Néha nehéz a szülés...

2013.11.09 16:36

Hatalmas közhely a labdarúgó-pályákon, de ma is beigazolódott, hogy a kötelező a legnehezebb. Nem is emlegettük a beharangozóban, hogy akár nagy különbségű győzelmet is arathatunk, kicsit bátornak is éreztük a hivatalos honlap felvezető cikkét, mert tényleg ezeken a meccseken lehet derű, lehet ború.

Nos, az első félidő játékát nézve, akár ez utóbbi is benne volt a pakliban, mert iszonyatosan gyengén futballoztunk. Ötlettelen, dinamika nélküli játék, statikus támadóharmad, pontatlan középpálya és álmatag védelem: nagyjából ez jellemezte első félidei játékunkat. Támadásvezetéseink még csak nyomokban sem tartalmaztak bármiféle ötletet, középen kínlódtunk, ahelyett, hogy a széleket húztuk volna meg a meglehetősen lassú vendégvédők mellett, különösen a Jászapáti jobb-bunkója tűnt tornából felmentettnek, nagy kár, hogy ha ki is ment a labda a szélre, az legtöbbször a mi jobb oldalunkon történt. Pedig egy-két akcióból látszott, hogy aki csak arra járt (értsd itt: Kész, Czető, David) lefutotta a jobbhátvédet, aki úgy mozgott, mintha meccs előtt kicsit megpiszkálták volna az öltözőben. Egy rutinos csapat már csak azért is erre a pozícióra játszotta volna rá a labdát, mert vagy gólokat lövünk ezen fertályról, vagy villámgyorsan kiállíttatjuk emberünket. Ez nem történt meg, mert vagy Nyitrait futtattuk teljesen eredménytelenül (habár a gyorsaságkülönbség itt is megvolt, mint oly’ sokszor ebben az idényben, de beadásokról szó sem volt), vagy Molnár, Kovács, Illés, David felváltva vezette bele az első (jobb esetben második) védőbe a labdát. Aggódtunk is a hogyan-továbbért, mert az első félidőben nagyjából úgy nézett ki a csapatunk, mint aki legalábbis túl van egy szerdai hosszabbításos, tizenegyeses kupaküzdelmen, vagy mint akik szívességből délelőtt még bútort cipeltek a negyedikre, lift nélkül.

A második félidőre már láthatóan nagyobb elánnal vetettük magunkat a küzdelembe, cseréltünk is, és itt most álljunk meg egy szóra. Ahogy már említettem – és bárki láthatta – a bal szélünk lehetett volna a kulcs a jászok reteszének feltöréséhez, erre a már az első félidő végén sántikáló Kész Tibi helyett nem a múlt héten parádés beugrást produkáló Kádast hozzuk be, hanem a meglehetősen statikus (hadd ne mondjak „lassú”-t) Tátrait. Komolyan mondom, nem tudom, mit kellene még a fiatal játékosnak mutatnia a múlt heti 1 gól+2 gólpassz kombó után, hogy egy ilyen szituációban ő kerüljön a pályára. Gyors ember kellett volna a bal szélre? Tátrai gyors? Kádas? Na ugye. Titi – sajnos – nagyjából be is bizonyította a csere helytelenségét, mert sem támadásban, sem védekezésben nem vettük sok hasznát, mindez egy olyan játékszituációban, amikor eldönthettük volna a meccset. Ne feledjük, hogy szükség volt (lett volna) egy olyan játékosra a bal szélen, aki vissza is ér védekezésben, hiszen mindkét szélső védőnk benyelt már egy lapot, és félő volt, hogy ha egy az egyben vezetik rájuk a labdát, jön a fault, és a kiállítás. A Jászapáti mélynövésű balszélsője egyébként is okozott már némi bosszúságot védelmünk jobb oldalán az első félidőben, nyilvánvalóan ez indokolta, hogy a sokkal dinamikusabb Czető (nagy respect neki a mai játékáért is!) helyet cseréljen a lomhább Nagy Petivel szélső védekezésben.

Tudtuk, hogy csak az első gólig lesz nehéz, mert ha az megvan, meg fog törni a rutinos (vagy inkább koros) Jászapáti, Menyhért ha jön, akkor jön, magasságát és testi erejét a felíveléseknél sokkal többször is kihasználhatná a robosztus belső védő, de most nagyon köszönjük neki a vezető találatot, életet mentett vele (Molnár adta be a bogyót, ne felejtsük el neki). Molnár Gabika most is kiérdemelte a gólszerzést, ráadásul nem hiszem, hogy túl sokszor lesz fejjel eredményes, igaz, az akciót már neki be kellett volna fejeznie, de hál’ istennek Nyitrai beadása jó helyen találta. Ebből a támadásból is kiderült, hogy a bűnlassú vendégvédelem ellen tetszőleges számban alakította volna ki a helyzeteket egy jól játszó kazincbarcikai támadószekció, de ez nem volt az. Továbbra is sok volt a pontatlanság, az eladott labda, de ez tulajdonképpen már senkit nem érdekelt, zsebben volt a 3 pont.

Ahogy Judittól is halhattátok: veszített végül Nyírbátorban a Léta, így pontszámban beértük őket, sajnos 4 gól még van köztünk, így maradtunk a második helyen. A Putnok azonban már ott liheg a nyakunkban hatvani győzelmével, férfiember viszont nem szereti, ha egy másik a tarkójára liheg.

Öröm volt látni, hogy a játékosok végre újra együtt ünnepeltek szurkolóikkal, és a nagy összeborulásra újabb alkalmat adhat, hogy a jövő héten Tiszaújvárosban lépünk „színpadra”, az azért nincs a világvégén. Abban a hiszemben köszönjük meg a csapatnak a mai győzelmet, hogy Újvárosban is mindent el fognak követni a győzelemért, nagyon sok szurkolótársunkat várjuk a „szomszédba”, higgyétek el, sokat jelentene a csapatnak, ha minél többen lennénk.

Ha ott esetleg nyernénk, még bármi lehet, hiszen a jövő héten Léta-Hatvan derbi, a Puntokhoz pedig a megbokrosodott Cigánd látogat.

Hajrá Barcika!!!

Mindenki Újvárosba!!!