Hétvégi (és hétközi) adok-kapok (18. és 22. forduló)
Habár a két fordulót már napokkal ezelőtt lejátszották (sőt, a 18-adikat már márciusban le kellett volna), és az eredményeket már mindenki ismeri, mégsem haszontalan dolog körbenézni, hol tartanak riválisaink, és azok a szerencsések (?), akik a legfelsőbb osztályba igyekeznek.
18. forduló:
Azt - ugye - nem kell mondanom, hogy Cegléden 1-1-re végeztünk, kicsikét lemásolva a Szolnok elleni meccset, de legalább egyik sorstársunktól sikerült 1 pontot elhoznunk. Kokó viszont legalább 6 hétre harcképtelenné vált, Tátrai pedig begyűjtötte az 5. lapját.
Honvéd-MFA-Orosháza 1-1
A Honvéd tett nekünk egy nagy szívességet a pontszerzéssel, ráadásul úgy, hogy a 39. perctől emberhátrányban futballoztak Diakite kiszórása miatt, emellett a vendégek a 9. perctől vezettek is. A hajrában azonban Gengeliczki betalált (ez volt a tavaszi 2. gólja az ősszel csupán egy gólig jutó kispestinek), így egyik vetélytársunk végül csak 1 ponttal gazdagodott.
Szolnok-Nyíregyháza 3-1
Nem mondhatnám, hogy ezt vártuk, de ez lett belőle. A Szolnok egész egyszerűen földbe döngölte a nyírségieket, egész meccsen komoly nyomás alatt tartotta a szabolcsi védelmet, aminek meg lett az eredménye. Figyelem! Itthon nekünk is ezt kell csinálni MINDENKI ellen! Busai megrúgta tavaszi 3. és 4. gólját is, Bajzát pedig az ötödiket (és akkor hol volt még a vége...). Bárányos viszonylag hamar kivált a játékból sérülése miatt, mi pedig joggal reménykedtünk, hogy a Szpari otthonában elcsíphetünk egy pontocskát... Kár volt...
Ferencváros II.-Vasas 0-1
A Vasas győzelmével az élen maradt, ehhez nem kellett más, mint egy öngól a halványzöldek részéről. Még Dirk Berger, a vendégek vezetőedzője is beismerte, hogy a hazaiak sokkal jobbak voltak, hát, körülbelül ilyen ez az idény. Semmiféle különbség nincs a csapatok között. Na nem jobbnál-jobbak, hanem...
Putnok-Szeged 1-1
Vártuk nagyon ennek a meccsnek az eredményét, mert két közvetlen riválisunk csapott össze. Nos, a Szeged az első félidőben vezetést szerzett, de Monyók nagy góljával egalizáltak. A lövésnél Markovics "tanárian" tartott rá a putnoki playmakerre, jutalma piros lap lett. A putnokiak a kiállítás után nagy fölényben játszottak, de gólt nem tudtak szerezni, csupán összesen 6 sárgát. Ennek még lehet jelentősége a későbbiekben. Nem szomorkodtunk az iksz miatt.
DVSC-DEAC-Újpest B. 1-2
A meccs, aminek a világon semmi értelme nem volt. A halványlilák megkapták "ajándékba" erre a meccsre Remili Mohamedet, aki meg is szerezte a vezetést, de hiába egyenlített a kiskonda, még az első félidőben be tudták állítani a fővárosiak a végeredményt. A kilátogató 100 néző biztosan lerágta a körmét...
Mezőkövesd-Békéscsaba 5-0
Elméletileg 1500 néző látta a kövesdi gálát, mondjuk megszokhattuk, hogy Matyóföldön az üres székeket is a nézőszámhoz számlálják. George "barátunk" úgy tűnik, komolyan gondolja, mert tavasszal már 5 gólos, itt is kettőt püfölt. Hogy nálunk mi volt vele, hogy nem kapott-e eleget enni a menzán, vagy görcsbe állította a lábát a felelősség terhe, fogalmam sincs. Mindenesetre például annál a gólnál, amit nekünk rúgott, ősszel a "mi George-unk" kivitte volna a labdát a szögletzászlóhoz, háromszor megkerüli azt, majd bevezetve a játékszert az alapvonal mögé, a kapu háta mögül felébombázza a zsugát. Kövesden megtáltosodott. Esküszöm, egyszer megkérdezem, mi történt vele, ha megtanulok szángóul.
