(Végre) képességeinkhez méltóan...

2014.09.11 03:52

Na végre! Ha a szombati meccs után azt írtam, hogy ez a csapat „így” nem lesz bajnok, akkor most azt kell, hogy mondjam, hogy „így” viszont minden esélye megvan rá. Persze, komoly fejtörést okozhat, hogy 4 nap elteltével mitől változott meg minden varázsütésre, most kevésbé fogjuk taglalni a lehetséges okokat. Habár hétvégén nem lépünk pályára bajnokin a Létavértes visszalépése miatt, ennek ellenére holnap – beharangozó helyett – ismét jelentkezünk, és egy bővebb „körutazást” kísérelünk meg az eddig látottak „nyomában”.

Az első félidő egyszerűen parádés volt. Kellett ehhez természetesen az is, hogy viszonylag gyorsan megszereztük a vezetést, így hamar oldódott a görcs a játékosokban, na meg, az sem elhanyagolható tényező, hogy a REAC játékosai futballozni érkeztek Barcikára. Ennek ellenére egy csapat volt pályán a Pete zöld gyepén, a vendégek játékát már – nagyon okosan – a középpályájukon megöltük, agresszívan, dinamikusan támadtuk le őket, ennek rengeteg ellopott labda, és gyors támadásindítások lettek az eredményei.

A védelmi vonalunknak túlzottan sok dolga nem akadt, a középpályán Kokó brutálisan rombolt, Zimányi és Nagy Peti rendre jól zárkózott fel a támadásokhoz, Irhás – habár több labdát eladott – végre villantott valamit a karmesteri szerepből, a szélsőink gyorsan huzigálták a széleket. Lipusz többször befelé mozgott, utat nyitva ezzel az élete (egyik) meccsét játszó Illés Ricsinek, akinek teljesítményéről emlékezzünk meg azért bővebben is. Habár tudjuk, hogy csupaszív Richárdunknak alapposztja a szűrőpozíció, ebben az idényben játszott már jobbszellőt, szombaton gyakorlatilag jobbhátvédet, tegnap viszont amolyan hamis balszélsőként mozgott. Persze, csupán annyi volt a trükk, hogy középről bátran kellett kilépnie a baloldalra, a palotaiak láthatóan nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy hol Lipusz, hol Zimányi, hol Illés riogatott a bal szélen. Egyébként azért is volt jó ötlet a balszél „megszállása”, mert a vendégek jobbhátvédje, Balázs, láthatóan súlyfelesleggel küzd, így esélye sem volt utolérni a labdát, ha rávezettük azt, és túljutottunk rajta. A második gólunkat olyan támadás előzte meg, amilyet ritkán látunk a Petében: itt is Illés volt a főszereplő, kiválóan verte meg a balszélen emberét, majd parádésan centerezett, Nehéznek már könnyű volt (micsoda szókép…) a hálóba pofoznia a zsugát. Hogy a gondolatsor végére érjek: nagyon sajnálom, hogy Ricsi nem jöhetett ki a második felesre sérülése miatt, és nagyon remélem, hogy csak óvatosságból cseréltük le a háromgólos vezetés birtokában. Ő a csapat duracell-je, és habár erős a gyanúm, hogy féktelenségét, azt, hogy „lapmágnesként” funkcionál, már soha nem fogja levetkőzni, ezzel együtt is az egyik legfontosabb láncszem.

Sárközi is nagyon jól kezdett, az elején inkább a jobboldalon iramodgattunk, gólt is lőtt, de később kicsit elszürkült, cseréje indokolt volt.

A második félidőben már sokkal visszafogottabb volt a csapat, habár a negyedik gól után még azt hittük, folytatódik a gólparádé, tévedtünk. Nagy Peti vastagon bennevolt a negyedik találatunkban, fájó, hogy a vendégekében is, és láthatólag a nagy hibája okozta sokk benne is maradt a játékában. Czető talán hasznosabb lesz a jobb oldalon. Ricsin kívül akit még mindenképpen kiemelnék, az Kokó, aki fejpárbajait, párharcait megnyerte, jól osztotta el a megszerzett labdákat, Zimányi, aki legszebb napjait idézte, Lakatos, aki amellett, hogy jól szerel, eredményesen hárítja a légiattakkokat, parádésan játsza meg a labdákat a védővonalról. Na meg – ugye – Nehéz, aki habár nem egy villámléptű támadó, de vércseként csap le a lehetőségekre, 3 gólja önmagáért beszél. De legalább egy gól még benne is maradt.

Hogy a kapusposztról is szóljak: kétség nem férhet hozzá, hogy két kiváló kapuvédőnk van, az egészen bizonyos, hogy nem rajtuk fog múlni a feljutás, mert mindketten magasabb osztályban is megállnák (megállták) a helyüket. Ádám jobban irányítja a társakat, hangosan korholja a hibázó védőket, talán még azt is megkockáztatom, hogy nagyobb bravúrokat talán társánál többet tud bemutatni, Miski azonban – talán, ez csak az én véleményem – megbízhatóbb az alapfeladatoknál, jobban jön ki a kapujából, határozottabb.

Régen vártuk már a kétcsatáros játékot, de azt kell mondjam, hogy a csapat akkor játszott igazán jól – Tárkányban (egyes periódusokban) és most – amikor 4-5-1-ben álltunk fel. Persze, ez egy halott variáns gyors szélsőjáték nélkül, de ez tegnap megvolt, látható az eredménye.

Habár Illés Gabit is dicséret illeti, mert jól szállt be a meccsbe, nagyon ügyesen, fiatal korát meghazudtoló rutinnal szerelte a jobboldalon érkező támadásokat, előre egyelőre még mindig kevésbé fantáziadús a játéka. De ha így fejlődik, és megkapja a bizalmat, megjön az is. A másik két cserénk azonban nem sikerült, Szabó Ádám és Bene annyi labdát adott el, mint az Adidas, előbbi láthatóan nem érzi még a játékot, rozsdás, utóbbi pedig nincs játékban, de megkockáztatom, hogy formában sem. Illés Ricsi és Sárközi lecserélése kivette a dinamikát a játékunkból, tudom, most páran WTF-tekintettel fogják nézni a monitort, de: Irhás lekapása viszont az észt vette ki játékunkból. A csapat első félidőben látott energikussága sokat esett vissza a két gyors ember lecserélésével, Zimányi tolódott be Ricsi helyére, jobbszellőben meg ott volt az elvileg gyors játékosnak számító Bene, mégsem volt annyi energia a támadásainkban. Az Irhás helyére érkező Szabó viszont annyira keresi még a formáját, hogy sok ígéretes támadás az ő lábán halt el, labdái nem értek célt, vagy célt tévesztettek. Lehet, hogy ha visszanyeri formáját és fittségét, ő lesz az az irányító, akire szüksége van a csapatnak, de Irhás box-to-box középpályás-munkája jobbat tett a játéknak, amíg pályán volt.

A tegnapi mérkőzés kiválóan mutatta, hogy sok van még ebben a csapatban, rengeteg játékvariációt lehet alkalmazni, ami célravezető lehet, ráadásul meg is vannak az embereink hozzá. Holnap – ahogy ígértem – analizálgatunk egy kicsit, de az utolsó megjegyzés legyen az, hogy szívből gratulálunk a fiúknak a kiváló játékhoz és a továbbjutáshoz!

Végre mosolygós arccal:

Hajrá Barcika!