Várda - keserű?

2016.07.21 04:37

Nos... Sikerült másodszor is megtekinteni a szinte tökéletesen újjáformálódott csapatot. Összességében nagyon vegyes benyomást keltettek, voltak kellemesebb perceink is, néha meg  - főleg a túl sok egyéni hiba láttán - úgy érezte magát az ember, mint amikor (stílusosan) keserűlikőr-okozta másnapossággal ébred.

Pár szó az ellenfélről... Habár gyakorlatilag a szabolcsiak sztenderdcsapatát láthattuk, és a mérkőzés nagy részében egyértelműen látszott, hogy melyik csapat játszik a magasabb osztályban, én azt mondom, ez a Várda feleslegesen aspirál (egyelőre) az élvonalra. Játékosaik ha annyit foglalkoztak volna az adódó helyzetek lezárásával, mint a második félidőre megérkező játékvezetőkettőssel (az első félidőt Zabos Attila fújta), talán még hatékonyabbak lettek volna, és a frusztráció (ahogy lenni szokott) időnként durvaságokba is átcsapott. A második félidőre érthetetlenül parázs lett a meccs, repkedtek a sportszerűtlen kiszólások a spori irányába (különösen Rajczi és Délczeg volt elemében), de Odrobéna Peti is megkapta a kispadtól, hogy "mi van, Te izlandi gyerek", ezzel is bővítvén a futballbeli szitkok cseppet sem szegényes tárházát.

Az egyértelműen látszott csapatunkon, hogy kicsit keressük még önmagunkat. Nem csoda, hiszen gyakorlatilag a nulláról kell újrakezdeni (mint annyiszor már az utóbbi években), hiszen ki ne emlékezne a Puebla-korszakra, aztán a Kiprich-féle érára, és most itt van nekünk ez a jelentősen megfiatalított gárda. A mérkőzésen mindenkinek igyekezett lehetőséget adni Koleszár mester, aztán volt, aki élt vele, és olyanok is, akik nem.

Kapusfronton talán nem lesznek gondjaink, bár én Varga Benőt ezerszer magabiztosabbnak érzem, mint Fülöpöt, aki jópárszor bentragadt a kapujában, amikor talán halászhatott volna a levegőben (micsoda képzavar!), Bence viszont igazi bravúrkapus, mint a Putnok ellen (és ahogy hallani, például a Nyíregy ellen is), most is parádés mentésekkel keserítette az ellen csatárait. Ha ezt a megbízható formáját tudja tartani, és vérnyomását is a tolerálható szinten, akkor kötve hiszem, hogy a 2017/18-as idényben is számíthatunk még rá...

A védelemben - úgy tűnik - vagyunk elegen, így aki meglepődött Hutter és Czető Putnokra lifteztetésén, most talán láthatta, hogy mi pattinthatta ki ezt az ötletet a szakmai stáb fejéből. Tudom, persze, Cecét szereti a publikum, de ha valaki Putnokra kerül, azért arról nem mondtunk le, legfeljebb egy félszezonra. Vagy nem tudom... Itt teszem hozzá, hogy azért a Gömör-Vegyész párosmeccs a bajnokságban teljesen joggal vet majd fel kérdéseket az ellenfelekben, na de, láttunk mi már Loki-Léta rangadókat, hogy a Vidi-Felcsútokról ne is beszéljek...

Szóval, védelem... Középen játszott a tegnap általam már említett Fekete, aki Cigándon tolta az előző idényt, és hál' istennek csak kimaradt a hivatalos honlapon megjelentetett keretből, mert szerintem nagyon jó igazolás lenne. Agresszív, gyors játékos, nem csak fizimiskájában hasonlít Pepére, a portugálok újdonsült Európa-bajnokára, és rendkívül jól fejel. Társa az első 45 percben Belényesi volt a védelem közepén, túl nagy baj nem volt vele, bár szerintem Rajczi az első gólnál az ő embere kellett volna, hogy legyen, és hogy 3 méterre állt tőle a fejes pillanatában, az nem vet rá túl jó fényt.

A második etapban az Odrobéna-Szabó Richárd kettős került a védelem tengelyébe, nekem tetszett a bal oldalon is bevethető Szabó játéka, higgadtnak és bátornak tűnt, egyszer csinált egy olyan cselt a 16-osunkon belül, amivel két várdait csapott be, mondjuk ott kicsit meghűlt bennnünk a vér...

Jobb-bunkóban Szemere lesz az elsődleges választás, de Molnár Máté is tud ott játszani, és ha emlékeim nem csalnak, Turcsik is játszott valaha jobb-beket. Nos, ezért nem nagyon volt hely Cecének, mert habár róla az él emlékeinkben, hogy balhátvéd, de hát jobblábas, csak kényszerűségből került nálunk abba a pozícióba, az igazi posztja a jobbhátvéd. Szemere előtt Molnár Máté játszott, és felvetődött bennem, hogy nem fog-e időnként Balázs Máté sarkára lépni, mert szeret ő is megindulni előrefelé, és ha ezért Molnárnak be kell húzódnia, kérdés, mire képes ott?
A második részben Bocsival kezdtünk a jobb bástyában, azt kell mondjam, ott jobban teljesített, mint később a bal oldalon, ráadásul a második gól abból született, hogy ő lyukat rúgott a 16-os vonalán. Lehet, meg is zavarhatta ez a szarvashiba, mert innentől fogva rengeteg rossz megoldást láthattunk tőle.

Az első játékrészben Süttő dolgozott a védelem bal oldalán, rengeteget fejlődött a srác Gömörországban. Gyors, erőszakos, a felfutásai is jók, a bal oldal miatt nem aggódok. De ehhez Bocsi Patriknak össze kell magát szednie, hogy legyen alternatíva, vagy akkor Szabó lesz a balhátvéd (Süti esetleges hiányában), akkor viszont középen marad kevesebb merítési lehetőség.

A középpályán a Burics-Turcsik-Kokó-Sigér négyessel kezdtünk (és egyébként idesorolom Benét is a látottak alapján), akik közül Turcsik és Kokó emelkedett ki. Burics kicsit szürkébb volt, mint legutóbb, Sigértől rengeteg rossz megoldást láthattunk. Kokó végig megbízhatóan rombolt, kicsit talán kevesebbet építkezik, mint fénykorában, na és a kezdő (és vég) sebessége is megkopott, de látható, hogy számíthatunk rá. Turcsik különösen a második félidőben volt elemében, igaz, több ígéretes lehetőséget is elpuskázott, de lesz ez még jobb is! Erősségünk lehet!

A második felesben ott volt még a néhány szép (és néhány kevésbé szép) jelenetet is kezdeményező Lipusz, plusz a fiatal Lázi, akinek a fazont kellene szabnia. Nos, ehhez szerintem ő még éretlen, volt pár szép megmozdulása, amikor például rabona-mozdulattal adta be a labdát, akkor kicsit megtörölgettem a szemem, hogy ez komoly-e, mert viccnek kicsit durva...

Mondom, Bene funkciójában inkább a középpályához tartozott, időnként a saját kapunk előtt is feltűnt, volt néhány ígéretes megindulása, neki azt kell bizonyítania, hogy kék-sárgában is képes arra, amire Putnokon volt, de ha nem, kölcsönadjuk a gömörieknek, hogy kihúzza őket a csávából. Ennek a visszavont ék-szerepkörnek is tulajdonítható, hogy Farkas Jani olyan egyedül küzdött a várdai védőkkel, hogy látszott, ebből semmi nem lesz, kicsit kedvetlennek is tűnt az előző szezon házigólkirálya. Katona Bence - ha ő is egyedül lesz hagyva - nagyjából arra lesz képes, mint Szabó Vitya annak idején, megtartja, lekészíti a labdát, de gólveszélyt így nehéz lesz kialakítania.

Az nagyon látszik egyelőre, hogy ez egy összeszokatlan, csiszolásra váró csapat, 2 és fél hét van a rajtig, tehát van mivel foglalkoznia a stábnak. Támadásban - szerintem - kevesen vagyunk, nem is annyira csatárpozícióban (bár ott is), inkább a középpálya offenzív szekciójában. Persze, nem nagyon van már ilyen, mert mindenkinek kell tudnia mindent játszania, akkor inkább úgy fogalmazok, hogy olyan játékosra lenne még szükségünk, aki ugrasztani tudja a társakat, vagy ha kell, maga fejezi be az akciót.

Védekezésben meg pláne kell az összeszokottság, ez vonatkozik a középpálya ezen részére is. És könyörgöm: álljunk közelebb az emberhez, higgyétek el, fiúk, az nem buzulás, ha a futballpályán a másik nyakába lihegsz!

Egyelőre vegyesek az érzéseim, aztán majd meglátjuk...

Hajrá Barcika!