Pengeélen...

2014.02.21 17:37

Mindössze egy hétre vagyunk az első tavaszi kezdősípszótól, ráadásul a mai nap éjfélkor lejár az átigazolási időszak is. Holnap még (újból) összemérjük az erőnket az NB 2-es Balmazújvárossal, ezúttal idegenben, aztán már nincs mese, folytatni kell a pontok hajhászását a bajnoki címig.

Hogy van-e ez a csapat olyan erős, mint az őszi, vagy sokat gyengültünk a távozókkal, arról kicsit később, most nézzük, mi történt Balmazban, amióta mi lejátszottuk ellenük legelső felkészülési meccsünket.

Azt már az első meccs előtt megírtuk, hogy Bakos, Vólent és Privigyei holnapi ellenfelünkhöz igazolt, nos, azóta az ellenünk is pályára lépett Vachtler-t is leigazolták, aki 4 NB 1-es meccsen is szóhoz jutott az ősszel még a Felcsút (bocs, de nem vagyok hajlandó leírni, hogy Puskás Akadémia) színeiben. A Létát 2-1-re verték a balmaziak (gól: Pintér, Bokros), majd a csoporttárs Siófok ellen hoztak össze egy 1-1-es döntetlent (öngóllal). Hogy legyen „nemzetközi” meccsük is, arról a Rimaszombat elleni formába hozó gondoskodott, itt 2-2-es eldöntetlenre végeztek a felek (gól: Pintér, Oláh). Közben rájöttek, hogy vékony lesz az a támadósor, így Mokánszki is hozzájuk került a Siófok gárdájától. Ha már említettük a Felcsútot: velük is egy döntetlenre, 1-1-re végeztek (gól: Sárközi), pályára lépett már a hosszabb sérüléséből felépülő Vólent Roli is, így holnap valószínűleg vele is számolnia kell hátvédjeinknek.

Mivel a fórumban jópárotoknál kicsapta a biztosítékot a „nem gondolnám, hogy gyengébbek lennénk, mint ősszel” mondat, kicsit megpróbálnám körbejárni, mi az, amire gondoltam. Senki nem állítja, hogy Salvador vagy David ne lettek volna csapatunk erősségei. Mivel Salva igazi posztján (centerként) szinte egyáltalán nem játszott, túlzottan hasznára sem tudott lenni a csapatnak az őszi szezonban, bajnokin egy gólt szerzett, azt hiszem, akár Dávid Feri is tud olyan elegánsan a padon üldögélni, mint a fekete mágus. David más tészta. Mindenki tudja, aki látta az őszi meccseket, hogy a balszellő nem az ő igazi terepe. Jól érzi magát a spanyol ékként, de még jobban irányítóként, ott viszont nem volt helye, kivéve azokon a meccseken, amikor Molnár nem játszott, akkor viszont nem hozta az elvárható teljesítményt. Igen, szerzett 6 gólt, ezzel a második legeredményesebb volt a csapatban, de ne felejtsük el, hogy ebből 3-mat a tökutolsó Veres elleni hentelés hevében.  Igaz, tegyük hozzá, hogy a Létát és a Tiszaújt az ő góljaival fektettük két vállra (a kisvonat elleni 2. gól volt a hatodik), szóval egyáltalán nem mondom, hogy nem veszítettünk távozásával. Nekem annyiban kevésbé szimpatikus a játékos, hogy állítólag nagyon derogált neki a harmadosztályban játszani, és a távozása után is megpróbálta magát (illetve menedzsere) eladni felsőbb osztályú csapatokhoz, a szóbeszéd szerint a matyóknál is bepróbálkoztak (egyébként kétség kívül nagy meccse volt a Matyóföld elleni kupacsata). Davidnak a képességeihez mérten gyenge szezonja volt az őszi, ezt még annak ellenére is állítom, hogy hasznos tagja volt a csapatnak, és sokat köszönhetünk neki azért, hogy az első helyen állunk. Viszont nem játszott a helyén, és ez nagyon meglátszott általában a teljesítményén. Hogy örülnék-e neki, ha itt lenne? Már hogy a fenébe ne! De vallom: amelyik játékos nem kívánja felhúzni magára a kék-sárga mezt, azt hagyni kell, menjen Isten hírével, ahogy hagytunk már annyi játékost élő szerződésük ellenére.

És akkor mi ez a „nem gyengültünk” szöveg? Ezidáig Krajnc Balázst jelenthettük be, mint akit már leigazolt csapatunk, a héten Nótás Attila és Kovács Szilárd szerződésére került pecsét. Attilára nyilvánvalóan Tarr Tibi súlyos sérülése miatt volt szükség (ezúton is csókoltatjuk a tárkányi támadót), fiatal, megbízható kapusnak tűnik, az, hogy Andriska megfelelt volna-e Ádám helyettesének, nem tisztem eldönteni, a szakmai stáb így látta jónak.

