Méltatlan...

2014.05.10 21:11

Több szempontból is érvényesnek tartom a címet.

Egyrészt a csapat szempontjából. Ha az utolsót nem tudjuk elverni hazai pályán, akkor méltatlanok vagyunk a bajnoki címre. Nincs harag, csodálatosan szerepeltünk ebben az idényben, de ennyit tudtunk. A Léta behúzta egy ötössel idegenben a Böszi ellen, nincs több kérdés…

Persze matematikai esély még maradt, de az álmodozást a mai forduló után hagyjuk meg inkább a tinilányoknak: nem ma kezdtünk meccsre járni. Két meccsen kéne a létaiaknak lepipázniuk, de a mai idegenbeli teljesítményük őszintén szólva lehengerlő volt, és talán a Bösziben bíztunk a leginkább…

Hogy mi mit csináltunk? Nos, azt hiszem, Borbély Péternek is okoz ez a kérdés legalább egy álmatlan éjszakát. Mondtam vagy nem mondtam, hogy óvatosak legyünk? A csapat pont abban a szellemben játszott, mint amitől a legjobban féltem: rutinból akarta megoldani. Pedig ezeken a veresieken látszott, hogy csak nagy nehézségek árán tudják egymáshoz passzolni a labdát, mégha nagyon közel is vannak a társak, ez ellen tökéletes lett volna a szoros emberfogás, az azonnali letámadás, de nem találtuk a ritmust. Az ellenfél tökéletesen tömörült a középpályán, kevés levegőt hagytak „játszó” játékosainknak, és véleményem szerint nem is volt értelme annak, amit általában játszani szoktunk, mert ide dinamizmus kellett volna és nem balettcipő.

Valahogy azt érezte az ember a lelátón, hogy majd csak begyötrünk egyet, és ezen még a veresi vezető gól sem sokat változtatott, mert akkor meg azt gondoltuk: majd csak begyötrünk kettőt. A nagyobb gond az volt, hogy a játékosok is valahogy így gondolták, és nagyon kevés ember volt a pályán, akiről lerítt volna, hogy a vérét adná a győzelemért. Nem azt mondom, hogy nem akartak győzni, csak azt, amit Pély Barna mondott volna erre: „nekem valahogy nem jött át”. Labdabiztosnak csak viccből mondható védelem (Nyisa borzasztóan futballozott, de Treznai is talán a legrosszabb meccsét játszotta kék-sárga mezben), szinte bármikor átjárható középpálya (Kokó nagyon hiányzott), impotens szélsőjáték, ezzel párhuzamosan pedig olyan veszélyesek voltunk a kapura, mint világtalan a célbadobó versenyen. Most őszintén. Voltak komoly, felépített támadásaink a gólunkon kívül? Emlékszek még egy-két szöglet utáni szituációra, amikor hogyha Jézus Krisztus kék-sárgába öltözött volna, akár most örülhetnénk is, de hol voltak a már megszokott, szépen kigondolt, megvalósított, befejezett támadások? Nyitrai a tavasz első felében bemutatott semmit idézte, Szilárd labdát sem kapott, Viktorról meg folyamatosan pattogott le a labda.

Ne becsüljük le a veresieket: a „futottak még” kategóriában versenyző csapatok közül ők tűntek talán eddig a legjobbaknak, mert tudták miért jönnek, és azt gyönyörűen meg is valósították. Nem akartak ők futballozni, az elől bevetett Kiss Bence például az anti-Varga Zolinak tűnt (a cigándi játékosra gondolok), körülbelül annyira volt veszélyes, mint szellentés az atomháborúban. Ennek ellenére 4-5 játékosunk mindig saját térfelünkön tartózkodott, és óhatatlanul is eszembe jutott az Edda együttes egyik örökbecsű sora: „őrzöd a semmit…”. Mi a búbánatot kerestünk mi annyian a saját térfelünkön, mikor elől lett volna dolgunk? Miért nem hoztuk Halász Bálintot Bence helyére, ha már támadnunk kellett? Bálinttal az volt eddig a legnagyobb baj, hogy nem védekezik eleget, viszont tudtuk, hogy támadásban sokkal energikusabb, mint Bence, ráadásul nagyon jó lövőereje van. Mi a francra vártunk? Megint a mákra?

Én lehet, hogy hülye vagyok, nem értek hozzá (nem csak ezért fogtok majd „kedveseket” írni, illetve nem elsősorban ezért), de Molnár Gabit a második feles közepén lehoztam volna. Nem azért, mert nem ő az egyik legjobbunk, nem azért, mert nem lehetett esetleg bízni benne, hogy megint ő ment meg minket, hanem azért, mert ez ellen a csapat ellen nem illett bele a képbe. Tudnunk, látnunk, éreznünk kell(ene), hogy a betömörülő ellenfelek ellen nem jön be ez az operettfutball, de egyébként sem értettem, hogy mi a faszért bánatért jön hátra állandóan Gabika a bogyóért? Megmondom miért. Mert nem volt labdát jól elosztó középpálya, annak ellenére, hogy Illés szerintem megint nagyon kitett magáért, és nálam a meccs embere volt. Hogy miért? Mert pont az volt meg benne, ami a többiekben inkább nem: a fogcsikorgató küzdés. A pálya egészét bejátszotta, és igazán megérdemelte volna, hogy ágyúgolyó-szerű lökete beakadjon.

Azt írtam, hogy méltatlan egyrészt a csapat szempontjából volt a mai teljesítmény. A másik „méltatlan” jelzőt a közönségre biggyeszteném. Tudom, kapok majd hideget-meleget az úgynevezett szurkolóktól, akik kifogásolták már itt a fórumban, hogy nem vagyunk azok között, akik énekkel/rigmusokkal buzdítják a csapatot, viszont innen üzenem: eszembe sem jutott egy gyengébb teljesítmény után, hogy azt üvöltsem: „kurva gyenge”. Hogy miért? Mert ez a csapat nem ezt érdemli. Mindent megtettek/megtesznek azért, hogy méltóképpen képviseljék Kazincbarcikát, és ha ennek néha (tényleg néha) nincsen eredménye, akkor sem érdemlik meg, hogy a közönség, amelyik a múlt héten még ünnepelte őket, elpártoljon tőle. Igaz, nem játszottak ma jól. Igaz, gyakorlatilag elvesztettük a bajnoki címért folyó versengést. De könyörgöm: egy hét és 90 perc elég ahhoz, hogy hősökből háborús bűnösök legyenek? Hogy leteremtsük őket, hogy alpári hangon szidjuk őket és a felmenőiket? Hol vagyunk, kérem? A Balkánon?

Sajnálkozva néztem Szabó Viktort, ahogy a válogatott szurkolói szidalmakat kapta a hosszabbításban, és értetlenkedve nézett kifelé. Leképezte azt az egész miliőt, ami körülveszi ezt az egész közeget, a KBSC-t, a várost, a megyét, az országot. Itt kérem, nincs értelme így az eredményeknek. Nőjünk fel, tanuljunk meg emberek lenni, és elviselni a kudarcokat is, mert különben méltatlanok vagyunk. Lehet, a játékosok csak a bajnoki címre, MI viszont arra, hogy európaiként tekintsenek ránk… A buszt meg addig felejtsük el, amíg ez így van! Nehogy Ebesen arra csodálkozzanak rá, hogy megvertük a saját játékosainkat egy második hely után…   

Nálam továbbra is:

Hajrá Barcika!

Téma: Méltatlan...

Dátum: 2014.05.10

Feladó: Kiss Bence

Tárgy: reakcio a meccsre

Remek cikk egy valoszinűleg hatodrangu ruppotlan vidéki egyéntől aki ha a pàlyát és a játékot nézte volna akkor feltehetőleg reàlisan értékelhette volna a meccset , de mivel ez nem így volt és mi végig tàmadtuk a meccset ezért nem megérdemelt a dontetlen és a hazaiakra hizelgő! Tehàt ebből is kitünik , hogy maga kedves ujsagiro eszminiszter valoszinűleg sose jàrt futballpàlya közelében! Igy én inkàbb a futball alapjaival ismertetném meg és nem pedig a tollforgatàs mesterségét erőltetnén a maga helyébe ! Puszi okos :)

Dátum: 2014.05.10

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re:reakcio a meccsre

Na ez megkaptuk, nem is emlékszem mikor szólt hozzá ellenfél játékosa egy mérkőzés elemzéséhez. Viszont, van benne néhány igazság itt is ott is. Nézzük, mivel nem rúgtál gólt, igaza van a blog írójának a másik, mivel ma kurva gyengén játszottunk akár ki is kaphatunk volna. A harmadik, hogy mikor kap Purlitzer díjat Hará barcika azt majd az élet igazolja.(Meg gondolom Ő sem hagyja szó nélkül)

Dátum: 2014.05.10

Feladó: 1 szurkoló

Tárgy: Re:reakcio a meccsre

Azért nem semmi hogy egy vendégjátékos idemerészkedik az oroszlánbarlangjába... nem tudom te hogy vagy vele srác, de barcikán egységesen kapjuk az ívet bárkit leminősítesz... szóval ebből az következik hogy kurvára nem jársz jól még 1 ilyen kommentet írsz!
Bármennyire megsértett minket a blog írója attól még a BARCIKAI szurkoló a másik mellett áll!
Tehát okosan irkálj ilyeneket ;)
amúgy meg MEGYE I barátom ;)

Dátum: 2014.05.11

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:reakcio a meccsre

Köszönöm, Bence, nagyon kedves Öntől, hogy olvas. Az, hogy értelmezni nem sikerült a leírtakat, fájdalom, ahogy a helyesírása is. A "ruppótlan"-t nem értem, egyébként tegnap is futballpálya közelében voltam, így láttam az Ön teljesítményét. Én sem erőltetném az Ön helyében. Köszönöm, a puszira nem tartok igényt...

Dátum: 2014.05.12

Feladó: Papa

Tárgy: Re:reakcio a meccsre

Azért az mindig megmosolyogtat, amikor egy fél analfabéta, sem vesszőket, sem ékezeteket használni nem tudó fazon osztja az észt annak a bloggernek, akinek a munkája fényévekre van (felfelé) az NB III színvonalától.

A tegnapi meccsről pedig annyit: én kívülről azt láttam, hogy a Veresegyház a saját tudását felülmúlva, a KBSC pedig alulmúlva futballozott, így egy viszonylag kiegyenlített meccs kerekedett belőle. De azt állítani, hogy "mi végig tàmadtuk a meccset ezért nem megérdemelt a dontetlen és a hazaiakra hizelgő!", enyhén szólva is ordas hazugság.

Meg kellene néznie videón a meccset, egy kicsit higgadtabban. Meg egy kis szerénység egyébként sem árt, különösen a tabellán elfoglalt helyük alapján...

Dátum: 2014.05.10

Feladó: Rajongo

Tárgy: re

Egy álommal kevesebb, sajnos ez a bajnokság nem most úszott el, hanem a téli átigazolási szezonban. akkor amikor nem tudtunk igazolni a céljainknak megfelelő játékosokat. Nem megy a csapatnak, rendben van ilyenkor, az edző kihasználja mindhárom cseréjét és megpróbálja felrázni a csapatot még jobb vagy hasonló képességű játékosokkal.Nálunk a kispadon NBIII- as rutinnal nem rendelkező tehetséges utánpótlás játékosok ülnek.Viszont ezeket a mester nem meri beállítani. Rövid a kispadunk. Az egyik ok ez, a másik az, hogy ma csak a mezt küldtük ki a pályára, ez viszont kevés volt még egy ilyen gyenge képességű csapat ellen is. A múlt héten már mindenki bajnok csapatról álmodozott, megtévesztett mindenkit, hogy már csak négy könnyűnek tűnő mérkőzés van már csak hátra. Sajnos ezek mindig a legnehezebbek. A győzelmi kényszer sokszor megbosszulja magát.A harmadik ok ami a botlásunkat okozhatta meg csak nem az tisztelt játékosok amit minden utánpótlás gyerek beszél a Vegyész háza táján, hoy a Léta nem is adott be licensz kérelmet az MLSZ felé? Na ez az amire semmi bizonyíték sincs. Tehát kicsi az esély, hogy egy második hellyel is céljainkat elérnénk. (Még nekünk sincs licenszünk) Viszont abban igaza van a tisztelt blog író Úrnak, ne bántsuk a csapatot! Ma ilyen napunk volt, múlthéten meg a mennyben jártunk. Ilyen a foci. Továbbra is Hajrá Vegyész!

Dátum: 2014.05.11

Feladó: benedeklaci

Tárgy: Re:re

Igen, ez olyan gyenge csapat volt, hogy az első 10 percben rúghattak volna hármat, mi pedig csak akkor voltunk veszélyesek, ha ők eladták nekünk a labdát. A kapusuk meg bohócot csinált a játékosainkból. Elfújta a szél a bajnokságot. Hajrá Vegyész!

Dátum: 2014.05.10

Feladó: 1 szurkoló

Tárgy: még valami

Ja és még annyi, hogy SOSE vernénk meg a játékosainkat illetve akkor mikor mentünk PUTNOKRA és szurkoltunk és ott voltunk a csapat mellet akkor jók voltunk? meg akkor mikor a győzelembe hajszoltuk a csapatunkat? most hogy egyszer szurkolóhoz méltóan számon kérjük a csapaton a mai teljesítményt ilyen szavakkal, már takarodjunk is haza?
Könyörgök: FRADI,DIÓSGYŐR,ÚJPEST,GYŐR,PÉCS,HALADÁS és még sorolhatnám hogy hány csapatnál van ugyanilyen hogy "KURVA GYENGE" Rigmus hagyja el a szájukat...
Azokat még se ítéli el senki! LEHET A CSAPATNAK NEM ESIK JÓL!
De nekünk az nem esett jól hogy ilyen eszméletlenül szarul játszottak! na csak ennyit akartam!
TISZAÚJ ELLEN NEM LESZÜNK! REMÉLEM ÖRÜL MINDENKI!

Dátum: 2014.05.10

Feladó: 1 szurkoló

Tárgy: Köszönjük a szavakat

Nagyon köszönjük ezeket a "kedves" szavakat mind a kommentelőtől, mind az oldalszerkesztőjétől...
Egy dolgot felejt el mindenki, ez a csapat úgy játszott ma döntetlent hogy lelketlenül gyakorlatilag senkibe sem volt az-az átütőerő ami kellett volna hogy megszórjuk a Veresegyházát, vagy legalább 1 góllal nyerjünk! NEM AZ FÁJ NEKÜNK HOGY DÖNTETLEN ÉS NEM LESZÜNK BAJNOKOK! HANEM AZ HOGY ILYEN JÁTÉKKAL ÉS EGY ILYEN CSAPAT ELLEN!!!!

Dátum: 2014.05.10

Feladó: csajszi

Tárgy: kedves szurkolók

Sajnos ezek a szurkolók nem azért járnak meccsre mert érdekli őket a mecs hanem azért hogy bunkósságukat itt mutassák meg nem tudom hogy ilyen alpári alakok miért nem maradnak otthon és a kedves családjuk körében bontakopznak ki saknálom a fiúkat hogy nem jött össze sajnos ez várható volz hoszen olyan nagy súlyt tettek a válukra hogy ők ezt még nem tudják feldolgozni sajnos Gabikát én is lehoztam volna mert a ami teljesitménye nem érte el a szintet ez a csapat at NB2*RE még nem alkalmas akkor is HAJRÁ BARCIKA . Más téma azt még nagyon sajnálom hogy a meccsekre bejárnak olyan emberek is akik nem oda valók ott alszanal ott isznak ez sajnos nagy szégyeb a város hirnevének ezt megkellene szüntetni azért vannak a biztonságiak sajnos ma sem volt senki a fedett nézőtérnél

Tételek: 11 - 20 ból 20
<< 1 | 2

Új hozzászólás hozzáadása