Győzelmek a fényárban...

2014.02.01 06:05

Lejátszottuk hát a második és harmadik felkészülésit is, és – habár a pontos adatot Szupergo kolléga fogja megadni – jó ötvenen most is úgy gondolták, hogy meglesik készülődő csapatunkat.

Jeleztük, hogy Szabó Ádám, Komlósi és Demkó játékára nem kell számítani, az első meccsen hiányuk ellenére így is erős csapatot sikerült kiállítani. Mi ugyan arra tippeltünk, hogy Komlósi helyén Treznai kap szerepet, balbunkóban pedig Czető lép pályára, végül két fiatalember ölthetett szerelést.

Tarr Tibi szenzációsan védett, jó látni, hogy Ádámnak ilyen képességű helyettese van, persze az a fajta rutin és magabiztosság, amivel Szabó rendelkezik, például egy Putnok, vagy egy Léta elleni bajnokin nagyon fog kelleni. Ennek ellenére Tibor minden dicséretet megérdemel tegnapi teljesítménye miatt.

Menyus irányította a védelmet, időnként a rá jellemző keménységgel avatkozott közbe, viszont párszor komoly hibát vétett azzal, hogy eladta a labdát. Azt is megmondom, miért volt benne a hiba többször is a játékában. Nekem úgy tűnt, hogy kipróbáltuk a háromvédős szisztémát, Nagy Peti általában a középvonal környékén tartózkodott a jobbszélen, így Nyitrai kicsit előrébb húzódhatott. Ebben a rendszerben Hallgatónak kellett a(z ellenfélnek) balszélen érkező támadásokat megakadályoznia, míg Süttőnek a jobboldaliakat. Ezt a rendszert természetesen gyakorolni kell még az olyan tapasztalt játékosoknak is, mint Menyhért, hiszen a védőtársak jóval távolabb helyezkednek, mint a négyvédős rendszerben, pontosabb, hosszabb passzokra van szükség, nincs túl sok lehetőség a hátul adogatásra.

Nekem meglepetés volt Hallgató Márk összeszedett, letisztult játéka, azt kell mondjam, pár éven belül stabilan képes lehet helyettesíteni Komlósit. Süttőt sajnos többször is átjátszották a bükkábrányiak, sokszor elkalandozott a szélen, de ne felejtsük el, hogy ő alapvetően jobbhátvéd/jobbfutó. Szerintem, ha a kis Czetővel bármi probléma lenne, inkább Nagy Petit kell átvezényelni a baloldalra, emlékezhetünk rá: nyújtott ő már nagyon jó teljesítményt azon a poszton. Ha viszont vele lenne valami bibi, Nyisa, Treznai előbb van a rangsorban, mint Süttő. Én őt elsősorban inkább jobbfutóban próbálgatnám, mert Kleiber távozásával Nyitrai vetélytárs nélkül maradt (persze, most itt van – még – az erdélyi Illés), Süttő viszont meglehetősen gólgazdag szezont produkált az U21-ben.

Kokó és Illés Ricsi szűrőben oké, ott lesz még a remélhetőleg hamar felépülő Demkó is, ha baj van. Nyitrai a jobbszélen alap, balszélső meg – úgy néz ki – a világon nem létezik. Ha jól emlékszem Szabó mesternek volt egy olyan elszólása pár évvel ezelőtt, hogy amennyiben valaki tud egy jó képességű csatárt, szóljon, nos, most ugyanez a helyzet a balszellővel (na meg, a csatárral is – ugye). Nem állítom, hogy ebből a keretből nem Kész Tibi a legalkalmasabb erre a pozícióra, de azért mégsem ez a posztja, na. Viszont azt ki kell emelnünk, hogy amit a meccs utolsó pillanatában megvillantott, amikor két ember között elvitte és kiválóan becenterezte, már egészen balszélsőre emlékeztetett.

