Még mindig nem hiszem el, hogy Szabó Viktor, hogy tudta kihagyni a meccslabdát üres kapura a 85. percben....
Nyerni kellett volna, amire megvolt a lehetőség a második félidőben a kontráink révén. A 3 pont különbség már sok, ez a Léta nem fog kétszer is hibázni, de ne legyen igazam :(
A recept: a rutin és a pofátlanság elegye...
Borsodi rangadó következik, és már tudom, hogy lesztek egy páran, akik kikérik maguknak a „rangadó” kifejezést, de hát a negyedik játszik a másodikkal, most mit mondjak rá, hogy: helyosztó? Nem hiszem, hogy őszinte lenne a mosolyunk, ha egy esetleges vereség után 3 pontra „ránk jönne” a Cigánd, arról nem is beszélve, mennyi esélyünk lenne még utolérni a Létát, akik kis túlzással, az utcák-terek bajnokságán is komolyabb ellenfelekkel futnának össze, mint a Veres és a Jászapáti. Komolyan hiszem, hogy ha március végére lőtávolon belül tudjuk tartani hajdúsági ellenfelünket (értsd: max. 3-4 pont mínusz), akkor meglesz a sansz arra, hogy befogjuk őket.
Most viszont készüljünk mi is lélekben a Cigánd elleni túrára, mint ahogy a játékosok is tették egész héten. A Cigánd a negyedik helyet foglalja el a tabellán, 35 pontot szereztek, 9-szer örülhettek diadalnak és egyaránt ötször osztozkodtak a pontokon, illetve kullogtak le lehajtott fejjel. Ez – ugye- még csak 19 meccs lenne és 32 pont, de hát ők már „lejátszották” az Eger elleni visszavágójukat, éppen a múlt hétvégén…
A Cigánd a 2012/13-as idényben az NB 3. Tisza-csoportjának küzdelmeiben vett részt, és végül a negyedik helyet szerezte meg a bajnokságban (a Várda, a Tiszaújváros és a Nyírbátor előzte meg). A sors kegyes volt hozzájuk és az osztályozón a Tápé csapatát sodorta elébük, akiket az idegenbeli 3-0 után otthon 2-0-ra vertek. A bajnokságot – pályájuk felújítása miatt – négy idegenbeli meccsel kezdték, és habár a Nyírbátort megtréfálták, a másik három meccsen csupán 1 pontot szereztek, így a 13. helyről várták első hazai meccsükre az Egert, akik alaposan rájuk ijesztettek a végén, hiszen a 3-0-ás cigándi bekezdésre két góllal még válaszolni tudtak, de vereség lett a vége. Ezután látogattak Barcikára (a 10. helyen álltak a meccs előtt) és egy nem mindennapi meccset játszottak ellenünk. Akkor is megírtuk, hogy ha volt olyan meccs az őszi szezonban, amikor nem érdemeltünk győzelmet, az éppen a Cigánd elleni volt. Már az első percben mattolták ugyanis a vendégek Szabót Tudja révén, de a mieink végül bedarálták az ellent, és jócskán a hosszabbításban Molnár Gabi megszerezte második gólját is, amivel sikerült legyőznünk a lelkes cigándiakat. Habár erősebbnek tűntünk a vendégeknél, sok gyenge egyéni teljesítményt láthattunk csapatunkban (főként a két szél – Nyitrai és David nem volt elemében), így ki kellett brusztolni a 3 pontot. Nos, ha holnap a szezon leggyengébb játékával sikerülne legyűrni az ellenfelet, azt hiszem, mindenki nekiindulna madarat fogni…
No de, vissza a Cigándhoz: hogy teljes legyen a depresszió, kikaptak „utánunk” otthon a Fraditól is, majd a Loki is méretes zakót próbált rájuk, így ismét elérték a nadírt, a 13. helyet. Gondolták: ennél csak jobb jöhet, nos, jött is. Konkrétan: azóta 11 meccset játszottak le…veretlenül! A Veres és a jászok legyőzése még csak-csak rutinfeladat volt (7-3, illetve 4-0), de a Tiszaúj (4-1) és a Tárkány (2-1) otthoni, a még nem szétesett Ebes (2-1) idegenbeli legyűrése, vagy az otthon a Léta ellen (1-1) és idegenben a Putnok ellen (2-2) elért iksz azért nem rossz eredmények. Tavasszal ennek megfelelően még veretlenek, 7 pontot gyűjtöttek össze, a Böszit (3-2) és a REAC-ot (2-1) kis különbséggel legyőzték, viszont a Hatvan elleni gólnélküli iksz még fájhat a végelszámolásnál. Mert senki ne gondolja, hogy a cigándiak nem bíznak még az esetleges bajnoki címben, ennek illusztrálására itt olvashatjátok Hadházi Dávid honlapunk kérdésére adott válaszát (a kérdés az volt, mit vár a holnapi meccstől, illetve a bajnokság végkimenetelétől): „A szombati találkozó - úgy gondolom - rendkívül fontos lesz mindkét csapat számára. A Barcikának azért, hogy minél jobban tapadjon a Létára, míg mi győzelem esetén még jobban felzárkóznánk a közvetlen élbolyba. A bajnokság egyik legjobb csapatával fogunk megmérkőzni, és azt gondolom, hogy szombatra mindkét csapat jól fel fog készülni a másikból, vagyis egy taktikus meccsre számítok. Én érzem olyan erősnek a csapatunkat, hogy le tudjuk győzni a Barcikát, amihez persze mindenki részéről maximális koncentráció és erőbedobás szükséges. A bajnokság végkimeneteléről pedig: a Létavértes és a Kazincbarcika a két fő esélyes a bajnoki címre. Nekünk 7 pont a hátrányunk az éllovassal szemben, ami azért - úgy gondolom - nem kevés, de nem is ledolgozhatatlan. Az első háromba pedig mindenképp odaérhetünk.”
A telet a hatodik helyen kezdte meg a cigándi csapat, és – gondolom – nem erre készültek, mivel a 7 távozó és 6 érkező játékos nem annyira megszokott egy „komoly” csapatnál a félidőben. Akik mentek: Csáki és Vicickó (Tiszakanyár), Gnandt-Németh (Németország), Módis (Szakoly kölcsönbe), Ondó (Tállya), Pócsi (Tiszakanyár kölcsönbe) és Tudja (Nyírsuli). Akik jöttek: Barzó és Lakatos (Várda), Hadházi (Ebes), Katona (Nyíregyháza), Szűcs (Szatmár Unió) és Fljáska (Javornik Makov – szlovák). Egy védő, négy középpályás és egy csatár.
A cigándi csapat két karizmatikus figurája csatárduójuk, a Rooney-alteregó Roszel és a Menyushoz hasonlatos Varga, ők ketten összesen 15 gólt harácsoltak össze eddig a bajnokságban. Ahogy a nagyoknál – ideális csatárpárost alkot a gyors, agresszív, mozgékony Roszel a robosztus, tankszerű Vargával, kevés védősor tud ellenállni nekik. No persze, megijedni bizonyosan nem fogunk, itthon sem hagytunk levegőt a két támadónak, idegenben sem szabad elkényeztetni őket…
A Cigánd otthon a bajnokságban mindössze 1 vereséget szenvedett (a halványzöldektől kaptak ki 2-0-ra), azon a meccsen 2 játékos mínuszban voltak a lefújáskor. 3 döntetlent értek el hazai pályán (Léta, Nyírbátor, Hatvan), 6-szor viszont megszerezték a 3 pontot (Eger, Veres, Tiszaúj, Tárkány, Böszörmény, REAC). Nem túl rossz mutató, a Léta is csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Cigándon, de ez minket ne érdekeljen! Nézzük a szokásos statisztikát, hogy mutat a meccsidőhöz rendelt lőtt, illetve kapott gólok átlaga (természetesen – mint mindig – most is zárójelben a mi mutatóink, de ezt nem írom le többször):
Lőtt:
1.-15. perc: 6 (2)
16.-30. perc: 7 (3)
31.-45. perc: 6 (7)
46.-60. perc: 4 (6)
61.-75. perc: 8 (5)
76.-90. perc: 5 (12)
Kapott:
1.-15. perc: 6 (7)
16.-30. perc: 1 (2)
31.-45. perc: 4 (1)
46.-60. perc: 8 (1)
61.-75. perc: 5 (2)
76.-90. perc: 6 (2)
A statisztikából az tűnik ki, hogy a meccs első félidejében sokkal energikusabb a cigándi gárda. Sajnos viszonylag jók a kezdés után (ez nekünk sajnos az eddig beszipkázott 7 gól miatt), a második feles elején viszont meglehetősen bágyatagok. Egyébként is úgy tűnik, hogy a második félidőben lehet rajtuk ütni egy jókorát, ott meg mi jók vagyunk gólszerzés terén, így hát – adva van a recept: nehogy elkedvtelenedjünk a félidőben, ha nem minden úgy alakul!
Szép eredménysort tudhat maga mögött a Cigánd, kétségtelenül a második legnehezebb meccsünk lesz idegenben tavasszal (valami azt súgja – a Loki nem az úttörőcsapatával fog kiállni ellenünk), de azért ne essünk túlzásokba: ezt a brigádot akár idegenben is meg lehet (kell) ütni! A borsodi csapatok ellen eddig 3-0-1 a statisztikánk, ha esetleg a nulla helyett holnap este már 1-et látunk, nyilván, akkor sem leszünk elkeseredettek. Azt mondtam a Nyírbátor elleni meccs előtt, hogy a következő 3 találkozón akár még az 5 ponttal is elégedettek lennénk, de a két idegenbelin jó lenne legalább 3 pontot szerezni. Nos, 3 pontot már biztosan nem szerzünk, de lehet az 4. És ha ez meglenne, az már 7 pont a 3 meccsen úgy, hogy a nyírségiek ellen minden jel arra mutat, hogy inkább veszítettünk 2, mintsem nyertünk 1 pontot a játék képe alapján.
Ne feledjük, hogy tulajdonképpen felállhat újra a szokásos „támadóharmadunk”, hiszen a Nyitrai-Kovács Szilárd-Szabó Viktor hármas a sérülések, eltiltások után immár újra bevetésre kész. Valami azt súgja, hogy Nyiti főnixmadárként fog megújulni a gyengébb tavaszi kezdés után, mert ha mégsem, láttuk, hogy Szilárd igen veszélyesen tudja meghúzni a jobbszélt, jelzem: ez is az igazi helye.
Az egyetlen problémát Illés elmeszelése okozza. Na most: egy ilyen meccsre én a lehető legrutinosabb 11-et küldeném a pályára, a kérdés csak az, hogy megpróbáljuk Illést egy másik védekező középpályással pótolni, vagy előre toljuk az ezen a poszton már korábban játszott Nyisát? Ennek függvényében – na és annak, hogy Komlósi hajlandó-e végre játszani – a következő két csapatfelállást tudom elképzelni:
Kell a stabilitás hátulra, elől viszont olyan játékosaink vannak, akik egy-egy elfutással el tudják dönteni a meccset, kérdés, Nyisa képes-e jól elosztani a megszerzett labdákat?
A másik variáció kicsit direktebb, hiszen Halász az előrefelé játékban jóval hatékonyabb lehet, de kérdés, mennyit tud hozzátenni a védekezéshez?
Hogy Kovács Bencével nem számoltam, annak nyilván oka van, bár nem tudom, Krajnc egészséges-e, de ennek szerintem csak a kispad összetételében van szerepe. Apropó, kispad: mivel a cigándi védelem is rutinosnak mondható (Ur Laci, Tempfli) így cserében ott kell lennie néhány szélvészgyors, pofátlan fiatalembernek is, mert lehet, hogy ők döntik el a meccset. Gondolok itt elsősorban Dávid Ferire, Kész Tibire és Kádasra. Ha már visszaállunk a 4-5-1-re (vagy tök mindegy, legyen „hamis” 4-3-3), akkor legyenek bizonyításra vágyó, sikeréhes fiatalok a padon, akik nem szarnak be a cigándi védelemtől!
Azt gondolom, érdemes lenne mindenkinek nekivágni annak a 120 kilométernek, aki teheti, ennek nyilvánvalóan az anyagi vonzata sem olyan, mintha Putnokra kellene elruccanni. Mi így fogunk tenni, mert nagyon bízunk benne, hogy kijön végre az, ami a csapatban van, és elkerül minket a balszerencse (és a bírói átok). Habár a cigándi Darazsakkal kell holnap szembenéznünk, de cseppet sem félünk a fullánkjuktól, mert látjuk magunk előtt a kitűzött célt. Ha azt viszont el kívánjuk érni, az ilyen meccseket be kell húzni. Ha másért nem, erőfitogtatás címén…
Hajrá Barcika!
Téma: A recept: a rutin és a pofátlanság elegye...
Dátum: 2014.03.29
Tárgy: Cigánd-Kbsc
Dátum: 2014.03.29
Tárgy: Re:-
Igazad van, az első félidőt Szabó Ádám bravúrjaival kihúztuk. A leírás alapján helyzetünk sem volt. Nehéz második félidő elé nézünk.
Dátum: 2014.03.28
Tárgy: plusz infók
Ami még kimaradt és azóta tudtuk meg: Krajnc Balázs a Hatvan elleni meccs előtt combözelítő izom-szakadást szenvedett, még kb. két hét a felépülése. Komlósi a padon már helyet foglal, így a Menyhért-Nyisa középsővédő-párt láthatjuk ismét. Illés helyén valószínűleg Kovács Bencét veti be a mester. A padon a fiatalok közül Kész és Dávid foglal majd helyet, a többiek az U21-ben kapnak szerepet...
Dátum: 2014.03.28
Tárgy: nehéz meccs
Nehéz lesz a holnapi meccs ezt mindenki tudja, de talán a fontossága nem egyértelmű. Egyetértek hajrabarcikaval, hogy Cigándon az X is jó eredmény lenne. De nem a mi helyzetünkben!
A Léta ugyanis minden bizonnyal szerez a következő 5 meccsén (Veresegyháza, Jászapáti, Tiszaújváros, Ebes, Felsőtárkány) 13-15 pontot. Mi is esélyesek vagyunk 3 megnyerésére (REAC, Böszörmény, Fradi II.) ill. az Eger "legyőzése" már 100%...
A mérleg nyelve tehát a Cigánd. Ha holnap nyerünk, ráijesztünk a Létára, mert nem tud leszakítani. Ha nem nyerünk, akkor április végére várhatóan 3-4 pont hátrányunk lesz, ami már önmagában is sok, de ezt követően Debrecenbe utazunk. Ahhoz a Debrecen II--höz, ami nem kettő lesz, csak másfél... Nem fognak szégyellni több visszajátszóval felállni. Egyébként sem lenne könnyű ott nyerni, de így elég reménytelen lesz. Egy ottani kudarc (már az X is) pedig már mindent eldöntene, nem lesz sok meccs hátra. Én abban ugyanis nem bízok, hogy majd a Putnok olyan nagyon megküzd értünk, szerintem inkább simán lefekszik nekik. De pl. a bajnokság utolsó meccsén a Cigándnak sem lesz már miért hajtani, a többi ellenfelét pedig előtte bedarálja a Léta. De ha nem, a mi esetleges cigándi vagy debreceni kudarcunkat követően akkor is belefér nekik majd 1 vereség vagy akár 2 döntetlen is.
Összegezve: bár tisztességes helytállást jelentene, de holnap nem jó az X, ezért a bravúros 3 pontra kell törekedni, akár kockáztatni is kell érte!
Ne járjunk úgy mint Egervári a magyar válogatottal, amelyik Törökországban megelégedett a döntetlennel, holott a számolni tudóknak már akkor világos volt, hogy az a végelszámolásnál semmire nem lesz elég!
Dátum: 2014.03.28
Tárgy: Re:nehéz meccs
Majdnem mindennel egyetértek, de... A hajrában a Tárkány, a Putnok, a Böszi, a Hatvan és a Cigánd "jobb sorsra érdemes" játékosainak biztos a szeme előtt lesz, hogy el szeretnék adni magukat felsőbb osztályba, így nem hiszem, hogy mindegy lenne nekik, hogy mit érnek el a Léta ellen. A "kicsik" lehet, hogy hajtani fognak ellenünk, de ők nem véletlenül vannak ott, ahol, egy bajnoki címre hajtó csapatnak őket le kell gyűrni.
Dátum: 2014.03.28
Tárgy: Re:Re:nehéz meccs
Úgy legyen! De hová a fenébe kellenének felsőbb osztályba pl. a múlt héten látott hatvanaik? Ha csapatonként 1-2 játékosnak esetleg van is ilyen gondolata, a másik 9-10-nek nem lesz... Szóval csak a győzelem! Erre szavaztam (mást nem tehettem...), bár az esélyek szerintem: 1-es 30, X 40, 2-es 30 %...