Tárkányban jó lenne egy szépszámú Barcikai közönség + az Angels !
Máshol is pattog...
Régen néztünk már szét csoportbeli ellenfeleink házatáján, úgy gondoljuk, nem haszontalan kicsit „szomszédolni”, nézzük, kikkel is vesszük fel a versenyt az őszi szezonban, hogy telik a felkészülés harmadosztályú csoporttársainknál:
FTC II.: Lipcsei Péter csapata – ahogy a többiek is – edzőmérkőzések sorozatával veszi fel a ritmust az idényre, július 17-én az NB 2-es Tatabányát győzték le 2-1 arányban (gól: Nagy D., Marinescu), 21-én az ugyancsak csoportellenfél REAC-ot gázolták el 3-0-al a végén (gól: Hodgyai 2, Majzik). Július legvégén Lengyelországban járt a csapat, egy harmadosztályú lengyel csapatot 2-1-re vertek (gól: Birtalan, Marcinaskó), augusztus 1-én Csepelen lépett fel a zöld-fehér legénység, és 3-3-as eldöntetlent értek el, gól: Marinescu, Erdei, Majzik. Úgy tűnik, támadásban nem lesz gondja a halványzöldeknek…
Létavértes: Nos, szombati ellenfelünk nem futja rosszul a felkészülési meccseket, nyilván ők lesznek „kitömve” a Loki első csapatából kimaradókkal, nem a DVSC II., akik amúgy sem kerülhetnek fel. A Léta 24-én 3-0 arányban rugdosott bele az immár NB 2-es (!!!) Kisvárda csapatába (gól: Vinicius 2, Sós), majd Szolnokon vesztett 4-2-re úgy, hogy 2-0-ra még ők vezettek (gól: Kertész 2). A Nyíregyháza aztán már kemény diónak bizonyult (0-5 lett az eredmény), mi azonban nem…
DVSC II.: A kisloki (vagy legyen most már a Léta a kisloki?) július 31-én a Tarpát verte 2-0-ra (gól: Kiss R., Kondás).
Cigánd: A cigándiak Ebesen kezdték a felkészülést, ahol ugyancsak csoportbeli ellenfelünkkel 2-2-re végeztek (gól: Bakonszegi, Rybalchenko; ill.: Monyók, Ondó). Új játékosként érkezett a felkészülés kezdetére Varga K. (Nyíregyháza), Monyók (Putnok), Pócsi (Tiszakanyár), Vasas (Bükkábrány), Bákonyi (Hajdúszoboszló) és a velünk is hírbehozott Ur Laci Nyíregyházáról. Július 17-én a Hajdúböszörmény ellen csupán 1-1-es döntetlenre futotta (gól: Vasas), majd a Velky Hores nevű csapatot igázták le 5-2 arányban (gól: Tempfli 11-es, Roszel, Pócsi, Varga 11-es, Vicickó). 24-én a Tállya volt a Kocsis János irányította csapat ellenfele, 2-1-re nyertek (gól: Varga Z., Monyók), majd az Oldalvonal Olimpia Klub Kupa elődöntőjében a román Olimpia Satu Mare együttese ellen is győztek 1-0 arányban (gól: Ondó), de a döntőben a félelmetes NB 2-es Várda „némileg” erősebbnek bizonyult (2-6; gól: Oláh öngól, Varga Z.). A torna legjobb kapusa egyébként a cigándi Sánta Tibor lett, alighanem a hat gólról nem ő tehetett. Július 31-én a Nyírmada már nem bírt a cigándi attakkal, 11-2 lett a vége (gól: Varga Z. 3, Monyók 2, Ondó 2, Mátyus öngól, Tudja, Vicickó, Vasas), azonban az Oldalvonal Kupa elődöntőjének „visszavágóján” a Cigánd lehidalt a Satu Mare előtt, 2-1 lett a vége (gól: Tempfli). A Cigánd nem úgy tűnik, mint egy amatőr falusi csapat, a tervek komolyak, a játékosállomány nem lebecsülendő, oda kellesz rájuk figyelni…
Ebes: A kistelepülés csapata rögtön a felkészülés kezdetén 9 (!) új játékost mutatott be: Markos (Dabas), Bakonszegi (Hajdúszoboszló), Tóth Z. (DEAC), Szűcs Á. (Felsőtárkány), Horváth N. (Jászapáti), Hadházi (Nyírbátor), Jeremiás (KBSC), Nagy D. (Nyírbátor) és Cristian-Lucian (Gyula) is az ebesiekhez szerződött. A Cigánd elleni 2-2-ről már szóltunk, arról viszont még nem, hogy közben a csapat játékosa lett Nagy Tamás is, aki az előző idényben a méltán nem világhírű Maglódban focizgatott, előtte viszont az MTK színeiben U17-es válogatott is volt. Az ebesiek túl vannak egy Füzesgyarmat elleni 1-1-es találkozón (gól: Rybalchenko 11-es), emellett Dabason nyerni tudtak 4-2-re (gól: Rybalchenko, Cigan, Nagy D., Fehér A.). Eddigi utolsó edzőmeccsén a gárda 2-0 arányban a Nyíradonyt is felülmúlta (gól: Rybalchenko, Fülöp), így a szurkolók nagy várakozásokkal tekintenek a harmadosztályú bemutatkozás elé az ebesi Katlanban (nem vicc…)
