Üsd a Vasa(s)t!!!
Hogy mi szól a Vasas mellett a holnapi bajnokin? Gyakorlatilag minden. A tabella líderéhez látogatunk, akik tényleg komolyan gondolják a feljutást. Hiányzójuk nincs, hazai pályán játszanak, jönnek az eredmények. Mi két hazai győzelem (és a Vác elleni játék nélküli 3 pont birtokában) elkezdtük a pontok bőkezű szórását, azóta 5 meccsen 2 pont a "teljesítmény", nem igazán ezt várná a barcikai publikum megerősített csapatától. Ráadásul az utóbbi két meccset elbuktuk, 1-6-os gólkülönbséggel, úgyhogy korántsem jelenthető ki, hogy vérmes győzelmi esélyekkel látogatnánk az Ilovszky Stadionba. A futball azonban többek között azért is egy szép játék, mert Dávid néha legyőzi Góliátot, ha meg azt nézzük, hogy mekkora különbség van a csoport csapatai között, nem is lehetetlen a bravúr.
A bravúr. Mostanában egyre többször kerül elő ez a kifejezés csapatunkkal kapcsolatban, vagyis inkább olyan összefüggésben, hogy "a bravúr hiánya". Ha őszinték akarunk lenni, kijelenthetjük, hogy az egyetlen komolyabb eredményünk az egész bajnokságban (!) a hazai, Vasas elleni 1-0 volt. Nem gondolnám, hogy óriási bravúr volt a Putnok, vagy a Honvéd-MFA elleni idegenbeli siker. Azért fájdalmas elsősorban ez a helyzet, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk nyerni az esélyesebb csapatok ellen, mert ellenfeleink viszont nem egy komoly eredményt elértek már előrébb tartó csapatokkal szemben (többek között: Békéscsaba-Szolnok 2-3, Orosháza-Putnok 1-2, Mezőkövesd-Orosháza 0-1, Szeged-Mezőkövesd 1-0, Balmazújváros-Cegléd 1-2). Egy-egy győzelem itt már azt jelentheti, hogy hatalmasat ugorhatsz a tabellán, egy-egy vereség meg azt, hogy egyre hátrébb sorolódsz. Csupán a meglepetéseknek, illetve a tartalékcsapatok viszonylag jó eredményeinek köszönhetjük, hogy a 12.-ek vagyunk, és harcban vagyunk az osztályozós helyek valamelyikéért. Azonban ha megnézzük, milyen meccseket rendeznek a hétvégén, és ha a papírformát vesszük (ami általában nem jön be ebben a csoportban), akkor a Szolnok megveri az Orosházát, a Nyíregy a Balmazt, a Csaba a Szegedet, a Putnok az Újpestet, mi meg kikapunk a Fáy utcában. Ha még betippeljük a matyók hazai győzelmét a Loki ellen, és mondjuk egy hazai halványzöld sikert a kishonvéd ellen, így festene a tabella vasárnap este: 1. Vasas 46 pont 2. Mezőkövesd 45 pont 3. Békéscsaba 41 pont 4. Balmazújváros 38 pont 5. FTC II. 36 pont 6. Honvéd 34 pont 7. Nyíregyháza 34 pont 8. Putnok 33 pont 9. Szeged 32 pont 10. Orosháza 30 pont 11. Újpest 30 pont 12. Cegléd 30 pont 13. Szolnok 30 pont 14. KBSC 28 pont 15. DVSC 26 pont. Elég siralmas, ugye? Persze, lesz még ezek között iksz is, meg várunk meglepetést is, de azért lássuk be, van ennek valószínűsége. A jó hír, hogy a közvetlen riválisok közül (Szolnok, Putnok, Orosháza, Cegléd) már csak a szolnokiak gazdagodnak a Vác elleni 3 ponttal (sovány vigasz), azonban nekünk most már fel kell hagynunk bőkezűségünkkel, és el kell kezdenünk a pontjaink gyarapítását.
Ha nagyon szigorúan vesszük, és megpróbálunk a realitások talaján állni, úgy teljesítettünk eddig tavasszal, ahogy az várható volt. A kötelező meccseket nyertük (Putnok, Fradi), Cegléden elfogadható volt az iksz, a Szolnok ellen (azért fájó különösen, mert már kettővel mentünk), amely komolyan erősített a télen, akár még belefért az 1 pont. A Kövesd, a Nyíregy és a Csaba sokkal előrébb van, mint mi, akár be is lehetett előre kalkulálni a vereséget. Ha nem látjuk a meccsek nagy részét, ez a forgatókönyv nem is lenne ennyire fájó. Azonban látva azokat, és ismerve a körülményeket, összejöhetett volna könnyen még pár pont.
Most megint egy olyan meccs következik, ahol papírforma szerint vereséget kellene szenvednünk (de remélem, nem a realitásokat akarjuk beteljesíteni), utána azonban már nincs pardon! MINDEN MECCSET MEG KELL NYERNI! Jön a Honvéd, az Orosháza és a Szeged, megyünk Újpestre, Balmazújvárosba és Debrecenbe. Na jó, Újvárosban legyen egy pont. Ezzel bent is maradnánk, illetve osztályozós helyen lennénk.
Na de nézzük szombati ellenfelünket:
A Vasas tehát vezeti a csoportot, 43 pontot gyűjtött össze, 13-szor győzött, 4-szer játszott döntetlent és 6-szor hagyta el vesztesen a pályát. Gólkülönbségük 34-24, lőtt gólok tekintetében (a Vácot most már nem számoljuk) a 10.-ek a csoportban, viszont ők kapták a legkevesebb gólt. A védelem tehát magasan a legjobb csapatrésze az angyalföldieknek. Télen ők is végrehajtottak egy kis "takarítást", Salem, Mileusnic, Luis és Romeu szabadlistára került, Mundi Szolnokra, Polényi a Putnokba, Balogh pedig Budaörsre igazolt. Érkezett Wilson és Hohmann a Feirense-ből, Pisanjuk Egerből, Recklet a Plauen-ből, Cseke a fiataloktól, és a szabadon igazolható Popovics. Nem mondható, hogy bombaigazolások, mégis valamiért működőképes a Vasas. A piros-kékek edzője, Dirk Berger jól keverte a külföldieket a fiatalokkal, és egy egész használható elegy jött ki végeredményként. Ha csupán a neveket nézzük, még azt is mondhatnánk, nálunk komolyabb futballmúlttal rendelkező labdarúgók alkotják a keret nagy részét, de az eredmények inkább a Vasas vezetőségét igazolják. Nikolov 3-szoros magyar válogatott, de a fiatalok között szétnézve, többségük megfordult a korosztályos válogatottakban. Kovács U17-es, Kárpáti U18-as, Ádám és Görgényi U19-es, Katona, Ferkó és Szilágyi U21-es válogatott volt, és ezek a játékosok nagy többségükben kezdőként kapnak szerepet a Vasasban.
A külföldiek közül a brazil Bobo, Thiago és Lucas erősségei az angyalföldieknek, Deyvison kevesebbet szerepel. Az amerikai Wilson és Recklet a meccsek nagy többségén megkapja a lehetőséget, a német Hohmann ritkábban, ahogy a kanadai-ukrán Pisanjuk is, a bosnyák-horvát Mehmedagic pedig inkább csak a keret létszámát növeli.
Tavasszal a Vasas legyőzte a Putnokot, a Ceglédet, a Fradi II-t, a Nyíregyházát és a Békéscsabát is, ikszelt Újpesten, a Kövesd és a Szolnok ellen viszont pont nélkül maradtak. Otthon - az egész bajnokságot tekintve - mindössze egyszer veszítettek, méghozzá a 19. fordulóban, a már említett matyók elleni meccsen. A hazai 11 meccsen 5-ször (!) még csak gólt sem kaptak, viszont rúgtak 22-t. Azért ne parázzunk, ha az Orosháza és a Loki képes volt 3-at rúgni nekik, a David-Vólent-Salvador trió is szétlőheti az angyalföldi hálót! A második félidőben sokkal erősebb az angyalföldi brigád, mint az elsőben, tessék odafigyelni!
A kapuban kérdés nélkül Szatmári kezd, ahogy Görgényi is atombiztos jobbhátvédben. A hátvédsor közepén én Kárpáti-Nikolov kettőst tippelek, de Lucas sem lenne meglepetés. Balhátvédben Kovács lehet a befutó, de Katona is tudja pótolni a 22 éves, a Basel és a St. Gallen korosztályos csapataiban is megforduló futballistát. A középpályán valószínűleg Recklet lesz a labdaszerző, Thiago és Cseke szereplése is majdnem biztos, a fennmaradó helyre Popovics, Deyvison vagy Ferkó is esélyes lehet. A csatársorban valószínűleg Szilágyi és Wilson kezd, a padról jöhet Bobo, ha nem úgy sülnek a dolgok.
A mérkőzés játékvezetője Pintér Csaba lesz, aki ebben az idényben 14 NB 2-es mérkőzést vezetett, 10-et nyugaton, 4-et keleten. Nekünk még nem, a Vasasnak azonban már fújt idén, ő dirigálta a 18. fordulóban a Vasas kisfradi elleni 1-0-ás meccsét, semmi különös, 1-1 sárgát osztott ki. Nem jellemző ez a visszafogottság egyébként a mindössze 35 éves játékvezetőre, hiszen a 14 meccsen felmutatott 65 sárga és 2 piros lapot, valamint 4-szer mutatott a büntetőpontra. Egyébként Pintér akár a zöldek házibírója is lehetne, hiszen a 4 keleti meccséből a ferencvárosiak meccsét vezette 3-szor! A segítők között "természetesen" megint megtalálhatjuk a gyengébbik nem egyik képviselőjét, ezúttal Török Katika lenget majd, reméljük, korrektül.
Nálunk sok kérdés nincsen, Szabó Ádám holnap letölti az eltiltását, de a Fáy utcában még mindenképpen Póser Dani véd, a védelemben mindenki harcra kész, a középpályánk meg olyan, amilyen. A csatársorban nem lepne meg, ha Salvador állna fel az éljenhez, én mégis a múlt heti kezdőt jósolom. Remélem, Maicon és Nagy Krisz nem került ki a keretből, de ha a terv a kiesés, akkor nyugodtan ritkítsuk tovább a középpályát!
A Vasas ellen határozott és gólra törő játékot várunk. Biztosan komoly kihívás elé néz a védelem és a védekező középpálya, valahogy meg kell oldani, mert az olyan súlyos indiszponáltságok, amiket az utóbbi két meccsen láttunk, nem fognak holnap beleférni.
A nagy számok törvénye alapján: egyszer nekünk is sikerülhet! Ne mondjunk le egy jó eredményről, de ne verjük szét a csapatot akkor sem, ha esetleg nem jön össze! Próbáljuk meg görcs nélkül, csak saját magunkkal foglalkozva, minden pillanatban koncentrálva végigjátszani a mérkőzést. Fiúk, Ti és a mesteretek is jópárszor kijelentette már, hogy: "ez a csapat bárkit képes megverni". Szeretnénk veletek örülni szombat este!