Pótmeccs az NB 2. Underwater-csoportjában...
Egyszer már azt hittük, lesz meccs Cegléden, akkor az ismert okokból be lett halasztva a bajnoki, de most már a Jóisten sem kegyelmez nekik. :) Hosszabb beharangozót ezúttal nem közlünk, hiszen egyszer már megtettük, akit érdekel, elolvashatja itt: https://hajrabarcika.blog.nepsport.hu/archives/2013/03/15/Revansvagy/
A Cegléd azóta két idegenbeli bajnokin van túl, Szegeden játszott egy gól nélküli döntetlent, hétvégén pedig szintén idegenben intézte el a jobb sorsra (nem) érdemes Orosházát. Ettől az eredménytől akár meg is rettenhetnénk, de azért volt helyzete jócskán a hazaiaknak, ráadásul a végén még büntetőt is hibáztak.
Félnünk egyébként sem kell senkitől, legfeljebb kicsit tarthatunk a meccstől. Ennek az egyetlen oka, hogy a védekező szekciónkat némiképp megnyirbálta a szégyenteljesen ellenünk fújó kicsit könnyedén piros lapokat osztogató játékvezetés, így Komlósi és Szabó Ádám nélkül kell felvennünk a harcot ceglédi vetélytársunkkal. Az ellenféltől Koncz Zsolt fog hiányozni lapok miatt, úgyhogy nem csak nálunk lesznek ilyen gondok.
Póser Dani bizonyíthatja, hogy érdemes volt leigazolnunk, nem lehetett kellemes rögtön egy megítélt 11-es elé odaállni szombaton. Rajta a világ szeme. Mivel Ádám nem valószínű, hogy egy meccsre lesz eltiltva, Dani akár Bajzát és Bárányos szemét is kivédheti pénteken. A védelem Kiprich-el és Privigyeivel nem tűnt rossznak, a Szpari ellen meg már akár Ádám is ott lehet.
A középpályán lehetne kicsit frissíteni, mert nem valószínű, hogy fogjuk bírni ezt a sorozatterhelést. Ha Maicon rendben van, én biztosan a kezdőbe jelölném, ahogy a széleken is meg lehetne próbálkozni Nagy Krisztiánnal vagy Bogátival. Elől egyelőre minden rendben, de Salva alig várja, hogy csomót kössön a ceglédi lábakra.
Mivel a Cegléd az egyik legnagyobb riválisunk, így több szempontból is fontos, hogy bedaráljuk őket. Egyelőre várat magára az igazi bravúrgyőzelem, de Cegléden akár erre is meg lehet a sansz, ha mindenki hozza magát, és nem bohóckodjuk el a meccset. Mindenkinek fel kell szívnia magát, és tüzet okádva robotolnia 90 percig.