Há' van ez úgy, igaz én nem érzem magam annak, de ez van. Remélem holnap már az élen kullogunk. Aztán jövőre jöhet Sztálinváros is:)))
A varázsló intelmei...
„Gyűljetek ide körém, hű barcikai szurkolóhadak! Hadd mesélek nektek, eme különleges ütközet előtt arról, mit várhattok a csatában az ellenfél, a Tisza Új Városának vitézeitől, mire készüljetek, hogyan tudjátok sikerrel megvívni a csatát, hogy a Harmadik Vonal Birodalmának trónját elbitoroljátok” – szólt a Varázsló Szellem, a barcikai labdarúgás szelleme, aki testközelből követte nyomon klubunk eddigi 55 évét, miközben igazított egyet jobb kezével csúcsos süvegén, bal kezével bozontos szakállán.
„A Megyében ez az utolsó csapat, akivel szembe kell szállnotok, ezidáig sikerrel vettétek a putnoki trónkövetelők elleni ütközetet, és a cigándi siserehad elleni összecsapást is. Ne feledjétek azonban, hogy ezek a hordák szeretett településünk sárba tiprása ellen gyűltek, ráadásul mindkétszer csak az utolsó pillanatokban sikerült a magunk javára fordítani az ütközeteket, most viszont idegen földön kell lándzsánkat leszúrnunk, és kitűzni a kék-sárga zászlót a Jabil-hegy legfelső ormára.
A tiszaújvárosi hadak az előző csataszezonban a Harmadik Vonal Birodalmában kiírt Tisza-csoportban a harmadik legjobb csapatnak bizonyultak, igaz, az azóta a Második Vonal Birodalmában vitézkedő kisvárdaiak 9 birodalmi ponttal többet gyűjtöttek. Azért, hogy a holnapi ellenfelünk továbbra is a Harmadik Vonal serlegéért küzdhessen, osztályozó találkozókat kellett vívniuk a Szikszó seregével, és már az első összecsapáson jelezték, ki az úr a háznál, idegen földön 4-2-re nyertek. Hazai földön a 9-2-es második ütközet már csak hab volt a torkukon. Ha nem tudnátok, seregünk egyik élkatonája, Molnár, ezen két ütközetben három bevitt találattal biztosította a lehengerlő diadalt.
Idén nyáron az ellenfél úgy kezdte a serleg elhódításáért kiírt küzdelmeket, hogy nem akartam hinni sok csatát látott, öreg szemeimnek. Négyszer is maguk javára tudták fordítani a csaták kimenetelét, aztán viszont négyszer kapitulálni kényszerültek az ellenséges hadak előtt.”
Suhintott egyet az eddig félszegen a combja mellett tartott pálcájával, és csillámporokból az alábbi lista jelent meg:
Tiszaújváros – DVSC-DEAC 2-1 (gól: Dávid 2)
Veresegyház – Tiszaújváros 1-3 (gól: Kerekes, Dávid 2)
Tiszaújváros – Jászapáti 2-1 (gól: Kovács P. 2)
Tiszaújváros – Hajdúböszörmény 2-1 (gól: Kovács P. 2)
Ebes – Tiszaújváros 2-1 (gól: Dávid)
Tiszaújváros – Felsőtárkány 0-3
Putnok – Tiszaújváros 3-0
Tiszaújváros – Létavértes 0-2
Nyírbátor – Tiszaújváros 1-2 (gól: Nagy Cs., Lippai)
Tiszaújváros – Hatvan 0-0
Cigánd – Tiszaújváros 4-1 (gól: Bussy)
Tiszaújváros – REAC 1-0 (gól: Bussy)
Eger – Tiszaújváros 1-3 (gól: Molnár, Kerekes, Lippai).
„Az újvárosiak egyelőre csak a hetedik legjobb formációt alkotják a Vonalban. Bevitt találatok tekintetében a középmezőnyhöz tartoznak, ahogy hálójukban is átlagos mennyiségben pihen meg a szent golyó. Hazai földön és idegen területen egyaránt veszélyesek tudnak lenni, de talán a Vonal rendjének leghektikusabb egyletét alkotják, akik képesek váratlan győzelmekre, de szégyenteljes vereségekre is.
Mint tudjátok, egy-egy ütközet 90 percig tart, hogy kialakíthassuk a nyerő taktikát a harcra, nézzük meg, a 90 perc melyik periódusában kell a legjobban odafigyelnetek, hogy a szent golyó behatolásától megóvjátok kapunkat:
1.-15. perc: 2
16.-30. perc: 2
31.-45. perc: 2
46.-60. perc: 4
61.-75. perc: 4
76.-90. perc: 3
Óvakodjatok tehát az összecsapás második hullámától, hiszen az újvárosi hadak a pihenő után harcosabbak, vonjuk össze erőinket a mező középső harmadán, és akadályozzuk meg az előretörést.
Ahhoz, hogy győztesen vívjuk meg a csatát, a szent golyót minél többször kell hálójukban elhelyeznünk. Nézzük, hogy ment ez eddig a többi ellenséges hordának:
1.-15. perc: 4
16.-30. perc: 5
31.-45. perc: 1
46.-60. perc: 2
61.-75. perc: 4
76.-90. perc: 4
Az ütközet elején és végén van tehát esélyetek a leginkább bevinni a megrendítő találatokat. Harcos, kemény fellépéssel megrogyasztható az ellenséges védelem, de ehhez nagyfokú koncentráltság kell.
Fontos elmondanom nektek, hogy az újvárosi csapat eddigi 7 győztes csatájából 4-szer is hátrányból fordított, így az esetleges vezetés után az elbizakodottságra semmi ok, oda kell figyelni a szent golyó ellenfelünk területén tartására.
A győztes osztályozó mérkőzés után nyáron 9 új legénnyel gazdagodott az újvárosi gárda. Nagy Csaba és Sápi a Putnok mezét elhajítva öltötte magára az újvárosi címeres mentét, Subert az osztályozón vesztes Szikszó seregéből érkezett, Bussy Létavértesről, Stefán és Berecz Diósgyőrből, Kolozsi Hajdúböszörményből, míg két fiatal vitéz, Molnár Ferenc és Molnár László is a felnőtt hódítók tiszteletbeli tagja lett.
Az utóbbi hetek eseményei miatt több hős vitéze sem veheti fel a harcot a hazai földön játszóknak a holnapi ütközetben. Molnár Ferenc és Horváth azért nem küzdhet a holnapi napon, mert a csaták levezényléséhez alkalmazott játékot vezetők piros színű kártyával bűvölték el a hadfikat. Nagy Csaba és Fodor Péter – a védelem oszlopos tagjai - ötször lettek már megbabonázva sárga kártya által, így ők csak a partvonalon kívülről nézhetik társaik fogcsikorgató küzdelmét.
Sajnos, mi is elveszítettük egyik harcosunkat. Nagy Péter vitéz ugyancsak nem veheti fel a harcot a holnapi napon, de talán meg fogjuk oldani a pótlását védelmünk jobb oldalán.
Ne feledjük, hogy némiképpen testvérháborúra kerül sor! Az ellenből Hamar, Toplenszki, Kerekes (aki az egyik – valaha volt – legszimpatikusabb és legalázatosabb vitéze volt csapatunknak), Berecz, Dávid és Kovács is Barcikafalváról indult útnak, hogy az újvárosiakat szolgálja, nálunk Horváth Szabolcs, Kovács Bence és Molnár is viselte már ellenfelünk emblémáját. Ha van presztízsütközet, ez akkor az lesz. De megmutatom, milyen felállásban győzhetjük le ellenfelünket!”
Ekkor odacsapott varázspálcájával a tűz mellett békésen szunyókáló macska farkára, aki abban a pillanatban egy papiruszt köpött ki szottyadt pofazacskójából, amin a következő kép állt:
„Intelmeim márpediglen a következők: ha azt az álmos, tesze-tosza játékot játszátok, mint az előző héten, Jászapáti csapatai ellen, akkor elvesztünk. A pálya egész hosszában, szegletétől szegletéig le kell támadni az ellent, birtokba venni a szent golyót, és gyorsan indítani vele a széleken rohamozó harcosainkat. Az újonnan összeálló újvárosi védelem várhatóan csak asszisztálni fog, és szemmel követi gyors bepasszainkat, használjátok ki őket, húzódjatok feljebb minél többen a középső alakzatból!
És most hozzátok szólok, hős vitézeinknek szurkoló hűséges katonák! Hangotokra, buzdításotokra szükség lesz a harcok alatt. Felszólítalak benneteket, hogy minél nagyobb számban jelenjetek meg az ellenség mezeje mellett, jelenlétetekkel is demonstrálva, hogy életeteket és véreteket adnátok szűkebb pátriátokért és csapatotokért! A sikeres ütközethez Ti is kelletek! Mutassátok meg, hogy a Megyében tiétek a legnagyobb hangorkán, ami minden akadályt ledönt, ami elgondolkodtatja az ellen vitézeit és szurkolóseregét, hogy mi keresnivalójuk is van egy ilyen armada és csapata ellen. Borítsuk kék-sárgába a Tisza Új Városát saját zászlóinkkal, hiszen az ő színük is kék-sárga. Zengjen-zúgjon a „Hajrá Vegyész”, mégha amaz is vegyészváros. A Megye legjobb alakulata a Harmadik Vonal Birodalmában a miénk. Ennek demonstrálása elsődleges feladat.
A Megye a miénk, a miénk, a miénk, a miénk…” haltak el a lassan elszendergő szellem szavai, és kilométeres, kék-sárga zászlós kocsisorokról álmodott, amelyből a csata után elégedett mosollyal integetnek a szurkolók. Mielőtt igencsak viseltes pipája kiesett volna cserepes szájából, egy mondat hagyta még el suttogó hangon ajkát:
Hajrá Barcika!
Téma: A varázsló intelmei...
Dátum: 2013.11.15
Tárgy: -
Hehehehe ez jó, remélem legyőzzük a Leninvárost vagy Olefin SC-t :)))))