Eger: Jónéhányszor kijött már a klaviatúra alól, hogy az Eger kerete teljesen kicserélődött, mivel az NB 1-ből első nekifutásra alászálló keretből mindenki fogta a csukáját, és az iránytűjét, és meg sem állt egy másik állomáshelyig (volt, aki egészen Sydney-ig). Az érkezők listája így elég méretes: Illyés (Felsőtárkány), Ablonczy, Varga M., Molnár M. (mindhárman Honvéd II.), Haburcsák (Hajdúszoboszló), Háda (Nagykőrös), Czéh (Tura), Nagy T. (Létavértes), valamint két román (Borlean, Palcu) és 3 szerb játékos (Topcagic, Milovanovic, Milic) kapott „letelepedési engedélyt” Dobó István városában. Az első próbameccsen – ugye – 3-2 arányban maradtak alul a Felsőtárkánnyal szemben, majd 5-1-re elpüfölték a Tiszafüredet (gól: Háda, Varga M., Czéh, Ablonczy, Szabó M.). Ezután jött a sorban az ellenünk elbukott meccs, majd a Mezőkövesd U21-es együttese ellen egy 3-1-es győzelem, a Füzesabony viszont nem bizonyult méltó ellenfélnek (8-0). A hírek szerint a NAV-nál sikerült elintézni, hogy ne rugdalják tovább az egyesület hátsóját (na persze, valószínűleg nem arról van szó, hogy kipengették a hatalmas tartozást), ha meg esetleg az adóhivatal „menetközben” meggondolja magát, majd lesz idén is egy Vácunk…
Hatvan: A hatvaniak az első meccsen, július 20-án a fővárosba látogattak, ahol a Vízművek ellen értek el 2-0-ás győzelmet (gól: Balog B., Franyó). Távozott a csapattól Szabó R., Németh P., Vajda és Matolcsi is (ez utóbbi nem, nem az MNB-be), valamint Illés (Diósd), Horváth K. (Salgótarján) és Bollók kapus. Érkezett Bárkányi Komlóról, Sebe a matyóktól, Horváth András és Lázár a Vasastól, Bodnár I. Újpestről és Gyarmati a Rákosmentétől. Második meccsükön is győztesen hagyták el a pályát a hatvani legények, ezúttal a Dunaharaszti volt az „áldozat”, 3-2-re nyertek (gól: Franyó, Surányi, Juhász B.). Az ugyancsak harmadosztályú (bár a Középső csoportban szereplő) Budaörs már kifogott a gárdán, 1-0 arányban alulmaradtak. A Vasas otthonában az 1-0-s vereség akár még bravúrnak is mondható, tegnap Cegléden szerepelt a hatvani csapat, ki is kapott 4-0 arányban, Szala Ákos a második félidőben lépett pályára, Fehér Balu nem szerepelt a ceglédieknél.
Tiszaújváros: Az újvárosiakról már megénekeltük, hogy 4-3-ra legyűrték a Csabát, a diósgyőri fiataloktól viszont 5-0 arányban megégtek, nos, azóta a Balmaz is hintett nekik egy ötöst, majd a Várdától is kikaptak 2-1-re (gól: Lippai). A 7 távozót 9 új játékossal igyekeznek pótolni Újvárosban (Nagy Cs., Sápi, Bussy, Stefán, Berecz, Molnár L., Molnár F., Subert, Visegrádi). Szombaton a Megye I.-es Nagykálló volt az ellenfél, a végeredmény 4-4-es döntetlen (gól: Dávid 3, Kovács), tegnap pedig lejátszották utolsó felkészülési meccsüket is a Hajdúnánás ellen. Nos, a 9-0-s győzelmet nyilván nem kell megmagyarázni (gól: Kovács 4, Dávid 3, Nagy Cs. 2), így legalább elmondhatják, hogy a kissé konfúz felkészülést jól zárták, és önbizalommal telve készülhetnek a nagyobb feladatokra…
Felsőtárkány: A tárkányi sárkányok a DVTK U21-es csapatával nyitottak, és nyertek 2-0 arányban (gól: Demkó, Laurinyecz), majd a félelmetes hírű Pétervásárától „hozták el a 3 pontot” (5-2, gól: Strancz, Hajdú, Dér, Montvai 2). Azt már az Egernél jeleztük, hogy 3-2-re ők is elpáholták Egerben a szebb napokat látott vendéglátókat, majd mi oltottuk ki némileg (3-1) a sárkányok tüzét. Az Ecséd nem volt komoly feladat (7-1, gól: Laurinyecz 2, Dér 2, Barzsó, Felföldi, Hajdú), és Putnokon is nyerni tudtak Laurinyecz góljával. A Markaz 4-0-ra kapott ki otthonában a Tárkánytól (gól: Montvai 2, Barzsó, Dér) az eddigi utolsó felkészülési meccsen, folytatás vasárnap a Magyar Kupában. Nem kevesebb, mint 13 játékost igazolt egyébként a Tárkány, akik ellen kezdjük a bajnoki idényt, ők a következők: Demkó (Bükkábrány), Laurinyecz (Gyula), Dóczi (Gyöngyös), Nótás, Kasza, Katona (mindhárman Eger), Roza (Salgótarján), Hajdú (Jánoshida), Barzsó (Létavértes), Montvai (Jászapáti), Olasz J. (REAC), Szurkos (MTK), valamint Béres, aki osztrák alacsonyabb osztályból szerződött haza.
Hajdúböszörmény: A Böszi a Cigánd ellen kezdte a felkészülést, és 1-1-es döntetlent sikerült elérnie (gól: Szabó M.), majd másik csoportbeli ellenfelünket, a Nyírbátort verték 2-1-re (gól: Nagy Zs. 2). A Hajdúnánás még annak ellenére sem jelentett komoly kihívást (4-2, gól: Andorkó 2, Éles 2) a böszörményieknek, hogy nagyrészt fiatal játékosokkal álltak ki, az ugyancsak Megye I.-es Nyíradony azonban már megálljt parancsolt (1-2, gól: Gömze) a hajdúságiaknak. Az Oldalvonal Olimpiai Klub Kupának ők is résztvevői voltak, bele is szaladtak egy hatalmas zakóba a Várda ellen (2-8, gól: Szabó, Milovac), a harmadik helyet azonban sikerült megszerezniük, miután a Szatmárnémetit 2-1 arányban felülmúlták (gól: Milovac 2). A debreceni U21-es csapat következett a naptár szerint, és egy 3-2-es vereség, a játékos-edző Bogdanovics először talált be a felkészülés során, a másik böszörményi gól Andorkó nevéhez fűződik. Hétvégén a Tiszafüredet oktatták a böszik, 8-1-re nyertek (gól: Bogdanovics 3, Sigér, Nagy Zs., Ungi, Andorkó, illetve egy öngól is esett), és hogy teljes legyen a felkészülés, ma még játszanak a Létával, szombaton pedig a Nagykálló ellen is. Csak nehogy elfáradjanak a bajnoki rajtra… Összesen 8 játékos kapott szerződést a csapatnál: Arnóczki (Balmazújváros), Nagy Zs. (Ebes), Gömze (Létavértes), Hokk (Tiszakanyár), Perendic (Hajdúszoboszló), Vasas (Ibrány), Buka (DEAC), illetve Holecz, aki a sógorok valamelyik alsóbb ligáját hagyta ott a Böszörmény kedvéért.
Jászapáti: Az apáti a Jászkisér ellen kezdte a nyarat, és a 9-1-es győzelem megfelelő bemelegítés is volt, a következő jászsági csapatot, a Jászberényt 4-1-re verték hétvégén. 12 játékost igazolt a Jászapáti, a névsor: Kelemen (Ebes), Ulvicki (Szeged), Varga M. (Szlovákia), Karácsonyi (Vác), Benkó (Vác), Pallagi (Vác), Schirilla (Vác), Balajti B. (DVTK), Antal (III. Kerület), Rácz (Szentmártonkáta), Kőbányai (Biatorbágy), valamint Horváth M. (Salgótarján). Az már biztos, hogy az új vezetőedző számíthat a következő szezonban is Vén, Kiskapusi, Kotula és Dragóner játékára…
Nyírbátor: Mivel a nyírbátori hivatalos honlap szerkesztői még tavaly nyáron örvendeztették meg utoljára friss bejegyzéssel olvasóikat, így kénytelenek voltunk mélyebbre ásni… Ahogy már fentebb jeleztük, 2-1-re kaptak ki a Böszörménytől, egyetlen góljukat Török szerezte. Az összeállításuk a következő volt: Opre (Tóth Sz.) – Pankotai (Puskás), Ricsei (Ambrusz), Jeddi, Doros (Pénzes), Tóth B. (Lipcsei), Balogh, Sitku (Erdei), Török, Csige (Ráti), Haburcsák (Vasas). A többi felkészülésin: a Tiszavasvárit 2-0-ra, a Loki U21-et 4-2-re, a Tuzsért 3-1-re verték, kikaptak viszont a Balmaztól (0-3) és a nagyhírű Kemecsétől (0-5). Július 1. napjától a Nyíregyháza volt pályaedzője, Márton István irányítja a munkát Nyírbátorban, aki hozta magával Ambruszt, Szilágyit, Lukácsot és Lipcseit. Jött még Haburcsák (Tiszakanyár), Mészáros (Sopron), Vasas (Ibrány), valamint Balogh G. és Boros a Bozsik Akadémiától. (Mivel az előző szezonban Ibrányban futballozó Vasast a Böszörmény és a Nyírbátor is magáénak tudja, az első forduló után leszünk okosabbak, hol is lép pályára a labdarúgó…)
REAC: A rákospalotai honlapszerkesztők májusban hagyták abba a felesleges írogatást, amit tudunk, hogy a ferencvárosiak második csapata 3-0 arányban elverte őket, valamint, hogy Olasz Tárkányba szerződött… Az már újabb hír, hogy a 9-szeres válogatott Simek Péter Palotára igazolt a Vasastól.
