Plusz és mínusz...

2014.06.12 20:25

Megmondom őszintén, most nem ennek a cikknek kellett volna következnie, hanem a játékosok egyéni teljesítményét bemutató sorozatnak, de persze kitértem volna a szakmai munkára is. A végén. Ha már a játékosokat kielemeztük.

Az élet azonban úgy hozta, hogy itt és most jobb, ha Borbély Péterrel – és szakmai stábjával – kezdjük, mert éppen ennek van aktualitása. Úgy veszem észre, sokan, sokféleképpen gondolkodunk Borbély Péterről, hallom a negatív hangokat is (ha az utánpótlás-mizériánkat nézem kiváltképp), de sokan vagyunk olyanok is, akik sajnálják, hogy távozik a vezetőedző.

Merthogy amit rebesgettek már (és jeleztetek a fórumon Ti is), az nem légbőlkapott információ: Borbély Péter egy szezon után távozik a KBSC vezetőedzői posztjáról. Mondom: van, aki most örömtüzeket gyújt, van, aki némi kesergéssel fogadja a hírt, de a véleményről már csak két aforizma jut az ember eszébe. Az egyik, hogy „a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.” A másik, hogy a véleményeket márpedig mindenki köteles tiszteletben tartani. Merthogy az nem az enyém, az a másiké, aki hozzáfűzte az adott történéshez. És ez így is van…

A vezetőedző távozik, és sokan nem értik. Megpróbálom elmagyarázni. Azt valószínűleg minden barcikai szurkoló tudta, hogy Borbély Péter diósgyőri. Ott töltötte szakmai múltja nagy részét, ő volt az utánpótlás chosen one-ja, de miután nem tartottak igényt a szolgálataira, nálunk kapott szerződést. Azt talán kevesebben tudjátok, hogy Borbély Péter elsősorban is tanárember, pedagógusként neveli az egészséges életmódra Miskolc egyik középiskolájában a playstation-nél inkább leakadni kívánó nebulókat. Ezt az állását a nálunk töltött időszak alatt sem adta fel, be tudta osztani úgy az idejét, hogy a „nagycsapatra” elegendő legyen a Barcikán töltött idő, talán ezért gondolják úgy sokan (leginkább szülők), hogy az utánpótlásra kevés energiát fordított. Ami valószínűleg így is van… Most azonban előadódott egy olyan helyzet, hogy az iskolában sokkal intenzívebben számítanak rá, ráadásul felajánlották neki (újfent) egy diósgyőri korosztály irányítását, így hát elfogadta… Lehet ezért követ dobálni rá, de érdemes is talán elgondolkodni. Azt hiszem, nem sokan vannak, akik nem tartják sikernek, amit a felnőttekkel elért. Egy mentálisan teljesen szétomlott, újjászervezett csapattal lettünk másodikak úgy, hogy a mögöttünk végzők közül jónéhányan elmondhatják, hogy összehasonlíthatatlanul komolyabb költségvetéssel gazdálkodhattak, és alakíthattak ki keretet. Akár félidőben is…

Két-két pozitívumot és negatívumot szedtünk össze, hogy megpróbáljuk reálisan érzékeltetni, mit jelentett nekünk, hogy Borbély Péter itt volt:

A pozitívumok:

  • Egy „vesztes csapatból” sikerült egy babérokra törő alakulatot összehoznia. Ok-ok, hogy nagy változások voltak a keretben, de ez nem az ő hibája volt, azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ha Borbély úr vezényli le a tavaly téli felkészülést, azzal a kerettel (Vólent, Nagy, Bogáti, Kiprich…) bentmaradtunk volna. Leírtuk már Kiprich edző edzésmechanikáját, nem kívánunk erre visszatérni, de hogy ott komoly felkészülések nem voltak, az hótziher… Borbély csapata sokáig képes volt elviselni az eredménykényszert, de ez csak ideig-óráig működhetett…
  • Kicsit összefügg az előzővel: olyan edzéseket vezényelt, hogy a csapatunk a meccsek végéig ütőképes maradt, sőt: iszonyatosan sok gólt rúgtunk a véghajrában, és viszonylag keveset kaptunk. Ha a keret bármelyik futballistáját kérdezzük meg, mindenki állította, hogy iszonyat kemény, pörgős edzéseket, sőt, felkészülést hajtatott végre Borbély mester, így szó sem lehetett arról, hogy úgy zuhanjunk össze a meccsek végére, mint a napsütötte hegyormon „felejtett” szarkupac: csak az előző szezonról elegendő elővenni szinte akármelyik meccs emlékképét, így volt-e ez az utóbbi időben?

