Máshol is pattogni fog (már ha pattog...)
A KBSC-Szolnok meccsen kívül további 5 meccset rendeznek (?) meg ma a Keleti csoportban.
Két csalódott csapat találkozik Újpesten, más kérdés, hogy az újpestiek már a bajnokság kezdetén sem gyújtottak örömtüzeket, mivel ha kell, ha nem, ki kell esniük. Mindenesetre a múlt heti, Bozsikban elszenvedett agylövésen nehezen teszik túl magukat, így megpróbálják seggbe rúgni a lila-fehér "tesókat", a feljutásra áhítozó Békéscsabát. Újpesten Banai Dávid kapus részleges bokaszalag-szakadás, Nagy János pedig talpcsont-törés miatt hiányzik. Csabán Pásztor József mellé érkezett Komjáti András is, hátha. De szerintem nem. A csapatból mindenesetre hiányozni fog a "besárgult" Botis és sérülés miatt Mészáros is. Egyébként 7 külföldivel a kezdőben veszik fel a kesztyűt, és Hadar még ott ül a cserepadon, hátha ő is pályára lép.
Szegeden a Fortuna által kegyelt Mezőkövesd teszi tiszteletét, biztos nagyon meg lehetnek ijedve, mert ha már elmaradt a halványzöldek elleni tévésmeccse a dél-alföldieknek, nyomtak egy barátságost a jó nevű Vinogradar Hajdukovo csapatával, és 3-0-ra győztek. Kis szépséghiba, hogy említett csapat a szerb negyedosztályban szerepel. A matyók már gőzerővel a feljutásra készülnek, építkeznek, NB1-es licenszet akarnak. Azért szólnék, hogy a kocsmából nyíló játékos/bírói öltöző nem éppen elsőosztályú. Az meg már mellékes, hogy hétfőn Kövesden minden szurkoló köröm nélkül kelt fel. Jót röhögtem a Szeged honlapján, miszerint összesen 3-szor találkoztak bajnokin a Kövesddel, súgok, erről nem a szegediek tehetnek. A matyók helye mindig valahol a második liga alatt volt, amíg nem szerették meg a narancsot... A szegediek edzője Gálhidi is kint volt Kövesden, őt nem láttuk, de szerinte nem rosszabbak a Kövesdnél. Majd meglátjuk. Lehet, algyői műfüvezés lesz...
A Balmazújváros is kihasználta, hogy újabb bajnokija maradt el múlt hétvégén, a balmazi műfüvön verték 8-0-ra a tartalékos Hajdúszoboszlót. Ne röhögjetek, a balmazi honlap szerint volt tartalékos az amúgy nagyon komoly jétékerőt képviselő Szoboszló. A halványzöldeket mindenesetre Debrecenben műfüvön fogadja a Balmaz a mai napon, mert unják a sok elmaradt meccset. Mi is. Innen is gratulálok Lipcsei Petinek, hogy a debreceni műfüves meccsbe szó nélkül belementek. Az, hogy a Balmaz hálóőre, Szalma Pál egy tippelésnél a szolnokiakat tartja esélyesebbnek ellenünk, bizonyítja inkompetenciáját. Ma: Hajrá Fradi!
Az Orosháza a Ceglédet fogadja, nem bánnánk egy baráti ikszet, ha sikerül lejátszani a mérkőzést az orosházai "víziladba-komplexumban". Az Orosháza biztosan nélkülözi a hétközi pótmeccsen kiállított Molnár kapust és a Szűcsöt a védelemből. Azt mindenképpen reméljük, hogy a ceglédiek jól lefáradnak a mai meccsen (ha lesz...), mert elvileg kedden játszuk az elmaradt meccset városukban...
A Nyíregyháza Telkiben készül a Vasas elleni bajnokira (és a kedden megrendezendő Szolnok elleni meccsre), míg Angyalföldön a sebeket nyalogatják. A nyíregyieknél Szilágyi, Korolovszky és Ambrusz biztosan nem lép pályára sérülés miatt, a Vasasnál meg ki tudja, még az is lehet, hogy egy rossz eredmény után edzőt cserélnek? Nem tudom.
A Honvéd pihen, mert a Vác létszámfölöttivé lett...
Holnap a Putnok Debrecenbe látogat, nagy-nagy önbizalommal felvértezve. Igaz, hogy legyőzték a hétközben a jóval előrébb álló Orosházát, de hát a körülmények... Elárulom, hogy a 4-2-es végeredményt kialakító két utolsó putnoki gólt már a vészkapus kapta, miután a játékvezető megmutatta az orosházi kapusnak, merre van az öltöző. Na, csak azért. Emiatt még nem lett a Putnok riválisunk... Reméljük, a Loki "helyreállítja" a putnoki fejeket...