elleni vereség után megírtam, hogy a Kisvárda megnyerte a bajnokságot,. Kár edzőre vagy játékosra pocsékolni a pénzt, tartalékoljunk 2015/16-ra! Most is ez a helyzet. Szóval, nyugi!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: köd

Nem én nagyképűsködök, hanem ti! Putnok nem ellenfél, 2 meccs hat pont, Putnoknak max 1, kisebbségi érzés, folytassam. Putnoknak nincs honlapja, van viszont csapata, amiről ti csak álmodtok. A polgármesterhez, sőt magához a városhoz sincs semmi közöm, a fideszhez meg aztán végképp. Kazincbarcikánal sokkal jobb városvezetése van, de ez az oldal a fociról szól. A foci pedig legalabbis az NB 3 keleti csoportjában sokkal inkább a Putnokról, mint a Kazincbarcikáról szól. Tudom nehéz ezt megemészteni, de tény. Fényévekre vagytok a Putnoki focitól. 3x-os költségvetéssel, sztárjátékosokkal, sztáredzővel együtt. Hogy mi volt 1912-ben az a lőtéri kutyát se érdekli. Lehet nosztalgiázni, de minek. Nézzezek a tabellára osztjónapot. A szurkolótáborról annyit, hogy ezek a gyerekek a mai fradi, újpest,stb. ultrákon szocializálódott. Fogalmuk sincs az igazi szurkolásról. Képzeld én is ott voltam az osztályzókon, volt olyan vegyész játékos aki az esküvőmön is volt. Az foci volt, ez bohózat. Lássátok be. Hogy klasszikiust idézzek: Újratervezés! Mert ez a hajó elment. Jövő héten sima Putnok győzelem. Gratulálok a weboldalhoz, de tényleg. Legalább van egy kis sikerélményed!

Dátum: 2014.11.16

Feladó: A.C.A.B

Tárgy: Re:köd

Röviden, csak annyit írnék, hogy elmész a nagyképű jó édes anyukádba... és most még finom voltam....
majd meglátjuk ki nyer jövőhéten de hogy nem a Putnok az tuti ;)
te meg szopjad még Negrutzék faszát, máshoz úgy se értesz....

Dátum: 2014.11.16

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: Re:Re:köd

Hogy ki a nagyképű arról nyithatnánk egy akadémiai vitát. De , hogy ki a bunkó ez most egyértelműen kiderült. Ilyen kulturáltan tudtok szurkolni is, mint véleményt írni. A stilus maga az ember. Egyébként lennék én szerény, de nincs mire.:-)! Putnok végigverte az egész mezőnyt egy kivételével. Ennyi belefér. Legtöbb meccset nyerte, a második legtöbb gólt rúgta, a legkevesebbet kapta. Tavasszal a Hatvan kivételével minden élcsapattal Putnokon játszik. Ez azért ad okot némi bizakodásra, nem! Ez a helyzet. Leadnák ők barcikának a pontot, de minek, hogy ne ötödikek, hanem negyedikek legyenek. Akkor inkább megnyerik a bajnoságot, osztjónapot! Üdvözlöm Édesanyádat, sok boldogságot az élet más területein, ha már a csapatod nem okoz sok örömet. Maradok továbbra is őszinte híved!:-)

Dátum: 2014.11.16

Feladó: A.C.A.B

Tárgy: Re:Re:Re:köd

Tesó!
Mi is szinte ugyanígy voltunk tavaly ősszel... emlékezz 26-8-as gólkülönbség... jó igaz nem annyi ponttal vezettünk mint most ti, de a jelenlegi mezőny gyengébb is mint az akkori.. még ha itt is van a Kisvárda...
Egyébként is egy olyan csapattol kaptatok ki akiket megvertünk...