Kovács Szilárd legalább szélső. Hogy jó-e vagy nem, nem biztos, hogy elég eldönteni néhány edzőmeccs, ugyanazt tudom mondani, mint Nótás kapcsán: ha Borbély mester megszavazta, biztos lát benne valamit, amiért segítségünkre lehet.

Krajnc-ban viszont valamiért nagyon bízom. Évek óta nem volt nálunk igazi klasszikus irányító (Gabika sem az), és az már az edzőmeccseken is látszott, hogy nagy fantáziával megáldott, jó lábú, fifikás játékosról van szó, akit nehéz kiismerni. Az biztos, hogy azt a szerepkört, amit általában Molnárra fazonírozunk, el tudja látni hiányában is, más kérdés, hogy Gabi úgynevezett all-round középpályás, magyarul a pálya minden pontján ott tud lenni (és ott is akar), ezt nyilvánvalóan nem tudja hozni az inkább álló helyzetből üzembiztos Krajnc Balázs.

Pár hír a csapat házatájáról és egyebekről: a télen nálunk próbálkozó (de a felkészülési meccsek egyikén sem pályára lépő) Demkó Balázs Bőcsön folytatja pályafutását. Mivel „Barcika” már belengette a fórumban, nekem nem marad más, csak megerősíteni: Olasz a REAC-nál írt alá. Mivel agyonhitegetett minket, és így végül (szinte) csatár nélkül maradtunk, nagyon várjuk a palotaiak elleni hazai meccset… Bár nem igazán érint minket, mindenesetre érdekes, hogy Horváth Szabolcs és Fehér Balázs (!!!) a Tiszaújváros labdarúgója lett.

Illés Ricsi a DVTK U21 ellen csuklótörést szenvedett, játékára talán mégis sor kerülhet az első bajnokin, de ezt ne vegyétek még készpénznek. Komlósi minden bizonnyal felépül a rajtra, azt viszont valószínűleg elfelejthetjük, hogy Molnár ott tud lenni a Putnok ellen… Az viszont egészen bizonyos, hogy Szabó Viktor térdszalag-húzódásából nem épül fel a gömöriek ellen, így marad nekünk Kész Tibi…

„Rajongo” kérte, hogy fedjük fel a lapokat az átigazolási szezon lezárultával, kik voltak azok a játékosok, akiket nem lehetett nevén nevezni, nos, mivel eddig sem esett jól titkolózni, nézzük csak sorjában, kikkel terveztük megerősíteni keretünket. Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha azt mondom, a fejünk sem nagyon fájna, ha mindannyian a Vegyész színeiben léptek volna pályára tavasszal.

Kezdtük azzal, hogy a csoport legjobb balszélsője címre méltán pályázó játékos képbe került csapatunknál. Nos, ő nem volt más, mint Bojtor László, aki ősszel ugyan a REAC mezét viselte (14 meccsen 3 gól), de komoly NB 1-es tapasztalata is volt már a Honvédnál, tényleg nem jártunk volna rosszul vele… Ehelyett ígéretei ellenére nem jelent meg Barcikán, valószínűleg osztrák alsóbb osztályú klubban folytatja.

Itt járt, és próbáltuk is Szénási Zoltánt, a Rákosmente labdarúgóját a balszélen (ősszel: 7 meccs, 2 gól), de nem felelt meg az elvárásoknak. Az ő nevét azért nem hozhattuk nyilvánosságra, mert gyakorlatilag inkognitóban volt itt…

Volt szó Laurinyecz Ákos leszerződtetéséről is, a békéscsabai nevelésű szélső mind a 16 meccsen pályára lépett a Felsőtárkányban ősszel, 4 gólt lőtt, nem sikerült a megegyezés.

Azt hiszem, nem kell a barcikai szurkolóknak bemutatnunk Bogáti Pétert, ő volt az, akit utoljára „belengettünk” balszélső poszton, nos, a Siófoknak továbbra is szüksége van rá. Mivel bajnokin is szerzett 4 gólt, de Liga Kupa- és Magyar Kupa meccsen is eredményes volt Bugatti, kicsit sci-fi is lett volna, ha visszakerül hozzánk…

Az utolsó szalmaszál Bogdány érkezése lett volna csatárposztra Kövesdről, de a játékos, miután napokig mantrázta, hogy nem akar az NB 3-ban játszani, végül a Tárkánynak írt alá.

