A következő szezonban a DVSC-TEVA a Létavértesnek nem ad kölcsön labdarúgókat.
Egy ellenféllel kevesebb...
A szezon számokban...
A múltkoriban ígértem már a statisztikai adatokról szóló bejegyzést, azonban olyan fontos hírekhez jutottunk, hogy vétek lett volna nem megosztani veletek. Látom, rendkívüli módon megosztotta „a társaságot” a Putnokkal való „közösködés” híre, a legjobban – úgy érzem – az utánpótlással kapcsolatos lehetséges átalakulásokat érzitek fenyegetőnek. Ígérem, hogy a közeljövőben megpróbáljuk feltárni, milyen módon valósulhat meg ez a transzformáció, mire lehet számítani, hiszen természetesen megértem, hogy a szülők aggódnak gyermekeik sportjövőjéért. Egyébként is „hangosak” voltatok az előző idényben az utánpótlással kapcsolatos problémák miatt, megpróbálunk utánajárni, mi okozhatta ezeket a negatívumokat. Arra kérnélek benneteket, írjátok meg az oldal e-mail-címére a felmerült kérdéseiteket, és ígérem, hogy megkérdezzük az illetékeseket.
Nos, ennyi bevezető – és kitérő – után essünk neki a 2013/14-es szezon statisztikai értékelésének, ősz végén már jelentkeztünk egy ilyen összeállítással, így nagyjából képben vagytok, miről lesz szó.
A Léta bajnok lett (de nem feljutó), mi megszereztük az ezüstérmet, a kisvonat a bronzot. Az Eger – ugye – már a 16. forduló előtt „kiesett”, hozzá csatlakozott az ugyancsak anyagi problémáktól sújtott Ebes, és a tavasszal megtáltosodó Veresegyház. A Fradi tartalékjai a három csoport legrosszabb 13.-jaként estek ki a BLASZ-ba, játékuk alapján ennél talán jobbat érdemeltek volna. De a betűk helyett nézzük a bajnokság végeredményét számokban:
|
|
GYŐZELEM |
DÖNTETLEN |
VERESÉG |
GÓLKÜL. |
PONT |
1. |
LÉTAVÉRTES |
22 |
4 |
4 |
81-30 |
70 |
2. |
KBSC |
18 |
8 |
4 |
62-30 |
62 |
3. |
DVSC-DEAC |
17 |
6 |
7 |
65-38 |
57 |
4. |
FELSŐTÁRKÁNY |
16 |
6 |
8 |
54-35 |
54 |
5. |
PUTNOK |
15 |
6 |
9 |
56-38 |
51 |
6. |
CIGÁND |
14 |
9 |
7 |
56-42 |
51 |
7. |
TISZAÚJVÁROS |
13 |
6 |
11 |
41-40 |
45 |
8. |
NYÍRBÁTOR |
12 |
8 |
10 |
49-44 |
44 |
9. |
HATVAN |
11 |
7 |
12 |
46-47 |
40 |
10. |
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY |
9 |
11 |
10 |
45-49 |
38 |
11. |
JÁSZAPÁTI |
10 |
5 |
15 |
38-61 |
35 |
12. |
REAC |
7 |
12 |
11 |
39-49 |
33 |
13. |
FTC II. |
7 |
7 |
16 |
47-47 |
28 |
14. |
VERESEGYHÁZ |
4 |
9 |
17 |
33-73 |
21 |
15. |
EBES |
6 |
2 |
22 |
29-71 |
14 |