A negatívumok:

  • Péter cseréi. 10-szer fordult elő a szezonban a 30 meccsből, amikor nem használta ki mindhárom cseréjét a vezetőedző (4-szer kettőt, 6-szor egyet cserélt), pedig cserélni jó… Nem csak azért, mert friss ember érkezik egy olyan helyére, aki már a végbelén keresztül vesz magához oxigént, hanem azért is, mert olyan ellenfelekkel találja magát szembe a friss ember, akik úgy várják már a meccs végét, mint matyók a visszajutást. Nos, ha megnézzük, hogy a cserék 4 esetben is „kisegítették” a csapatot góljukkal (Kleiber, Kádas, Krajnc, Pokó), lehet, okkal is hányjuk fel a mester szemére ezen hiányosságot, de alighanem akkor is megmarad a kérdés: miért nem bízott cserejátékosaiban? Lehet, hogy gyengé(bb)nek tartotta őket, mint a pályán lévők, lehet, hogy túlságosan bízott a kezdőben, nem tudom, de alighanem úgy érezte, hogy ez a keret így önmagában nem alkalmas arra, hogy a harmadosztályban bajnokságot nyerjen. A kezdő talán, de a cserék nem. És erre még visszatérünk…
  • Az utánpótlás. Ahogy a pozitívumoknál, ez is összefügg az előzővel. És egy kicsit el is időzünk ezen a témán, mert egy fórumhozzászólásban megígértem. Több lehetősége adódik egy olyan kiscsapatnak, kis klubnak, mint a miénk. Nyilván nem a múltunkra gondolok, hanem a jelenünkre. Lehet egy jó nevelőegyesület, amely „ontja” magából a tehetségeket, ezzel kiszolgálja a tehetősebb „nagycsapatokat”. Nagyjából ezt tettük éveken át, aztán mire komolyabban megismerkedhettünk volna néhány tehetséggel, máris „egy házzal odébb” találták magukat, előbb Diósgyőrben vagy Fehérváron, utóbb Putnokon. Tudom, a „nagycsapat” nem illik a putnoki klubra, de a „tehetősebb” annál inkább, és ez még akkor is így van, ha tavasz végére általában elfogy a(z) (állami) mennyei manna, lásd: Illés Ricsi nyilatkozatát, amikor hozzánk szerződött, vagy a mostani szitut, amikor hónapok óta tartoznak a játékosoknak. Ami tény: Szabó Jani például sokkal bőkezűbben szórta a fiatalokat a nagycsapatba, hiszen nagyrészük előtte a keze alatt dolgozott, és néhányuk nem is okozott csalódást…sőt… Előtte Kádár is szerette a fiatal fiúkat… De eljön egy pont egy edző életében, hogy az eredménykényszert megpróbálja összevetni a lehetőségekkel, és úgy dönt, hogy inkább a biztosat választja. Hogy Borbély mester nem építette be a tehetséges fiatalokat? Tiszta sor. Hogy velünk többre mentünk volna? Kétséges. Ha arra megy rá a bajnoki cím, hogy beveti a suhancokat, vajon elnéztük volna-e neki? Nem hiszem. Talán egy-két meccsen jólesett volna, ha cserél, és frissít a csapatán, de akkor sem biztos, hogy kipróbálatlan újoncokat láttunk volna szívesen a tűzkeresztségben, hanem olyanokat, akik már bizonyítottak, vagy legalábbis számítani lehetett volna rá, hogy bizonyíthatnak. Az egyik eshetőségről már beszéltem – a nevelőegyesületi szisztémáról. A másik az, amit a legtöbben alkalmaznak, ahol eredményt akarnak elérni: igazolnak, a keret maradék felét feltöltik ifjúsági korú játékossal, aztán lesz, ami lesz. Nem kétséges, hogy kozmopolita érzületű szurkolóknak ez a kevésbé kedves, sőt, azt kell mondjam, mindannyian szeretnénk, ha 11 barcikai kötődésű (sőt…születésű) gyerek labdázgatna a kevésbé felkészült ellenféllel szemben, de erről alighanem le kell mondanunk. Hogy miért? Mert kiállhatunk jövőre a mostani U21-el (akik közül jónéhányan már eleve nem barcikaiak), de vajon szemrebbenés nélkül fogjuk-e fogadni, ha jönnek sorban a vereségek? Persze, értem én, honnan tudom, hogy az lenne? De nagyon kérem, legyünk egy kicsit realisták…

