Lassan én is visszacsatlakozom a fórumba. a kbschu oldalo nvolt egy riport az edzővel, aki összehodott pár hülyeséget. azt írja, hogy "picit" megakarják erősíteni a csapatot. Az feltünt neki ,hogy 2 komoly képességű csatár távozott?
Holtszezon I. - Avagy: amikor előkerül az információmorzsa-porszívó...
Miután jól kileveleztük magunkat – természetesen az égvilágon senki nem válaszolt a feltett kérdésekre – rugaszkodjunk neki, próbáljunk meg információmorzsákból összerakni valamit. A levelek arra mindenképpen jók voltak, hogy megtudjuk: aki nem szurkol torkaszakadtából a meccseken, az totál lúzer, a hivatalos honlapon viszont úgy tűnt el a hozzászólás funkció, hogy a kétségtelenül elhivatott szerkesztő nem is tud róla. Fortélyos félelem igazgat. De ezt mostanában ennél magasabb szinten is megszokhattuk…
Nos, jópár csapat elkezdte már a felkészülést csoportunkban, mi – ugye – 15-én rugaszkodunk neki az első edzésnek, addig – sajnos – úgy tűnik, esélyünk sincs megtudni, kiket is láthatunk tavasszal a pályán kék-sárgában. Ezt is megszoktuk már, az információ hatalom, akinél van, az nehezen engedi ki a kezei közül. De mindent meg fogunk tenni ebben a holtszezonban is, hogy minél előbb tájékoztassunk benneteket, amint tudunk valami kézzelfoghatót.
Az azért kiderült, hogy a László úr hátsó lépcsőn való távozását megszellőztető hírünk nem volt alaptalan, az önkormányzat lett a tulaj, így aztán azt hiszem, pláne indokoltak voltak a levélben feltett kérdések. Mert habár a cél – a feljutás – a hírek szerint nem változott, az eszköz nem egészen világos, illetve kétséges, megvan-e a forrás a bajnoki cím bekebelezéséhez. Ahhoz ugyanis – meglátásunk szerint – még az őszi keret sem biztos, hogy elég lenne, közben tudjuk, hogy voltak távozók, ami elég komoly érvágást jelent. Ha most csak arra lesz forrás, hogy a máshonnan – és nem magasabb osztályokból – kiebrudalt, szabadon igazolható játékosokat kosztért és kvártélyért Barcikára csábítsuk, akkor nem biztos, hogy teljesülni fog az álmunk. Nem azt mondom, hogy fel kell forgatni az ősszel stabilan teljesítő magot új játékosok garmadával, de – amennyiben van – egy-két posztra most nem szabadna sajnálni a pénzmagot, mert könnyen pórul járhatunk. Mi úgy gondoljuk, hogy két befejező csatárra, egy jobbszélsőre és egy irányítani tudó középpályásra lenne szükség, persze ez akkor igaz, ha a Salvador-David-Kleiber trión kívül mindenki maradt, és nem halt éhen az ünnepek alatt.
A felkészülési program kialakulni látszik, nézzük, mikor láthatjuk edzőmeccsen, amint fiaink életet próbálnak csiholni elgémberedett tagjaikba:
Január 25: KBSC – Balmazújváros
Január 31: KBSC – Bükkábrány
Január 31: KBSC – Bogács
Február 5: KBSC – Kisvárda
Február 8: KBSC – Felsőtárkány
Február 12: Mezőkövesd – KBSC
Február 14: KBSC – Felsőzsolca
Február 14: KBSC – Bükkábrány
Február 22: Balmazújváros – KBSC
Annak mindenképpen örülünk, hogy végre adottak a feltételek ahhoz, hogy nagyrészt itthon készülhetünk a folytatásra, nem kis tortúra volt eddig a téli időszak, és gondolom, olcsóbban is kijövünk így. Nagy kérdés, hogy az időjárás mikor gondolja esetleg úgy, hogy most már inkább téliesre fordul (ha lesz ilyen egyáltalán), mert ha márciusban zúdul le ismét a hó, nem tudni, használhatjuk-e egyáltalán bajnokin a műfüvest. Reméljük, ez is hamarosan kiderül.
Ugyancsak örvendetes, hogy első- és másodosztályú csapatokkal is sikerül összemérnünk az erőnket a felkészülési meccsek során, hiszen teher alatt nő a pálma, nézzük csak meg, mire vagyunk képesek nívósabb ellenfelek ellen. A Bükkábrány és a Zsolca a jó kapcsolat okán adott volt, a Tárkánnyal meg már letudtuk a két bajnokit, szerintem ez is jó ötlet volt.
Kicsit nézzünk azért körbe, azt javaslom, mit sikerült megtudnunk csoportellenfeleink házatájáról:
Cigándon szerdán már elkezdték a felkészülést, sőt, ma már edzőmeccset is játszanak a Nyírgyulaj ellen, de ez csak a kezdet, összesen 15 felkészülési találkozót sikerült lekötniük. Csak nehogy elfáradjanak a rajtra… Az már biztos, hogy Csáki, Vicickó és Gnandt-Németh kikerült a csapat keretéből, és máshol folytatják, az érkező oldalon ezidáig 4 játékos neve biztos: Barzó és Lakatos a másodosztályú Kisvárdától, Hadházi Ebesről, Szűcs a Nagyszekerestől érkezett. Három légióst is tesztel a Fogarasi Zoltán vezette edzői team, az ukrán Flyaskho-nak, a nigériai Mbonu-nak és a szlovák Hami-nak van lehetősége arra, hogy meggyőzze a vezetőedzőt.
A DVSC-DEAC is elkezdte 8-án a felkészülést, egyelőre arról nincsenek hírek, hogy a jobban teljesítőket átvezényelték-e Létavértesre, de nem lennénk meglepve. Mindenesetre meg fognak mérkőzni január-február folyamán a Cigánddal, a Békéscsabával, a Balmazújvárossal és a Kisvárdával is.
Ha már Létavértes, ők is nekirugaszkodtak szerdán a trónbitorlás előkészítésének, nem is akármilyen ellenfelek ellen készülnek pályára lépni. Először a Loki nagycsapatával mérik össze erejüket a létaiak, majd következik a Balmaz, a Várda, a Böszörmény és talán a Szeged is. Sok múlik azon, mennyire turbózzák fel a télen az amúgy sem gyenge keretet. Berdó és a góllövőlistát vezető Kertész a Loki első csapatánál kezdte meg a felkészülést, de nem tudni még, ott is ragadnak-e, avagy visszatérnek a Létához.
Ebesen egyelőre örülnek, hogy élnek, jövő héten csütörtökön tartanak rendkívüli közgyűlést, ahol nyilvánvalóan sok kérdés kerül majd tisztázásra. Öt játékos már vette a kalapját, Nagy Dávid Nyírbátorba, Szűcs Putnokra, Hadházi Cigándra, Fülöp Püspökladányba, Szabó Máté pedig Tiszavasváriba tolta át a szekeret.
A szintén zenész Eger csapatánál sem teltek békésen az ünnepek. A tulajdonos eltűnt, mint szürke szamár a ködben, a játékosok és az edzők csupán fizetési ígéreteket tehettek a fa alá, ráadásul a csütörtökre tervezett első felkészülési nap is tolódik, mivel a játékosok addig nem hajlandóak elkezdeni az edzéseket, amíg nincsenek kifizetve az elmaradt bérek. Egerben megszűnni látszik a futball…
A Hatvan már hétfőn nekirugaszkodott a formába hozásnak, két kölcsönjátékos visszatért anyaklubjához, a meglehetősen gólerősnek tűnő Horváth Sándor és a középső védő Sebe Attila. A hatvani szurkolók nyilván szeretnék, ha minőségi cserék érkeznének helyükre, nos, kérdés, hogy a két próbázó, Horváth (Tápiószecső) és Boros (Detk) mennyiben felel meg ezen várakozásoknak. A felkészülés során a hatvaniak a Szolnokkal és a Cegléddel is megmérkőznek.
A Tiszaújváros tegnap kezdte meg az edzések sorát, nagy jövés-menéssel nem számolnak a borsodi klubnál, 2-3 játékos szerződtetését tervezik. A feltételek maximálisan adottak Újvárosban a jó alapozásra, így minden edzőmeccsüket a hazai műfüvesen fogják letolni, játszanak többek között a Kisvárdával és a Békéscsabával is. Az első távozó már megvan a csapattól, Kolozsi a Nyírgyulajban folytatja. Pillanatnyilag Komjáti (Szikszó Tomor-Lak) teljesítményét tesztelik.
Felsőtárkányban is kicsit képlékeny még a helyzet, egyelőre nem tudni, mikor kezdik el a felkészülést, ahogy az sem biztos, hogy Détári mester visszatér-e a csapathoz, vagy előkerült-e az ünnepek után egyáltalán.
A REAC-ról gyakorlatilag nem tudunk semmit, még idény közben kötöttek útilaput Simek, Horváth és Kiss talpára, most Bojtortól is elköszöntek. Ha neki egyébként van kedve játszani, akkor bőven elférne nálunk is, de nem akarok tippeket adni. Az nyilvánvaló, hogy Palotán szinte minden csapatrészbe igazolni akarnak, nem tudom, esetleg nem láttak-e pár ügyes vietnámi legényt az őszi fullsikeres tornán.
A Putnok hétfőn kezdi el a felkészülést, túl sokat rólunk sem tudunk azon kivételtől eltekintve, hogy Zabos Attila – aki nálunk kezdte pályafutását, aztán megjárta Tolnát-Baranyát – a szezon végén visszavonul.
A Nyírbátor, a Jászapáti, a Ferencváros II., a Veresegyház és a Hajdúböszörmény csapatairól egyelőre nincsenek friss információink, amint lesznek, természetesen közöljük azokat.
Téma: Holtszezon I. - Avagy: amikor előkerül az információmorzsa-porszívó...
Dátum: 2014.01.14
Tárgy: hírecske
Vólent (és lehet, hogy Privigyei is) hamarosan Barcikán játszik. A támadóval ugyanis az eligazoló Urbint pótolják Balmazújvárosban. Így aztán valószínűleg láthatjuk majd az edzőmeccsen. A baj az, hogy az ellenfél csapatában...
Dátum: 2014.01.11
Tárgy: hírek
Az MSZP felvette a kapcsolatot a KBSC-vel, mert szeretné megtudni, hogy miként lehet olyan tökéletes hírzárlatot megvalósítani, ami Barcikán már évek óta sikerül. Innen aztán nem szivárog ki semmi az tuti! (Pl.: akkor is kuss volt, amikor anno a teljes csapatot elzavarták, senki nem nyilatkozott az érintettek közül még utólag sem az okokról, de azóta is mindent mandínerből tudunk meg...)