Első a becsület!

A Ferencváros - attól függetlenül, hogy valaki imádja a zöld-fehéreket, vagy (stílszerűen) hupililát hány tőlük - fogalom a magyar labdarúgásban. A Fradi látott már sokkal szebb napokat is, nem csoda, ha sokszor szégyenkeznek a szurkolóik az eredmények/eredménytelenség, vagy akár a keret összetétele miatt. Ráadásul mi pénteken a második csapat (?) ellen játszunk, úgyhogy azért ne rogyjunk térdre, amikor kifutunk az Üllői úti gyepre. Amiért a zárójeles kérdőjel, a világbajnoki selejtezők miatt az nb1-ben szünet van, így egyelőre fogalmunk sincs a visszajátszók számáról, de mivel ferencvárosi hírből sincs a válogatott keretben (durva lenne, ha volna...), és a "nagy" Fradi játékának is hiányzó eleme az összeszokottság, így nem lenne meglepő, ha jó néhány visszajátszóval találkozhatnánk a kezdőben, a padon pedig biztos. Ráadásul tv-s meccs, a Ferencváros pedig nem hiszem, hogy félvállról venné ezt a tényt, tovább hergelve amúgy sem lótuszülésben csendben meditáló szurkolóikat. Lehet sok néző is (ha az időjárás nem szól közbe), szóval minden adott ahhoz, hogy a Vegyész az utóbbi időben megszokott nagy zakóba fusson bele az FTC otthonában (igaz, az utóbbi években a "nagy" Fradi náspángolt el minket rendszerint idegenben - már amíg az nb2-ben "vitézkedtek").

Mielőtt megkongatnánk a vészharangot, nézzük meg kicsit, mit tud felmutatni ez a Fradi 2, de nem győzöm hangsúlyozni, sok múlhat a visszajátszókon!

A Ferencváros második csapata jelenleg az Nb 2 Keleti Csoportjának utolsó helyén áll, a 3 megrendezett bajnoki meccsen 3 vereséget összeszedve, sorrendben idegenben (a Fradi szempontjából) 0-1 a Nyíregy ellen, 1-3 a Csaba ellen otthon, illetve a múlt heti, Fáy utcában elszenvedett 0-1. Tehát 3 vereség, 5 kapott, és 1 rúgott gól. Az egyetlen gólt Papp Máté szerezte.

A Fradi második csapata az első 2 meccsen leginkább az nb2-es kerethez tartozó játékosokkal próbálkozott, azonban a Vasas ellen már jóval több nb1-es kerethez tartozó játékos tűnt fel (Ranilovic a kapuban, Beliczky, Máté, Batik, Gárdos, Ionescu, Menyhárt). Nem mondom, hogy félelmetes nevek, de azért valamiért mégiscsak az nb1-es kerethez tartoznak. Nem vagyok egy nagy Fradi-szakértő (a csapatról mindentudóktól elnézést is kérek az esetleges tudatlanságomért), de azt gondolom, hogy az első keretből több csatár szereplésére minden bizonnyal számíthatunk (gondolok itt elsősorban az újonnan igazolt Peric-re, vagy Oroszra, Mátéra, esetleg Somalia-ra), mert ha hisszük, ha nem, a Ferencváros legnagyobb baja ugyanaz, mint a mi kis csapatunké: nincsen góllövőjük. Igaz ez ugyanúgy az első csapatra, és ahogy láttuk az eredményekből, az nb2-ben 1 góllal szerénykedő második csapatra is.

Nem túlságosan mérvadó a jelenlegi helyzetben, de - ugye - játszottunk mi a Fradi 2-vel felkészülési mérkőzést a nyáron. Na, azt a felállást a fővárosiaknál nyugodtan elfelejthetjük, emlékeztetőül így állt fel a "kisfradi" Barcikán: Hermány-Tóth, Birtalan, Vass, Peszmeg-Papp, Hodgyay, Majzik, Vattai-Kleszer, Erdei.
Csere: Rigó, Girán, Varga, Simita, Nehéz, Gál, Maicon.  Viszonylag sokan voltunk kint (mármint edzőmeccshez képest), így láthattuk, hogy ez a csapat igencsak küzdhetne a bentmaradásért, ha lenne értelme az átszervezett nb2 miatt. Értsd: fiókcsapatok menthetetlenül kiesnek jövőre a másodosztályból.

De ami minket elsősorban érdekel: a saját csapatunk! Saját heti beszélgetéseimből azt szűrtem le, sokan várták a vezetőedző lemondását. Nos, ez nem történt meg, és őszintén szólva, nem is tudom megmondani, hogy most mi lenne a legjobb megoldás. A helyzet az, hogy van egy keretünk, aminek jó része viszonylag kvalifikált játékosokból áll. A "viszonylag" annak szól, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy ez mire elég. Ha valaki azt mondja, hogy Renan, Luis, Ngalle, Maicon, Messi, Fótyik ügyetlen játékosok, az valószínűleg velük egyenértékű ügyességű játékosokat tud számolatlanul párba állítani velük az elmúlt idényekből. Ha valaki azt mondja, hogy Szabó és Varsányi ügyetlen kapusok, az lehet, Botlót várja vissza... Ha valaki azt mondja, hogy Kokó, Fehér Balu vagy Titi nem értékei csapatunknak, az nyilván egyszerűen rosszindulatú. Egyedül annak van igaza, aki azt írja: jelenleg nincs csatárunk. Csapatként meg csak néha működünk...