Ha mindent összevetek, úgy érzem, Borbély Péter ittléte legalább annyit hozott a konyhára, mint amennyit elvett, és ez a mi helyzetünkben már pozitívum. Nem nagyon sikerült megtalálni és beépíteni a jövő csatársztárját (az új Kalmárt, Csipkét, vagy akár Bindert, Stevicát), megtalálni az új Lukács Ivánt, vagy akár csak Komlósi helyettesét. Próbáltunk rámenni az eredményre, azt meg mindenkinek az ízlésére bízom, a második helyet hogy értékeli. Ha minden igaz, Vincze Ricsi marad pályaedzőnek, Szedlák Berci is kapusedzőnek, meg még (talán) jópáran az idei csapatból. Az már bizonyos, hogy Kész Tibivel, Szabó Viktorral, Kovács Bencével, Halász Bálinttal, Tarr Tibivel és Treznai Márkkal nem kötünk új szerződést, így őket nem láthatjuk a következő szezonban kék-sárga mezben. Többen viszont csatlakozni fognak újjáalakuló csapatunkhoz, a közeljövőben nyilván róluk is beszámolunk, mint ahogy arról is, kit bíz meg a vezetőség a vezetőedzői feladatokkal, egyelőre két jelölttel tárgyalnak. Hogy kik ők, én sem tudom, így még csak burkoltan sem tudok utalni rájuk…

Nagyjából az is szinte készpénznek vehető, hogy Molnár Gabi a matyóknál folytatja, de amíg nem kerül sor szerződtetésére, ez csupán pletyka, de senkit se érjen szívdobogás, ha legeredményesebb (és legtechnikásabb) spílerünk Kövesdre igazol.

Tudom, sokan, sokféleképpen látjuk a szezont, várom is a véleményeteket, próbáljuk meg „átbeszélgetni” a holtidényt, amely közben persze nem állunk le, igyekszünk folyamatosan figyelemmel kísérni a nyári időszak történéseit. Ha minden igaz, július 7-én indul is a felkészülés, a legtöbb edzőmeccs már le is van kötve, így hát lesz miről beszámolnunk a következő időszakban.

Ha továbbra is a KBSC elkötelezett hívei vagytok, talán Ti is így gondoljátok, hogy érdemes lesz a nyáron is ide kattintanotok… Napokon belül például elkezdjük kivesézni egyenként is a játékosok teljestíményét…

Hajrá Barcika!  

Téma: Plusz és mínusz...

