Kipuval a kupában...
Először is kezdjük a számunkra legfontosabb hírrel: csapatunk vezetőedzői teendőit a mai naptól Kiprich József látja el. Azt - azt gondolom - nyugodtan kijelenthetjük, hogy minőséginek tűnik a csere, hiszen a legendás Kiput a fiatalabb edzőgeneráció prominensei között szokás emlegetni, játékosmúltja pedig - magyar szinten - abszolút főhajtásra készteti a futballszurkolókat. Nem mellékes, hogy új vezetőedzőnk csatárként szerepelt játékoskorában, és edzői hitvallásában is a támadófocit preferálja. Úgy kellett ez most nekünk, mint egy falat kenyér! Azt még mellékesen megjegyezném, hogy a korábban általam már hiányolt (A futball, mint szolgáltatás...1) médiamegjelenés is nagyobb fokú lehet, amíg Kipu nálunk van, meg kell csak nézni, a tegnapi sportoldalak egytől-egyig foglalkoztak az edzőváltással. Nem vagyok benne biztos, hogy ha mondjuk Koleszár Gyuri ül le a padunkra (cseppet sem megbántva), ugyanígy foglalkoztak volna-e velünk ilyen széleskörűen.
A tisztesség azt kívánja, hogy szenteljünk néhány gondolatot új edzőnknek. Kiprich József a Tatabányai Bányász színeiben kezdte első osztályú labdarúgó-pályafutását, mely csapatban összesen 192 meccsen 81 gólig jutott. Hollandiában szerepelt a Feyenoord (abszolút közönségkedvenc volt) és a Den Bosch mezében, a két csapatban összesen 137 mérkőzésen 58 gólt szerzett. 1995-1997 között 2 idényt lejátszott a ciprusi Apoel csapatában is, ahol 41 meccsen 29 gólt lőtt. 1998-ban tért vissza régi sikerei színhelyére, Tatabányára, ahol két idényt az NB2-ben töltött csapatával (48 meccs, 22 gól), majd a legfelső osztályba jutva játékos-edzőként is segítette a csapatot. A magyar válogatottban 70 mérkőzésen 22 gólt ért el. Bajnoki címet szerzett Hollandiában és Cipruson, négyszeres holland- és kétszeres ciprusi kupagyőztes, egyszeres magyar és egyszeres ciprusi gólkirály.
Edzői karrierjét tehát 1999-ben Tatabányán kezdte, majd kis kitérő után a 2002/2003-as bajnokságban a Kecskemét gárdáját vezette. 2003-ban a Satu Mare csapatának vezetőedzői teendőit látta el, majd 3 hónapig a Győr edzéseit irányította. 2004-ben Diósgyőrbe szerződött, majd a 2007/2008-as bajnokságban a Pápa trénere volt. 2008-tól 2011-ig a másodosztályú Gyirmót edzőjeként tevékenykedett, a 2008/2009-es bajnokságban másodosztályú bajnokságot nyert csapatával. Utolsó állomása a szívecsücske Tatabánya volt, ahol a tavalyi szezonban dolgozott, megbízatása idén júniusban szűnt meg.
És így érkeztünk el a mába, és a keddi edzésig, amit már a mi fiainknak vezet. Nem állítható, hogy túlságosan könnyű helyzetben vette át a vezetőedzői sípot, hiszen amellett, hogy az első hatba kellene vezetnie csapatunkat a bajnokság végére, szerdán az Újpestet fogadjuk a Magyar Kupában. Nem a halványlilát, a "nagy" Újpestet.
Az Újpest jelenleg a 11. helyen áll az Orbán-Csányi Szuperligában OTP Ligában, 2 győzelem mellett 3 döntetlent, és ugyanennyi vereséget értek el. Gólkülönbségük 8-9. A kapott és rúgott gólok minimális különbségéből is kiolvasható, hogy a győzelmek és a vereségek sem szignifikáns gólarányúak, de nézzük a bajnokságban elért eddigi eredményeiket:
Diósgyőr-Újpest 2-1 (gól: Vermes)
Újpest-Videoton 0-1
Paks-Újpest 2-2 (gól: Zarisz, Remili)
Újpest-FTC 2-1 (gól: Kabát, Tshibuabua)
MTK-Újpest 2-1 (gól: Kabát)
Újpest-DVSC 0-0
Kaposvár-Újpest 0-0
Újpest-Kecskemét 2-1 (gól: Kabát, Vasziljevics).
Azt hiszem, ezen a szinten nyugodtan nevezhetjük góliszonynak. A lila-fehérek túl vannak már 2 meccsen az idei Bohóc Liga Kupában is, itt egyszer Diósgyőrben szaladtak bele a késbe (2-3, gól: Horváth 2), aztán otthon szenvedtek szégyenteljes, 5-2 arányú vereséget az újonc Egertől (gól: Kálmán, Szabó).
Nem tudni, Daerden edző milyen összetételű csapatot küld pályára, mennyire veszik komolyan a kupát, mindenesetre az idei szereplésük a különböző sorozatokban meglehetősen szerény. Balajcza a bajnoki meccseken kirobbanthatatlan a háló elől, de egyébként nem merném megjósolni, hogy azoknak ad inkább lehetőséget a lilák trénere, akik kevesebb szerepet kaptad eddig, vagy a már "bizonyítottaknak".
Azt aligha várhatjuk el, hogy egy nap alatt Kiprich Józsi csodát tesz csapatunkkal, és lehengerlő játékkal ütjük ki a lilákat a kupából, azt azonban reméljük, hogy olyan taktikát választ, és ehhez olyan felállást, amivel lehet esélyünk a bravúrra. Ne felejtsük el azonban, hogy Fótyik előző kupafordulóban összeszedett piros lapja miatt biztosan nem játszik, azt meg pláne, hogy nekünk most a Nyíregyháza elleni szombati bajnoki a legfontosabb. Nem sokat tudni a maródiakról, Komlósi sérülése rendbe jön-e holnapra, Czégel játszhat-e már, mert védő-fronton most elég vékonyak vagyunk. Játszhat Fehér Balu, Privigyei, Szala, esetleg Tátrai is ezen a poszton, de végszükségben talán még Maicon is játszhat belső védőt. Középpályán van variációs lehetőség, csatárposzton meg Salvador,George. Ugye, nem lehet kérdés?
Csak egy dolog a végére: csak engem zaklat fel az 1000 forintos jegyár?
Hajrá, Barcika!