"Minden adott egy jó mérkőzéshez"
Végre egy csapat, amelynek játékosai örömmel osztják meg várakozásaikat. A hatvani futballisták – ahogy a válaszolók számából is látható – készséggel álltak honlapunk rendelkezésére, itt olvashatjátok, milyen reményekkel is érkeznek Barcikára.
Bárkányi Arnold: „Lehet, hogy meglepőnek tűnhet, de a 3 pont megszerzését tűztük ki célul. Tudjuk, hogy a Barcika hazai pályán csak a 3 pontra hajthat, és 3 döntetlen után jön a meccsre (bárcsak úgy lenne – a szerk.), de nekünk is el kell kezdeni a győzelmeket megszerezni. Már most hétvégén is!”
Taliga Benjámin: „Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mivel az egyik bajnokesélyes otthonába látogatunk. Mindenképpen szeretnénk elhozni a 3 pontot, ami nem lesz egyszerű feladat, de úgy gondolom, hogy nincs nagy különbség a csapatok között. Ez jól látszik a tabellán is, hiszen egy győzelemmel akár 2-3 helyet is előre lehet ugrani. Nincs a csapatban eltiltott, ami az előző mérkőzéseket nézve pozitívum, ezért bizakodva várjuk a mérkőzést.”
Kelemen Patrik: „Egy igencsak kemény, harcos találkozónak ígérkezik, az ellenfélben sok a tapasztalt, NB 2-es és NB 1-es rutinnal rendelkező játékos, nagyon tiszteljük őket, és mint minden más csapat, mi is győzni megyünk, de az egy ponttal is elégedettek lennénk. A csapatom készen áll arra, hogy meglepetést okozzon, szerencsére volt egy szabad hétvégénk, frissek vagyunk, az előző hetet pedig az állóképességünk fejlesztésének szenteltük, tehát minden adott egy jó mérkőzéshez.”
Gyarmati Ádám: „A hétvégi összecsapástól egy jó, küzdelmes, nagy iramú mérkőzést várok, mint ahogy az ősszel is volt, de természetesen szeretnénk elhozni a három pontot. Köszönöm a megkeresést és sok sikert kívánok Önöknek!”
Székesi Ádám: „Nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk, hiszen idegenben kell pályára lépnünk egy igen jó erőt képviselő Barcika ellen. Ez persze nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel megyünk a mérkőzésre, természetesen szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni. Jó mérkőzésre számítok. Győzzön a jobbik!”
Franyó Róbert: „Győzni szeretnénk a hétvégén! Nem számítunk könnyű mérkőzésre, de elégedettek csak akkor lehetünk, ha elhozzuk a három pontot.”
Czibolya Gábor: „A hétvégén egy jó csapat otthonába látogatunk. Egy jó iramú mérkőzésre számítok, remélem, tudunk meglepetést okozni, és ponttal vagy pontokkal hazatérni.”
Oláh Dezső: „Örömmel megosztom a honlappal a véleményem. A tabellán a barcikai csapat jóval kedvezőbb pozícióban van, mint a hatvani, nálunk nem úgy sikerült a téli felkészülés, ahogy vártuk, voltak távozók, 2 alapemberünk kidőlt a bajnokság végéig. Fiatalkorú játékosokkal pótoltuk őket, és az érkezők is csak későn tudtak bekapcsolódni. A Kazincbarcika nagy játékerőt képvisel, de mivel ősszel is győzni tudott a hatvani csapat 2:1 arányban, és mivel én magam is a hatvani színeket képviselem, evidens, hogy hatvani győzelmet várok.”
Laczkó Milán: „Sajnos a tavaszi pontvadászatot nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna. Nekünk nagyon jól jött ez az egy hetes kényszerpihenő, így mindenki rendbe tudta magát rakni fejben, és sokkal nagyobb figyelmet tudtunk szentelni a Barcika elleni mérkőzésnek. Ahogy figyelemmel követtük a hazaiak mérkőzéseit, nem éppen fényesen kezdtek, és ezt mi is szeretnénk kihasználni. Egy küzdelmes, kemény mérkőzésre számítok, ahol mi azért utazunk Kazincbarcikára, hogy elhozzuk a 3 pontot. Köszönöm szépen, hogy gondoltál a csapatunkra is!”
Sirmán Tamás: „Én egy nagyon szoros, sportszerű és kiegyenlített mérkőzésre számítok, ahol véleményem szerint nüanszok fognak dönteni. Úgy gondolom, csapatunk kellően fel van készülve, és kellően motivált ahhoz, hogy ezzel a kis különbséggel mi gyűjthessük be a 3 pontot. Köszönöm a lehetőséget!”
Surányi Gábor: „Nehéz találkozó vár ránk, úgy gondolom. Nekünk ugyanúgy szükségünk van a 3 pontra, mint a KBSC-nek, hiszen ha jól tudom, eddig nekik 3 döntetlenjük van (sajnos nem… - a szerk.), nekünk pedig kettő, mivel az elmúlt hétvégen az Egerrel játszottunk volna, de nem volt bajnoki mérkőzésünk. Reméljük, hogy ez a két hét elég lesz arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat, és meglepetést tudjunk okozni a Kazincbarcikának. Jó mérkőzésre számítok!”
Simon Mátyás: „Nagyon szívesen írnék a mérkőzéssel kapcsolatosan, annál is inkább, mert Barcikán születtem, plusz jelenleg is Barcikán él nagypapám és keresztszüleim. Azonban 4 hete megműtöttek, rehabilitációmat végzem, a csapat edzésein így még nem veszek részt, tehát nem nagyon tudnék mit mondani a meccsel kapcsolatban.”
Juhász Bence: „Köszönöm a megkeresést! Szoros mérkőzésre számítok, ahol 1 gól eldöntheti a meccset. Úgy gondolom, nem lesz túl látványos a játék, mivel mindkét csapatnak nagyon fontos lenne a 3 pont megszerzése, ezért inkább a küzdelem fog dominálni.”
Téma: "Minden adott egy jó mérkőzéshez"
Nincs hozzászólás.