8 pontot vert ránk tehát a bajnok, ami – ahhoz képest, hogy 16 forduló után 4 ponttal vezettük a tabellát – igencsak erős teljesítmény. Az alsó régiókban a végén nem volt túl sok kérdés – a ferencvárosiak inkább a két másik csoport hasonló kaliberű csapataival küzdöttek -, csupán az volt kérdéses, a veresiek a végén megelőzik-e az Ebest. Nos, ez sikerült nekik, nagyot küzdöttek tavasszal. A legtöbb gólt a Léta szerezte, méghozzá 16-al rúgtak többet, mint az ebben a mutatóban második DEAC, elsősorban tavaszi gólgazdag játékunknak köszönhető, hogy lőtt gólok tekintetében megszereztük a harmadik helyet. A legkevesebbszer – holtversenyben a Létával – viszont a mi védelmünk kapitulált, és habár az első 16 fordulóban bekapott 8 gólhoz képest a tavasszal 14 meccsen beszipkázott 22 gól nem a világvége, de mégis majdnem 3-szor annyi, mint az őszi „termés”. A legtöbb győzelem - természetesen - a Létavértes nevéhez fűződik, ahogy az is evidencia, hogy az Ebes vesztett a legtöbbször. A bajnokság „ikszkirálya” a REAC csapata lett, nagyon kellett nekik az a 12 pont a bentmaradáshoz. Aki azt hinné, hogy hibás a táblázat (az Ebesnek 20 pont kellene, hogy a neve mellett szerepeljen), ne higgye: a hajdúságiaktól az utolsó fordulóban tőlünk elszenvedett 7-2-es vereség után az MLSZ levont 6 pontot. Hogy miért, ne kérdezzétek! Lehet, hogy odaadták a Felcsútnak…
Mielőtt konkrétan megnéznénk, hogy miként teljesítettek a csapatok tavasszal, érdemes lesz összevetnünk az őszi szerepléssel. Ehhez szükséges, hogy ideidézzük az őszi végeredményt (illetve az első 16 forduló után fennállt helyzetet – ki ne tudná, hogy a tavaszi első fordulót már ősszel (tél elején) lejátszották a fiúk):
|
|
GYŐZELEM |
DÖNTETLEN |
VERESÉG |
GÓLKÜL. |
PONT |
1. |
KBSC |
11 |
3 |
2 |
26-8 |
36 |
2. |
DVSC-DEAC |
10 |
3 |
3 |
35-16 |
33 |
3. |
LÉTAVÉRTES |
10 |
2 |
4 |
41-18 |
32 |
4. |
PUTNOK |
8 |
4 |
4 |
28-19 |
28 |
5. |
TISZAÚJVÁROS |
8 |
1 |
7 |
19-24 |
25 |
6. |
CIGÁND |
7 |
4 |
5 |
31-27 |
25 |
7. |
HATVAN |
7 |
3 |
6 |
26-25 |
24 |
8. |
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY |
5 |
8 |
3 |
29-23 |
23 |
9. |
FELSŐTÁRKÁNY |
6 |
4 |
6 |
26-24 |
22 |
10. |
NYÍRBÁTOR |
6 |
3 |
7 |
26-29 |
21 |
11. |
JÁSZAPÁTI |
6 |
2 |
8 |
24-30 |
20 |
12. |
FTC II. |
4 |
5 |
7 |
23-27 |
17 |
13. |
EBES |
5 |
1 |
10 |
15-28 |
16 |
14. |
REAC |
3 |
5 |
8 |
19-34 |
14 |
15. |
VERESEGYHÁZ |
- |
4 |
12 |
14-45 |
4 |
Már ebből a táblából is látszik – az előzővel összehasonlítva – hogy a tavasz kétségkívül legnagyobb nyertese (nyilván a Léta mellett) a Felsőtárkány, akik nem kevesebb, mint 5 helyet ugrottak felfelé a tabellán az őszhöz képest.
