A haza védelmében...

 

(A Hadi Bizottság  - kazincbarcikai szurkolók - írásos utasítása. Kelt: folyóév október havának 12. napján).

Tisztelt Kazincbarcikai Hadtest!

Folyó év október havának 13. napján döntő jelentőségű összecsapásra kerül sor hazánk földjének Pete András mezején. Miután hazánk földjén eleddig dicstelen szereplésetekkel a haza elveszejtéséhez közel kerültünk, ennek folyományaként eme kitüntetett hadi eseményen csakis a győzelmet tudjuk elfogadni hős honvédő fiainktól. Fontos, hogy minden csatában részt vevő vitéz tudásának legjavát adja, és töretlen harci szellemmel igyekezzék egyrészt az ellenség várunk bevételére irányuló törekvéseit megakadályozni, másrészt huszáros rohamokkal annak várát bevegye, és az ellenállást megtörje. Kiprich vezérezredes minden stratégiailag fontos pozícióba magasan kvalifikált és jó erőállapotban lévő honvédet állítson, és a harcmodor kialakításánál legyen gondja arra, hogy a stabil védelmi oszlop mellett nagy figyelmet fordítsanak csapatrészeink az ellenség letámadására és várának minél előbbi bevételére.

Kémeink és titkosszolgálatunk jelentései alapján citált napon a Fáy utcai hadtest próbál meg betörni hazánk földjére. A hadtestről tudni kell, hogy évtizedekkel ezelőtt Európa-szerte híres haderővel rendelkezett, de az utóbbi években dezertálások és az alkalmazott zsoldosok nagy száma miatt jelentős veszteségeket szenvedtek el. Emiatt a jelenlegi helyzetben kisebb várak bevételére kárhoztattak, jelenleg hazánk Dunától keletre eső második vonalának hetedik legütőképesebb alakzatát alkotják. A Fáy utcai hadtest saját földjén és idegen földeken is vívott ütközeteket Urunk 2012. esztendejében, felemás sikerrel:

Vasas-Putnok 1-1 (gól: Csoór)

Cegléd-Vasas 1-1 (gól: Polényi)

Vasas-FTC 2  1-0 (gól: Bobo)

Mezőkövesd-Vasas 1-0

Vasas-Szolnok 1-0 (gól: Bobo)

Nyíregyháza-Vasas 2-0

Vasas-Békéscsaba 1-1 (gól: Szilágyi)

Vasas-Újpest 2 2-0 (gól: Thiago, Deyvison)

Ahogyan dicső seregünk, a Fáy utcai hadtest is meg kíváná szerezni hazánk kupaserlegét, a hódító küzdelem 2. napján a Pénzügyőr gyorsreagálású hadtestének 2 találatot ejtett annak várán (Deyvison, Bobo), emellett egy találattal magának is szembe kellett néznie.

Vitéz hőstetteikről leginkább hazánk ligaserlegének elnyeréséért folytatott harcok után danoltak a népek, Siófok várát Andre vitéz találatával vették be, sikeresen védték szülőföldjüket a Paks csapatai ellen (1-0 gól: Füredi), majd Pécs városának büszke fiai elől is ügyesen védelmezték a Fáy utcát (1-1 gól: Mundi).

Folyóhéten az az információ látott napvilágot, hogy a Fáy utcai hadtestet vezető portugál vezérezredes dezertált, így a hadi krónikákban jónevű Szapor Gábor került kinevezésre a vezérezredesi rangba.

Kémeink és titkosszolgálatunk jelentése is megerősíti, hogy az ellenség harcmodorát defenzív taktika jellemzi. A leghátsó sorban Szatmári honvéd veheti fel a harcot támadó vonalunkkal, aki már a Hungária körúti és a siófoki hadtest szolgálataiban is eredményesen vette fel a harcot a betörésekkel szemben. A védekező hadmozdulatokat a cívis seregeket is megjárt Szilágyi szakaszvezető irányítja, de az ütközetekben meglepően nagy számú zsoldos kerül bevetésre. Oda kell nagyon figyelni hadtestünknek Dos Santos Jose Clauderon őrvezetőre, aki megtévesztésünk végett "Bobo" álnéven vesz részt a harcokban. A Fáy utcai hadtest nem igazán ütőképes, ereje egységességében van, de ütközeteikben pusztító fegyvereik csütörtököt mondanak. Az ellenük kialakított stratégia a minél agresszívabb letámadás lehet.

Megkérnénk Szabó honvédet, aki az Ádám nevet kapta a keresztségben, igyekezzen Zrínyihez hasonlatos kirohanásait hideg fejjel, nagy odafigyeléssel megtenni. Stratégiailag fontos, hogy hátsó sorunk fegyelmezetten, utolsó véréig küzdve állítsa meg az ellenfelet. A kamikaze-ikrek, becsületes nevük szerint Komlósi szakaszvezető, valamint Privigyei őrvezető dinamikus közbevágásokkal tartsák az ellenséget távol várunktól, de fontos, hogy a széleken ne engedjük, hogy az ellenséges alakzatok mögénk kerüljenek. Ebben nagy szerepe lehet Fótyik tizedesnek, aki hadtestünk egyik legképzettebb katonája, így elvárjuk, hogy amint valamelyik bajtársa bajba kerül, kisegítse azt.

A csata a Pete András mező középső harmadában fog eldőlni várhatóan, így nem mellékes, hogy Kiprich vezérezredes mely honvédeket állítja hadtestünk középső sorába. Maicon zászlós és Messi őrmester valószínűleg kivonul a harc mezejére, az ő feladatuk lesz az ellenség középhatósugaró rakétáinak befogása. A támadó mozdulatok irányításával Ngalle törzszászlóst bíznánk meg, amennyiben korábbi gyenge erőállapota javult, és készen áll a bevetésre. A szélső hadmozdulatokat számos katonánk képes irányítani, a taktika kialakításától függ, mely honvédek kerülnek a szélső vonalakra.

Az ellenség elleni offenzíva két kulcsalakja lehet Salvador főhadnagy és George hadnagy, de bevethető a száműzetésből visszatért Hornyák őrvezető is.

Tisztelt Honvédő Vitézek!

Hazánk számára nagyon fontos ütközet következik. Amennyiben cél a haza megmentése, minden honvéd köteles utolsó csepp véréig küzdeni a győzelemért. Hazánk népe ismét kivonul, hogy biztassa fiait, hogy vigye a zászlót, és az ütközet végén győzelmi énekkel köszöntse hőseit.

Az Úr vezesse kardotokat, Hajrá Barcika!