Köd...

2014.11.15 17:02

Most lehetne mentegetőzni, hogy uraltuk a meccset, meg (legalább) két tizit nem fújt be a bíró, de minek? A helyzet az, hogy Putnokon röhögnek rajtunk, és minden okuk meg is van rá, 11 ponttal mennek előttünk, és ez több, mint katasztrofális.

A helyzet az, hogy majdnem a meccsek harmadát elveszítettük az őszi szezonban, és aki ezért felelős, az jobb, ha elgondolkodik, még akkor is, ha ez a vereség tényleg olyan volt, hogy nem érdemeltük meg, mert minimum az ikszre jók lettünk volna. Gálhidi mestert annyit dicsértük már ezen oldalakon, de most azt kell mondjam, nem tett jót a csapatnak, hogy két győztes meccs után belenyúlt a felállásba, mert a kapuscsere még hagyján is lett volna, de Szabó Ádám csatárban a legkevésbé sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Na, nem mintha Montvai jobb lett volna a második felesben, de nem láttam logikát abban, miért most bontjuk meg a kezdőt, két nyertes meccs után…

Nagyon szeretnék nektek részletekkel szolgálni arról, hogy mi zajlott a pályán, jobbak voltunk-e vagy sem, de megmondom őszintén, a meccs nagyrészét nem láttuk. Olyan sűrű köd ereszkedett a pálya fölé, hogy halvány fogalmam sincs, ki milyen minőségben futballozott, érdemtelenül vagy megérdemelten kaptunk ki. Az biztos, hogy a második félidő nagy részét az ellenfél térfelén töltöttük, fájó, hogy az volt az a periféria, amit nem lehetett látni a vendégszektorból, ellenben azt láttuk, hogy a találkozó végén akár meg is duplázhatták volna az előnyt az újvárosiak, igaz, valami dereng arról is, hogy Nehéz (vagy bárki, aki ott lehetett a kapu előtt) iszonyatosan elügyetlenkedett egy százszázalékos ziccert.

Nagyon komolyan mondom, és higgyétek el nekem, hogy gyakorlatilag a meccs nagy része láthatatlan volt, amit sikerült kihámoznom, hogy Dobos nagyon gyengén futballozott, ahogy Lipusz is, így a szünetben a két szélsőnket le is kellett cserélni. A meccset a középpályán veszítettük el, mert Illés Ricsi sem hozta azt, amit tud, de a legnagyobb katasztrófát Irhás betlije jelentette. Szégyen, nem szégyen, a helyzet az, hogy ha Ignácnak nem megy, akkor a csapatnak sem, ez ma is bebizonyosodott, irányítónk nem fogott ki jó napot, és ez lett a vége. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha megsérülne hosszabb időre, kivel helyettesítenénk.

Az első félidő végén mondtam a többieknek, hogy azt látom, ez az a meccs, amelyiken semmi sem sikerül, és ki fogunk kapni. Úgy is lett. Azt hiszem, ha holnap reggelig futballozunk, akkor sem rúgtunk volna gólt a lelkes, de nem túl acélos újvárosiaknak, így megérdemelt vereséget szenvedtünk. 40-50 barcikai csalódottan térhetett haza, de nem volt tanulság nélküli a találkozó.

Amiért jó lett volna a 6 pont az utolsó két meccsen, az a remény: ha 4-5 pontra vagyunk lemaradva a téli szünetben a vezetőktől, akkor talán lett volna értelme megerősíteni a keretet. Így most azt kell mondjam: nem nagyon van. Minden meccset úgy kell lejátszanunk, mintha az életünk múlna rajta, de készüljünk a következő idényre! És hogy akkor miért is kell minden meccset megnyerni, amit lehet? Hogy a következő idényben is ott legyünk a Petében. És minél többen legyünk…

Hajrá Barcika!

Téma: Köd...

Dátum: 2014.11.15

Feladó: kazincbarcelona

Tárgy: köd

HAHAHAHAHAHA! Tegnap még Putnoknak számoltatok 1 pontot őszre, most meg örülnétek egynek, de egy se lesz. Putnok 3 Kazincbarcika 0! Hajrá Putnok! Őszi Bajnok! (egyelőre). Tényleg most melyik a lesajnált fiókcsapat. Szégyeljétek magatokat, pirotechnika mi? Röhögő görcsöm van! A ledeket cseréljétek ki az eredményjelzőben. Csak a vendégoldaliban, mert Barcika nem fog gólt se rúgni, nemhogy nyerni. Te meg indíts egy új weboldalt, mondjuk a kétéltűekről, vagy a csúszó mászók nemiéletéről, mert ez a fociszarság kurvára nem jött be nektek. Várunk szombaton mind a huszatokat, lehet hullámozni, meg koreografálni, legalább valamit ti is élveztek. Kurva szar lehet nektek, de megérdemlitek!

Dátum: 2014.11.15

Feladó: Papa

Tárgy: Re:köd

Kicsi barátom. Minek jössz ide megint teleböfögni az oldalt.

A színvonalról pedig annyit, ha a ti kitűnő putnoki oldalatok színvonala csak közelítene ehhez, igen boldogok lennétek...

Más: kerestem a hozzászólási lehetőséget a ti oldalatokon. Vajon ott miért nincs ilyen? Nem engedi polgármester bácsi?

Dátum: 2014.11.15

Feladó: :)

Tárgy: Re:Re:köd

Nálad tényleg köd van!Nézzél már a tabellára, ha van fölös fél perced! Abszolút nem szeretem a putnokot magát mint sportegyesületet, de van kultúráltabb a körülmény(lelátó,stb), van csapat, nem jól lakott nyugdíjasok lépegetnek a pálya,hagy ne folytassam... A labdarúgás a pályán játszák, nem a weboldal minőségre kapják a pontot,de gondolom ezzel is tisztában vagy!?

Dátum: 2014.11.15

Feladó: Papa

Tárgy: Re:Re:Re:köd

Ismét szövegértés:

"Te meg indíts egy új weboldalt, mondjuk a kétéltűekről, vagy a csúszó mászók nemiéletéről, mert ez a fociszarság kurvára nem jött be nektek."

Dátum: 2014.11.15

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:köd

Már bocs, de hová vártok minket?

Dátum: 2014.11.15

Feladó: Szurkoló

Tárgy: Re:köd

Várjatok-várjatok az Őszi elsőség még nem jelent semmit ! Megint azt kezditek amit minden Kbsc- Putnok meccs előtt . A játékosokat ne keverjétek a Ti harcotokba !! Szerintem szeretnének nyugodtan készülni !

Dátum: 2014.11.15

Feladó: kAZINCBARCELONA

Tárgy: Re:köd

Ne örülj annyira,te kis narancsfalvai féregtöredék.Kaptok a pofátokra szombaton,Mocskolodni azt tudsz,kis köcsög.Mire ez az utálat.Multatok,nem volt,matt a jelenetek,nem ti vagytok nagyon jók,hanem a többi sokszor gyengécske.Nem fog ez kitartan örökké,az arcodból kellene lefaragni,mert nem vagytok szurkolásban sem a szintünkön.Nem kiséritek a csapatotokat sem idegenbe.Stadionotokra ti se lehettek büszkék.mert az is libalegelő.Mi azért már voltunk NBI-es osztályozón párszor.Honvéd ellen 15000-en pl.Ti csak álmodozhattok ilyen élményekről.magyar kupában többször is 4,vagy nyolc között,de talán még megse voltál.Szóval várunk benneteket öcsisajt.Most kell megmutatni ki a jobb,fociban,szurkolásban.HAJRÁ Vegyésssssssssssssz!!!!!



Tételek: 11 - 17 ból 17
<< 1 | 2

Új hozzászólás hozzáadása