Nézzük a tavaszi tabellát:
|
|
GYŐZELEM |
DÖNTETLEN |
VERESÉG |
GÓLKÜL. |
PONT |
1. |
LÉTAVÉRTES |
12 |
2 |
0 |
40-12 |
38 |
2. |
FELSŐTÁRKÁNY |
10 |
2 |
2 |
28-11 |
32 |
3. |
KBSC |
7 |
5 |
2 |
36-22 |
26 |
4. |
CIGÁND |
7 |
5 |
2 |
25-15 |
26 |
5. |
DVSC-DEAC |
7 |
3 |
4 |
30-22 |
24 |
6. |
PUTNOK |
7 |
2 |
5 |
28-19 |
23 |
7. |
NYÍRBÁTOR |
6 |
5 |
3 |
23-15 |
23 |
8. |
TISZAÚJVÁROS |
5 |
5 |
4 |
22-16 |
20 |
9. |
REAC |
4 |
7 |
3 |
20-15 |
19 |
10. |
VERESEGYHÁZ |
4 |
5 |
5 |
19-28 |
17 |
11. |
HATVAN |
4 |
4 |
6 |
20-22 |
16 |
12. |
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY |
4 |
3 |
7 |
16-22 |
15 |
13. |
JÁSZAPÁTI |
4 |
3 |
7 |
14-31 |
15 |
14. |
FTC II. |
3 |
2 |
9 |
24-20 |
11 |
15. |
EBES |
1 |
1 |
12 |
14-43 |
4 |
Tavasszal tehát csak a harmadik helyen végeztünk, a Tárkánnyal szembeni mínusz hat döbbenetes, a Létával szembeni mínusz 12 viszont egyenesen brutális. Írd és mondd: 16 pontot vert ránk a bajnok 14 meccsen… A Léta veretlen maradt tavasszal, de csak 4 góllal lőtt kevesebbet, mint mi, ez talán meglepő. A legkevesebb gólt a kellemesebb évszakban a tárkányiak kapták, pedig még kapusukat, Nótást el is igazoltuk tőlük. Az Ebes egyetlen győzelme csupán illúzió, az Eger elleni „zöld asztalos” meccsek eredményeit is tartalmazza a táblázat. A veresiek 10. helyére hívnám fel még a figyelmet!
Hazai pályán mindig jobban megy nekünk, bár nyilván ezzel általában így van minden csapat. Nézzük, hogy fest a „hazai tabella” a bajnokság összteljesítményét figyelembe véve:
|
|
Játszott |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólkülönbség |
Pont |
1. |
Létavértes |
15 |
12 |
1 |
2 |
41-12 |
37 |
2. |
KBSC |
15 |
10 |
5 |
0 |
30-13 |
35 |
3. |
Cigánd |
15 |
9 |
5 |
1 |
35-17 |
32 |
4. |
DVSC-DEAC |
15 |
9 |
3 |
3 |
40-19 |
30 |
5. |
Nyírbátor |
15 |
8 |
5 |
2 |
31-16 |
29 |
6. |
Tiszaújváros |
15 |
9 |
2 |
4 |
22-15 |
29 |
7. |
Putnok |
15 |
8 |
4 |
3 |
35-19 |
28 |
8. |
Felsőtárkány |
15 |
8 |
3 |
4 |
28-23 |
27 |
9. |
Hatvan |
15 |
8 |
1 |
6 |
26-23 |
25 |
10. |
Jászapáti |
15 |
7 |
2 |
6 |
20-24 |
23 |
11. |
Hajdúböszörmény |
15 |
5 |
6 |
4 |
22-25 |
21 |
12. |
REAC |
15 |
4 |
7 |
4 |
18-14 |
18 |
13. |
FTC II. |
15 |
4 |
3 |
7 |
20-14 |
15 |
14. |
Veresegyház |
15 |
3 |
5 |
7 |
19-28 |
14 |
15. |
Ebes |
15 |
4 |
2 |
9 |
20-32 |
14 |
Habár mi vagyunk az egyetlen csapat, amely otthonában nem kényszerült pont nélkül öltözőbe vonulni, 5 döntetlenünkkel a második helyre szorultunk. A Léta mindössze 2-szer kapitulált pályáján, érdekesség, hogy mindkétszer borsodi csapat – mi és a Putnok – hozta el a 3 pontot a létavértesiektől. Az otthon remekül teljesítő csapatok közül kiemelhető a Cigánd és a Nyírbátor teljesítménye, végső helyezésükhöz képest igencsak jó helyen állnak ebben az összevetésben. A Putnok és a Tárkány viszont nem mondható, hogy túlzottan eredményes volt saját pályáján.
Nézzük, mit mutat a statisztika, ha a tavasszal lejátszott hazai meccseket vesszük csak alapul:
|
|
Játszott |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólkülönbség |
Pont |
1. |
Létavértes |
7 |
7 |
0 |
0 |
20-4 |
21 |
2. |
Cigánd |
8 |
5 |
3 |
0 |
17-6 |
18 |
3. |
Tiszaújváros |
7 |
5 |
1 |
1 |
15-6 |
16 |
4. |
Felsőtárkány |
7 |
5 |
1 |
1 |
15-7 |
16 |
5. |
KBSC |
7 |
4 |
3 |
0 |
18-10 |
15 |
6. |
Putnok |
7 |
4 |
1 |
2 |
17-9 |
13 |
7. |
Nyírbátor |
7 |
3 |
4 |
0 |
14-7 |
13 |
8. |
Veresegyház |
7 |
3 |
3 |
1 |
12-9 |
12 |
9. |
Jászapáti |
8 |
3 |
2 |
3 |
7-11 |
11 |
10. |
DVSC-DEAC |
7 |
3 |
1 |
3 |
18-15 |
10 |
11. |
REAC |
7 |
2 |
4 |
1 |
9-6 |
10 |
12. |
Hatvan |
6 |
3 |
1 |
2 |
10-8 |
10 |
13. |
FTC II. |
7 |
3 |
0 |
4 |
15-6 |
9 |
14. |
Hajdúböszörmény |
6 |
1 |
2 |
3 |
4-12 |
5 |
15. |
Ebes |
7 |
0 |
1 |
6 |
9-22 |
1 |
Nyilván torzít egy kicsit a tabella, hiszen két csapat 8-szor, kettő 6-szor játszott hazai pályán tavasszal, de érdemes azért kicsit az adatok mögé nézni! A Petében jócskán elmaradt a csapat a tavaszi meccseken az előzetes várakozásoktól. Habár nem vesztettünk meccset, de csupán eggyel többször nyertünk, mint ikszeltünk, márpedig az az elvesztegetett 6 pont sorsdöntőnek bizonyult. A Léta, a Veresegyház és a Tiszaújváros ellen is csupán egy pont jutott nekünk. A bajnok viszont makulátlan mérleget mutatott tavasszal hazai pályán, ráadásul gólkülönbségük is imponáló. Habár holtversenyben a második legtöbb gólt termeltük itthon, viszont csupán 4 csapat akad, akik többet kaptak saját pályájukon. Ez nagy hiba volt… Abszolút nem kényeztette tavasszal szurkolóit a DEAC, a Böszi, és a tavaly félelmetes hazai eredménysort produkáló Hatvan sem. A Léta és a Barcika mellett a Cigánd és a Nyírbátor is veretlen maradt a tavaszi szezonban vendéglátóként…maximum respect!
Az idegenbeli szereplésünk - mióta világ a világ – általában egy kalap szamócát sem ér, nem így volt ez ebben a szezonban. Nézzük az „idegenbeli tabellát” egész évre vetítve:
|
|
Játszott |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólkülönbség |
Pont |
1. |
Létavértes |
15 |
10 |
3 |
2 |
40-18 |
33 |
2. |
KBSC |
15 |
8 |
3 |
4 |
32-17 |
27 |
3. |
Felsőtárkány |
15 |
8 |
3 |
4 |
26-12 |
27 |
4. |
DVSC-DEAC |
15 |
8 |
3 |
4 |
25-19 |
27 |
5. |
Putnok |
15 |
7 |
2 |
6 |
21-19 |
23 |
6. |
Cigánd |
15 |
5 |
4 |
6 |
21-25 |
19 |
7. |
Hatvan |
15 |
4 |
6 |
5 |
22-23 |
18 |
8. |
Hajdúböszörmény |
15 |
4 |
5 |
6 |
23-24 |
17 |
9. |
Tiszaújváros |
15 |
4 |
4 |
7 |
19-25 |
16 |
10. |
Nyírbátor |
15 |
4 |
3 |
8 |
18-28 |
15 |
11. |
REAC |
15 |
3 |
5 |
7 |
19-29 |
14 |
12. |
Jászapáti |
15 |
3 |
3 |
9 |
18-37 |
12 |
13. |
FTC II. |
15 |
2 |
4 |
9 |
20-33 |
10 |
14. |
Veresegyház |
15 |
1 |
4 |
10 |
14-43 |
7 |
15. |
Ebes |
15 |
2 |
- |
13 |
9-39 |
6 |
Habár „csupán” a második helyet csíptük meg ebben a tekintetben (azt is hármas holtversenyben, gólkülönbségünknek köszönhetően), én azt mondom, egy ilyen idegenbeli szereplésre igenis büszkének lehet lenni. A Léta 40 gólja egészen tetemesnek tűnik, de mi is két gól/meccs átlag felé jutottunk, igaz, kétszer is 7 gólt rúgtunk idegenben.
A tavaszi tabella az idegenbeli teljesítményt figyelembe véve:
|
|
Játszott |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólkülönbség |
Pont |
1. |
Létavértes |
7 |
5 |
2 |
- |
20-8 |
17 |
2. |
Felsőtárkány |
7 |
5 |
1 |
1 |
13-4 |
16 |
3. |
DVSC-DEAC |
7 |
4 |
2 |
1 |
12-7 |
14 |
4. |
KBSC |
7 |
3 |
2 |
2 |
18-12 |
11 |
5. |
Putnok |
7 |
3 |
1 |
3 |
11-10 |
10 |
6. |
Nyírbátor |
7 |
3 |
1 |
3 |
9-8 |
10 |
7. |
Hajdúböszörmény |
8 |
3 |
1 |
4 |
12-14 |
10 |
8. |
REAC |
7 |
2 |
3 |
2 |
11-9 |
9 |
9. |
Cigánd |
6 |
2 |
2 |
2 |
8-9 |
8 |
10. |
Hatvan |
8 |
1 |
3 |
4 |
10-14 |
6 |
11. |
Veresegyház |
7 |
1 |
2 |
4 |
7-19 |
5 |
12. |
Tiszaújváros |
7 |
- |
4 |
3 |
7-10 |
4 |
13. |
Jászapáti |
6 |
1 |
1 |
4 |
7-20 |
4 |
14. |
Ebes |
7 |
1 |
- |
6 |
5-21 |
3 |
15. |
FTC II. |
7 |
- |
2 |
5 |
9-14 |
2 |
Ugyancsak vegyük figyelembe, hogy 2-2 csapat a többiektől eggyel több, avagy eggyel kevesebb meccset vívott idegen földön tavasszal! Ennek ellenére az első 6 csapat teljesítménye kiválóan összemérhető: a Léta, a Tárkány és a kisvonat is jobb volt tőlünk vendégként. Az újvárosiak egyszer sem tudtak 3 pontot szerezni idegenben, így otthoni jó szereplésük kevés volt a jobb helyezéshez, de láthatjuk azt is, a Fradi miért esett ki. Az Ebes valójában minden meccsét elveszítette, de hát az Egerrel idegenben játszottak volna…
Még egy mutatót vizsgálunk csapat-szinten, mégpedig a lappal büntetett szabálytalanságok kérdéskörét. Ősszel viszonylag jól álltunk ebben a tekintetben, nézzük, az egész bajnokság adatait figyelembe véve hogy néz ki a rangsor:
|
Sárga lap |
Piros lap |
Nyírbátor |
89 |
3 |
KBSC |
84 |
4 |
Putnok |
82 |
9 |
Jászapáti |
80 |
8 |
REAC |
78 |
9 |
Tiszaújváros |
72 |
8 |
Cigánd |
72 |
5 |
Veresegyház |
71 |
8 |
FTC II. |
69 |
4 |
Hajdúböszörmény |
68 |
4 |
Felsőtárkány |
67 |
8 |
Ebes |
64 |
3 |
Létavértes |
62 |
5 |
Hatvan |
57 |
6 |
DVSC-DEAC |
53 |
1 |
A „legprosztóbb” csapatnak sárga lapok tekintetében a Nyírbátor bizonyult, de mi sem lehetünk túl büszkék arra, hogy összesen 84-szer kellett fegyelmeznie enyhébben a játékvezetőknek játékosainkat. Ha a piros lapokat vesszük alapul, a Putnok és a REAC futballistái egyaránt 9-szer voltak kénytelenek idő előtt az öltözőbe vonulni.
Láttuk, hogy tavasszal iszonyatos mértékben kaptuk a lapokat, így érdekes lehet, tavasszal hogy néz ki ez a tabella:
|
Sárga lap |
Piros lap |
REAC |
45 |
5 |
KBSC |
45 |
1 |
Tiszaújváros |
37 |
2 |
Nyírbátor |
36 |
2 |
Jászapáti |
34 |
3 |
FTC II. |
32 |
1 |
Felsőtárkány |
30 |
5 |
Putnok |
29 |
6 |
Létavértes |
29 |
5 |
Cigánd |
28 |
2 |
Ebes |
28 |
1 |
Hajdúböszörmény |
28 |
1 |
Veresegyház |
27 |
3 |
DVSC-DEAC |
26 |
1 |
Hatvan |
24 |
1 |
A REAC és a KBSC játékosai egyaránt 45 sárgát „vittek haza” a tavaszi szezonban, de mivel a palotai játékosok közül 5-en is pirosat kaptak, megelőztek minket ebben a cseppet sem derűs összevetésben. Azt hiszem, nem vagyok egyedül a véleményemmel, ha azt mondom: a 45 lap közül jónéhány tökéletesen indokolatlan volt, ráadásul én Kokó pirosát is némelyest megkérdőjelezném… Kiállítások tekintetében a Putnok volt „a legjobb” tavasszal.
Térjünk át az egyéni teljesítményekre!
A gólkirályi címet Kertész, a Létavértes játékosa szerezte meg, de nézzük az első 10-et:
- Kertész (Létavértes) 25 gól
2.- 3. Molnár (DVSC-DEAC) és Vinicius (Létavértes) 14-14 gól
4.-5. Molnár (KBSC) és Kovács P. (Tiszaújváros) 13-13 gól
6.-7. Roszel (Cigánd) és Bogdány (Felsőtárkány) 12-12 gól
8.-9. Montvai (Felsőtárkány) és Erdei (Nyírbátor) 11-11 gól
10.-11.-12. Varga Z. (Cigánd), Bogdanovic (Hajdúböszörmény) és Deák (Veresegyház) 10-10-10 gól
Az egyes csapatok „mesterlövészei”:
Cigánd: Roszel - 12 gól
DVSC-DEAC: Molnár - 14 gól
Ebes: Brnovic - 5 gól
Felsőtárkány: Bogdány - 12 gól
FTC II.: Péter - 9 gól
Hajdúböszörmény: Bogdanovic - 10 gól
Hatvan: Surányi - 8 gól
Jászapáti: Kotula - 9 gól
KBSC: Molnár - 13 gól
Létavértes: Kertész - 25 gól
Nyírbátor: Erdei - 11 gól
Putnok: Kovács R. - 6 gól
REAC: Lucz - 5 gól
Tiszaújváros: Kovács P. - 13 gól
Veresegyház: Deák - 10 gól.
Lapok tekintetében „örömmel” jelenthetem, hogy Illés Ricsi – nagy hajrával – megnyerte a versenyt, összesen 14 sárgát írhattunk Richárd neve mellé, egészen parádés…
10 játékos volt még rajta kívül, akit két meccsen is nélkülöznie kellett csapatának 5 sárgás eltiltás miatt, vagyis legalább 10 sárga kártyát gyűjtöttek be:
Ur (Cigánd) – 10 sárga
Balázs (Felsőtárkány) – 10 sárga
Erdei (FTC II.) – 10 sárga
Nagy P. (KBSC) – 12 sárga + 1 piros lap
Bényei (Létavértes) – 10 sárga + 1 piros lap
Jeddi (Nyírbátor) – 11 sárga
Szilágyi (Nyírbátor) – 11 sárga
Szeleczki (Putnok) – 13 sárga
Zimányi (Putnok) – 13 sárga + 1 piros lap
Szekér (REAC) – 10 sárga + 1 piros lap.
13 olyan játékos volt a szezonban, akik kétszer is idő előtt mehettek zuhanyozni, a legnagyobb „favágók” listája:
Balogh D. (Felsőtárkány)
Elek (Felsőtárkány)
Hokk (Hajdúböszörmény)
Karácsony (Jászapáti)
Nagy D. (Jászapáti) – ráadásul egy meccses „piros lapos eltiltását” követő találkozón rögtön kiszórták
Tóth Sz. (Nyírbátor)
Truhanov (Putnok)
Szűcs Á. (Putnok)
Debreceni (REAC)
Kollár (REAC)
Hamar (Tiszaújváros)
Fodor (Tiszaújváros)
Kozma (Veresegyház).
Ősszel azt írtuk, hogy 11 játékos volt az NB III. Keleti csoportjának mezőnyében, akik az elsőtől az utolsó percig pályán voltak, nos, ez a „társaság” a bajnokság végére 3 tagúra szűkült: két kapus, Horváth (Hatvan) és a „mi” Szabó Ádámunk, valamint egy mezőnyjátékos, a cigándi Varga Krisztián mondhatja el magáról, hogy minden játékpercet végigjátszott.
23 olyan játékos volt ősz végére, akik minden találkozón pályára léptek (de vagy lecserélték, vagy becserélték őket időnként), nos, ez a lista is mindössze 3 fősre apadt: Kertész (Létavértes), Barzsó (Felsőtárkány) és Bogdanovic (Hajdúböszörmény) mondhatja el mindössze magáról a mezőnyben, hogy minden találkozón pályára léptek a szezonban.
Ha a játékosaink egyéni teljesítményét szeretnétek végigtekinteni, elég, ha az oldal fejlécének „A CSAPAT” menüpontjára kattintotok, ott vannak a részletek.
A bajnokság során minden fordulóban megosztottuk veletek az aktuális ellenfél, és csapatunk „lőlapját”, most itt, az idény végén, nézzük, ha negyedórákra osztjuk fel a találkozókat, mikor kaptuk, illetve mikor lőttük góljainkat:
Lőtt:
1.-15. perc: 4
16.-30. perc: 6
31.-45. perc: 13
46.-60. perc: 10
61.-75. perc: 9
76.-90. perc: 17
Kapott:
1.-15. perc: 8
16.-30. perc: 5
31.-45. perc: 5
46.-60. perc: 3
61.-75. perc: 4
76.-90. perc: 5
A második félidő volt a „mi terepünk”, majdnem kétszer annyi gólt szereztünk a szünet után, mint az első felesben, ráadásul a hajrákban a legtöbbet. Ráadásként az első 45 percben sokkal több gólt is kaptunk, az első 15 percben meg legendásan sokat…
Ha azt nézzük, az ellenfeleink melyik megyéhez tartoznak, csupán két megye van, amelynek csapatai (csapata) 50%-os eredményre voltak képesek ellenünk:
Jász-Nagykun-Szolnok (Jászapáti): 1 győzelem, 1 vereség, 3-2-es gólkülönbség
Szabolcs-Szatmár-Bereg (Nyírbátor): 2 döntetlen, 1-1-es gólkülönbség.
A többiek:
Borsod-Abaúj-Zemplén (Putnok, Tiszaújváros, Cigánd): 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 8-6-os gólkülönbség
Hajdú-Bihar (Létavértes, DVSC-DEAC, Hajdúböszörmény, Ebes): 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 18-8-as gólkülönbség
Heves (Felsőtárkány, Hatvan, Eger): 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 5-4-es gólkülönbség
Budapest és Pest megye (FTC II., REAC, Veresegyház): 5 győzelem, 1 döntetlen, 16-4-es gólkülönbség.
Legközelebb az utánpótláscsapataink szezonbeli teljesítményét vesszük górcső alá (hacsak nem érkeznek új hírek a felnőttcsapat házatájáról…).
Téma: A szezon számokban...
Dátum: 2014.06.26
Tárgy: Léta
Dátum: 2014.06.21
Tárgy: bocsi
Mindenképpen bele akartam írni, de elfelejtettem: köszönöm szépen Szupergo-nak, hogy a múltkor elkészítette a játékosok átlagát a szavazatok alapján, az is része a szezon statisztikájának.
Dátum: 2014.06.21
Tárgy: Re:bocsi
Nagyon szívesen! Örömmel számolgattam, kíváncsi voltam az eredményre, ami egyébként 80-90%-ban az én egyéni véleményemet is tükrözte.