Tudjátok az baj hogy a Barcika nem akar felkerülni hiába jó a csapat!
Üzenet...
Azt gondolom, ha még 10-15 percet játszunk, 10 gól alatt nem ússza meg a Böszörmény. A hajdúságiak védelme egészen elképesztően gyengén muzsikált ma, tetszés szerint értük el góljainkat, szegény Vasas gyakorlatilag csak akkor találkozott a labdával, amikor maga mögül ki kellett emelnie.
Úgy érzem, léleknyugtató volt ez a 90 perc. Na, nem arra gondolok, amikor 3-1 után magunkra húztuk a talált góljuktól vérszemet kapott vendégeket, mert az a periódusa a meccsnek cseppet sem volt szívet melengető. Inkább arra, hogy olyan játékosok tudtak eredményesek lenni, akik idén még nem találtak be (Illés, Kovács Szilu és Bence), másrészt látszott Szabó Viki gólöröméből is, hogy egy nagy gát szakadt át benne.
Tanárian futballoztunk, nem lenne túl sok értelme bárkit is kiemelni. A védelmünk Menyhérttel és Komlósival is stabil volt, bár a második gólban leginkább a balszél volt benne, ne szóljunk egy szót sem. Nyisa tökéletesen hárította a magas labdákat, Ádám viszont a legtöbbször jól helyezkedett, kár azért a két gólért… Illést ilyen jól még nem láttam játszani barcikai mezben, harcos volt, kellően agresszív és a passzjátékból is sokkal többször vette ki a részét a szokásosnál. Gólja talán benne is feloldja a görcsöt az előrejáték terén, régóta adós volt már vele, és most a legjobbkor talált be, amikor még csak találgattuk, vajon ki fogja megtörni a gólcsendet. Kokó is nagy formában futballozik az utóbbi hetekben, Bence lecserélése után találta meg igazi helyét és vált a középpálya irányítójává, nagyot küzdött és szép gólt lőtt. Bencét is ki kell emeljem, mert egészen jól osztotta el a labdákat a „senkiföldjéről” indulva, ráadásul ő is góllal vette ki a részét a győzelemből.
Nyitrai gólját bárhol megcsodálnák a földkerekén, hallatlan önbizalomra vall, hogy onnan meg merte próbálni, és milyen jól tette. Azt hiszem, nem csal nagyot az emlékezetem, ha azt mondom, nagyon régen nem láttunk már ekkora gólt Barcikán. Egyébként is mindig megjátszható volt Dávid, az első gól előtt is ő húzta meg gyönyörűen a jobbszélt, minden dicséretet megérdemel. Szilárd is hatékony volt balszellőben, ő is megrúgta a maga gólját (nagyon okos találat volt), egy kicsit több önbizalom még ráférne, talán ez a meccs segít a lelkének.
Szabó Viktorról már említettem, hogy frenetikus örömöt okozott magának góljával, iszonyatos munkát végzett, nagyon jól készítette le a labdát a középpályásoknak, több gólban is benne volt.
Akit még feltétlenül meg kell említenem: Krajnc Balázs. Azok a skillek, amiket bemutatott, parádésak voltak. Ahogy emelgette a labdát a böszörményi középpályások között és rázta le őket, nos, azt hiszem, ilyet sem gyakran látunk idehaza, reméljük, Balázst már elkerülik a sérülések, és az utolsó fordulókban erősen hasznunkra lesz. Sajnáltam, hogy nem sikerült gólt szereznie, megérdemelte volna…
Mit jelent az „üzenet” cím? Megmondom. A böszörményi játékosok nyilatkozataiból is kitűnik (de egyébként is), hogy mindenki a Létavértest tartja a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. Érthető: a legtöbb győzelmük egészen magabiztos, könyörtelen gépezetnek tűnnek, míg mi ezidáig (kivéve a veresi meccs) apró, kínkeserves győzelmekkel szereztük be pontjaink zömét.
A húsvét a feltámadás ünnepe. Üzentünk mindenkinek, aki éppen le akart minket írni, hogy feltámadtunk. Senki ne merjen minket „dobogóra esélyes” csapatnak tartani, mert mi a bajnoki címet tűztük ki zászlónkra, és meg is fogjuk szerezni, ha törik, ha szakad. Izmos, jó szellemű csapatunk van, ez ma (is) bebizonyosodott. Az üzenet a következő: ha a KBSC-vel találkozol, hagyj fel minden reménnyel!
Hajrá Barcika!
Téma: Üzenet...
Dátum: 2014.04.20
Tárgy: Re:Hajrá
Feribá! Kérlek, indokold a véleményed! Hallottál ilyet valakitől, úgy látod, ilyesmi...
Dátum: 2014.04.20
Tárgy: Re:Re:Hajrá
Már vártam, mikor fogja valaki felvetni ezt a nem elhanyagolható kérdést. Nézzük a tényeket, a játékosok és a szakvezetés akarja a feljutást. Az más kérdés, hogy a jelenlegi tulajdonosi kör adott esetben ezt most nem tudná támogatni.Sem az anyagi, sem a logisztikai feltételek nem beszélve a politikai támogatás nem adott. Tudom írtátok, hogy az NBII- es támogatások fedeznék a költségvetés különbözetét. Ez igaz, de a bent maradáshoz igazolni kellene legalább hat-nyolc másodosztályú játékost plusz a régi stadiont alkalmassá kellene tenni a szigorú második vonal előírásainak, stb,stb. Ez mind rengeteg pénz. Na ez most nincs. Ne feledjük télen azért nem tudtunk egy ép kézláb befejező csatárt sem igazolni, mert nem jött ide egy sem annyi pénzért amit mi tudtunk volna fizetni. Még a kis Olasz gyerek is hülyét csinált belőlünk és elment egy kieső csapathoz. Na de ezért ennyire ne rohanjunk előre. Jelenleg jó pozícióban vagyunk és még akármi is lehet. A feljutást tavaly két évben határozták meg. Az első év a csapat építés a második a feljutás éve, ez volt a cél. Kérdés már az, leszünk e még ilyen jó pozícióban majd a jövő télen is? Hajrá Vegyész!
Dátum: 2014.04.19
Tárgy: lelkesedés
Nem, tudom, hogy hány éve szereztünk 6 gólt idehaza, de biztos nem tegnap volt... És tényleg lehetett volna 7-8-is könnyedén. A tavasszal itt játszók (a Léta kivételével sajnos) nagyon gyengén teljesítettek, hogy nem vertük meg őket jobban, az csak rajtunk múlott.
Ez is mutatja, hogy ez a mai NBIII nagyon kettészakadt. Van a Léta és vagyunk mi. Meg talán a Putnok, amelyiknek a tudása elmarad ugyan az előbbiektől, de sokkal jobb a többinél. Ez a 3 csapat tud sorozatban sikert elérni, a többi nem.
Sajnos ez nekünk nem jó. Mert gyakorlatilag nincs aki pontszerzés reményében lépjen pályára a Léta ellen. Az Ebes, a Böszörmény, a Nyírbátor, a Hatvan teljesen esélytelen. Marad a Tárkány és a Cigánd, de sajnos ők is max. a döntetlenért játszhatnak Létán, kis reményekkel.
Pedig a bajnoki címünk érdekében valamelyiküknek ezt el kellene érni és emellett még a Putnoknak is le kellene győzni a listavezetőt. Meg persze nekünk idegenben a DEAC-ot, akik akkor majd biztos nem a tartalékokkal állnak fel...
Szóval a mai győzelem az én estémet is feldobta, de semmivel sem jobb a helyzetünk mint a meccs előtt.
De jó hírem van, nem kell sokáig izgulnunk. 2 héten belül eldől a bajnokság. Aki május 3-án este az élen áll, az NBII-esnek tekintheti magát.
Dátum: 2014.04.19
Tárgy: Gratulálunk!
Gratulálok a fiúknak, végre kijött valami abból, ami bennük van.
És az örök vesszőparipám, az utánpótlás. Egy elgondolkodtató cikk, hátha valamelyik illetékes is olvassa...
https://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/kis-penz-nagy-foci-a-horvat-tehetsegek-roda-helyett-a-realig-jutnak-2329333