Bene= Putnok
Ötös - a csillagot majd később rakjuk hozzá...
Rúgtunk annyit (5-öt) a Zsolcának, amennyit egész ősszel kapott, ráadásul nem kellett Miski Zolinak maga mögé nyúlnia, plusz még élő füvön is le tudtunk nyomni egy felkészülésit, így hát – úgy gondolom, hogy – szinte tökéletesen elégedettek lehetünk.
A mai meccs, és az egész felkészülés mérlege összességében mindenképpen pozitív, de akad néhány negatívum is, és nem lenne ildomos, ha ezeket most elhallgatnánk. Barzsó kezdett ma Dobos helyén (utóbbi betegsége miatt), tudható volt, hogy a két Attila közül a rutinosabb lesz kezdő a Cigánd ellen, erre azonban most már annál is inkább megnőtt az esély, mert Barzsót le kellett a szünetben cserélni, miután rúgást kapott. Felszakadt fiatal szélsőnk lábán a bőr, amit össze is kellett varrni, sajnos ez nem túl jó hír így a szezonkezdet előtt, pláne ha hozzávesszük, hogy Attila kifejezetten jól mozgott az első felesben, és nagyon okos gólt lőtt.
Kasza igencsak powerful jobbhátvédben (is), de a csekélyebb játéktudással rendelkező ellenfelek ellen én inkább Nyitrait erőltetném, mert gyorsabb, kreatívabb, ráadásul Dodó általában befelé indul (nyilván a gyorsaság hiánya miatt is), ezzel feleslegesen tömöríti a belső alakzatot, ha meg Nehéz kimozog a helyére, nem biztos, hogy van érkező középen. Nyiti gyorsabban tudja meghúzni a szélt, így hát eredményesebb lehet a csoport meglehetősen képzetlen balhátvédjei ellen, Dani számlájára kell írnunk viszont, hogy időnként szenzációs labdákat osztogat a középen megiramodóknak, igaz, leginkább arról a helyről, ahol a legjobban érzi magát: a szűrő pozícióból. Ő lehet az a box-to-box középpályás a pályán, amelyet régen hiányoltunk, aki képes a két 16-os közötti területet igen energikusan bejátszani, és hatékony a saját-, és az ellenfél kapuja előtt is. Mindenképpen a jövő embere, és azt hiszem, ha kicsit még jobban letisztul a játéka, nagy pénzért fogunk megválni tőle…
Miski magabiztos volt, mint általában, igaz, védenivalója gyakorlatilag nem volt, de jól együtt élt a játékkal, többször is kiválóan érkezett kapujából. A Lakatos-Nagy Peti centerhalf-párost semmi értelme most már megbontani a kezdésre, láthatóan jól mozognak együtt, Nagy Peti ezen felül még kapura is veszélyes, és általában meglövi/fejeli a lecsurgót. Czető olyan stabil, mint amilyen a 6.-7. fordulótól szokott, jó jel ez a tavaszra nézvést, pláne azért, mert Nehézen kívül a legstabilabb kvóta-képes játékosunk posztján.
Illés Ricsi hozta azt, amit tud, vehemensen robotolt, de előrefelé is több jó megoldása volt, nagyon kinőtte magát ebben a szezonban, és láthatóan kirobbanó erőállapotban van. Ignác még kicsit mindig keresi magát, de egyre többször találja meg, számos hasznos megmozdulása volt, de sajnos több rossz is. Szabó II. a meccsek nagy részén hinta-palintát játszik, olykor nagyon felhevülten, kifejezetten dinamikusan iramodik meg, és vesz részt az összjátékokban, a meccs másik felében viszont mélabúsan baktat, a labdát várva, holott abban a pozícióban, amelyben ő szerepel, sokkal több lasztit kellene szereznie, és jól megjátszania azokat. Ha ez lesz az alapfelállásunk, Czetővel jóval szélesebb körű együttműködésre lesz szüksége, plusz arra, hogy a vékonydongájú hátvéd többször iramodjon meg az üres területre.
Kaszáról és Barzsóról már volt szó. A csatáraink kirobbanó formában vannak, Nehéznek és Eleknek még szoknia kell egymás mozgását, de ha belelendülnek, 10-10 gólra képesek lehetnek a szezonban szerintem. Kicsit olyan, mintha Vólentet (Nehéz) és Szabó Vityát (Elek) látnám együtt játszani, azonban Bence jóval labdaügyesebb és gólveszélyesebb Viktornál, míg Máté (bocs, Roli!) agilisabb, kreatívabb Rolandnál. Nem véletlen, hogy Nehéz Mátét több, magasabb osztályú csapat is megkörnyékezte a télen, és nincsenek is komoly illúzióim arra nézvést, hogy meg tudjuk tartani nyáron, de hát, a labdarúgás már csak ilyen!
Illés Gabi állt még be Barzsó helyett (Nyitit már említettem, aki Szabó helyén lépett pályára), nos, ugyanazt tudom elmondani róla, amit már számtalanszor: ügyesen kiharcolja a helyzeteket (egyébként ez igaz Nyitraira is), de az utolsó passzba rendre hiba csúszik, így aztán odalesz a helyzet.
Kábé 10 gólnyi volt a két csapat között, és hogy ez nem realizálódott, abban jelentékeny szerepe volt a jó formában védő Tarr Tibinek, na meg annak, hogy a második félidőben az összjátékban nem voltunk elég pontosak, eltötymörögtük a helyzeteket, pedig jócskán elfáradtak a zsolcaiak, lett volna bőven lehetőségünk betalálni.
Úgy gondolom, kiváló választás volt a Zsolca így, utolsó ellenfélnek, mert nagy részben ilyen ellenfelekkel fogunk találkozni a bajnokságban is, akik ölni próbálják a játékunkat, beállítják a buszt, aztán lehet ellenük brusztolni. Ez ma többé-kevésbé bejött, de a Cigánd ellen arra lesz szükség, hogy mindenki izomból felszívja magát, és tudása maximumát nyújtsa.
A kbsc.hu-n árulkodó, hogy Gálhidi mester 21-es keretről beszél, holott tudomásunk szerint még 22-en vagyunk, hétfőn pár sorban beszámolunk arról, mi történt.
Érdemes lesz meccsre járni tavasszal!!!
Hajrá Barcika!
Téma: Ötös - a csillagot majd később rakjuk hozzá...
Dátum: 2015.02.21
Tárgy: -
Csak én nem voltam elragadtatva a mai játéktól? Az 5 gól azért szép, meg persze tényleg lehetett volna akár 10 is. Nekem az tűnt fel, hogy mennyire kényelmesek vagyunk, illetve, hogy nem vállalunk egy-egy nagyobb indítást, kockázatosabb passzot. Csak ilyen tili-toli volt az egész. Az első félidőben a kedvencem Czető is gyengébb volt. Bátortalan picit. Szóval az első halfal nagyon nem voltam megelégedve, mindent Irhásra játszottunk, kicsit mintha középre tömörültünk volna.
A másodikra meg elfáradt már a Zsolca. Akkor már sokkal tetszetősebben fociztunk. Furcsa volt, hogy ha jól emlékszem csak egyet cseréltünk? Azt lehet tudni ,hogy miért? Hátul a fenti füvesen is volt valami találkozó, mi volt az?:)
Tényleg tökéletes ellenfél volt a Felsőzsolca, akik az első felesben nem is játszottak rosszul. Valóban ilyen ellenfelekkel fogunk pont találkozni, lásd Gyöngyös, Veresegyház (nem megbántva egyiket sem). De úgy gondolom komolyabb csapat ellen ez picit kevés lesz. A Rimaszombat elleni meccs után többet vártam a csapattól. Na jó persze nem vagyok elkeseredve, meg bajnoki előtti utolsó meccs volt, szóval valamennyire érthető. Jah Nyitrait továbbra is középen szerepeltetném.
A lényeg, hogy jó csapatunk van, akikért érdemes lesz kijárni a meccsekre, mind itthon, mind pedig idegenbe. Reméljük minél többen.
Dátum: 2015.02.21
Tárgy: megtarthatjuk
Nem értem,miért ne tudnánk megtartani Nehéz Mátét a nyáron!!
Tudomásul kell venni,hogy sportoló,élsportoló,és ennek megfelelően kell vele viselkednünk már most is,nem pedig nyáron megpróbálni körüludvarolni,mert az valóban nehéz ügy lehet már.
Aki járt a felkészülési meccsekre,láthatta,hogy a keret egyik,hanem a legértékesebb játékosa,nagyon sokat fejlődött a Gálhidi éra alatt!!.Ennek megfelelő juttatást kell neki már most adni,mert ez nem szül keserű pirulákat nála sem.A sportoló is pénzből él,vegyük tudomásul,és ha elcsábítják nyáron,az a juttatás miatt lehetséges elsősorban.Régebben írta itt valaki,hogy a keret legrosszabbul fizetett játékosa,na ez elég nagy hiba,ha így van!
Nem adjuk már olyan könnyen az értékeinket,főleg,ha céljaink vannak!!!
Dátum: 2015.02.22
Tárgy: Re:megtarthatjuk
Tulajdonképpen egyetértek Miért is?-sel. Nehéz valóban a legjobb játékosaink egyike. A Zsolca ellen a mezőny legjobbja volt, még ha ki is hagyott sok nagy helyzetet.
Ha nem csak máról holnapra tervezne a KBSC, akkor már több olyan játékosa is lenne, aki alkalmas lett volna az NBII-re, de eligazolt. A jelenlegi csapatból ilyen pl. Nehéz vagy Czető, akik már fiatalkoruk ellenére is meghatározóak. De lehet, (sőt valószínű) hogy csak fél évig.
Két eset lehetséges: Vagy feljutunk az NBII-be, és akkor nagyon kellene a bent maradáshoz a két játékos, vagy nem jutunk fel és akkor nagyon kellene a következő évben a feljutáshoz a két játékos... Tehát ha NBII-t akarunk itt belátható időn belül, akkor meg kell őket (és más jól teljesítőket) tartanunk még nagy anyagi áldozatok árán is.
Az nem megy, hogy minden évben egy csapatnyi új játékost igazolunk, mert annak a nagy része egyrészt nem válik be, másrészt, mire a jobbak beépülnek, elment a hajó. Azoknak a megtartására van szükségünk aki már bizonyítottak.
De ez nehéz dolog. Ha egy pesti vagy Pest környéki csapat azonos anyagi feltételeket kínál pl. Nehéznek, akkor ő azt azonnal elfogadja. Borsod nem vonzó és akkor még finoman fogalmaztam. Az NBIII amúgy sehol sem, tehát mi fokozottan hátrányos helyzetben vagyunk. Ezt csak magas fizetésekkel és vonzó célokkal lehet feledtetni.
De ha nincs sok pénz akkor innen minden jobb játékos el fog menni. Akkor viszont ne is emlegessük a feljutást!