Egyébként kezdem érteni a csatárkérdést, és tényleg szeretném, ha megosztanátok véleményeteket ezzel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy elhitte a vezetés, hogy Salvador egyedül megoldja a csatárkérdést, ha fárad, vagy baj van, behozzuk helyette Hornyákot, Husanikot vagy esetleg Szőkét (netán Tátrait), de alapvetően egycsatáros játékra készültünk. Nagyon sok a támadó típusú középpályás a keretben, nem biztos, hogy mindig elbírja a 4-4-2-t. Árnyékékkel, agresszívan támadó középpályásokkal tényleg meg lehetett volna oldani a feladatot. De nincs, aki befejezze az akciókat! Ráadásul nagyon rosszkor jött Salvador sérülése (és rásérülése), és akármi legyek, ha nem eleve sérülten jött ide, eltitkolva ezt a kis "apróságot", és nem tudom, lesz-e még egészséges az a fájós láb. Na de, remélem, én voltam kicsit rosszindulatú, és fogjuk még kórusban üvölteni Salvador nevét a futószalagon szállított gólok után.

Hogy ne kelljen utánakeresgetni, lássuk a nyáron lejátszott KBSC-Fradi 2 meccsen fellépő hazaiak névsorát: Szabó- Czégel, Nyisalovits, Komlósi, Maicon-Fotyik, Ngalle, Renan, Luis-Hornyák, Husanik
Csere: Varsányi, Brnicanin, Kovács, Fehér, Tátrai, Horváth, Nyitrai.   Nos, innen ugye Nyisa és Enes Brnicanin biztosan hiányozni fog. A góljainkat Hornyák (2) és Horváth Benő szerezte (a Fradiét Nehéz), akik nem tudom, hogy kezdők lesznek-e pénteken, de nem kötnék rá fogadást.

Az én kezdőm talán így nézne ki: Szabó-Fehér,Komlósi,Privigyei,Fótyik-Maicon,Renan,Messi,Luis-Ngalle,Tátrai.  Komlósi Ádám kell a védelem közepére a rutinja miatt, Privigyei Ádám pedig a lila vére miatt, neki biztosan nem egy meccs a sok közül a Fradival játszani. Szala a múltkor nem kápráztatott el a bal oldalon, így Fótyik átvehetné most már hivatalosan is a bal oldalt (aki látta a Cegléd elleni meccset, annak kár magyarázni...). A középpályánk nagyjából megvan, Ngallet pedig előre kell tolni, mert elnyomják egymást Messivel a középpályán, kihagyni meg luxus lenne valamelyiküket. Persze, még mindig nem világos, hogy egyszerre mennyien játszhatnak a külföldiek közül, kinek milyen útlevele van. Ha ez így nem megy, akkor bocs. Hátha egyszer ezt is megtudjuk!

És az esélyek... Úgy érzem, az első bekezdésben mindent leírtam, ami a Fradi malmára hajthatja a vizet: hazai pálya, talán sok néző, tévés meccs, talán "begyulladt" játékvezető, visszajátszók, presztízs, a visszavágás vágya, Lipcsei Péter...). Többek között. Nekünk egyetlen esélyünk van: ha meg akarjuk tartani a becsületünket! A vezetőedző figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a csapatot ő állítja össze, ő dolgozza ki a taktikát, és ő az, akinek a harci szellemet bele kell vernie a csapatba! Nem bújhatunk ki a felelősség alól, ha egy közösség szellemi vezére vagyunk azzal, hogy "beleszürkültünk az ellenfél játékába". Humbug. A vezetőedzőnek kell vért itatnia a játékosaival, és neki van arra lehetősége, hogy belenyúljon a meccsbe, és lecserélje, vagy már eleve a padra ültesse azokat, akik nem akarnak megszakadni a kék-sárga mezért, a városért, és elsősorban a jóban-rosszban kitartó szurkolókért. Ha ezt a csapatot nem fogja motiválni most pénteken mikroszinten a kihívás, a hangulat, a tévéközvetítés, távolabbra nézve, makroszinten a bentmaradás vágya, a későbbi egyéni sikerek (akár feljebb igazolás), a dicsőség vágya, akkor hagyjuk a fenébe az egészet. Ugyanis már elvesztegettünk itthon 6 pontot, és most jön csak igazán a java! Ha nem vagyunk alkalmasak arra, hogy igazán szívvel, a legjobbunkat nyújtva, az utolsó leheletünkig harcoljunk, akkor meg is érdemeljük a kiesést.

 

De most nem akarok erre gondolni! A magam részéről hiszek a csapatban, és remélem, sokan vagyunk, akik nem adják fel, a szurkolók közül is. Mert ha mi feladjuk, többet a csapattól se várjunk el! Pénteken nagy javulást várok a csapattól, és újra eredményt idegenben! Hajrá Barcika!

 

 

(Nagyon megtisztelő lenne, ha hozzászólásaitokkal is jeleznétek, hogy olvassátok a blogot, és van értelme ezen kezdeményezésnek. Előre is köszönöm!)