Mi lesz velünk?
Úgy tűnik, megállt a fűnyíró. Nem megy már el egy külföldi sem. Ami azt jelenti, hogy marad nekünk Messi, Maicon, George és Salvador. Fótyik egy másik kérdés, persze...
Dominik hirtelen (tegyük hozzá, megérdemelten) az egyik legkapósabb futballista lett a magyar élvonalban. Szeretné a Videoton, a Diósgyőr és a Siófok is, de biztosak lehetünk benne, hogy még mások is, akik nem verik nagy dobra az érdeklődést. Hirtelen kiadtunk egy nyilatkozatot, hogy "nem úgy van az, Fótyik a mi játékosunk, és jön vissza 15-én, semmi aggodalom". Ehhez képest Dominik és a menedzsere egészen mást nyilatkozik, sebaj. Akinek van némi agya a focihoz, már eleve kételkedik, mert miért is kell visszahívni 10 napra egy futballistát, ha az kölcsön van adva és nem az én csapatomat gazdagítja?! Valami itt nem kerek! Enyhén szólva!
Szóval a honlap szerint 5 játékost akarunk igazolni, mégpedig 2 szélső középpályást, 1 jobbhátvédet és 2 támadót. Nincs is ezzel semmi bajom. Ezek tényleg hiányposztok. Most, hogy elküldtünk mindenkit a középpályáról.
Most már tudjuk, hogy irányító akkor sem lesz a csapatban, ha a fene éppen fenét kíván enni, kérdés, mi lesz Tátraival, ha sikerül egy ütősebb balszélsőt igazolni. Aki egyedül elláthatta volna az irányító szerepet (Ngalle) már éppen galacsinokat gyárt az orrából, ha Barcikára gondol, Renan lehetett volna még alternatíva, ő meg állítólag vett egy Kiprich-vudubabát és azt szurkálja. Kokó még megoldhatja ezt a szerepkört, ha olyanja van...
A csoport másik fele, köszöni jól van, gőzerővel igazolgatnak. Nem szóltunk nekik, hogy nem ér, amíg mi el nem kezdjük. Jövő héten indul a felkészülés, és egy árva új játékosunk sincsen. Mi lesz veled, Barcika?