Flúgos futam (25. forduló)

2014.04.28 04:52

25 forduló után sem kaptunk választ a legfontosabb kérdésekre: ki lesz a bajnok, illetve kik azok, akik menthetetlenül kizúgnak az Eger mellett. Habár a hátsó fertályban némileg tisztul a kép, a 13. hely elkerüléséért (ami ugyancsak kipottyanást jelenthet a három csoport legrosszabb 13.-jának) még hatalmas csatákra van kilátás. A hazai nézők nagy általánosságban örülhettek a fordulóban, hiszen két döntetlenen kívül csupa pályaválasztói győzelem született, de úgy gondolom, a két otthon remiző csapat drukkerei sem mentek haza különösebben rossz szájízzel, hiszen gólhátrányt sikerült kiegyenlíteniük kedvenceiknek. Nézzük csak sorjában!

KBSC – FTC II. 3-2: Kicsit talán hajlamosak voltunk a találkozó előtt leírni a ferencvárosiakat, de a saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy ennek az alakulatnak bizony nem feltétlenül ott kellene állnia, ahol tanyáznak. Szerencsére sikerült kétszer is kétgólos előnybe kerülnünk, így be tudtuk húzni a meccset, de a végén azért már igencsak izgulni kellett, hogy ne találjon a halványzöld brigád újabb találatot, főként emberhátrányban. Hát, ja, Kokó elvesztése igazi vezéráldozat, hetek óta számítottunk már rá, hogy begyűjti ötödik lapját, de nem gondoltuk, hogy az piros színű lesz. Ducsai sporttársról nem értekeztem külön a mérkőzés beszámolójában, nos, habár eddig háromszor lengetett nekünk az idényben (a két Léta-elleni meccsen, illetve idegenben, a Cigánd ellen), elégedetlenek nem voltunk vele. Most viszont jópár ítélete hagyott kívánnivalót maga után, egészen érdekes felfogásban vezette a meglehetősen férfias meccset. Még annyit üzennék ezen hasábokról Holman úrnak, hogy amennyiben majd a labdarúgással is annyit törődik, mint a reklamálással, valamint kétségkívül impozáns hajkoronájával, csillaga minden bizonnyal meredeken emelkedni fog…

Létavértes – Felsőtárkány 2-0: Jaj, pedig de bíztunk a Sárkányokban! Détári csapata 6, sorozatban megnyert meccs után kapitulált múlt héten a Putnok ellen, és mintha elszakadt volna valami a hevesieknél. Pedig a Laurinyecz-Béres-Montvai-Bogdány támadógépezet egyszerre pályára küldése azt ígérte, hogy Döme mester ponttal/pontokkal lepi meg magát születésnapjára, de ezúttal becsődölt a taktika. Suskó a 19. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak 11-esből (Csonka Bence egyébként már ötödször fújt Léta-meccsen a 24 lejátszott találkozójukon), a vendégek pedig képtelenek voltak a létai kapuba találni. Radnai 68. perces kiállítása még inkább visszafogta a tárkányi reményeket, ráadásul a csereként pályára lépő Orosz a 75. percben be is vitte a kegyelemdöfést. Léta-Léta, mikor akarsz kipukkadni?

Hajdúböszörmény – Putnok 1-1: A vendégek 5-ös sorozatgyőzelemmel melegítettek a találkozóra, a hazaiak meg a múlt heti hatoskolbásszal, ennek fényében úgy tűnt, nem lehet kétséges a találkozó végkimenetele. A börszörményi és a putnoki honlap tudósítói mintha két különböző mérkőzést tekintettek volna meg, igaz, gömöri oldalon megszokhattuk már, hogy számukra kedvezőtlen végeredmény esetén külső körülményekben keresik a hiba okát. Most is volt egy kis bíróbácsi, egyebek, de szerintem a problémát inkább abban keressék, amit a böszörményi kolléga megpendít: „…úgy nézett ki, hogy a Putnok nem vesz komolyan bennünket”. A nagyképűség viszont ritkán célravezető, pláne, ha nincs mire. Kerékgyártó találatával azért még megszerezte a vezetést a vendégcsapat, de 10 perccel később Lovas egyenlített: az őszi eredmény ismétlődött meg. Habár tudunk róla, hogy Putnokon a meccs előttig nem mondtak le a bajnoki címről, immáron újra visszacsúsztak a 4. helyre. Nem vagyok benne biztos, hogy jól jött most nekünk ez a botlás a Putnok-Léta előtt, de hát mit tegyünk…

Cigánd – Jászapáti 3-0: Habár sokszor elmondjuk, de mégis: egészen elképesztő, hogy a Cigánd a 8. fordulóban kapott ki utoljára. Most mondja valaki, hogy gyenge az NB 3, amikor még ez is csak az ötödik helyre elegendő! A hazaiak játszottak egy jót a jászokkal, akik még valószínűleg múlt heti, első tavaszi győzelmükön álmélkodtak (a padon Kotulával és Vénnel), Roszel betalált az elején is, meg a hajrára fordulva is. Hogy három legyen közte, arról Hadházi gondoskodott. A Cigánd megelőzte a Tárkányt, szerintem szeretnék ők nagyon azt a dobogót (ez még javunkra válhat), a jászok komoly kocsmai verekedésbe készülnek belekeveredni a két budapesti csapattal, hogy elkerüljék az életbiztosítást nem jelentő 13. helyet.

Hatvan – Tiszaújváros 2-1: A Hatvan tavasszal ezidáig páros versenyt vívott a Böszörménnyel, miszerint: melyikük tud brutálisabban belerondítani parádés őszi szereplésébe. 3 vereség egyhuzamban – Hatvanban már csak a mazochisták váltottak belépőt a mérkőzésre, nos, bánhatják, akik otthon maradtak. A beszámolók szerint a hazai gárda őszi formáját mutatta: a 20. percben elvégzett 10. (!) szögletükből sikerült is megszereznie a vezetést Surányinak. A hírek szerint olyan mértékben uralta a hatvani csapat a találkozót, hogy akár kétszámjegyű is lehetett volna a különbség, hogy nem lett, arról nyilván Roza tehet leginkább. Fodor 57. perces kiállítása tovább lohasztotta a vendégek harci kedvét, ráadásul a csereember Ficsor a 79. percben kétgólosra növelte a különbséget. Lippai fejese a végén még némiképp felélesztette a nagyon halványan pislákoló újvárosi tüzet, de a végeredményen már nem tudtak változtatni. Habár a meccs előtt még két csapat is beékelődött a Hatvan és az Újváros közé, most közvetlenül egymás fölé/alá kerültek, a 8.-9. helyre.

Nyírbátor – Ebes 5-2: Eddig is nagyjából nyilvánvaló volt, hogy az ebesiek hivatalosan is kiiratkoztak az NB 3. mezőnyéből, de most már azt hiszem, a legelvakultabb hajdúságiak sem hiszik, hogy képesek lesznek 8 pontot ledolgozni a hátralévő 5 fordulóban. Sőt! Ha a következő etapban, a Hatvan ellen is vereséget szenvednek, a Veres 1 pontra megközelíti őket (ők – ugye – az Egerrel (nem) játszanak). A nyírségiek parádés tavaszt produkálnak, hiszen csupán a múlt héten vesztették el veretlenségüket az Újváros ellen, most már a 2. percben vezetéshez jutottak Ráti révén. 1-0-val fordultak a csapatok, és abban, hogy a különbség ilyen nagy legyen a két csapat között, elévülhetetlen érdemeket szerzett a februárban éppen Ebesről érkezett Nagy Dávid, aki 3 góllal terhelte meg volt csapata hálóját. Dezertőr. A bátoriak a 10. helyen fordultak, de már a hetedikek: izmos kis középcsapattá váltak.

REAC – Veresegyház 2-2: A veresiek egészen vállalható tavaszt produkálnak a rossz álomnak beillő ősz után: immáron sorozatban a negyedik meccsükön nem kaptak ki, és 4 pontra megközelítették az Ebest! A vendégek már a 9. percre (!) kétgólos előnyt szereztek, és miután a 45. percben Szekér kiállítása után emberelőnybe is kerültek, joggal gondolhatták, hogy 3 pont a zsebben. A 67. minutumban azonban Radványi betalált palotai oldalon, három perccel később pedig kiegyenlítődött a létszám: Foro mehetett zuhanyozni a vendégöltözőbe a foro víz alá (bocs!). A lélektani előnyt kihasználva, a hivatalos játékidő letelte előtt 2 perccel Csiszár Richárd betalált a vélhetően alaposan elfáradó vendégek kapujába, és a döntetlent már úgy is meg tudták tartani a palotaiak, hogy a hosszabbításban első góljuk szerzőjét előreküldte az öltözőbe Jakab sporttárs. Fordulatos, parázs meccs lehetett!

 

Tartalékbajnokságok:

U21:

KBSC – Mezőkövesd 1-2 (gól: Süttő): Süti góljával még mi vezettünk a 25. percben, de sajnos a matyók annak ellenére megfordították a találkozó állását, hogy az 52. percben a nálunk is megfordult Sebét (aki ősszel még a Hatvan felnőtt csapatában is focizott) kiszórta a játékvezető. A végére elpattanhatott nálunk egy húr, mert Kádas és Rácz is a kiállítás sorsára jutott. A vendégek a Gallik (21 mérkőzés/23 gól), Csirmaz (20/31), Sárközi (22/14) támadósorral álltak fel, utóbbi eredményes is tudott lenni, sajnos a mi gólfelelőseink közül csak Attila tudott betalálni (19/19), Dávid Feri (21/33) ezúttal nem. A bajnoki címért folyó küzdelmet valószínűleg elveszítettük, hiszen úgy vezet a Kövesd 3 ponttal előttünk, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, és aligha hiszem, hogy ezek után bárki megtréfálhatná. Mivel a sorsolásunk egészen kedvező, nekünk csak arra kell figyelni, hogy a tőlünk 3 ponttal lemaradva álló (de ugyancsak egy meccs mínusszal rendelkező) Putnok és Nyíregyháza nehogy beelőzzön, és bízni a csodában. A helyzet azonban meglehetősen hasonló a felnőttekéhez: a Kövesdnek kétszer kellene botlania, hiszen 2 meccsel többet nyertek, és 16-al jobb a gólkülönbségük.

U17:

KBSC – Mezőkövesd 2-2 (gól: Újfalusi 2): Habár Újfalusi Lukács két góljával (10 gólos már a fiatalember) már a 16. percben jelentős előnyre tettünk szert, a rutinosabb vendégek már az 51. percben kiegyenlítették az állást. Az ötödik helyről várjuk a folytatást. (Érdekességképpen egy másik eredmény a csoportból: Tiszaújváros – Hajdúböszörmény 30-0. A vendégek 7 játékost tudtak nevezni a meccsre.)

U15:

Hajdúböszörmény – KBSC 7-0: Sajnos tudjuk jól, hogy ez a „lukas korosztályunk”, nem is fűztünk vérmes reményeket ahhoz, hogy pontot szerzünk Böszörményben, de legalább az ilyen katasztrofális vereségeket jó lenne elkerülnünk a továbbiakban. A következő fordulóban otthon, a kismatyók ellen a tisztes helytállás a cél.    

U14:

Hajdúböszörmény – KBSC 2-4 (gól: Kismarton, Battyányi, Makó 2): Habár a félidőben még 2-2-es eldöntetlen volt az állás, Makó Kevin a padról beállva, két góljával eldöntötte a 3 pont sorsát. Így kell ezt, srácok!

  

Többször emlegettük már a 26. fordulót, hogy talán ez lesz az, amikor sok minden eldőlhet. Való igaz, ha debreceni látogatásunkon nem szerzünk 3 pontot, akár a létaiak nyakába is akaszthatjuk az aranyérmet, függetlenül attól, hogy ők mit játszanak Putnokon. Mi már tudni fogjuk a Léta eredményét pályára lépésünkkor, lévén riválisunkkal ellentétben vasárnap van jelenésünk Debrecenben. A Tárkány a Nyírbátor ellen küszöbölheti ki az utóbbi hetekben tavaszukon ütött csorbát (nem lesz könnyű dolguk), de nagy küzdelemre van kilátás Jászapátiban is, hiszen az azonos pontszámmal álló REAC látogat a Jászságba: tét a 13. hely elkerülése. A Tiszaújváros – Cigánd is kellemes csörtének ígérkezik, a Fradinak le kell gyűrnie otthon a Böszit, ha biztosan bent akar maradni. Ha az Ebes nem igyekszik a Hatvan ellen, be fogja érni a Veresegyháza!  

A vasárnapi meccsidőpont ellenére pénteken már beharangozzuk a vonat elleni meccset, kicsinek ezúttal nem aposztrofálnám, vélhetően nem az úttörőcsapatot küldik pályára, mint a Léta elleni két találkozón. Hogy ne maradjatok addig sem olvasnivaló nélkül, a héten még jelentkezünk a „Fókuszban a jövő” 3. részével is.

A HÉT KÉPE: Esküszöm, hogy nem műteremben készült – Ducsai sporttárs Hollywood-ot idézi, amint éppen kukoricára térdepelteti a sunyin mosolygó Molnárt Fotó: Kozma István

Téma: Flúgos futam (25. forduló)

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása