Stop a matyóknak!

 

Még csak az 5. fordulóra készülünk, de már a második borsodi rangadót is letudjuk. De mekkora a különbség! Nem csak az ezúttal hazai pálya miatt, hanem az ellenfél minőségében is. A 2. fordulóban még csak a szerény képességű Putnoknál vendégeskedtünk (és szereztük meg az idény első – és ezidáig egyetlen – 3 pontját), most viszont a Mezőkövesdet várjuk, akik sokkal komolyabb játékerőt képviselnek.

Szóval a Kövesd vezeti a bajnoki tabellát, méghozzá úgy, hogy minden meccsüket megnyerték, gólkülönbségük 9-3.

Masszív együttesnek tűnik a Mezőkövesd, és minden csapatrészben rendelkeznek rutinos, sokat tapasztalt labdarúgókkal.

Kezdjük azzal, hogy természetesen ellenfelünk sem tétmeccsekkel kezdte a szezont, melegítettek becsülettel edzőmérkőzéseken. Hogy ez hogy sikerült, a következőkben olvashatjátok (az eredményeket a pályaválasztót nem figyelembe véve, a Kövesd szempontjából közlöm, zárójelben a gólszerzők):

Várda SE 2-2 (Hamar 2)

Bükkábrány 5-1 (Lipusz 2, Olasz 2, Husanik)

Eger 4-0 (Bogdány, Vámosi 11-es, Bagi, Hamar)

Felsőtárkány 8-0 (Husanik 2, Olasz 2, Lipusz 2, Hamar)

Gyirmót 0-2

DVSC 0-2

Tatabánya 1-2 (Bogdány)

Ferencváros II. 2-2 (Hamar 2)

Gyirmót 2-1 (Hamar, Lipusz)

Fujairah 1-0 (Irhás).

Azért az ebből is látszik, hogy gólszerzés terén nem éppen hasonló gondokkal küszködnek, mint mi, de folytassuk az eddig lejátszott tétmeccsek eredményeivel. A Mezőkövesd is túl van már természetesen a Magyar Kupa első fordulóján, ahol a cseppet sem megerőltető Nyírkarász elleni 8-0-al (gólszerzők: Hamar 4, Lipusz 2, Dobos, Bognár) melegítettek a második fordulóra.

Az NB2-es bajnokságban – ahogy már említettem – 4 győzelmet szereztek, megszerezve a lehetséges 12 pontot, mégpedig először a Szolnok elleni idegenbeli 2-1-el (Hamar 2), az otthoni Nyíregyháza elleni 2-0-al (Bogdány, Irhás), a Békéscsaba vendégeként 4-2-vel (Bognár 2, Lipusz, Hamar), és utoljára múlt hét vasárnap, a Vasas elleni izzadós otthoni 1-0-al (Hamar 11-esből).

Az ránézésre megmondható, hogy Hamar gólszerzés területén csoportunk egyik kiemelkedő egyénisége lehet, és ha nem sikerül megállítani, komoly bajba kerülhetünk. Mellette általában csatárposzton szerepel az ismét komoly formában futballozó Lipusz, aki ugyancsak szorgalmasan rugdossa a gólokat.

A kapuban Szántai helye megkérdőjelezhetetlen, ahogy a védelemben Elek-é is. Az együttesben több debreceni játékos is szerepel, a védelemben például Éles, de ott van még a Diósgyőrből szerződtetett Lakatos, a Vácról érkezett Hegedűs is. A középpályán sem áll rosszul a Kövesd, itt van Debrecenből Sigér és Bognár, a több nb1-es klubnál is megfordult Dobos, a Haladásnál ismertté vált Irhás, a Kecsótól érkezett Bagi és Jeremiás is, aki Bőcsön játszott annak előtte. A legkomolyabb mégis a Hamar-Lipusz csatársor, akiket például a Vasas ellen Bogdány kicsit hátrébb vonva támogatott, aki tulajdonképpen csatár.

Azt hiszem, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a klub nagy értéke Véber György, aki igencsak agilis és szenvedélyes edző, ahogyan a mi trénerünk is

A Kövesd támadógépezetét csak jól megszervezett védelemmel iktathatjuk ki. Azt hiszem, nem ez az a meccs, ahol kísérletezgetni kéne, és mondjuk Varsányit megpróbálni jobbhátvédben. Én a Fehér,Komlósi,Fótyik,Tátrai védőnégyesben gondolkodnék most, mert nem tudom, Szala képes-e felnőni a feladathoz, és nem indít-e ismét pár látványos támadást saját kapunkra. Ha viszont Tátrai játszana balhátvédben, félő, hogy előjöhet annak a botrányos meccsnek a képe, amikor Elek Ákos finoman fogalmazva sem válogatott formában futballozott korábbi posztján a holland tulipánok ellen. Talán Titi megoldaná a feladatot.

De lehetne itt esetleg gondolni egy Fehér-Privigyei,Komlósi-Fótyik sorban is, ha a volt újpesti srác nem arról tette volna nevezetessé az emirátusi csapat elleni meccsét, hogy gyakorlatilag visszahozta a meccsbe a lelkes, de nem túl acélos arab csapatot.

A középpályán általában kellemesebb gondokkal küzdünk, itt azért jócskán van merítési lehetőség. Maicon helyét úgy gondolom, nem kérdőjelezi meg senki, szűrőként mindenképpen őt kell bevetni. A jobb oldalra állítanám ezúttal Messit, mert dinamikus, gyors játékos, nagyon kioltják egymás hatékonyságát Ngalle-val, aki természetesen irányítóként kell, hogy szerepeljen. Ha elfáradt, jöhet helyére Renan. A bal oldalon azt hiszem, Luis-nak bérelt helye van, és mivel a keddi meccsen már „kipihente magát”, szombaton reméljük azt futballozza, amit tud.

A csatársor a legneuralgikusabb pont, ezt még az is tudja, aki kifelé foncsolozott szemüvegben nézi a meccseinket. Kíváncsi vagyok Salvador felgyógyult-e, és tényleg csapatba állítható-e, mert ha igen, akkor a Salvador, George csatársor meghozhatja végre azt a potenciált, amivel nyerhetőek lesznek a meccsek, és nem csak helyzetek kialakítását figyelhetjük, mint a Cegléd ellen. Ha Salvador nincs, Hornyákot tenném be, de a padra mindenképpen le kellene ülnie Husaniknak, aki biztosan szeretné bizonyítani volt munkaadójának, hogy kár volt elengedniük.

Úgy érzem, az eddigi meccseken legalább 6 pontot veszítettünk a kretén módon összeállított átgondolatlan csapatösszeállítás, és a rossz taktika miatt, mert a Vác ellen 1 pontot meg kellett volna csípnünk, a Cegléd és különösen a Fradi 2  viszont nagyon is verhető kategória volt. Nagyon nagy szükségünk van hétvégén a 3 pontra, mert most jön a neheze, a következő fordulókban megyünk Szolnokra, jön a Nyíregy, aztán jön egy cseppet sem könnyű és nagyon fárasztó csabai kirándulás, utána pedig a Vasast fogadjuk. Nem lesz sétagalopp…

Nagyon remélem, hogy mind a játékosok, mind a vezetőedző felfogja, hogy a bentmaradás érdekében most már nincs helye a lötyögésnek, a passzív játéknak, és a fogakat összeszorítva be kell szorítani a Kövesdet. Jó lenne, ha minél többen kint lennénk, és végre hazai győzelmet ünnepelhetnénk!

Ennek reményében: Hajrá Barcika!