Veresegyház: Három edzőmeccset biztosan játszottak a veresegyháziak, ezeken a következő eredmények születtek: Vecsés – Veresegyház 4-3, MTK U21 – Veresegyház 6-0, Verőce – Veresegyház 1-3. Érkezett Vezsenyi, Husz, Nagy R., Olay és Schlemmer, elsősorban arra gondolva, hogy legyen elegendő 21 éven aluli játékos, ők mindannyian teljesítik a kitételt.
Putnok: A jelentősen átalakult Putnok új edzővel készül, a román Dan Manaila vezeti a szakmai munkát a továbbiakban. A Balmazzal 0-0-s döntetlent játszottak, majd a Tárkánytól szenvedtek 1-0-s vereséget, amit nagyon hasznosnak ítéltek. Nos, reméljük, a második fordulóban egy még hasznosabb vereséget fognak elkönyvelni… A Szolnokot is felülmúlták a büszke putnokiak, igaz, 2-1-re itt is kikaptak, de sebaj, a góljukat Szabó szerezte. Komlóssy Bencét, Lengyelt, Poszukot tőlünk halászták el a gömöriek, ahogy Horváth Benőt is. Szemere Diósgyőrből, Sebők Tibi a Merseburgból tért haza Kádár(ék) kedvéért, valamint a „szokásos” Puebla-kontingens: Anselmo Spanyolországból, a román Badea és Manisor, és a brazil Gomes. Az utolsó híradás óta több más próbajátékos is lucskosra izzadja a putnoki mezt, hiszen a Szolnok ellen a következő összeállításban játszottak: 1. félidő: Manisor- Kelemen, Szemere, Kovács R., Sebők – Kerékgyártó, Ukrainets – Zabos, Szabó Á., Bene – Puscas. 2. félidő: Botló – Kelemen, Szemere, Kovács, Komlóssy – Kerékgyártó (Ukrainets, 70.), Bedea, Zabos (Lengyel, 55.), Szabó Á. (Zimányi, 60.), Bene (Szemere II., 55) – Puscas (Anselmo, 60).
A mendemondák ellenére átigazolásra van még lehetősége a csapatoknak, hiszen július 31-én csupán az igazolással rendelkező amatőr játékosok számára zárult le az átigazolási szezon, a szerződéssel bíró „profi” (ha-ha) játékosok augusztus 31. napjáig válthatnak klubot. Az utánpótláskorú játékosok közül egészen szeptember 30-ig lehet válogatni, azt pedig ne felejtsük el, hogy a kontraktussal nem rendelkező pléjerek bármikor igazolhatók, akár októberben is, vagy még később…
Vasárnap Magyar Kupa első kör, nézzük az NB 3. Keleti csoportjának együttesei kikkel veszik fel a harcot:
Kunhegyes (Megye II.) - KBSC
Ebes – Nyíregyháza (NB II.)
Mezőkovácsháza (Megye II.) – Nyírbátor
Gyöngyös (Megye I.) – Cigánd
Markaz (Megye I.) – Tiszaújváros
Putnok – Cegléd (NB II.)
Szikszó-Tomor-Lak (Megye I.) – Felsőtárkány
Jövő hétvégén már bajnoki pontokért lépnek pályára a csapatok, az első forduló párosítása a következőképpen fest:
Felsőtárkány – KBSC
Hatvan – Hajdúböszörmény
Nyírbátor – Cigánd
Létavértes – REAC
Putnok – Eger
Ebes – FTC II.
Tiszaújváros – DVSC II.
Jászapáti – Veresegyház.
A mai nap 18 órai kezdettel Bőcsön lép pályára csapatunk, tudósítani fogunk az eseményről, na nem online azért…