Spanyoltalanítva...

2013.07.06 08:56

A bejegyzés elvileg arról szólna, hogy merre tartanak azok a játékosok, akik az előző szezonban pályára léptek csapatunkban, de egy olyan hírrel kell kezdenünk, ami – azt hiszem – a barcikai szurkolókat némiképp meg fogja viselni. Sikerült felvennünk a kapcsolatot a hazájukban tartózkodó két spanyol játékosunkkal. David elmondása szerint csütörtökön telefonon egyeztettek a tulajdonossal, ennek eredményeképpen úgy döntöttek, hogy nem jönnek vissza. Biztosan anyagiak állnak a háttérben, de azt hiszem, a Barca-akadémiás Davidnál és a Castilla-növendék Salvadornál erősebb igazolásaink nem igen lesznek… Nagyon sajnáljuk…

Szóval akkor nézzük, mit tudunk az előző évad főszereplőiről:

Szabó Ádám: Habár sokkal jobb ajánlatai is voltak, a vezetés ragaszkodott a maradásához, 2014. június 30-ig van szerződése nálunk.

Póser Dániel: Szinte bizonyos, hogy a Békéscsaba játékosa lesz a fiatal kapus.

Komlósi Ádám: Marad. Hogy játékosként is számít-e rá új vezetőedzőnk, vagy ad-e neki lehetőséget az edzői stábban, egyelőre rejtély.

Fótyik Dominik: Habár a Mezőkövesd nagy erőket mozgósított a megszerzéséért, egyelőre ő az egyetlen azon játékosok közül, akinek az aláírása hiányzik a szerződésről a megcélzottak közül. Amíg pont kerül a történet végére, Zsolnán készül.

Kiprich Dániel: Majdnem 100%, hogy a Békéscsaba labdarúgója lesz.

Privigyei Ádám: Nagy esély van rá, hogy csatlakozik a Békéscsabán menedékjogot kapók közé, de egyelőre az ő sorsa a legbizonytalanabb ebben a tekintetben.

Szala Ákos: A játékos elmondása szerint több NB 2-es klub képben van, és ezerrel meg kívánja szerezni, neveket egyelőre nem mond, de mindenképpen tájékoztat minket, ha megszületik az egyezség.

Horváth Szabolcs: A játékos további sorsáról egyelőre nincs információnk.

Nyisalovits Donát: Marad. Úgy tűnik, nagyon nagy szükség is lesz rá a védelemben…

Halgas Tibor: Tárgyalások folynak a leigazolásáról, nagyon úgy tűnik, hogy Diósgyőrben nem számítanak rá.

Maicon: A játékos a tavaszi mellőzése ellenére marad, nem hiszem, hogy épeszű edző ebből a keretből válogatva ki tudná hagyni a kezdőből.

Kovács Péter: Kokó marad, aminek szívből örülünk, egyike az utolsó mohikánoknak…

Fehér Balázs: A játékos döntött: Cegléden folytatja.

Bogáti Péter: Marad Diósgyőrben, ha nem igazolja tönkre magát a miskolci gárda, akár még bele is szólhat a baloldali kezdőért folytatott versenybe, legalábbis a felkészülési meccsek erről tanúskodnak.

Messi: A mellőzött kameruni a francia második ligás Clermont-hoz igazolt.

Tátrai Gergő: Marad. Örülünk.

Nyitrai Dávid: Habár a Putnok nagyon vitte volna, de nem adtuk. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint Szabó Ádámmal: érvényes szerződése van, ragaszkodtunk hozzá, hogy kitöltse.

Nagy Krisztián: Egyelőre nem tudunk arról semmit, hogy elmenne Kispestről, felkészülési meccseken is szóhoz jutott.

Horváth Bence: A putnoki vezetés rá is kivetette a hálóját, és nem is reménytelen az átigazolás. A napokban eldől, mi lesz vele, információink szerint egy kölcsönszerződés sincs kizárva.

Jeremiás Gergő: A játékos további pályafutásáról egyelőre nincs információnk.

Vólent Roland: Csapatunk tavaszi gólkirálya a Siófok játékosa lett.

Hornyák Marcell: Egyelőre Diósgyőrben van, nem tudunk arról, hogy eligazolna.

David és Salvador: A két játékos hazájukban, Spanyolországban tölti a nyarat, nagyjából 100%, hogy nem látjuk őket többet kék-sárgában.

Ahogy ígértük, továbbra is folytatjuk az információközlést, amint megtudunk valami újdonságot.