(Végre) képességeinkhez méltóan...

2014.09.11 03:52

Na végre! Ha a szombati meccs után azt írtam, hogy ez a csapat „így” nem lesz bajnok, akkor most azt kell, hogy mondjam, hogy „így” viszont minden esélye megvan rá. Persze, komoly fejtörést okozhat, hogy 4 nap elteltével mitől változott meg minden varázsütésre, most kevésbé fogjuk taglalni a lehetséges okokat. Habár hétvégén nem lépünk pályára bajnokin a Létavértes visszalépése miatt, ennek ellenére holnap – beharangozó helyett – ismét jelentkezünk, és egy bővebb „körutazást” kísérelünk meg az eddig látottak „nyomában”.

Az első félidő egyszerűen parádés volt. Kellett ehhez természetesen az is, hogy viszonylag gyorsan megszereztük a vezetést, így hamar oldódott a görcs a játékosokban, na meg, az sem elhanyagolható tényező, hogy a REAC játékosai futballozni érkeztek Barcikára. Ennek ellenére egy csapat volt pályán a Pete zöld gyepén, a vendégek játékát már – nagyon okosan – a középpályájukon megöltük, agresszívan, dinamikusan támadtuk le őket, ennek rengeteg ellopott labda, és gyors támadásindítások lettek az eredményei.

A védelmi vonalunknak túlzottan sok dolga nem akadt, a középpályán Kokó brutálisan rombolt, Zimányi és Nagy Peti rendre jól zárkózott fel a támadásokhoz, Irhás – habár több labdát eladott – végre villantott valamit a karmesteri szerepből, a szélsőink gyorsan huzigálták a széleket. Lipusz többször befelé mozgott, utat nyitva ezzel az élete (egyik) meccsét játszó Illés Ricsinek, akinek teljesítményéről emlékezzünk meg azért bővebben is. Habár tudjuk, hogy csupaszív Richárdunknak alapposztja a szűrőpozíció, ebben az idényben játszott már jobbszellőt, szombaton gyakorlatilag jobbhátvédet, tegnap viszont amolyan hamis balszélsőként mozgott. Persze, csupán annyi volt a trükk, hogy középről bátran kellett kilépnie a baloldalra, a palotaiak láthatóan nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy hol Lipusz, hol Zimányi, hol Illés riogatott a bal szélen. Egyébként azért is volt jó ötlet a balszél „megszállása”, mert a vendégek jobbhátvédje, Balázs, láthatóan súlyfelesleggel küzd, így esélye sem volt utolérni a labdát, ha rávezettük azt, és túljutottunk rajta. A második gólunkat olyan támadás előzte meg, amilyet ritkán látunk a Petében: itt is Illés volt a főszereplő, kiválóan verte meg a balszélen emberét, majd parádésan centerezett, Nehéznek már könnyű volt (micsoda szókép…) a hálóba pofoznia a zsugát. Hogy a gondolatsor végére érjek: nagyon sajnálom, hogy Ricsi nem jöhetett ki a második felesre sérülése miatt, és nagyon remélem, hogy csak óvatosságból cseréltük le a háromgólos vezetés birtokában. Ő a csapat duracell-je, és habár erős a gyanúm, hogy féktelenségét, azt, hogy „lapmágnesként” funkcionál, már soha nem fogja levetkőzni, ezzel együtt is az egyik legfontosabb láncszem.

Sárközi is nagyon jól kezdett, az elején inkább a jobboldalon iramodgattunk, gólt is lőtt, de később kicsit elszürkült, cseréje indokolt volt.

A második félidőben már sokkal visszafogottabb volt a csapat, habár a negyedik gól után még azt hittük, folytatódik a gólparádé, tévedtünk. Nagy Peti vastagon bennevolt a negyedik találatunkban, fájó, hogy a vendégekében is, és láthatólag a nagy hibája okozta sokk benne is maradt a játékában. Czető talán hasznosabb lesz a jobb oldalon. Ricsin kívül akit még mindenképpen kiemelnék, az Kokó, aki fejpárbajait, párharcait megnyerte, jól osztotta el a megszerzett labdákat, Zimányi, aki legszebb napjait idézte, Lakatos, aki amellett, hogy jól szerel, eredményesen hárítja a légiattakkokat, parádésan játsza meg a labdákat a védővonalról. Na meg – ugye – Nehéz, aki habár nem egy villámléptű támadó, de vércseként csap le a lehetőségekre, 3 gólja önmagáért beszél. De legalább egy gól még benne is maradt.