Dátum: 2014.11.16

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: Re:Re:Re:Re:köd

Hát a helyzet cseppet sem hasonlít a tavalyira. Ilyen menetelést kevés csapat tud bemutatni. Valóban gyenge a mezőny nagyobbik fele, de ti ezektől is kikaptatok. Tavasszal Putnok az általad gyengének tituláltakhoz utazik, akiket otthon 6-7 góllal szórt meg. Idehenbrn is magabiztosan teljesített, Kisvárdán kikapni nem szégyen. De nem torpantak meg, azóta is mindent nyernek. Igaz, hogy szerintetek ez mákfaktor, de én láttam minden hazai és egy-két idengenbeli meccsüket is. Ez CSAPAT a javából. Van stílusa, a játékosok fegyelmezetten, tudatosan, megcsinálják amit Koszta kér és elvár tőlük. Koszta akkor is leszúrja őket, ha a 90. percben 5-0-nál valaki fegyelmezetlenkedik. És az eredmények őt, őket igazolják. A játékosok, hajtanak, küzdenek egymasért, aCSAPATÉRT! Néha örömfocit játszanak, néha gürcölnek, de sose adják fel. Ez a putnoki titok. Öket nem a pénz motiválja, hanem az egymás iránti tisztelet és alázat. A pénz már csak azért se,mert az nagyon kevés. Szóval tavasszal minden élcsapat Putnokra utazik, Hatvan kivételével. Ha a kötelezőt behúzzák, otthon meg a felét megnyerik a rangadóknak, a másik felén x-elnek nahgy bajuk már nem lehet. Mindenki fog botlani, biztos ők is. De most magasan nekik áll a zászló.

Dátum: 2014.11.15

Feladó: Boy

Tárgy: ?

Ez az írás teljesen korrekt!
Pár putnoki hozzászóló is visszavehetne, mert azért valószínű, hogy nem lesz egyszerű az utolsó meccs!
Tiszteljük az ellenfelet és legyünk szerények...alázatosak!
Ez viszi előre a csapatot is....vihet minket is!
És ha barcikai lennénk, tényleg felháborodnék, hogy többszázezer forintért mit tesznek játékosok?Vezetők?
Putnok valószínűleg a legkisebb fizetéssel rendelkező klub....de lehet, hogy a legegységesebb csapat!
És CSAPAT!
Ez itt a kulcsszó!
Kívánom,hogy legyen egy igazi jó meccs!
Ugye minket nem nyom a teher...de kárlenne,vereséggel zárni az évet!
Nektek meg létszükséglet minden pont..
Bár ha belegondolok..jobb lenne egy nagy zakó és elzavarnátok a sok zsoldost!
Talán hosszútávon az lenne a legeredményesebb..

Dátum: 2014.11.18

Feladó: pvseman

Tárgy: Re:?

Teljesen igazad van. Az ellenfelet tisztelni kell, (igaz tavaly voltunk mindenféle narancsosok, cigányok, parasztok,stb....szerintem az idén is). Ha már egyszer egyesség van a két klub közt NEM szabad ellenségesnek lenni. Szerintem tavasszal lejebb fogunk adni, hisz Putnoknak sincs 2500 fős stadionja, ami Várdán épül.
Minden tisztelet Kosztának és a fiataloknak. Sok örömet szreznek a szurkolóknak. Barcikán nem tudom mi a helyzet anyagilag, remélem tudunk nekik segíteni a feljutásban. Szombaton jó lenne egy szép meccset látni. Remélem csak a fiúk fognak harcolni egymással és nem a szurkolók. A barcikának nyernie kell mindenféle képpen, de nem mindegy hogy emelt fővel vagy feltartott kezek ellen. Igaz a 3 pont az 3 pont....
Sok sikert mindkét csapatnak és sportszerű szurkolást!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: :)

Tárgy: :)

elég réógta figyelem ezt a hektikus helyzetet ami itt megy! :) Egy nyert meccs után már bajnok esélyes a csapat, ellenfeleket figyelembe se véve meg egyáltalán, stbstbstb. Mikor következik már az h az egész csürhe aki ide züllesztette a kbsc-t nem csak a zsebének tömésével foglalkozik hanem eltakarodik és jön helyére olyan aki rendbe tesz legalább egy dolgot...körülményeket,csapatot,utánpótlást...bármit a sok közül de csak egyet h lássuk h történik vmi!De semmi jól van ez így, miért ne lenne!? :) Ki más lenne a felelős hanem a vezetőség?Ki hozta ide Koleszárt,Ki igazolta le ezeket a játékosokat,Ki tartott itt vincét,Ki hagyja tönkre menni teljesen az utánpótlást???? Beszéltek a jövőről! De miért lenne másképp,mitől kitől? A jövő az lesz hogy közép mezőny alján fog csücsülni amíg tönkre nem megy teljesen a klub!Azok a játékosok helyébe akik nem kellettek,meg már azért se jönnék vissza ide futbalozni, főjjenek a levükbe a gazdagok!

Tételek: 1 - 10 ból 17
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása