Két férfi, egy eset...
Lassan érkeznek a hírek, két játékossal máris zsugorodott a keret, az egyszemélyes kerekasztalnál az a döntés született, hogy Celso-nak és Fabio-nak menni kell. A keddi díszvacsorára nekik már nem terítenek, és igazán nagylelkű a klub, hogy a december végén meneszteni kívánó többi légióst még utoljára megvendégeli.
Zotyesznek köszi a Kipu-interjúért, örültem neki, hogy hasonlóan látja a dolgokat, mint a szurkolók nagy része, és azt is tudom, hogy nem elsősorban az ő ötletei vannak/lesznek megvalósítva, az erő nem vele van... Igen, kell 3-4 játékos, de nem mindegy, hogy milyen. Inkább legyen 2, de az olyan, hogy még a látássérült is elégedetten csettintsen a nyelvével, ha a közönség moraját hallja, mikor náluk van a labda. Hogy Celso és Fabio segítség lehetett volna-e? Halvány fogalmam sincs. Lerágott csont már, hogy érthetetlen a leszerződtetésük, pláne úgy, hogy jóformán mezt sem kaptak. Pedig két hiányposztra érkeztek, hiszen Szala Ákos barátunk meccsről-meccsre önmagát múlta alul, a jobb szélen meg hovatovább mindenki játszott, többek között Hornyák Marci is, feszengett is szegény, mint örömlány a gyóntatószékben. Azt hiszem, talán mind a két játékos segítségünkre lehetett volna, pláne Fabio, de biztos megvolt az oka annak, hogy ilyen dicstelenül kellett távozniuk.
Ha már Hornyáknál tartottunk, tartozom még a csatár-szavazás végeredményével. Mivel jó sokáig nem írtam, a szavazatok száma is magasabb, nyilván. Ezek szerint a topcsatárunk Hornyák Marci 42 szavazattal, 19-en pedig Salvador pályára küldését preferálják. 8 szavazó szerint két- vagy több csatárt kell igazolni a télen, 6-an egy új támadóval is megelégednének. Hárman látnák George-ot szívesen a csatársorban, és 3 klikkelő gondolta úgy, hogy a keret egy másik játékosának kellene az ellenfél kapusait riogatnia. Gondolom, Tátrai és Horváth Benő jöhet szóba, bár ők nem csatárok. Egy szavazat Husanik úrra is érkezett, akit egy meg nem nevezett, mániás depresszióban szenvedő hírforrásunk Engi Tomival látott sörözgetni Aszalón.
Így aztán, megvan a szavazók szerinti álomcsapat, nézzük:
Szabó Ádám-Privigyei Ádám, Komlósi Ádám, Fótyik Dominik, új ember(Szala Ákos)-Nyitrai Dávid, Kovács Péter, Maicon, Tátrai Gergő-Hornyák Marcell, Salvador.
Fótyikot ott vettem figyelembe, ahol a legtöbb szavazat érkezett rá, mivel balhátvédben Dominik után a legtöbb szavazatot az kapta, hogy igazolni kell, így a 3. Szala Ákost zárójelben szerepeltettem. Mindez a 4-4-2 esetén lenne így természetesen, de ha már taktikai felállás, csapjunk a húrok közé...
Szóval 4-4-2 volt ez, mindegy ki irányította a csapatot. 4 védő területet védekezett, két középső középpályás szűrt, két szélső nyargalt a széleken, 2 csatár tüsténkedett elől. Legalábbis elvileg. Tisztázzuk rögtön, hogy arról a formációról beszélek, amit a legtöbbször láttunk a szezonban. Kiprich mester nem sokat változtatott Szabó Jani elképzelésén, nagyjából ugyanazt a felállást láttuk egész szezonban, csak az emberek változtak itt-ott. Ezek szerint ez egy nagyon érdekes 4-4-1-1 volt, ahol nem a csatár mögött játszott egy árnyékék, hanem a jobb szélen. Ez volt George. Ezért kellett volna mögé egy olyan jobbszélső, aki - miután Menü barátunk meghúzta a szélt, előre tört volna a légüressé váló térbe. Ehelyett bárki játszott ebben a pozícióban, ráfutott George-ra, sokszor féltünk, nehogy a sarkára taposson. Különösen látványos volt ez Marcinál, nagyon nem értette, mi lenne itt a feladat, pedig ő még ismeri is az edző anyanyelvét. Ez ebben a formában, kvázi egy csatárral, eléggé súlytalan. Ebben a játékrendszerben szerintem Renan lett volna a legjobb jobbszélre, mert sokkal nagyobb szabadsággal szervezhetett volna a szélről beindulva, mivel megfelelő biztosítása volt hátulról, már ha Fehér vagy Privigyei játszott itt. Kár, hogy Luiz balszélső, mert azt gondolom, ezen a szélen szárnyalt volna az ismertetett okok miatt. Így azonban, ha bal szélen mindig vissza is kell zárni, akkor Tátrai kell.
Beszélgettünk már menet közben a három védős szisztémáról is. Nyilván, itt 3-5-2-ről lehetne szó, és arról, hogy két középpályás szinte védőfeladatokat lát el. Talán egy Privigyei-Komlósi-Fótyik trió meg is tudná ezt oldani hátul, de ez nagyon kötött szisztéma a védőknek, mert ha egyikük is elkalandozik, a helyére kimozduló középső védő helyén hatalmas lyuk keletkezik. Erre kellenek gyors reagálású szűrők. Az általatok beszavazott Kokó-Maicon páros lehet, hogy meg is tudná oldani ezt a leckét, de szerintem ezt a játékrendszert nekünk még tanulnunk kell.
Mit szólnátok egy igazi 4-1-2-1-2-es megoldáshoz? Erre gondoltam: Privigyei,Komlósi, Nyisalovits,Fótyik-Maicon-Horváth,Tátrai-Ngalle-Salvador,Hornyák. A lényege: a 4 védő előtt van egy biztosító, a két szélső izomból húzza a szélt, valaki középen elosztja a labdákat, a két csatár meg kiszolgálja egymást, és bepüföli a lasztit a kapu gyomrába.
Persze, Ngalle barátunk valószínűleg útilapu, Renan mellett még talán Kokó tudná ezt a szerepkört eljátszani a keretből, és talán George, ha megtanulna passzolni.
Nagyon remélem, hogy lassan konkrétumokat hallunk az új igazolásokról, bár azt hiszem, ezen bejelentéseket még meg fogja előzni a távozók névsora. Könyörögve kérem a vezetést: ne barmoljuk szét a keretet, mert nincs idő teljesen új csapatot építeni. Most éppen támadópozícióban vagyunk, egy közepeske lépés a bentmaradás, ne rúgjunk valagba mindenkit, mert szorít az idő. Minél előbb hozzuk ide azt a 2-3-4 játékost, akire szükségünk van (szerintem 1 baloldali védő, 1 jobbszélső, 2 csatár), ne várjunk a végtelenségig, próbáljuk meg a télen összeszoktatni a csapatot, és nézzünk meg esetlegesen új játékrendszereket is.
Persze, minden a pénzről szól. Na meg egyebekről. A Putnok is megúszta. Nem folytatom. Leszaladok, veszek egy kenyeret, ami Putnokon sült, putnokiak sütötték egy kazincbarcikai illetőségű és itt a képviselő-testületbe beválasztott úriember üzemében. Azzal a jó putnoki focit is támogatom...
Hajrá Barcika!