Hogy a kapusposztról is szóljak: kétség nem férhet hozzá, hogy két kiváló kapuvédőnk van, az egészen bizonyos, hogy nem rajtuk fog múlni a feljutás, mert mindketten magasabb osztályban is megállnák (megállták) a helyüket. Ádám jobban irányítja a társakat, hangosan korholja a hibázó védőket, talán még azt is megkockáztatom, hogy nagyobb bravúrokat talán társánál többet tud bemutatni, Miski azonban – talán, ez csak az én véleményem – megbízhatóbb az alapfeladatoknál, jobban jön ki a kapujából, határozottabb.

Régen vártuk már a kétcsatáros játékot, de azt kell mondjam, hogy a csapat akkor játszott igazán jól – Tárkányban (egyes periódusokban) és most – amikor 4-5-1-ben álltunk fel. Persze, ez egy halott variáns gyors szélsőjáték nélkül, de ez tegnap megvolt, látható az eredménye.

Habár Illés Gabit is dicséret illeti, mert jól szállt be a meccsbe, nagyon ügyesen, fiatal korát meghazudtoló rutinnal szerelte a jobboldalon érkező támadásokat, előre egyelőre még mindig kevésbé fantáziadús a játéka. De ha így fejlődik, és megkapja a bizalmat, megjön az is. A másik két cserénk azonban nem sikerült, Szabó Ádám és Bene annyi labdát adott el, mint az Adidas, előbbi láthatóan nem érzi még a játékot, rozsdás, utóbbi pedig nincs játékban, de megkockáztatom, hogy formában sem. Illés Ricsi és Sárközi lecserélése kivette a dinamikát a játékunkból, tudom, most páran WTF-tekintettel fogják nézni a monitort, de: Irhás lekapása viszont az észt vette ki játékunkból. A csapat első félidőben látott energikussága sokat esett vissza a két gyors ember lecserélésével, Zimányi tolódott be Ricsi helyére, jobbszellőben meg ott volt az elvileg gyors játékosnak számító Bene, mégsem volt annyi energia a támadásainkban. Az Irhás helyére érkező Szabó viszont annyira keresi még a formáját, hogy sok ígéretes támadás az ő lábán halt el, labdái nem értek célt, vagy célt tévesztettek. Lehet, hogy ha visszanyeri formáját és fittségét, ő lesz az az irányító, akire szüksége van a csapatnak, de Irhás box-to-box középpályás-munkája jobbat tett a játéknak, amíg pályán volt.

A tegnapi mérkőzés kiválóan mutatta, hogy sok van még ebben a csapatban, rengeteg játékvariációt lehet alkalmazni, ami célravezető lehet, ráadásul meg is vannak az embereink hozzá. Holnap – ahogy ígértem – analizálgatunk egy kicsit, de az utolsó megjegyzés legyen az, hogy szívből gratulálunk a fiúknak a kiváló játékhoz és a továbbjutáshoz!

Végre mosolygós arccal:

Hajrá Barcika!  

 

Téma: (Végre) képességeinkhez méltóan...

Dátum: 2014.09.11

Feladó: szupergo

Tárgy: Nehéz-ségek

Hamar letudom a jót, hogy maradjon hely a rossznak is...
A csapat végre megint (a kupában hagyományosan) jól játszott, főleg az első félidőben. Illés R. szenzációs volt, de szinte mindenki hibátlan volt.
Bővebben Nehézről. Jó érzéke van a góllövéshez, tegnap is szerzett hármat. Vagy hármat meg nem. Pedig kellett volna. Nem vagyok annyira ostoba, hogy ne tudjam nem mehet be minden. De az biztos, hogy Máté igen nagy zavarban van, ha egyedül vezeti a kapusra a labdát.
A legutóbbi bajnokin is kétszer érthetetlenül lelassított ilyen helyzetben, mindkettő ki is maradt persze. Tegnap is volt, hogy 100%-os helyzetben túlcifrázta, sőt az egyik gólja előtt is hibázott, de visszapattant hozzá a kapusról, aztán belőtte.
Szóval az a 3 gólja lehetett volna 5-6 is, ha csak a biztos helyzeteket számolom. Mivel várhatóan ebben az NBIII-ban bőven lesz még neki ilyen 1 az 1 ellen helyzete, szerintem kiemelten kellene gyakorolnia az ilyen helyzetek megoldását. (Biztos vagyok benne, hogy pl. Montvai belőné azokat, csak ugye ő meg nem jut el odáig...) Persze lehet, hogy nem a futballtudás hiányzik, hanem lelki tényezők gátolják, de a gyakorlás során szerezhető annyi önbizalom, hogy ez is megoldódjon.
A 2. félidőben már nem ment annyira, pedig a REAC harcossága ellenére nem sokat mutatott. 1 helyzet és mellé egy ajándékba kapott gól a mérleg, pedig a Középső csoportban vitézkednek. Talán ott gyengégek az ellenfelek.
A cserék nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, különösen Szabó II. volt teljesen haszontalan, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha nem tud javulni, nem kellene erőltetni a játékát.
Lehet, hogy nem ért mindenki velem egyet, de nekem egyáltalán nem hiányoztak a lassú játékosok. Sokkal jobban ment a játék, hogy nem kellett minden támadás előtt kétszer-háromszor csekkolni Komlósinak a labdát, mielőtt előre rúgta. A REAC-ot szétfutottuk, mert erre alkalmas játékosok voltak a gyepen. Igaz az ellenfél nem játszott bunkerfocit, de ezen a napon hiába játszott volna akármit.
A nehéz-ségek ellenére is jól szórakoztunk. Várunk egy újabb verhető ellenfelet a kupában. Talán 8-10 csapat nem ilyen, de másik 8-10 ellen nem lennénk esélytelenek hazai pályán és kb. 8-10 ellen pedig kifejezetten nekünk állna a zászló. Persze első a bajnokság.

Dátum: 2014.09.11

Feladó: ??

Tárgy: Re:Nehéz-ségek

Nehéz szerintem fokozatosan jön fel.
Nagyon látszik,hogy az előző idényben szinte nem is játszott sérülései miatt,de az is látszik,hogy nagyon sok van benne,és igen jó barátságban van a labdával.
Meccsről meccsre javul,és szerintem az egyik legjobb igazolásunk.Sok van még benne,és a helyzetek is szerintem be fognak menni.
Nem gondolnám,hogy ilyen pedigrével,és képzettséggel gondot okozna neki az 1az 1,inkább az,hogy nincs még teljesen toppon,meccshiánnyal küszködött eddig,ami múlni fog,ha kitart a bizalom.
Nos,nekem ez a véleményem Őt látva.
Szerencsés igazolás,nem NBIII-as játékos,becsüljük meg,vigyázzunk rá,mint értékre.

Dátum: 2014.09.11

Feladó: shift1

Tárgy: kupa

Gratulálok a fiúknak, ilyen játékra van szükség, jó volt tegnap látni a mérkőzést! Látszott az akarás a srácokon. Remélem ez a kis szünet jó lesz arra, hogy tovább csiszolódjanak egymáshoz. Minden pontra (3) szükségünk van. Hajrá Barcika!

Dátum: 2014.09.11

Feladó: Dávid

Tárgy: ..

Gratulàlok a csapatnak! Nem tudtam kimenni, tv-sek kint voltak? Mikor lesz a következõ forduló sorsolàsa?

Dátum: 2014.09.11

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:..

A TV-sek kint voltak. A sorsolás hétfőn lesz. A következő játéknap: szeptember 24.

Dátum: 2014.09.11

Feladó: Dávid

Tárgy: Re:Re:..

köszi

Dátum: 2014.09.11

Feladó: Barcika

Tárgy: Re:Re:Re:..

A meccsen elhangzott, hogy a mérkőzést pénteken a Diák TV-n lehet majd megtekinteni.

Dátum: 2014.09.12

Feladó: Dávid

Tárgy: Re:Re:Re:Re:..

Amint làtom a Diàk tv pont olyan megbízható, mint a hivatalos honlap

Tételek: 1 - 8 ból 8

Új hozzászólás hozzáadása