A Balmazújváros gondolatban Vácott járt...
22. forduló:
Nyíregyházán megkóstoltuk "az élet habos oldalát", semmi sem jött össze, ráadásul az ország nyilvánossága előtt sikerült a bravúrt bemutatnunk. Kicsit olyan volt a meccs, mint Erdeié (már megint ez az Erdei...), hiába vagy ügyesebb, hiába szerzed a részpontokat, ha a meccset végül elveszíted...
Egy képet azért megosztanék veletek, jó nézni, komolyan mondom. Ugyanezt az agresszivitást várom fiainktól minden meccsen, ahogy Bajzátot bekóstolta a Privigyei-Komlósi-Kiprich street-fighter-trió. Amennyiben ez a dulakodás egy kocsmában történik, Bajzát "úrra" ma már valószínűleg a mamája sem ismer rá...
Szolnok-Szeged 1-2
Na, erre meg ki gondolt? Szerintem a Szolnok sem, és van egy olyan érzésem, hogy a hazaiak kicsit nagyképűre vették a figurát, mondván, ők már lassan bent is maradtak. Nos, van még pár forduló... A Szeged mindenesetre beindult, talán őket lesz a riválisok (Putnok, Szolnok, Cegléd, Orosháza, Balmazújváros) az egyik legnehezebb magunk mögött tartani a végére. Mivel itthon játszunk velük, így az esély megvan, remélem, nem szalasztjuk el. Szegeden mindenesetre már álmodoznak, jót is röhögtem a következő mondaton: "Ha jövő szombaton a Bajzáttal, Bodnárral felálló Nyíregyházát is megvernék Szegeden, a 16. után máris a 4. helyen találná magát a csapat..." Ehhez - ugye - még az is kellene, hogy senki más ne lépjen pályára csak ők... Mile - szokás szerint - megtette a magáét, most kiállíttatta magát, és 11-est hozott össze, hiába no, az ösztön... Hogy mit akart mondani Kis Károly meccs utáni nyilatkozatával? "Érthetetlen számomra, hogy szabolcsi bírókat küldtek a mérkőzésünkre..." Nem tudom. Talán ők már a Nyíregy előzésén gondolkodtak. Legközelebb talán a meccsre koncentráljanak, de ha nem, nekünk úgy is jó...
Békéscsaba-Vasas 0-2
Az ezer sebből vérző Csaba nem hogy elveszítette őszi első pozícióját, de sorra kapja a pofonokat. Mivel szombaton mi fogadjuk őket, így remélem, tőlünk is kapnak egy olyat, hogy beleszédülnek. Elbizakodni magunkat azonban hiba lenne, hiszen a Vasas ellen is megvoltak a békésieknek a helyzeteik, de nem tudtak élni a lehetőségekkel. Kicsit magunkra emlékeztetnek, hiába billentik meg a pályát, egyszerűen képtelenek a maguk javára fordítani a meccseket. Sajna senki nem lesz eltiltva a békéscsabaiaktól, pedig drukkoltam Obot-nak és Majoros-nak, de nem tették meg nekünk ezt a szívességet. A Vasas maradt az élen, sőt, növelte előnyét. Majd mi kijózanítjuk őket a jövő héten...
Putnok-Honvéd-MFA 2-1
A Putnok megint vert helyzetből állt fel, miért nem törődnek már bele a sorsukba? :) Egyébként a Honvéd az első felesben lefutballozta a hazaiakat, akik a végén még egy büntetőt is elrontottak. Úgy tűnik, az a csapat, amelyik Putnokra megy futballozni, nem fejezi be 11 emberrel a meccset, ezúttal Gengeliczki jutott a kiállítás sorsára. Nem örülünk az eredménynek...
Mezőkövesd-Balmazújváros 1-1
A matyók elkezdték két kézzel szórni a pontokat, lehet, korai volt még az álmodozás. Most a Balmaz ellen nem sikerült begyűjteni otthon a 3 pontot úgy, hogy hangyányit még inkább a vendégeknek állt a zászló. Nagyon kétarcú csapat a matyó legénység, szerintem most kezdenek majd összezuhanni, mint ahogy ősszel tették. Kár, hogy nem később játszottunk velük... A Balmaz igazolt két "talpig becsületes" váci fiút a héten, Rása Gergőt és Gulyás Mátét, ráadásul mindenáron bizonyítani akarják, hogy helyük van az NB 2-ben. Szerintem nincs, legalábbis nekünk sokkal inkább, május 19-én megmutatjuk...
Cegléd-DVSC-DEAC 2-4
Egy Angyal volt, aki jót tett velünk... A fiatal játékos meg sem állt 3 gólig Cegléden, és most a kisloki volt az "ügyeletes jófej" (persze a ződek mellett), aki belemarkolt egy riválisunk herezacskójába. A Cegléd nem olyan jó csapat, hogy flegmázva behúzzon egy NB 2-es bajnokit, majd most rájönnek. Köszönjük Loki!
Ferencváros II.-Orosháza 3-0
Az Orosháza az oszlás jeleit kezdi mutatni, amit abszolút nem bánunk, nagyon nem volt reális őszi jó helyezésük. Ha ezt a formát futják, gondban lehetnek a végén, hozzánk is jönnek május végén, meg kell nekik mutatni az exit-táblát. Most vagy feltámadt a halványzöld brigád, vagy Lipcsei minden gól után kockacukrot osztogat, de a balmazi győzelem után az Orosházát is legyűrte a zöld-fehér alakulat. Köszönjük!
Az Újpest B. játékosai csupán álmodoztak egy szép váci kirándulásról...
A 23. fordulóban újra egymásnak feszülnek a felek, előtte viszont még holnap bepótolják a 20. fordulóból elmaradt Cegléd-Balmazújváros (remélhetőleg) kiesési rangadót, egy kövér iksznek tudnánk örülni.
Szombaton ellenfeleink közül a Szeged otthon fogadja a Nyíregyházát, ember legyen a talpán, aki megjósolja a végeredményt. Én hiszek a szegedi csillagjósoknak (Szeged-Csillag...hmmm...), és azt gondolom, a Nyíregy nem szerez pontot. Bárcsak ne úgy lenne! A szárnyaszegett Orosháza a Mezőkövesdet látja vendégül, az egyik mintha nem akarna egycsoportos NB 2-t, a másik meg mintha nem akarna NB 1-et. Hétvégén okosabbak leszünk, mindenesetre hajrá matyók! (de furcsa volt leírni.) A kisloki a halványzöldeket fogadja, lapozzunk, a Putnok pihenős lesz, legalább szokják a gondolatot, milyen, ha hétvégén nem játszanak másodosztályú meccset...
Vasárnap a Vasas a Megyerire látogat, ami nem is biztos, hogy olyan kellemes kirándulás lesz, az Újpest fakója nem tűnik olyan rossznak. Nekünk mindegy. A Balmaz-Szolnok meccs már korántsem, egy ikszes meccs után nem bosszankodnánk. A Honvédnak viszont nagyon szurkolunk, hogy legyőzze a Ceglédet, Bobált és Darut akarom a csatársorba és gólzáport a ceglédi hálóba!
Természetesen rendeznek még egy meccset szombaton. Mégpedig a Pete András stadionban. Tegyétek meg nekünk, srácok, hogy legyőzitek a Békéscsabát! Beharangozó, miegyéb később, ahogy már megszokhattátok!