Egyébként, ha hiszitek, ha nem, meg lett keresve például Hamar Ádám is a matyóktól, aki nyilván nem számíthatott sok jóra Kövesden, miután ősszel 3 meccsen lépett pályára a 3 sorozatban (NB 1-es bajnoki, Magyar Kupa, Liga Kupa), de nem volt hajlandó harmadosztályú ajánlatot meghallgatni, végül a Szolnok játékosa lett.

Már csak ezért is fel kell jutni, mert „komolyabb” játékosok egyszerűen nem hajlandóak amatőrszerződéssel NB 3-ba szerződni. Van a mi osztályunkban is egy-két csapat (Putnok, illetve most már – úgy tűnik – a Tárkány is), akik képesek „felénk ajánlani”, és le tudnak igazolni ilyen labdarúgókat, de nekünk ez nem megy. Egyelőre. Ha sikerülne az NB 2, és talán még némi pénz is állna a házhoz, talán megváltozna a helyzet. Kérdés, hogy a Szabó-Kész „csatársorunk” képes lesz-e a mennybe lőni a csapatot?

Tudjátok miben erősödtünk? Lélekben. Azt hiszem, viszonylag összeszokott brigád vagyunk. Emlékezzünk rá, hogy a tavaly tavaszi „zsoldossereg”, tele jó nevű játékosokkal mire volt képes tavasszal. Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi keretet alkotó játékosok „meg fognak halni” egymásért, színeinkért és értünk, szurkolókért. Hogy ez elég lesz-e a bajnoki címhez? Egyelőre értelmetlen a találgatás…

Hajrá Barcika!

Téma: Pengeélen...

Dátum: 2014.02.25

Feladó: józsef

Tárgy: olasz

Nagyon jól jönne,mert csatárok nélkül nehéz.Mezőkovesd holnapján olvastam u21 vezényelték Olasz meg Bogdányt utóbi már felsőtárkány van, (kölcsönbe) kérem a vezetőséget vegyék fel vele kapcsolatot mert gondoljuk nem u21 be fog jatszani, hanem egy olyan csapatba kell ahol játék lehetőséget kap és rugdosa a gólokat ő pont az ,kell nagyon köszönöm.hajrá barcika !!

Dátum: 2014.02.24

Feladó: csatar

Tárgy: kolcson

Olasz Denes nem jon kolcsonben kovesdrol? Tud errol valaki valamit?

Dátum: 2014.02.23

Feladó: shift1

Tárgy: támadó

Senki nem kiabálta azt a fórumban sem, hogy bárkit el kéne küldeni a csapatból. Ez egy megfelelő csapat NB3-ra. De nagyon nagy gondok lesznek, hogy nincs gólerős csatárunk. Nem az az alapvető baj, hogy elküldték a spanyolokat hanem, hogy nem igazoltunk helyettük senkit. Sokkal nyugodtabb volna mindenki, ha lenne LEGALÁBB 1 gólerős támadónk. Akármilyen is a csapategység, ezt a játékot csak gólra játsszák, nem barátságra.

Dátum: 2014.02.22

Feladó: Barcika

Tárgy: Átigazolások

Vegyes érzéseim vannak az átigazolási szezonnal kapcsolatban. Negatívumként jegyezném meg, hogy ismét eltelt egy átigazolási időszak anélkül, hogy az évek óta emlegetett támadóposzton ismét nem sikerült minőségi játékossal megerősíteni a keretet.
Viszont pozitívum, hogy sikerült egyben tartani a CSAPAT-ot, ami eddig is a legnagyobb erősségünk volt. Végre olyan csapatnak szurkolhatunk akik képesek harcolni a pályán egymásért, a csapatért és értünk szurkolókért!
Én is azon a véleményen vagyok, hogy nem gyengültünk a holtidény alatt! Annak ellenére sem, hogy a spanyoljaink távoztak. Salvador nem kapott sok lehetőséget és ezáltal nem is tudott nagyon hozzátenni a csapat teljesítményéhez. David Casado pedig a góljai ellenére véleményem szerint is idegenül mozgott a bal oldali középpályás pozícióban és ezáltal nem tudta a képességeinek megfelelő teljesítményt nyújtani.
Kapusposzton és a védelemmel ezidáig sem volt problémánk, ezután sem lesz! A középpályán örültem volna Demkó érkezésének, egy kicsit tehermentesíteni az Illés-Kovács párost és az esetleges hiányzások megoldására ( mint most Illés csuklótörése ) , de gondolom sorozatos sérülése nem tette lehetővé azt, hogy komolyan számoljunk vele a tavasszal. Talán megért volna egy próbát Fehér Balu megszerzése is, talán szívesebben jött volna haza mint Tiszaújvárosba. Krajnc Balázs reményeink szerint nagy erőssége lesz a csapatnak, felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítménye és gólerős játéka bizakodásra adhat okot. Szintén egyre jobban beilleszkedik a csapatba Kovács Szilárd aki talán megoldhatja a bal oldali problémáinkat. Utóbbi edzőmeccseken sorozatosan a jók között említették, reméljük megtartja vagy még javítja formáját a bajnokságra!

MINDENKI PUTNOKRA!!!
HAJRÁ BARCIKA!!!

Dátum: 2014.02.22

Feladó: csajszi

Tárgy: igazolás

pénz nélkül a mai világban nem lehet megélni mivel nincs pénz azt kell elfogadni ami van sajnos ez a város ilyen ezért nem halad semmire a foci területén igérni meg mindengi tud az a szegény ember aki még ezt sem tud remélem hogy jó félévet zár a barcika Hajrá Vegyész még most is mutassátok meg mit tudtok

Dátum: 2014.02.22

Feladó: szupergo

Tárgy: 0-2

Két góllal kaptunk ki Balmazújvárosban. Tulajdonképpen ez nem rossz, nemrég a Hatvan 8-at kapott tőlük.
Csak az a 0 rúgott gól ne lenne ott megint. Jó, nem vagyunk egy kategóriában a Balmazzal (ez a tény ezért fájó...), de tényleg gond lesz, ha a támadójátékunk meddő marad. Már pedig miért ne maradna ha nincs góllövőnk?

Dátum: 2014.02.22

Feladó: shift1

Tárgy: csapatunk

Az elért eredményünk és a kapott gólok száma ősszel bizonyította azt, hogy tudnak harcolni egymásért a játékosok, és szerethető csapat a miénk. Ugyanakkor teljesen más tészta az, hogy elküldtünk 2 csatárt, és itt állunk igazán gólképes játékos nélkül. Ez nem függ az összeszokottságtól. "Új" kérdésem: Ki fog itt gólt lőni??? Itt a kérdés egyedül ez, nem más.

Ui.: 24 millió ft-ot szavazott most meg a kazincbarcikai önkormányzat a Kbsc számára. Ez mire lesz elég? Mennyi volt eddig a költségvetésünk, tudja ezt valaki?

Dátum: 2014.02.23

Feladó: Fan

Tárgy: Re:csapatunk

Hagyjad már ezt a szerethető dumát. Menj Kozma atyához és ott szeressél!

Dátum: 2014.02.25

Feladó: shift1

Tárgy: Re:Re:csapatunk

Gondolom tavaly nem jártál meccsre, nem láttad azt a lélektelen játékot, amivel kiestünk az Nb3-ba. A mostani csapat tud küzdeni.

Dátum: 2014.02.21

Feladó: szupergo

Tárgy: Háááát....

Alapvetően megint egyetértek az írósoddal. Én Kovács Szilárdot megfelelőnek tartom (más úgy sem nagyon van), mert elég gyors, jól cselező játékosnak láttam. Sajnos nem elég aktív, ha annyit futna mint a másik oldalon Nyitrai...
Jól látszik, hogy a vezetés próbált jól igazolni, de pénz hiányában ez nem ment, az is csoda, hogy a csapat tulajdonképpen együtt maradt. Szerintem gyengült, de semmiképpen sem erősödött. Kérdés, hogy a Léta és a Putnok hogyan változott és, hogy hol állunk majd március végén a tabellán. Ha még akkor is az 1. helyen, akkor megnyerjük a bajnokságot. Ha viszont nem, akkor lemondhatunk az NBII-ről.
Nem csodálom, hogy Hamar nem akart visszajönni, szerintem nem csak a kevés pénz miatt. Nem kellene így bánni egy játékossal, ahogy vele történt. legyen ez tanulság!
Azt nem értem, hogy a Tárkány mit erőlködik az igazolásokkal, de nekünk már mindegy. Ill. hátha megvicceli még a legnagyobb riválisainkat! A Cigánd is nagyon veszélyes lesz, ezért írtam, hogy a március dönthet a bajnokról.
A leggyengébb csapatrészünk megint a támadó, majdnem azt írtam, hogy támadósor, én hülye... Kész Tibi egyedül a Putnok és a Léta ellen nagyon kevés lesz, de bízzunk a csapategységben. Ősszel is ezzel nyertünk. Az is nagy baj, hogy Molnár sem áll készen a rajtra. Komlósi talán pótolható.
Az esélyeink nem jók tehát a nyitányra, de annyiszor követett már ilyesmit jó szereplés, hogy bízom a sikerben. De mint már korábban írtam, nem a Putnoki meccs a legfontosabb, hanem a Létavértes elleni. Attól jobban is félek.

Tételek: 1 - 10 ból 12
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása