A szabadság ünnepe...

2014.03.14 17:39

No, kérem, igaz, hogy a meccs csak vasárnap lesz, de mivel megszokhattátok már, hogy pénteken nyitjuk meg a fordulót a beharangozóval, így senkit nem fosztanék meg az olvasás örömétől. Na meg, ugye, holnap munkaszüneti nap, nekünk is…

 Ahogy a Flúgos-ban is említettük már, túl vagyunk a tavasz meccsén, ha engem kérdeztek, nem is sikerült rosszul, mert habár a második félidőben nagyon könnyedén el is veszthettük volna a találkozót (és ezzel a nagyon fontos pontokat), de az elsőben már meg is nyerhettük volna. Kicsit gondolkodtam – már hideg fejjel – hogy nem voltam-e túl sarkos a „talán a játékosok nem…” címmel a múlt heti meccs után, de szerettük volna valahogy kifejezni, hogy (egyelőre) a játék minősége korántsem idézi az ősz végén megszokottat, pedig akkor sem arról voltunk híresek, hogy 10 játékosunk szimultán rója a brazil köröket, miközben Ádám a kapuban a himbilimbijével játszadozik. Nem, nagyon ritkán láttuk ezt a csapatot ősszel is igazán attraktívan, fantáziadúsan játszani, esetleg egyes meccsek bizonyos periódusaiban, de ne feledjük, hogy időközben a spanyol szívkirály David is távozott, aki bizony képes volt egészen könnyedén görcsöt kötni az ellenfél játékosainak lábára. Persze, jobb napjain, amiből viszonylag kevés volt ősszel…

A Léta elleni meccs beharangozójában említettem, hogy az összecsapás lefújásáig nem vagyunk hajlandóak a további esélyekről beszélni, mert inkább megvárnánk ezzel az eredményt. Nos, ennek ismeretében már talán érdemes kicsit előre tekinteni, a cikk végén meg is tesszük ezt, egyben megmagyarázzuk a címválasztást is.

De előbb nézzük, honnan jöttek ezek a nyírbátori legények! A bátoriaknak tavaly nem kellett osztályozót játszaniuk, hiszen az NB 3-ban második helyen végeztek, igaz, 9 pontot vert rájuk a Várda, na de, kit érdekelt ez a Nyírségben?

A tavaszt a 9. helyről várhatta volna a nyírbátori brigád, ha nincs az előrehozott 16. forduló, ott viszont hiába szereztek bravúrpontot Cigándon, lecsusszantak a 10. helyre. Én azt javaslom most (és a további fordulókban is) vegyük alapul mind a 16 ősszel lejátszott meccset, mert úgy kapunk teljes képet egy csapat teljes őszi szezonjáról. Nos, ugye, ennek alapján a 10. helyen fordult holnapi ellenfelünk, 21 pontot gyűjtött, 6 győzelem mellett 3-szor ikszelt és 7-szer szaladt bele vereségbe. 26 gólt lőttek, ezzel totálisan a középmezőnyben tanyáztak, viszont 29-szer mattolták védekező szekciójukat, amitől csak három csapat mutatója rosszabb ebben a tekintetben. A télen 7 játékostól köszöntek el (illetve tulajdonképpen 6-tól), lássuk, kikről van szó. Azt előre bocsájtom, hogy egyik játékos sem volt tökéletesen alapember a csapatban, persze, akkor valószínűleg nem is engedték volna el őket. A zárójeles megjegyzés a tulajdonképpeni hatról arra vonatkozott, hogy Kovács Ádám a 9. forduló után már nem lépett pályára a Nyírbátorban, valószínűleg visszarendelhette a Szpari, nem tudom, mindenesetre az NB 2-ben nem öltött piros-kék szerelést ősszel. Tudjátok, ő az a fiatalember, akit most a Loki igazolt le a Nyíregytől, mindenki ámulatára. Egyébként ősszel a Bátorban 8 meccsen 1 gólt lőtt (azt nekünk, a fene essen bele…), de biztos tudják Kondásék, mit vesznek…

A többiek: Lukács az egyedüli, aki kölcsönbe került, ő az Ibrány mezét hordja mostanság, a többiek alsóbb osztályok: Ricsei, Török és Tóth Nagyecsed, Puskás Csenger, Vasas pedig a Balkány futballistája lett. A helyükre 1-2 rutinos, de zömükben inkább fiatal játékosok érkeztek, hárman mindjárt a Szpariból kölcsönbe, így Dajka, Fabu és Sándor. Szilágyi Norbert Kemecséről jött, Nagy Dávid Ebesről, a 19 éves Lőrincz viszont házon belülről került a felnőtt keretbe. Nos, ezidáig egyetlen bajnokit vívott meg a nyírbátori alakulat (a múlt héten – ugye – az Eger „ellen” pihentek), a REAC-al hazai pályán 1-1-es eldöntetlent játszottak (gól: Erdei). A fordulót lezáró Flúgos-ban is írtuk már, hogy három új játékosát is kezdőként vetette be Márton István vezetőedző, de azt hiszem, a palotaiakat illett volna legyőzniük hazai pályán.

Hazai pályán, ami láthatóan a nyírségiek erős oldala. Ugyanis a megszerzett 22 pontjukból 17-et (!) otthon gyűjtöttek be, és csupán kétszer szenvedtek vereséget (még az első fordulóban a Cigándtól, valamint a 9. fordulóban a Tiszaújtól). Viszont ott van az eredménysorukban egy Fradi elleni 4-0, egy Tárkány elleni 2-1, valamint egy Léta (!) elleni 3-2 is. Látszik tehát, hogy Nyírbátort elég nehéz bevenni, azt hiszem, most bánthatjuk csak, hogy csak döntetlenre sikerült a hazai meccsünk ellenük, mert – ahogy látjuk – idegenben nem sok babér termett számukra. Egyébként a lőtt gólok ellenére (18-szor mattolták ellenfelüket hazai pályán az összes 27 megszerzett találatból) sem állítható, hogy a bátoriak izomból nekiesnek ellenfelüknek, inkább hagyják, hadd jöjjön az, hadd nyíljon ki, aztán büntetnek. A legszorgalmasabban eddig Erdei Zoltán és Lipcsei Márk termelte a gólokat, mindketten 7 találattal állnak. Nyugodtan lehet egyébként őket a Szpari fiókcsapataként említeni, hiszen a télen érkezett 3 emberen kívül Lipcsei és Csáki is az NB 2-es bajnokaspiráns kölcsönjátékosa. Nem beszélve a veterán, 33 éves Ambruszról, aki hosszú, Nyíregyen eltöltött évek után most a Nyírbátor védelmének oszlopa.

Nézzük a már szokásos statisztikánkat, mikor a leghatékonyabb hétvégi ellenfelünk, és mikor a legsebezhetőbb. Azt hiszem, úgy a legszemléletesebb, ha a mieink eddigi mutatóit is ugyanebben a „táblázatban” jelenítjük meg (zárójelben), ezután is így fogunk tenni.

Lőtt gólok:

1.-15. perc: 8 (2)

16.-30. perc: 4 (3)

31.-45. perc: 0 (7)

46.-60. perc: 4 (6)

61.-75. perc: 3 (4)

76.-90. perc: 8 (9)

Kapott gólok:

1.-15. perc: 1 (7)

16.-30. perc: 2 (2)

31.-45. perc: 5 (1)

46.-60. perc: 4 (1)

61.-75. perc: 5 (1)

76.-90. perc: 13 (0)

Azt hiszem, egyértelmű… Ha az elején nem kapunk gólt a félelmetesen indító nyírbátori brigádtól, akkor minden esélyünk megvan a bizakodásra! Az elején és a meccs utolsó periódusában lődözik el a kapu irányába a leghatékonyabban a bogyót, viszont brutálisan gyengék a védekező harmadban a végjátékban. Csak kicsivel kaptak kevesebb gólt a meccs többi részében, mint az utolsó 15 percben. Ebben viszont mi jócskán hatékonyak vagyunk, ráadásul mi még ebben a szakaszban nem kapituláltunk (habár a múlt héten Vinicius 65. perces góljával már ő mondhatja el magáról, hogy a meccs legkésőibb percében talált be Szabó Ádámnak). A két félidő hajrája a Nyírbátor gyenge pontja, ezt a vak is láthatja, ezeken a pontokon lehet keresnivalónk. Persze, ha az elején megint nem inog meg védelmünk, és lesz még miért küzdenünk.

Márpedig lehet, mert ez a Nyírbátor egy tökéletesen kiszámíthatatlan csapat. A Léta ellen 1-0-ra vezettek, legnagyobb ellenfelünk fordított, azonban a hajrában a maguk javára fordították a meccset a bátoriak. A Böszi ellen 2-0-ra vezettek már otthon a 11. percben, mégis 2-2 lett a vége. Putnokon az 50. percig vezettek 2-0-ra, végül 4-2-es vereséggel kellett hazakullogniuk. Úgyhogy – a fene tudja. Sok múlik azon, melyik arcát mutatja a vendéglátó, és hogy jót tett-e nekik az egy hét kényszerpihenő, vagy éppen nekünk volt jó, hogy játékban maradtunk.

Az nekünk semmiképpen sem tett jót, hogy a Léta ellen ketten is begyűjtötték az ötödik sárga kártyájukat, hiszen ahogy hétközben jeleztük, ezúttal Komlósi és Kovács Szilárd játékára sem számíthatunk. Ádámot – úgy tűnik – üldözi a balszerencse a Nyírbátorral kapcsolatban, emlékezhetünk, hogy ősszel a nyírségiek ellen jutott a kiállítás sorsára. Nos, most azért tett is érte jócskán, lássuk be, mert ilyen buta fegyelmezetlenségnek csak ez lehetett a vége. Mivel Ádám az eddigi két tavaszi meccsen korántsem idézte őszi önmagát, eret nem vágunk, vagy Nyisa vonul be a védelem tengelyébe, vagy Treznai kapja meg a lehetőséget, megjegyzem, talán én ezt a felállást favorizálnám leginkább. De erről majd alább… Kovács Szilárd esete más kávéház. Nem tagadom, nem viseltettem túlságosan nagy rokonszenvvel a bükkábrányi színekből hozzánk érkező játékos leigazolásával kapcsolatban, mert amit az általam látott próbameccseken mutatott, nem volt túl meggyőző. A Putnok és a Léta ellen is látszott viszont, hogy élet költözött a balszélünkbe, és habár sok megoldása még inkább ötletszerű, mintsem tudatos a fiatal játékosnak, látszik, jó helyen lesz nála a labda. Most valószínűleg Kész Tibi fogja megkapni a lehetőséget a bal szélen, tegye fel a kezét, aki jobb alternatívát tud nála ebből a keretből!

A nagyobb baj, hogy Molnár csak valami isteni csoda folytán tudja vállalni a játékot. A sérülésének gyógyulása akár 3-4 hetet is igénybe vehet, de bízunk benne, hogy már ennél előbb pályán láthatjuk játékosunkat. Jó hír, hogy Tarr Tibi már a mezőnyjátékosokkal edz, nyilván a kezét nem tudja még használni, nem maholnap lesz bevethető.

A többiek fittek. Három posztot kell megoldanunk. Én a magam részéről a gyors és agresszív Treznainak szavaznék bizalmat Menyhért mellett, és Czetőt beraknám balbunkóba. A jobbszélünkről két gólt kaptunk a Léta ellen, Nagy Peti viszont jól játszott mind a két meccsen, ezért őt vissza eredeti helyére, Czetőt pedig újra a kezdőbe! Nyisának éppen a Nyírbátor ellen volt a leggyengébb meccse ősszel (középhátvédként), Treznaival talán hatékonyabbak leszünk.

A középpálya lesz a fogas kérdés, bár a keret összetételét tekintve akár borítékolhatjuk is a Kovács, Illés, Nyitrai, Krajnc, Kész midfielder-brigádot. Természetesen Szabó Viki lesz elől, de ha vele történik valami, ki a búbánat jön a helyére? Akkor már ültessük le Dávid Ferit a padra!

Mindent összevetve talán ez lenne a legcélszerűbb:

 

Két játékosnak lesz kulcsszerepe ebben a felállásban: Nyitrainak és Krajncnak. Dáviddal foglalkoztunk már sokszor a tavasszal, egyelőre nem hozza azt, amit ősszel és a felkészülésiken láttunk tőle, és várnánk, bízunk benne, hogy a papíron gyengébb csapatok ellen megmutatja, miért is gondoljuk jolly jokernek. Krajnc Balázs a téli találkozókon igen meggyőzően is tudott futballozni, nyilván, most nagy teher lesz rajta, na de, nem 20 éves játékos ő már. Kérdés, mennyire fog tetszeni a mozgó embereknek a statikusabb irányítás, hiszen minden azon múlik, Balázs mennyire lesz képes hatékonyan mozgatni támadóinkat. Mert amíg Gabika inkább saját magát mozgatja, és szellemként, hol itt, hol ott tűnik fel, Balázs inkább a klasszikus irányító, akivel vagy jönnek a kényszerítők, vagy nem, de remélem, vasárnap inkább igen. Plusz ne felejtsük el, hogy ő képes hosszú átadásokra is, amire nagyon kevesen a keretből (legalábbis pontosan), ráadásul pontrúgásokból életveszélyes.

Na és, ahogy ígértem, a múltkori meccsre és a címre visszatérve. A Léta elleni döntetlennel azt a fonalvéget kaptuk a kezünkbe, amin a saját sorsunkat vezetjük. Ez egy morálisan gyenge társulatnak lehet teher, és hatalmas béklyót tehet rá, egy szellemileg perfekt, bizonyítani, bajnokságot nyerni akaró alakulatnak viszont lehet felemelő, kihívást teremtő. Mert azzal, hogy pontelőnnyel vezetjük a tabellát, kivívtuk a mi kis külön szabadságunkat. A saját sorsunk a kezünkben van, ezzel a fajta szabadsággal bármit kezdhetünk, megőrizhetjük, de akár egy pillanat alatt el is veszíthetjük.

A március hónap a kulcsa mindennek. Ha itt, a két idegenbeli meccsen (Nyírbátor, Cigánd) megszerzünk három pontot, azt hiszem, elégedettek lehetünk. Félreértés ne essék, természetesen mindenhová győzelem reményében utazzunk el, de ez nagyon fontos lenne. Az nem kétséges, hogy ebben a kiélezett bajnoki küzdelemben itthon MINDEN hazai meccset ezek után meg kell nyerni, habár sem a Hatvan, sem a Böszörmény, sem a Fradi, sem a Tiszaújváros nem lesz könnyű ellenfél, de még a REAC és a veresiek is feljavulhatnak addigra! 

A létaiak előtt most állnak a legkönnyebb meccsek, bár én a magára találni látszó Fradi ellenit nem sorolom oda, ott nagyon bízunk egy meglepetésben. De utána csupa könnyű ellenfél (bár a 20. fordulóban rögtön a Lokihoz mennek, de most ecseteljem?), úgyhogy az sem lenne meglepetés, ha a 26. fordulóhoz érve 4-5 ponttal is vezetne a Léta. Ott viszont jön nekünk egy igazi rangadó (Loki), ahol valószínűleg bevetik a nagycsapat „galaktikusait” is, hogy odapörköljenek nekünk, de állni kell a sarat, mert utána 4 „könnyebb” találkozó következik. A Léta utolsó hat meccse viszont: Felsőtárkány (o), Putnok (i), Hajdúböszörmény (i), Nyírbátor (o), Hatvan (i), Cigánd (o). Ezt mi is köszönettel visszautasítanánk. Mi 11-szer lépünk még pályára (6-szor itthon), a Léta 12-szer (felearányban otthon). A pontelőny nálunk. Valamiért olyan érzésem van, hogy a Döme-féle Tárkány lesz a mérleg nyelve, akikkel mi már mindkét meccset lejátszottuk. Nem tudom, miért…

Három nyírbátori játékost sikerült szóra bírnunk, ha nem bánjátok, ezért nem rittyentenénk egy külön cikket, ők így látják az esélyeiket:

Fabu Márton: „Úgy gondolom, a felkészülés egészén el tudtuk végezni azt a munkát, amit szerettünk volna. Tudtunk játszani komoly erővel bíró ellenfél ellen is, ami teljesen kiszolgálta a felkészülést. Új játékosként sikerült jól beilleszkedni. Nyílván a biztos bentmaradás a cél, aztán, hogy meddig sikerül előrelépnünk a tabellán, az majd csak rajtunk múlik. Nyilván egy bajnokesélyes látogat hozzánk, ami jobban tüzel minket. Tavaly sikerült a pontszerzés, most pedig hazai pályán szeretnénk az összes pontot itthon tartani, ez persze nem lesz könnyű, de egy színvonalas mérkőzést várok.”

Mészáros Márk: „Számomra a felkészülés kicsit kacifántos volt. Ugyanis elkezdtem az edzéseket a Nyírbátor csapatával, de 1 hét után hívtak a Nyíregyháza Spartacustól, és ott folytattam a felkészülést. 3 hetet töltöttem a Szparinál, de végül nem sikerült a szerződés megkötés, ezután csatlakoztam újra a Nyírbátorhoz. A cél idény előtt fogalmazódott meg, azóta nem módosult, azaz a biztos bentmaradás. Tudjuk, hogy a listavezető érkezik komolyabb célokkal, de mi leszünk hazai pályán, ahol nem sok csapatnak sikerült nyernie, és az eddigi tapasztalok alapján ebben a bajnokságban aztán minden előfordulhat…”

Nagy Dávid: „Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, úgy gondolom, amit Márton István eltervezett, azt végre is tudta hajtani a játékosokkal. Ehhez hozzájárult a kiváló minőségű műfüves pályánk, sok csapattal ellentétben végig hazai környezetben tudtunk készülni. Úgy gondolom, erősödött a keret az őszihez képest, ezért a kezdeti célunkat - biztos bentmaradás - átfogalmaztuk, és szeretnénk minél közelebb végezni az élmezőnyhöz a bajnokság végére. A hétvégi mérkőzéssel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy tiszteljük a Kazincbarcikát, nem véletlenül állnak az első helyen, de egyik csapattól sem félünk, ebben a bajnokságban bárki győzhet bárki ellen. Múlt hétvégén elmaradt a mérkőzésünk, ezért még inkább ki vagyunk éhezve a játékra, és főleg hazai környezetben nem lehet más a célunk, mint a győzelem.”

Még két dolog a végére:

  • A Putnok elküldte román edzőjét, ideiglenesen Kócsi Józsi látja el a vezetőedzői feladatokat, de információink szerint amúgy is házon belül akarják megoldani a pótlást, és Kádár Zsolt a legesélyesebb helyettes…
  • A szavazás eldőlt, 10-8 arányban inkább kívánatosnak tartanátok a regisztrációt a fórumhoz (persze, a putnokiak nem, de ők nem fogtak pontos labdát). Azt hiszem, az utóbbi hetek „szemkilövető, revizionista, cionista, sose lesztek bajnokok” kiszólásai után ez várható is volt, mi pedig meghajlunk a népakarat előtt. A továbbiakban csak regisztrált szurkolók szólhatnák hozzá a fórumtémákhoz, és hogy legyen is miről beszélgetni, a nagybetűs FÓRUM-ban elő is készítünk pár témát, amihez nyugodtan hozzá lehet szólni és eszmét cserélni. Persze, a rosszindulatból regisztráló és hozzáfröcsögő „réteget” ezzel nem tudjuk kiszűrni, de mivel – úgy gondolom – a szavazással felhatalmazást kaptunk rá, a nem odaillő, vulgáris vagy kötözködő hozzászólásokat a mai nappal törölni fogjuk. Persze, ez nem vonatkozik a honlap színvonalát minősítő hozzászólásokra, azt nyugodtan… Ja, és ezentúl a főoldalon (bal oldalt) indítjuk a szavazásokat, ahogy most is lehet – és kérnélek is benneteket rá – a vasárnapi meccsel kapcsolatban. Ezentúl minden héten, és mindig itt lesz a szavazás!

Vasárnap tehát a kivívott szabadságunk megőrzése a cél. Ha ezt a márciust 6 ponttal abszolváljuk, ott lehetünk a végén. Az 5 pont sem lenne kevés, de ettől alább nem adhatjuk. Én a magam részéről azért nagyon bízom a csapatban, és nem tartom kizártnak, hogy holnapután akár több góllal is győzzünk. A nyírbátori pálya remek talajú, nagyon kedvez a mi gyors és technikás játékunknak. Már amennyiben gyors lesz és technikás…

Hajrá Barcika!

Téma: A szabadság ünnepe...

Dátum: 2014.03.16

Feladó: Barcika

Tárgy: Nyírbátor

A helyszínről származó infók szerint amennyiben nem változik a szélirány akkor a második félidőben minket fog segíteni.
Hajrá Barcika!

Dátum: 2014.03.15

Feladó: Menyus

Tárgy: 3 pont

Nyugi fiúk a kisfradi pontjai is a zsebben vannak, Peti mindig leadja a szülővárosának :)

Dátum: 2014.03.15

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:3 pont

Gondolom Putnokról írsz... Az eszedbe sem jut, hogy esetleg mi jobbak vagyunk, mint a zöldek? A ti két cumitok bebizonyította, hogy nem minden csapat van így ezzel...

Dátum: 2014.03.14

Feladó: szupergo

Tárgy: Nyírbátor

Az esetlegesen megszerzett 5 pont szerintem nem lesz elég, az március végére valószínűleg már 3 pont hátrányt jelentene. Nyírbátorban és Hatvan ellen győzni kell, mert Cigándon erre kicsi az esély.
De a Nyírbátor ellen talán nem is annyira a 3 pont a lényeg, hanem az, hogy végre elkapjuk a fonalat és elkezdjünk egy győzelmi sorozatot. Ha a tavaszi 3. meccsünkön is betli lesz (mert én a Léta ellenit is oda sorolom), akkor nincs értelme beszélni a bajnoki címről. Még akkor sem, ha sok forduló van hátra. Akkor ugyanis egyértelmű, hogy gyengültünk.
A bajnokság vége felé pedig már ne is reménykedjünk abban, hogy a Létát majd megizzasztják az ellenfelek. Addigra eldől, hogy kb. melyik csapat hol végez, a Tárkány, a Putnok, a Cigánd, a Hatvan közül egyik sem fogja kezét-lábát törni, hogy nekünk segítsen. Eggyel feljebb vagy lejjebb végez, nem mindegy?
Szóval a bajnokság mostanában dől el. Szerencsére nem dőlt el már a múlt héten, kaptunk még némi esélyt. De már jelenleg sem magunkra fogadnék. Ha március végén még vezetni fogunk, akkor igen. De ez nagyon necces lesz.
Szerintem is játszatni kell már Czetőt. Nagyon fel kell javulni Nyitrainak és Krajncznak. Nekem Illés nem felel meg a középpályán, ott is váltani kellene.
Összefoglalva: vasárnap nagyobb lesz a tét mint 3 pont.

Tételek: 1 - 4 ból 4

Új hozzászólás hozzáadása