Dátum: 2014.06.13

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re csapat

Gratulálok a csapatnak az egész éves munkájához. Akárki akármit is mond ez a csapat az eredmények tükrében is legalább 120%-ot hozott. Amikor tavaly megláttuk őket, senki nem mondta volna meg, hogy Ők a dobogóra is kerülhetnek. A tavaszi "igazolásoknak" köszönhetően esélyünk sem volt a bajnokság megnyerésére. Ezt utólag sajnos még leírni is rossz a négy pontos előnyönk esetében is, mint kiderült a 14 pont is kevés lett volna. (Viszont akkor legjobb másodikként feljutottunk volna) Na most már ne keseregjünk, nézzünk a jövőbe. Hát itt sincsenek egyenlőre túl jó hírek. Amit leírt barcika azt kiegészíteném annyival, hogy az elküldött játékosok mellett az itt maradtak is csak szó szerint itt maradtak.Várják az új edző személyét és persze az ajánlataikon gondolkodnak.Tehát egyenlőre olyan játékos aki 100%-ig a Vegyészben gondolkodik nem nagyon van. Viszont a vezetőség megint "nagy" nevekben gondolkodik (álmodozik). Ez már kiderült télen is mire volt elég. Megkeresés akkor is volt feléjük, de szóba sem álltak velük, mikor kiderült a gázsi összege. A másik, Borbély Péter személye. Lehet róla akármit is írni, de ilyen edző már régen volt a Kbsc-nél.Szerintem a csapatból kihozta a maximumot, talán még többet is. Az igaz, hogy az utánpótlással már nem tudott mit kezdeni, de szerintem Ő róla már több bőrt nem lehetett lehúzni. Sajnos erre már nem volt ideje. A tulajdonosi kör hibája, hogy az utánpótlásnak nem nevezett ki egy vezetőt, aki csak ezzel foglalkozott volna. Végül a leendő vezetőedző jelöltetkről néhány sort írnák. Eddig két-három edző neve merült fel. Az egyik a szomszéd NBIII-as Vegyész város jelenlegi edzője, aki már dolgozott itt. (nem kell bemutatnom) A másik a szomszéd megye kizárt NBIII-as csapatának a volt edzője. Na ők azok akik eddig felmerültek, de lehet hogy egyik se lesz, hamarosan kiderül. Addig is készüljünk a jövő heti Badalik féle meccsre, akkor majd meglátjuk, hogy egyáltalán ki az, aki még felhuzza a Vegyész mezt. (De az is lehet, hogy csak utoljára) Itt még próba játékosok nem lesznek.

Dátum: 2014.06.13

Feladó: szupergo

Tárgy: Kövesd

Annak nem örülök, hogy Molnár elmegy, de annak még főleg nem, hogy Kövesdre. Nagyon meg kellene kérni az árát!
Fótyik kölcsönadásából sem nagyon profitáltunk, pedig ha a télen hozzánk jön a távozó kövesdi támadók közül 1-2, akkor most nem az NBIII-ra készülnénk.

Dátum: 2014.06.13

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re:Kövesd

Igazad van, Fótyik kölcsönadási szerződése az egyik legnagyobb baklővése volt az akkori személyeknek, Most ezt próbálják orvosolni, mivel Fótyik nem jön vissza és a kövesd igényt tart rá. Állítólag kölcsön játékosokkal "fizetnének", hogy kik lesznek ne kérdezd. Akiket kértünk azok biztos nem fognak jönni, szerintem. Télen sem jöttek. Majd kapunk két három U21-es gyereket és a Vegyész meg hasra esik tőle, de ne legyen igazam

Dátum: 2014.06.13

Feladó: csajszi

Tárgy: éves értékelés

köszönöm hogy gész évben tudósitottál minden eseményrölremélem hogy ebben az évben is igy lesz a csapatnak csak gratulálni tudok és várom a további hireket mert nagyon érdekel még mindig HAJRÁ KBSC

Dátum: 2014.06.13

Feladó: Bence

Tárgy: -

Ternován Ferit és Asszony Bélát kihagytad :)

Amúgy nekem nagyon szimpatikus Borbély Úr és a pályadedző srác is. Jó munkát végeztek. Sok sikert Neki a DVTK-nál.

Mindent tök jól leírtál, nincs mit hozzáfűzni. A VB után majd igazolunk ;)

Dátum: 2014.06.13

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:-

Lesz kiből igazolni a VB után. Pl. tegnap is láttam sárga-kékben a horvátok ellen játszani néhány egészen ügyes focistát...

Tételek: 1 - 6 ból 6

Új hozzászólás hozzáadása