Molnár Gabi az Molnár Gabi. Lőtt két gólt (itt van a hiányolt tizenegyesgól), de azt kell mondanom, hogy nagyobb bravúr volt kihagynia azt a 3 ezerszázalékos ziccerét. Különösen a második félidei volt arcpirító, amikor már a kapust is kicselezte, sajnos a kapufát már nem sikerült. Szinte rögtön utána rásérült a combnyavalyájára, ki tudja, megint meddig nem lesz bevethető. Véleményem szerint Gábor fejben nagyon messze járt a tegnapi meccsen. Habár dinamikus volt, tetszetős szólókat mutatott be, de pontosan azt éreztem, mint a Tiszaúj ellen, hogy hiányzik a koncentráció. Ilyen helyzeteket Gabika máskor bekötött szemmel, fél lábon ugrálva is belő, most viszont gond volt a befejezésekkel. Nem tudom, mi játszódik le a fejében, ő maga akar-e maradni egyáltalán, mert ha nem, úgy gondolom, felesleges bárkit is erővel itt tartani. Ugyanez volt a helyzet Horváth Benővel is: megtehetnénk, hogy visszarendeljük, de mivel nem akar jönni, teljesen felesleges lenne kényszeríteni a szerződésre hivatkozva, mert az nem jó nekünk sem és a játékosnak sem. Persze – amennyiben létrejön még a télen Molnár klubváltása – lehet majd találgatni, hogy a játékos kérése volt-e, vagy igyekeztünk addig pénzt látni belőle, amíg lehet. Egy jó és fejben itt lévő Molnárra hatalmas szüksége van a csapatnak. De csak ha ő is így akarja.

Szabó Viki küzdött, brusztolt, sok helyzete nem igen akadt, a már említett Kész centerezést viszont a világ legtermészetesebb módján sarkazta be, ezzel beállítván a végeredményt. Briliáns akció és befejezés volt!

Az ábrányiak egyébként egészen jó benyomást keltettek, amíg bírták szuflával, okoztak pár meleg pillanatot is, a második felesben viszont felőröltük erejüket. Egyébként is látható volt, hogy olyan erőkkel szálljuk meg a középpályát, ami meg fogja törni az ellent, így is lett.   

A második meccsen a Bogács csapatával játszott egy-két „felnőttel” megerősített U21-es csapatunk. Biztató Krajnc gólerős, kreatív játéka (megvan a várt szabadrúgásgól is), ahogy Dávid Feri is nagy értéke lehet még csapatunknak. A jobbszélen bevetett Illés István energikus, gyors játékosnak tűnik, meglátjuk, mi lesz vele, hiszen annak ellenére, hogy én csütörtökön még úgy értesültem, hogy lemondtunk róla, még mindig itt van.

„Természetesen” lesöpörtük a meglehetősen gyengécskének tűnő bogácsiakat, voltak szép akcióink, a második félidőre pedig el is fáradt a vendégsereg.

A mindannyiunk által várt szép, gyors, egyérintős támadófocit egyébként szerintem akkor láthatnánk csapatunktól, ha egyszűrős verzióra térnénk át. Nem feltétlenül a meccs elejétől, de biztos lesz rá alkalom a vezetés birtokában. Ebben a verzióban a négy védő és az egy szűrő előtt Krajnc irányítana, Nyitrai és Kész (egyelőre) jobb-balszél, Szabó Viki elől, Molnár Gabi meg játszhatna egy olyan pozícióban, amit mi általában árnyékékként hívunk (angolul: secondary striker). Ez már csak azért is jó lenne, mert mind a két szélsőnk képes a kapu előtt is feltalálni magát, Molnár képes meghúzni mind a két szélt, tehát nagyobb lenne a lehetőség a tolódásokra, amikor az ellenfél védői csak keresgélik, melyik embert is kell felvenniük. Arról nem beszélve, hogy a Krajnc-Molnár-Szabó hármas biztos, hogy egészen jól kipasszolná a védőket.

Egyelőre ezek még csak fikciók, majd meglátjuk mi lesz. Bár úgy gondolom, Molnár maradása lenne a legnagyobb „igazolásunk”, azért nekem még egy balszellő és egy gólerős csatár mindig hiányzik. Ha erre a két posztra tudnánk MINŐSÉGET igazolni, nem is kellene ide már senki.

Ha minden igaz, folytatás szerdán a Kisvárda ellen, az időpontot sajnos még nem tudom, de amint megtudjuk, természetesen jelezzük. Ha máshogy nem, hozzászólás formájában.

Még egy a végére: megmondom őszintén, nekem hihetetlenül jó érzés volt látni a fényárban úszó Petét, még akkor is, ha ezek a kandeláberek csak a műfüvest világítják meg. Örüljünk kicsit ennek is, meg annak is, hogy gyakorlatilag végigkövethetjük csapatunk teljes téli felkészülését.

Hajrá Barcika!

Téma: Győzelmek a fényárban...

Dátum: 2014.02.02

Feladó: shift1

Tárgy: igazolások

Akkor Molnár Gábor nagy döntés előtt áll. Egyébként annyi előnye van ennek a jelenlegi helyzetnek, hogyha nem igazolunk JÓ támadókat, akkor nem lesz esélyünk a bajnoki címért versengeni. Hiába jó a védelmünk, ha nem lesz aki gólt rúgjon úgy, hogy a konkurens csapatok pedig erősítenek. Igazából az átigazolási időszak végén elfog dőlni, hogy miben reménykedhetünk. Ha viszont nincs befektető és pénz, akkor nem is kell az NB2, mert rengeteg tőke kell hozzá az NB3-hoz viszonyítva. Szóval szerintem maradunk Nb3-ba, de lehet csak a választásokig van pénz erre is, ha van egyáltalán addig is... Hamar elfog dőlni minden. Azt sem értem, hogy amikor ilyen jól állt a csapat László Úr miért most száll ki, és nem a tavalyi szezon végén. Jó, hogy van ez az oldal, itt kapunk legalább híreket. Olyan játékosok sem kellenek, akik más csapatnak nem. Már az átigazolási időszak elején elkelnek egyébként a jó játékosok, a végére tudjuk milyenek maradnak... Olyan hírzárlat van a csapat körül évek óta, hogy ezt bármelyik titkosszolgálat megirigyelné. Véleményem szerint nem állunk jól.

Dátum: 2014.02.01

Feladó: tom

Tárgy: molnár

Én nem csodálkozom, hogy gabika nincs itt fejben, mert lehet, hogy eddigi élete legnehezebb döntése előtt áll, alatt van. Röviden, amit én tudok: az Illés akadémiától visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, melyet minden épeszű ember elsőre elfogadott volna. Ő azonban nem, mert nem hülye gyerek, tisztában van vele, hogy amennyiben elmegy és nem tudják pótolni, úgy biztosan annyi a bajnoki álmainknak. És persze ezt mindenki sulykolja is neki, vezetők, edzők, szurkolók. Ha nem lenne ilyen jószívű gyerek már rég elment volna a fenébe, ugyanis a szerződése ezt elvileg megengedi. Mert amúgy ő nem kölcsönből jött vissza, ő már saját döntéséből tiszaúji játékos volt korábban, most meg úgy van itt, hogy ha félévkor jobb ajánlatot kap, elvileg elmehet. Persze amikor a barcika hívta senki nem gondolta, hogy a szezon egyik embere lesz, most meg már mindenki profi szerződést kínálna neki. Három olyan vetélytársunk is van a csoportban, akik komoly ajánlattal keresték meg, de nem a pénz számít neki (én úgy tudom, még a Léta is puhatolózott). De ő elvileg itt szeretne bajnok lenni a Barcikával. Aztán jött a Hali ajánlata, ami valljuk be, a saját szakmai fejlődése szempontjából szinte kihagyhatatlan. Ezért óriási a dilemma, segítsen-e a barcikának esetleg bajnokságot nyerni és helyezze háttérbe magát, vagy menjen és építse a saját karrierjét? Biztos nem könnyű neki és a döntés nem a pénzről szól. Vajon lesz-e még ilyen lehetősége, fogja-e személyesen keresni egy Illés Béla meg egy Kuttor Attila, mert hogy állítólag velük tárgyalt. Ugyanakkor meg itt vannak az érzelmi kötődések, a haverok, a csapat, az esetleges siker íze. Nem irigylem és sajnálom a helyzetet, mert bárhogy dönt, se itt, se ott nem lesz neki könnyű. De a lehetőséget megérdemli szerintem, nagyon tehetséges fiú és ahogy a barátai mondják ő tényleg focista akar lenni és ennek mindent alárendel. A sors már sokmindent elvett tőle, most már talán vissza is ad valamit, főleg ha marad és esetleg bajnokok leszünk, aztán meg kap valami jó ajánlatot. De ha nem, akkor se haragudjunk rá szerintem. A meccsen amúgy 2-3 alkalommal szólt a bírónak, semmi gáz nem volt vele, nem kell nagyítani a dolgokat, ennyi benne van. Az meg, hogy sorra húzódnak meg a fiúk nem csoda, mert olyan kemény a pálya, mint a beton, Kőrösi jól elcseszte ezt is. De állítólag 1-2 héten belül rendeződik minden. Talán a gabika helyzete is, bár nem egyszerű a szitu, mi azonban ha lehet ne csesztessük ezért.

Dátum: 2014.02.02

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re:molnár

Tom, nagyon jól leírtad ezt a történetet.Annyival kiegészíteném Gabika döntésében nagy szerepet fog játszani "mentorainak" döntése. Viszont ők már döntöttek és nem a csapat érdekeit tartották szem előtt.

Dátum: 2014.02.02

Feladó: Tom

Tárgy: Re:Re:molnár

Nem tudom, milyen mentorokra gondolsz, ha a nevelőjére, akkor ez még biztosan nincs így, ezt bizalmas forrásból tudom. Sőt én azt gondolom, hogy ha csak rajta múlna akkor a fejünk se fájna. De neki sem könnyű, van városérdek, csapatérdek, szülői felelősség, karrier-lehetőség. Én hiszek bennük, hiszek gabikában, maradni fog! Még kellene egy nagy-nagy adag megerősítés a klubvezetés részéről, hogy érezze a srác, hogy van bizalom és elvárás iránta, meg a nevelőjének is, hogy kevésbé érezze kutyaszorítóban magukat, meg esetleg egy kis plusz motiváció. De minél előbb, mert pénteken azt mondták, hogy hétfőn lesz döntés, és az holnap van emberek!!!

Dátum: 2014.02.01

Feladó: Simon

Tárgy: Süttő

Honnan vette ezt az égbe kiáltó értelmetlenséget, h jobbszélső védő/jobb futó?Mikor abszolut bal lábas a fiú... :) Illetve ha ellentétes oldalon középpályán játszik egy játékos a vonal mellett az általában a tengely felé cselez/vezeti a labdát és akkor annak a posztnak már más a neve...de ez köztudott.. :)

Dátum: 2014.02.01

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Süttő

Simon! Ezt a hozzászólást gondold át lécci még1szer! Köszi!

Dátum: 2014.02.02

Feladó: Simon

Tárgy: Re:Re:Süttő

Mi a hiba benne? :)

Dátum: 2014.02.01

Feladó: shift1

Tárgy: edzőmeccs.

Első meccsen kint voltam tegnap. A probléma annyi ,amit itt leírtál. Oldal, meg a támadó szekció. A Putnok vészesen erősít, ma egy korosztályos moldáv válogatott játékos érkezett hozzájuk. Mi gyakorlatilag nem állunk sehogy. Ha nem lesz megfelelő minőségű támadónk, nagy bajban leszünk. Szabó Viktor 1-2 góljával nem leszünk előrébb. 2 minőségi támadó kellene. Évek óta már ezen megy a vita, hihetetlen. Nagy hiba volt elengedni Salvadort meg Davidot.

Dátum: 2014.02.01

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:edzőmeccs.

Csak akkor kellenek támadók, ha nem csak a szavak szintjén akarunk versenyben lenni a bajnoki címért...
Ellenkező esetben akár az összes viszonylag jobban fizetett játékost is elküldhetnék, mert kiesni már nem igen tudunk és jövőre több pénz maradna. (Ez csak egy rossz vicc volt.)

Dátum: 2014.02.01

Feladó: Ponty

Tárgy: Re:Re:edzőmeccs.

Pedig ez a helyzet...nulla lé(ezért nincs minőségi igazolás)...feltétel rendszer botrány..stbstb

Tételek: 1 - 10 ból 14
1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása