Új arcok a túlélésért...

Úgy tűnik, beindult az átigazolás-gépezet, lassan jönnek az új játékosok, és azt hiszem, annyira nem is kell pesszimistának lennünk. Így aztán a szokásos magyaros kesergő helyett próbáljuk meg ezúttal bizalommal teli várakozással megnézni, kik is ezek a plaják, akiket idefújt a januári, ruha alá befúvó, kellemetlen hideg szél.

Jeremiás Gergő februárban tölti a 28-at. A Debreceni Focisuliban nevelkedett, innen - ahogy az lenni szokott - kölcsönbe a Létavérteshez került, majd Diósgyőrben és Nyíregyházán is kölcsönben szerepelt. 2007 nyarán szerződtette a Bőcs, majd a következő nyáron Rákospalotára tette át a székhelyét, a REAC igazolt labdarúgója lett. 2010 júliusában visszatért a Bőcshöz, 2011. téli szünetében pedig Matyóföldre került. Gergő az NB1-ben 44 mérkőzésen szerepelt, amelyeken 3 gólt szerzett, a Liga Kupában 12 meccsen játszott, az NB2-ben 112 meccs/18 gól a mutatója, a Magyar Kupában 13 mérkőzésen 1 gólt lőtt. Egyszer az NB2-es ligaválogatottba is meghívták. Az őszi idényben Kövesden 8 mérkőzésen lépett pályára, ebből egyetlen meccset játszott végig, 6-szor be-, egy alkalommal pedig lecserélte Véber Gyuri. Összesen 336 játékperce volt. Gólt nem szerzett, 1 sárga lapot viszont összeszedett. Valószínűleg a középpálya bal szélén kap szerepet, Titivel küzdhet meg a kezdőbe kerülésért. Ne hallgassuk el, hogy Matyóföldről nem elsősorban a játéktudása miatt került el, sokkal inkább fegyelmezetlen magatartása miatt, reméljük, Barcikán magára talál. Túl sok esélye nincs már helyretenni a karrierjét.

Horváth Szabolcs régi-új játékosunk, ősszel Tiszaújvárosban szerepelt. Szabolcs diósgyőri nevelés, két meccset játszott is a legmagasabb osztályban. 2010-ben egy fél szezont Vecsésen szerepelt, majd 2011-ben ugyancsak egy rövid tavaszi szezont a Budaörs gárdájában, ahonnan augusztusban hozzánk szerződött 12 nb2-es meccsel a háta mögött. Nálunk 19 találkozón 2 gólt szerzett, a "kishonvéd" otthonában az ő góljával hoztuk ikszre a meccset, míg az Egert idehaza az ő találatával fektettük kétvállra. Az őszi szezonban 2 gólt lőtt a Tiszaújváros színeiben, a Hajdúszoboszló elleni bajnokin, illetve a Vác elleni Magyar Kupa meccsen is eredményes volt. Róla is ugyanaz mondható el, mint Jeremiásról, nem teljesítménye miatt távozott tőlünk, hanem a Szabó mesterrel fenntartott, nem túl szívélyes viszony miatt. Balhátvédként a magam részéről kezdőbe tenném, amíg Szala úr nem bizonyítja, hogy megértette a leckét emberfogásból.

Nagy Mihály Krisztián Siklóson kezdte pályafutását, majd rövid pécsi kölcsönadás után a Kozármisleny csapatában mutatkozott be az nb2-ben. 2009-ben került kölcsönbe a Honvédhoz, aztán 2010. augusztusában le is igazolta a piros-fekete klub. A 2011/12-es bajnokságban 13 meccsen 5 gólt lőtt, ősszel 14 mérkőzésen ugyancsak 5 találatnál állt meg, 2 sárgát szedett össze. 1122 játékpercet töltött a pályán, ötször le-, egyszer becserélte mestere. Tavaly augusztusban az nb1-ben is bemutatkozott a Honvédban a Diósgyőr ellen. Krisztiánt azért is szeretjük, mert ősszel a Putnok kapuját kétszer is bevette, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy csapata 3-2-re legyőzze a közeli város település csapatát.  Emberünk alapvetően csatár, de szerintem nem jön zavarba a jobb szélen sem, az újdonsült matyó George szerepkörében.

Vólent Roland a legnagyobb név az igazoltak között, 12-szer a Honvéd nb1-es csapatában is szerepelt már. Az nb2-ben 57 meccs/15 gól a mutatója, az előző szezonban 24 találkozón 6 gólt szerzett (érdekesség, hogy kétszer a kiállítás sorsára is jutott), ősszel 13 mérkőzésen már 6 gólt lőtt, egyetlen sárga lap van a neve mellett. Talán még emlékszik a barcikai szurkolók egy része, hogy az őszi utolsó fordulóban az ő nevéhez fűződik az ellenünk szerzett egyetlen Honvéd-gól. Roland nem feltétlenül ösztön-futballista, komolyabb játékintelligenciájú játékos, aki valószínűleg Salvador úrral jól meg fogja értetni magát. Mármint a foci nyelvén. Számtalan U-válogatott meccsen is szerepelt a 20 éves labdarúgó, én azonban a 2009-es, Puskás-kupában szerzett 3 gólját emelném ki a Real ellen, amikor is 4-3-ra nyert a kispesti alakulat. Lehetett arról olvasni korábban, hogy spanyol korosztályos csapatokba hívják, így az Atletico, a Valencia és az Espanyol is képbe került. Roland a tavaszra 7 gólt ígért (igaz, még arra gondolt, kispestiként), ezzel - azt hiszem - mi is elégedettek lennénk.

Kiprich Dániel 23 éves, gondolom, senkit nem ér váratlanul, hogy mesterünk gyermekéről van szó. Dani Pápán kezdte pályafutását, majd bejárta édesapja állomáshelyeit, előbb a Gyirmót, majd a Tatabánya játékosa volt. Tavaly júliusban szerződött Szolnokra, ahol 12 meccsen 1035 játékpercet töltött a pályán, 1 gólt szerzett, valamint összegyűjtött 7(!) sárga lapot. 2010-ben 1 évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta az MLSZ, mivel állítólagosan bundázásra akart rávenni 3 tatabányai játékost még a Gyirmót színeiben. A játékos jobbhátvédként képes a legjobb teljesítményre, ami valljuk meg, ránk is fér.

Casado David Garcia Jose a spanyol negyedosztályú Deportivo Comarca de Níjar csapatánál játszott legutóbb, van-e, aki e nevet nem ismeri?! Hispán barátunk alacsonyabb osztályú csapatokban tengette eddig futball-hétköznapjait, túl sok gól nem fűződik a nevéhez, bízzunk abban, hogy egy magyar plázában sikerül neki góllövő-cipőt venni, merthogy csatárról van szó.

További próbázók érkezése, kipróbálása folyamatban van, elsősorban - gondolom - külföldi kontingensről lehet szó. A jobb szélre még ráférne az erősítés, amúgy, úgy tűnik, megleszünk. Ennyi csatárra nem is emlékszem, mikor volt a keretben, komolyan meg kell majd küzdeni a helyért. Hamarosan okosabbak leszünk, ha látjuk az összeállításokat, illetve talán majd Múcsonyban a műfüvön élőben csapatunkat. Azt javaslom, próbáljunk meg bizakodni, azt azért nem várhatta el a helyi viszonyokat ismerő szurkoló, hogy Ferenczi-Rajczi csatársorunk lesz.

Közben 6-0-ra kitömtük a Bükkábrányt, illetve vesztettünk a Hali 2 ellen, így gyanítom, a harmadik helyért játszunk a kövesdi tornán. Jó lett volna ott lenni, de hátha olvashatunk egy hosszabb tudósítást a honlapon.

Hajrá Barcika!