Flúgos futam (13. forduló)

2013.11.13 12:34

A 13. forduló végre az összes érintett csapat pályára lépésével ment le, nagyon nem szeretjük az ilyen halasztgatós okosságokat, elég lesz majd a tavaszi első fordulókban, az időjárás és a pályaviszonyok végett. Most gondoljuk el: ha az előző idényben annyi meccset kellett elhalasztani a Texasi mocsárvidéket idéző pályák állapota miatt, mi lesz a sokszor libalegelőre hajazó NB 3-as játékterekkel? Még szerencse, hogy már van műfüvünk: hogy szabványos-e a pálya mérete, így játszható-e rajta bajnoki, arról többféle verzió létezik, amíg nem tudunk biztosat, ebben nem foglalnánk állást.

Na de, vissza a 13. fordulóhoz, ami elhozta végre, hogy beértük a Létát, és már csak az eggyel több győzelem miatt áll az élen a Loki II.

KBSC – Jászapáti 2-0: Habár a mutatott játékról a legnagyobb jóindulattal sem tudunk ódákat zengeni, a lényeg a lényeg: sikerült abszolválni a kötelezőt. A Jászapáti azt játszotta, ami helyzetükben várható volt: tömörültek és megpróbálták kibekkelni a meccset, amíg tudják. Nyilván előző fordulóbeli pusztító győzelmünk is közrejátszott abban, hogy a jászságiak nem nagyon merték felvenni a kesztyűt, azt nem hiszem, hogy komolyan gondolták, hogy az elől teljesen magára hagyott Kotula papó egyedül fogja nekik megnyerni a meccset. A kapunk immáron 4 meccs óta érintetlen, de egyébként is brutális a 13 meccsen kapott 8 gól, pláne annak fényében, hogy tudjuk: többször is felforgatott defenzívával álltunk ki az idei bajnokságban. Erre némileg most is szükség lesz, hiszen Nagy Peti begyűjtötte az ötödik lapját, így kutya legyek, ha nem Treznait látjuk jobbhátvédben a hétvégén. A Jászapáti csak az Eger botlásának köszönhetően maradt a 13. helyen, ne feledjük azonban, hogy a REAC ellen még van egy elmaradt meccsük. De ami számunkra a legfontosabb (nem lehet elégszer örömködni efelett): pontok tekintetében beértük a Létavértest!

Nyírbátor – Létavértes 3-2: Többször is bizonyította már a Léta, hogy képes a mérkőzések utolsó pillanataiban szerzett gólokkal maga javára fordítani a meccset, nos, most megtapasztalhatták azt is, milyen ebben a periódusban veszíteni. Habár az első felesben még nyírbátori vezetést regisztrálhattunk, a 80. percben már fordított mérkőzésállást mutatott az eredményjelző, de még volt egy fordulat a meccsben. A 91. és a 93. percben újabb gólokat szerzett a bátori csapat, köszönet nekik érte, nagy szívességet tettek vele.

Hatvan – Putnok 1-2: A Putnok begyűjtötte zsinórban a harmadik győzelmét is, ráadásul 9 meccse veretlenek. Az ellenfél a hazai pályán általában viszonylag acélos Hatvan volt, és vezettek is már a 7. percben a hazaiak, de a második félidőben Kovács Roland fejesgóljával, illetve a csereként beálló Ukrainets találatával fordítottak a gömöriek. A Putnok szenzációs sorozatával is maradt a negyedik helyen, de mindössze 1 pont a hátrányuk a két éllovas mögött, viszont nem állnak könnyű meccs előtt. A Hatvan zsinórban elszenvedett két nyalókájával maradt az ötödik, de a másik kamikáze-csapat, a Cigánd, már ott van a nyakukon.

Ferencváros II. – Veresegyház 1-1: A veresiek – úgy tűnik – némileg ki tudtak jönni a két hete elszenvedett mázsás súly alól, legalábbis a 93. percben ki tudták egyenlíteni az egyre halványabb zöldek gólelőnyét. Lassan el lehet gondolkodni a Fradinál is, hogy mire jó ez az egész móka, mert nem hiszem, hogy az első csapat holland mestere ebből a garnitúrából bárkit is használni tudna a nagy csapatban a következő idényben. Akkor meg mire való a tartalékcsapat? A veresiek megszerezték harmadik pontjukat, nagy feltámadásban továbbra sem bízhatnak, a zöldek már csak a tizenkettedikek.

Cigánd – Felsőtárkány 2-1: Komoly kis meccsnek vártuk a két csapat összecsapását, hiszen a Hatvan legyőzésével bemutatkozó Détári csapatát fogadta a megtáltosodott cigándi alakulat. Montvai újabb góljával vezettek is a vendégek már a 12. percben, és akár el is dönthették volna a meccset, de a mérkőzés utolsó negyedórájában érkezett Varga, és két góljával eldöntötte a középcsapatok rangadóját. A Cigánd gyors egymásutánban 5 győzelmet szerzett, ezzel hatodikok, a Tárkány maradt a nyolcadik. Hétvégén: Hajrá Cigánd!

Hajdúböszörmény - DVSC-DEAC 0-1:  Mivel a Loki ultrái a nagy csapat meccse helyett a hajdúsági rangadót választották, így végre benépesült a böszörményi lelátó is, meg is lett az eredménye. Az ultrák mellett ezúttal a fiatalabb Bouadla-t, Slimane-t is „kölcsönkapta” a kisvonat, és ha már ott volt, gyönyörű szabadrúgásgóljával el is döntötte a meccset. A Böszi utoljára ellenünk tudott nyerni (franc a pofájukat), az pedig már 5 fordulóval ezelőtt volt, ennek köszönhetően már csak a kilencedikek. A kisvonat viszont továbbra is tapad ránk, igaz, ez nagyjából senkit nem érdekel.

A HÉT KÉPE: Gyanítom, a böszörményi pályára kilátogató hazai szurkolók azt hitték, feljutottak az NB 1-be...

Eger – Tiszaújváros 1-3: A határozottan visszaesést mutató (két utóbbi meccsükön egyaránt vereséget szenvedtek) hevesiek nem bírtak a korántsem világverő formát mutató újvárosiakkal, ahol Kovács Peti és Dávid Zoli lábai továbbra is „némák maradtak” (micsoda képzavar!), utoljára az ötödik fordulóban fordult elő, hogy valamelyikük gólt szerzett (az első öt találkozón ketten 9 gólt lőttek!). Nagyon reméljük, hogy nem ellenünk veszik fel a gólszerző csukát. Elbízni semmiképpen sem kell magunkat, hiszen egységes, masszív brigád az újvárosi, de az, hogy valószínűleg  nyílt sisakos lesz a küzdelem, a mi gyors játékunknak kedvezhet.

REAC – Ebes 3-2: Úgy tűnik, hatott a rákospalotaiakra a vietnámi balzsam, megszerezték második győzelmüket is a bajnoki etapban. Úgy látszik, ez volt most a sláger a fordulóban, hogy ez ellenfél vezetése után fordul a kocka, hiszen az időnként edzegető ebesiek gólelőny után kaptak hármat, és csak a meccs végén tudtak szépíteni. A vendégek túl vannak 3 vereségen, a tizedik hely nem az, amiről a bajnokság kezdetén – amikor még minden szép és jó volt – álmodtak, de az ő helyzetükben ennél többet nem is lehet elvárni.

Tegnap lejátszották a 12. fordulóból elmaradt Tiszaújváros – REAC találkozót, nos, a hazaiak 1-0-ra nyertek egy nagyon kiegyenlített mérkőzésen. Még Koleszár mester is beismerte, hogy a szerencsésebb csapat szerezte meg a 3 pontot, de az sem lett volna meglepő, ha a vendégek pontokkal utaznak haza. Nekünk mindenképpen jó, hogy most pótolták a meccset, talán kivett némi szuflát a hazaiakból, ráadásul Molnár Ferenc kiállításra került, Fodor és Nagy Csaba pedig begyűjtötte az ötödik sárgáját, így ők bizonyosan hiányozni fognak az újvárosiaktól.

Tartalékbajnokságok:

U21:

KBSC – Hajdúböszörmény 9-2 (gól: Horváth Szilárd, Dávid 2, Süttő 3, Siskó, Győrfi, Kádas). A 21 éven aluliak a böszörményi kiállítás után üzembe helyezték a gólgyárat, és nagyon meggyőző különbséggel küldték haza a tabella alsó harmadában tanyázó böszörményi fiatalokat. A cigándi találkozó már kicsit komolyabb feladat, révén éppen az utánunk következő 6. helyet foglalják el a tabellán.

U17:

KBSC – Hajdúböszörmény 8-0 (gól: Takács 4, Fodor 2, Gajdos, Csendom). Takács István 11 meccsen már a 13. gólját szerezte, az ő négy találata is kellett a csere nélkül érkező, nullpontos hajdúsági legények ellen. A jövő héten soros Cigánd az utolsó előtti, idegenben is jó lenne egy szép győzelemmel tovább erősíteni pozíciónkat. Szép volt, srácok!

U15:

Karcag – KBSC 13-1 (gól: Nyiri). Sajnos a tabella második helyén álló Karcag nem kegyelmezett fiataljainknak, a Cigándot viszont nagyon el kellene kapni a héten, mert ők sem túl acélosak.

 U14:

Karcag – KBSC 4-1 (gól: Salétli). Sajnos ez nem jött össze (papíron a Karcag erősebb ebben a korosztályban is), de a 3 pontos Cigánd legyűrése hazai pályán KÖTELEZŐ!!!

 

A 14. fordulóban egy meccs jut vasárnapra, a Veresegyház-DEAC találkozó, maradjunk annyiban, nem hiszem, hogy a hazaiak ezen a meccsen kezdik meg a felzárkózást. Szombaton viszont már túl leszünk mindenen, ami fontos, a Létának ránézésre – és forma alapján – nem kellene, hogy gondot okozzon a Hatvan, de ne legyen igazam. A Putnok a hasonlóan nagy szériát produkáló cigándiakat fogadja, jó lenne, ha szombat délután már arról beszélnénk, hogy a vendégek hat meccse veretlenek. A Tárkány a sárkánybarlangban üthet egy jóízűt a REAC-on, a Jászapáti-Fradi meccs abszolút háromesélyes, két, nagyjából egyforma képességű csapatról van szó. A Böszörmény Nyírbátorban szeretne kijönni az utóbbi hetek gyengébb szériájából – nem lesz egyszerű -, az Ebes – Eger igazi szegényházi rangadó, pillanatnyilag annak kell örülni, hogy ki tud állni a két csapat.

Nálunk azonban minden szem Tiszaújvárosra szegeződik, tényleg nagyon jó lenne, ha minél többen el tudnátok jönni!

Téma: Flúgos futam (13. forduló)

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása