Why Always Me?, avagy a Kazincbarcikai Irgalmasrend újabb jócselekedete...
Jó, hogy aludtam egyet a tegnapi meccsre, mert ha a lefújás után kezdek neki, az lett volna a címe a cikknek, hogy: "Ahogy egy prosti nyújtja oda vörhenyes valagát...". Ehelyett maradt ez a finomított verzió, de a csalódottság nem illant el. Tegnap megint sikerült két pontot a pályán hagyni.
Komolyan elgondolkodtató, hogy mi történik ezzel a csapattal a 2012/13-as bajnoki idényben. Mintha ősi átok sújtana minket, még azokat a meccseket sem tudjuk biztosan hozni, amit már megnyertünk. Nézzünk csak kicsit vissza, mit műveltünk ebben a szezonban azokon a meccseken, amelyeken nem szereztük meg a győzelmet:
1. forduló: Vác 1-3: semmi különösebb esélyünk nem volt, jogos a vereség
3. forduló: Cegléd 0:2: a legjobb indulattal is minimum egy pontot érdemeltünk volna +1
4. forduló: FTC II. 1:1: simán miénk kellett volna, hogy legyen a győzelem +2
5. forduló: Mezőkövesd 2:3: legyünk nagyvonalúak, és maradjunk az iksznél +1
6. forduló: Szolnok 2:2: 2-0-ról sikerült leikszelni, jelentős bírói ellenszéllel +2
7. forduló: Nyíregyháza 1:2: az ikszet mindenképpen megérdemeltük volna +1
8. forduló: Békéscsaba 0:3: nem szorul magyarázatra
11. forduló: Szeged 1:2: bár szerintem itt is meg lehetett volna a pont, de fogadjuk el
12. forduló: Balmazújváros 0:1: ikszre itt is jók voltunk +1
13. forduló: Orosháza 1:2: bár sok helyzetet alakítottunk ki, de ne kötözködjünk
20. forduló: Mezőkövesd 1:2: maga a vicc, hogy vesztesen hagytuk el a pályát, de maradjunk az 1 pontnál +1
21. forduló: Szolnok 2:2 +2
Ha jól számolom, ez 11 pont, és nem hiszem, hogy bárki elfogultsággal vádolna, mert igyekeztem tényleg jóindulatú lenni. Hogy ez a megszerzett 27 pont+11=38 pont mire lenne elég? Semmi különös, két ponttal vezetnénk a csoportot a Vasas előtt.
De a futball néha már csak ilyen. Igazságtalan. Okolhatjuk itt a bírókat, partjelzőket, a rossz talajviszonyokat, azt a bekötött szemű Fortunát, aki soha nincs velünk, de szerintem jobb, ha egy kicsit magunkba nézünk.
A helyzet az, hogy ha csak a játék képét nézzük, a Szolnok megérdemelte az egy pontot tegnap. Két, teljesen ellentétes félidőt játszottunk: az elsőben azt tettük, amit kell, higgadtan próbáltuk a szolnokiakat távol tartani a kapunktól, és a kínálkozó lehetőségeket 100%-os találati aránnyal kihasználtuk. Aztán a másodikban mi történt? Úgy húztuk magunkra a már megvert ellenfelet, mint fázós nagyi a dunyhát, ahelyett, hogy játszottuk volna az első félidőben bemutatott okos, taktikus játékot.
Persze, ne menjünk el szó nélkül kovács j. zoltán sporttárs, de legfőképp szeles krisztina sporttársnő "teljesítménye" mellett sem. Amit ez a két bohóc bemutatott játékvezetés, illetve asszisztencia címen, az nem volt mindennapi. A zászlós hölgy elérte, hogy a meccs főszereplőjévé váljon, komolyan azon gondolkodtam, hogy nem az-e a terve, hogy bebizonyítsa, végig lehet úgy lengetni egy futballmeccset, hogy minden szituációt fordítva ítélek meg. A vezetőbíró pedig úgy gondolom, imponálni akart a sporttársnőnek (hátha meccs után meglesz-alapon) azzal, hogy minden idióta lengetését készpénznek vette. A 11-es-jelenetnél azt hittük, hogy a szolnoki csatár kap sárgát a nagy halál eljátszásáért, ehelyett kapusunknak piros és 11-es. A sok fogalmatlan sporit elnézve ugrik be a mezei barcikai szurkolónak Balotelli MU elleni meccsen bemutatott aláöltözete: "Why always me?" "Miért mindig én?".
Ha egy bokszolónak lehetősége van kiütnie az ellenfelét, nem húzódik vissza a kötelekhez. Megy előre, viszi az eddig jól bevált taktikát, és megpróbálja padlóra küldeni sporttársát. Az úgy nem megy, hogy 45 perc után elkezdünk kóvályogni, mint félszemű a ködben, és adunk egy sanszot az ellenfélnek, hátha fel tud kelni a padlóról. És hanyadszor játszuk már ezt el a szezonban? Nem volt elég Szolnokon tökéletesen ugyanígy elveszteni 2 pontot? Nem tudtuk, hogy a Szolnoknak ez az erőssége, hogy képes felállni a végére? Nem éreztük ezt a saját bőrünkön ősszel?
Valami nem stimmel a középpályával. A védelem össze van rakva, Kiprich kiválóan pótolta Komlósi Ádámot, Privigyei ügyesen futballozott a jobb szélen. A csatárok szinte minden adódó helyzetet góllá váltottak (kivétel, ugye, David második félidei nagy sansza), Szabó Ádám kiválóan védett. A középpályánk viszont olyan, mint az átjáróház. Pedig nem mondhatnám, hogy Kokó vagy Balu rossz formában játszana, tegnap is nagyot küzdöttek, és rengeteg labdát szereztek, de valami mégsem stimmel. Az biztos, hogy a széleken nagyon engedékenyek vagyunk a középső harmadban, mert nincs, aki leütközze a futókat, nagyvonalúan elengedjük őket a védősorig. Ha Jeró, vagy Titi fent marad, nincsen, aki kiváltson a szélre, és megtámadja a futó embert. Ezek a meccsek márpedig a középpályán mennek el. Rossz volt nézni, ahogy a szolnokiak a második félidőben úgy járkáltak át a középpályánkon, mint Jézus a tengeren: száraz lábbal. Nem igaz, hogy nem lehet felvenni az embert, és leütközni, nem igaz, hogy kísérni kell a kapunkig. Ha máshogy nem, szabálytalanul, de meg kell állítani.
Sajnos a cserék semmit nem javítottak, mert pont olyan embereket hoztunk a szélekre, akik nem védekező szellemű játékosok. A remény megvolt, hogy Bugatti, vagy Nagy Krisz jól húzza meg a szélt, és beadás után megszerezzük a győzelmet, de ez magában hordozta a két lábon járó veszélyt: félő volt, hogy elveszítjük a meccset.
A jövő héten két meccset játszunk 4 nap alatt. Úgy érzem, mindenképpen szükség lesz változtatásokra, vagy mai divatos kifejezéssel élve, rotálásra, mert nem fogjuk bírni ezzel az állandó kezdővel. Be kell vetni Maicont, vagy/és Messit, mert a középpályán idegenben ez túl nagy kockázat, ha hagyjuk az ellenfelet játszani. A Cegléd nyert Orosházán, a Szpari pedig biztos, hogy nekünk esik pénteken.
Kiprich mester most bizonyíthatja, hogy ügyesen forgatja a lapokat, a csapat pedig azt, hogy képesek ennél sokkal agresszívabb játékra is. Nem árt, ha a padra ezúttal védekezésre is képes játékosokat is ültetünk. Nincs szükség irgalomra, és jócselekedetekre. Ez nem a szeretetház. Ne hozzuk fel az ellenfeleket, ha már egyszer eljutottunk arra a pontra, hogy csakis magunkra kell figyelnünk. Nagy tragédia nem történt, a bentmaradás nem úszott el, de egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy elszórakozzuk a hazai meccseket. Idegenben pedig kell egy-két bravúr. Jön még a Csaba, a Honvéd, a Szeged és az Orosháza. Ezeket a csapatokat mindet meg kell verni. Igen, a Békéscsabát is. Idegenben a kislokit, az újpestieket el kell intézni, Ceglédről és Balmazból el kell hozni egy pontocskát. És akkor már az is belefér, ha esetleg kikapunk Nyíregyházán és Angyalföldön. De erre pillanatnyilag nem gondolunk. Ez a csapat bárkit képes lehet elkapni. De ennél sokkal koncentráltabb játékra lesz szükség a pálya minden pontján...