Jó mondod,nem volt rossz a középhátvédposzton! Sőt tavaly egyik csupa szív játékosa volt a KBSC-nek.
Lánctalpak - lehetőleg - kerékbilincs nélkül...
Azt hiszem, azért ebből az átigazolási szezonból nagyjából kihoztuk, amit lehet. Tudom, lesznek majd akik a jelenlegi keretet is fanyalogva fogadják, mert „mi az, hogy nem igazolt hozzánk Urbin, meg Torghelle Sanyi”, de lássuk be, jelenlegi helyzetünkben körülbelül a maximumot hozta ki a vezetőség a transzfer-időszakból. Mert – ugye – többször említettük, hogy több jóképességű, igazán erősítést jelentő játékossal is felvettük a kapcsolatot, na de hát – ez a harmadosztály. Ami körülbelül annyit jelent, hogy a magukról (túl) sokat gondoló, másodosztály-szintű játékosok kecsesen kinyújtják középső ujjukat az érdeklődő klub irányába. Vagy kicsit (sokáig) kéretik magukat, aztán mondanak nemet, hátha addigra már lemaradtál minden piacon lévő – és megoldást jelenthető – alternatíváról. Én azt gondolom, az előző, László-éra igazoláspolitikájához képest idén mérföldeket léptünk előre, és minden csapatrészt sikerült a másodosztály szintjére felfejleszteni, nagyjából egyetlen problémánk van: a Kisvárda. Tudniillik, ott sem a trágyából halászták ki a keret tagjait, és ha van potenciális ellenfelünk, akkor a szabolcsiak azok. Ezt még annak ellenére is tartom, hogy nem kezdtük túl fényesen a szezont, és azt is elkerülve, hogy az érkezett 3 játékos okán hurráhangulatban pötyögném a sorokat.
Hallottam olyan hangokat is a lelátón, hogy a tavalyi keretünk jobb volt. Ne haragudjatok, de ez egyszerűen nonszensz. Az a középpálya, ahol minden problémára Kovács Bence (egyedül) jelentette a gyógyírt? Minden tiszteletem Bencéé, és nagyon szép sportsikereket kívánunk a továbbiakban is neki (ráadásul két meccsen két gólos az Újvárosban), de azért vessünk már egy pillantást a középső szekciónkra! Tudom, lehetett volna elsőosztályból is igazolni csillagászati összegekért, de azért maradjunk a realitásoknál, annyi pénz azért közel sem áll rendelkezésre. Én a magam részéről úgy gondolom – és szóljatok, ha nincs igazam – hogy a vezetőség és a tulajdonosok mindent megtettek azért, hogy olyan keretet hozzanak össze, amely egyértelműen bajnokesélyes (a tavalyi Létát is miszlikbe szaggatta volna ezen keret összeszokott, felpörgetett verziója), a többi meg már a játékosokon és a vezetőedzőn múlik, mert itt már nincs pardon – el kell indulni felfelé.
Azt hiszem, nem csak nekem szívet melengető, ha idepakolom azt a kezdőt, amit én állíthatnék össze a keretből:
Vegyük figyelembe, hogy a 2+2-es szabály továbbra is érvényben van, így két 1993. január 1. utáni születésű labdarúgónak végig a gyepen kell lennie, további kettőnek pedig a padon tartózkodnia. Leírtam tegnap nektek, hogy további keretszűkítés várható, mert jelenleg 24-en vagyunk, ami túl sok, mert ennyi játékosra nincsen szükségünk. Nem azért, mert nem vennénk adott esetben hasznukat, nem azért, mert rossz spílerek, hanem azért, mert némelyikük valószínűleg még a padról is lemaradna úgy, hogy még a bérüket is ki kellene gazdálkodni. Ez meg senkinek sem jó.
Tudvalévő, hogy az „U21-es kvótához” a jelenlegi keretünkből Czető Márk, Nehéz Máté, Szemere Balázs, Illés Gabi, Sárközi Tamás és Dávid Feri „felhasználható” (sajnos Nyitrai „kicsúszott” a korból). Akkor lehet találgatni, kik lehetnek a keretszűkítés „áldozatai”. Említett fiatal játékosok közül Czető és Nehéz stabil kezdő lehet, Illés, Szemere és Sárközi jó a padra, de Dávid Feri és Sárközi még az U21-ben is használható, lévén Feri ’95-ös születésű (az U21-ben 1994. január 1. a „választóvonal”), Sárközi ’94-es. Őket nem hinném, hogy el- vagy kölcsönadjuk, mert szükség van rájuk a kvóta miatt.
A két kapus érinthetetlen gyakorlatilag, és nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezné kerettagságukat, briliáns teljesítményre lehet képes mindkettőjük, ráadásul jól kiegészíthetik egymást. A védelem szerintem kompakt, ahogy a csatársor is, így valószínűleg a középpályán kell keresnünk a „hunyókat”. Kokótól el a kezekkel, senki nem gondolhatja ép ésszel, hogy neki útilaput kötnek a sarkára, ráadásul mindkét meccsen a legjobbak között volt (erre még visszatérünk). Illés Ricsit is hiba lenne „kiszűkíteni”, mert csupaszív, több helyen is használható játékos. Zimányit aligha hiszem, mert akár ő lehet a kezdő balhátvédünk, amennyiben három meccses eltiltását letöltötte, de szintén több poszton bevethető. Dobos, Lipusz, Irhás valószínűleg nem azért kerültek ide, hogy továbbigazoljuk őket, a sérülésből lábadozó Nyitrai és Szabó II. is marad szerintem a keret tagja. Szerintem már csak két ember maradt, Kerékgyártó és Kovács Szilu, mert előbbi a jobb szélen nem sok sót enne meg, ráadásul elmúlt idényeinek nagy részét sérülésektől sújtva élte meg, utóbbi viszont megint csak létszámfölöttivé válhat, mert szélsőből van annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni. Nehogy valaki félreértse, nem őket tartom a keret leggyengébb játékosainak, csupán a kvóta-szabály és a logika mondatja velünk, hogy ha már keretszűkítés, mi rájuk tudunk egyedül racionálisan gondolni.
Ja, csak egy félmondat: ha Dávid Ferit is hozzácsapjuk, van 5 csatárunk (Bene, Dávid Zoli, Nehéz, Montvai, Dávid Feri). Mikor volt ilyen utoljára? Alighanem a Ternován-Csipke-Deszatnik-Smolniczki-Zsiga korszakban, nem?
Minden akadály elhárult azelől, hogy akár mindhárom eheti „szerzeményünket” bevessük az ellen a csapat ellen, amelynél múlt héten még edzésre jelentkeztek. Tudom, némelyekben ez megütközést kelt (a tárkányi közönség valószínűleg nem éppen ear-candy szavakkal fogja konstatálni pályára lépésüket), de az élet már csak ilyen. Amíg az átigazolási kapu nyitva van, addig minden lehetséges (egyébként ha valamiféle banális, vagy csodálatos okból visszautasíthatatlan bélyeggel ellátott játékos jelenne meg hirtelen a Petében, mi sem késlekednénk), teccettek volna olyan gazdasági környezet teremteni, amellyel biztosítva van (a gyaníthatóan nem olcsó) játékosok elvárása, és akkor nincs a három muskétás „kék-sárgásítása”.
Kicsit hosszúra nyúlt a bevezető, térjünk most már tényleg rá a beharangozásra! Holnapi ellenfelünk pillanatnyilag a negyedik helyen áll, míg mi a 11. helyen szerénykedünk. A Tárkány első fordulóbeli eredménye nem biztos, hogy mérvadó, hiszen a totál reménytelen létaiakat verték 8-0-ra, a második körben Hatvanban 2-2-es döntetlent értek el. Ne feledjük azonban, hogy 10 bajnoki góljukból 7 „hozzánk érkezett”, Lakatos, Montvai és Dobos ugyanis összesen ennyiszer rezgették meg ebben az idényben az ellenfelek hálóját. Összehasonlításképpen: a mi támadó gépezetünk egyelőre 1 gólocskára volt képes…
A tárkányiaknak lehet, hogy még azon is el kell gondolkodniuk holnap, hogy miként is fogják megtölteni a kispadot játékosokkal – eddig sem voltak sokan, de a három játékos elröppenése igen nehéz feladat elé állíthatja a mestert, ráadásul Vágó piros lapja miatt csak a lelátóról szurkolhat társaiért.
Nem kétséges, hogy még ha nem is játszana a 3 futballista, nekünk már az is „hétmérföldes csizmát” jelenthet a lábunkra, hogy ennyivel „megrövidítettük őket”. Masszív, őszintén szimpatikus sportemberekből állt eddig is a tárkányi csapat, de nyilván, most egy kicsit át kell fogalmazniuk a bajnokság előtt megfogalmazott céljaikat. Hacsak… Lehet, hogy urban legend, de mindenesetre egy piaci légytől azt hallottuk, hogy egy borsodi vállalkozó készül betenni a lábát Felsőtárkányba, aki már eljátszotta a „pénzember szerepét” egy másik borsodi csapatnál is. Akármi legyek, ha nem László Janiról van szó. Mivel a tárkányiak szimpik nekünk, így megfontolásra ajánlom nekik ezt az opciót!!!
A tárkányiak „emberkereskedelme” így néz ki – nagyjából:
Érkezők |
Távozók |
||
Farkas Krisztián |
Vác |
Balázs Bálint |
REAC |
Ludánszki István |
Tatabánya |
Béres Ferenc |
Törökbálint |
Lakatos Béla |
Mezőkövesd |
Radnai György |
Vecsés |
Dobos Attila |
Mezőkövesd |
Hajdú Zsolt |
Mád |
Boros János |
DVSC-DEAC |
Laurinyecz Ákos |
Gyula |
Csóka Róbert |
Pétervására |
Szabó Roland |
Andornaktálya |
Fenyvesi Ádám |
Haladás II. |
Bogdány Csaba |
? |
Kertész Viktor |
Mezőkövesd |
Bollók Gábor |
? |
Fügedi Tamás |
Mezőkövesd |
|
|
Holecz Péter |
Hajdúböszörmény |
|
|
Az érkezők közül – ugye – kettőt mindjárt kipipálhatunk, a többiek vagy fiatalok nagyon (Farkas és Fenyvesi 18, Kertész 19, Fügedi 20 éves), vagy nem biztos, hogy világmegváltó játékra képesek. Szerintem azon fog sok múlni, hogy a hevesiek „vért isznak-e” a meccs előtt, és bosszúra szomjaznak, vagy pszichésen leamortizálódtak-e a közelmúlt eseményei miatt. Én az előbbire szavazok, hiszen sportemberekről van szó. Habár a Felsőtárkány egy „csinált” csapat, értsd: a pénz hozta össze a keretet, szerintem most meg akarják mutatni ellenünk. A keret tagjai közül a már említett Vágó – aki el lesz tiltva – van a legrégebben a csapatnál, ő is 2012 nyarán érkezett. A többiek mind 2013-ban, vagy futó évben szerződtek a hevesiekhez. Ennek ellenére azt hiszem, hogy ebben a kényes szituációban – legalább ellenünk – meg akarják mutatni, és akkor sem lennék meglepve, ha lenne némi street-fight, a sportbarátságot mellőzve…
Jelenlegi helyzetünkben – mármint a sérülteket, Zimányi eltiltását – figyelembe véve, én a következő csapatot küldeném a pályára:
Amit meg a „katonáink” fülébe súgnék: a kulcsszó – „presszió”. Már az ellenfél térfelén. Nyilvánvalóan a tárkányiak kigyakoroltak egyfajta felállást, ami jól is működött eddig, de most két (három) fogaskerék hirtelen kiesett a gépezetből. Nagyon nehéz lesz ezt nekik pótolni, így valószínűleg el is lesznek némiképp bizonytalanodva. Úgy érzem, a középpályánk (és a támadók) képesek gyorsan lereagálni a hazaiak labdakihozatalait, így hatékony támadásokra lehetünk képesek (Nehéznek külön drukkolok, hogy a jó mozgolódás mellett végre rúgja meg első tétmeccs-találatát is kék-sárgában). Figyeljünk oda végre komolyabban a széljátékra! A Lipusz-Dobos szélsőpárnál szerintem nincsen kvalifikáltabb a harmadosztályban, de meg is kell őket futtatni! A Czető-Illés G. páros most megmutathatja, mit ér egy komoly hátország. De elsősorban is: sok-sok mozgást kérnék! Ez az, amiből eddig kevés volt, pedig ez a nyitja az NB 3-nak. A mozgás. Mert még csak nem is kell szétfutni az ellenfeleket, elég, ha üresbe okosan mozgunk be, és járatjuk a labdát – túl sok csapat nem fogja tudni lekövetni a mozgásunkat. Gondoljunk csak arra például, hogy Dobos-Lipusz-Lakatos-Sárközi az előző idényben még együtt rótták a köröket a Kövesdben. De nem hiszem, hogy Irhást vagy Kokót be kellett volna nekik mutatni tegnap, ahogy Nagy Petit sem (Komlósit meg már az előember is ismerte). Meg kell mutatnunk, hogy rutinosak, agresszívak, de legfőképpen eltökéltek vagyunk, és innentől fogva egyetlen pontot sem vagyunk hajlandóak ajándékozni az aktuális ellenfélnek! Kész! Bezárt a bazár!
Ha mindenki azt hozza, amit tud, bőven megnyerhető ez a holnapi meccs. Ha töketlenkedünk, mint az eddigi két (három, a Magyar Kupa meccset is beleértve) találkozón, a vereség sincs kizárva. De ez a három igazolás kicsit most meg kell, hogy dobja az esélyeinket. Én nem fogadnék magunk ellen. És Ti?
Pár információ még a végére:
- A fedett lelátók életveszélyes állapotuk miatt kerültek bezárásra, és habár meglenne a hajlandóság a vezetésben a felújításukra, ez értéknövelő beruházásnak minősülne, így ezt a Várszegi-kompániának kellene kifizetni, amihez viszont nem járultak hozzá. Már egyeztetés alatt áll a „felső pálya” gyepszőnyegének kivitelezése, remélhetőleg szeptember-október folyamán (amikor egyébként is a legoptimálisabb a fűcsere) elkezdődik a megvalósítás.
- Szeptember 10. napjára van kiírva a Magyar Kupa következő fordulójának játéknapja. Mivel a Putnok is ugyanezen napon játszana az első osztályú Győr csapatával, így a két klub mindent megpróbál azért, hogy a gömöriek és a KBSC egymást követő napokon játszhassanak (mi – ugye – a REAC-al), és a két meccs ne üsse egymást. Egyelőre annyi biztos, hogy a putnokiak megkereséssel fordultak a győriekhez, hogy a kupaderbit szeptember 9-én, kedden bonyolíthassák le. Ha ez nem jön össze, mi is megpróbálkozunk a REAC-al.
- Többen érdeklődtetek a mezek felől. Nos, a közeljövőben lesz majd lehetőség rá, hogy a klub közreműködésével bármely szurkoló echte eredeti, Joma-mezt vásároljon, mégpedig a klub segítségével, így aztán kedvezményesen. A Joma által interneten kínált mezt a KBSC címerrel is meg lehet majd vásárolni – valószínűleg pár héten belül – ha arra tartasz igényt, akkor a játékosok által viselt (KBSC-címeres, Kolor-Barcika-logós) mezt is meg fogod tudni majd vásárolni, igaz, ezek kicsit felárasak, de szerintem megéri (kb. egy ezredest kell kifizetni a két logóért, de a sima címeresért max. 300-at).
Azt hiszem, minden adott ahhoz, hogy minél többen kísérjük el csapatunkat holnap Felsőtárkányba!
Hajrá Barcika!
Téma: Lánctalpak - lehetőleg - kerékbilincs nélkül...
Dátum: 2014.08.29
Tárgy: trollok?
Ja, tudom, azt felejtettem el, hogy Menyhért lett a legjobb a Gyöngyös elleni meccsen - a Ti szavazataitok alapján. Nos, mivel Menyus csereként lépett pályára, és nem is volt sok megmozdulása, két eshetőség lehetséges. 1. Hasonló trollkodás megy végbe a honlapunkon is, mint akár Szalai, akár Bajner esetében.
2. A barcikai szurkolók annyira hiányolják jó Menyusunkat a középhátvéd posztról, hogy így fejezték ki "rosszallásukat".
Hogy mi az igazság, döntsétek el Ti!