Nehéz (felké)szülés lesz...

2014.07.05 13:06

Tegnap bemutattuk már nektek 5 új szerzeményünket, azt ígértük, ma bővebben is megpróbáljuk elemezni, mit is hozhat nekünk az új szezon, és új híreket is prognosztizáltunk – csapjunk hát bele a lecsóba!

Kétségtelen, hogy az új igazolásokkal nagyot erősödött középpályánk, és lássuk be: szükségünk is volt arra, hogy a mai futball lelkét jelentő zóna dúsuljon. Amennyiben az öt játékosra egész szezonban számíthatunk (ne feledjük: többen közülük igencsak sérülékenyek!), szinte egészen biztos, hogy megfelelő számú helyettese lesz a megmaradt középpályásainknak, és nem esünk abba a hibába, mint a mögöttünk hagyott bajnokságban. Hogy mire gondolok? Nos, Kokó és Illés Ricsi gyakorlatilag végigjátszotta az idényt, ami – formájukat tekintve – akár indokolt is lehetett volna, de lássuk be: egy feljutást megcélzó alakulatnak – mégha ez az NB 3. is – a keretében szükséges, hogy megfelelő tudású, felkészültségű cserejátékosok is legyenek. Na meg – ugye – a versenyhelyzet is ösztönző hatású, mert ha valaki formahanyatlás, miegyéb ellenére is állandó kezdő, akkor óhatatlanul is elkényelmesedik. Az előző szezonban a középpályánk minden „problémájára” Kovács Bence jelentette szinte az egyetlen alternatívát, ő jött be, ha labdát kellett tartanunk, ha egy szélsőt hoztunk le, vagy ha támadásösztönzésre volt szükség. Anélkül, hogy bántani akarnánk a jobb sorsra érdemes labdarúgót, lássuk be: a mélyvízt csak a legritkább esetben tudta megúszni Bence, jobbára az ár alá került. Krajnc Balázs érkezésétől sokat vártunk, mert lehetett volna valós alternatíva Molnár hiányában, de gyakorlatilag teljes tavaszi szezonját sérülések kísérték végig, így nem tudott fiatal karmesterünk helyettese lenni. Halász Bálint fiatalember még, nagyon jó lövőereje van, de ahhoz a feladathoz, amit meg kellett volna oldania, túl könnyűnek találtatott.

Ha már belekezdtem, pár szó még a többi távozóról: Molnárt el kellett engednünk, nyilván nem financiális okokból, hiszen amatőr szerződéssel rendelkezett, ami június 30. napján lejárt, oda igazolt, ahová akart, így erőnek erejével sem tudtuk volna itt tartani. Ez az „elengedés” szó inkább annak szólt, hogy nagy szeretettel bocsájtottuk útnak, sajnos a jelenlegi politikai, és ezzel összefüggésben gazdasági szisztéma miatt egy Mezőkövesd jobb alternatíva, és nem csak azért, mert másodosztály…

Azt, hogy Nótás Attila jobb kapus-e, mint Tarr Tibi, nem nagyon tudtuk megállapítani, az viszont egészen biztos, hogy kora a Tárkányból télen szerződtetett Nótás mellett szól, hiszen végszükség esetén még az U21-es kvótába is belefér. Tibor is még csak 23 éves, egészen biztos vagyok benne, hogy lesz olyan csapat (akár harmadosztályú is), amely nagyon jól fog vele járni.

Treznai ügyes futballista, sajnos ő is „túlkorossá” vált a kvóta szempontjából, így jobb volt elengedni. Általában a pad jutott neki, és mivel tapasztaltabb, hogynemondjam: rutinosabb embereket igazoltunk, így aligha jutott volna neki hely…

Szabó Viktor nem hozta azt, amit elvártunk tőle (egy egyékes rendszerben minimum 10 gól az elvárás az egyszem támadótól), azt hiszem, ha komolyabbak a célok, nem volt hiba megválni tőle. Kész Tibi kora alapján (’94-es születésű) maradhatott volna is akár, de kvalitásai alapján úgy ítélte meg a stáb, hogy nem lesz helye az erősödő csapatban.

A felsorolt 7 játékos közül csupán kettő volt a szigorú értelemben vett kezdő a csapatban (Molnár és Szabó), így némileg torz az az ábra, amit alább felvázolunk, de érdekes lehet, mely csapatrészekből váltak ki az elengedett labdarúgók:

Látható tehát, hogy egyik kapusunknak üres a helye, Treznait középről „vágtuk ki”, habár többször jobbhátvédként szerepelt, a két szűrő helyéről Kovács Bence és Halász hiányzik. Az irányító poszt üres Molnár távoztával, Kész leginkább balszellőként került bevetésre, csatár meg – ugye – nincs.

Azok közül, akik nálunk maradtak, talán ez lenne a legjobb opció:

Hogy mire lenne elég ez a csapat (ne feledjük, hogy gyakorlatilag nincs csereember)? Talán rövidtávon hozhatnák is a középmezőny tetejét, de hosszútávon kifáradásra, kipukkadásra lenne ítélve – a felnőtt-tapasztalat nélküli Dávid Ferivel a csatársorban (különösebb alternatíva nélkül).

Nézzük, ha mind az 5 érkezett játékost a csapatba tesszük, mit látunk:

Kerékgyártót a védelem közepére helyeztük, mert habár inkább kicsit előrébb van a helye, végszükség esetén tud a hátvédsorban is játszani. Szeleczki középső bekk-ként, de jobbhátvédként is megfelelő alternatíva lehet, Zimányi tipikus romboló. Szabó Ádámnak a középpálya támadó szekciójában van a helye, ez egyértelmű, habár játszott ő ékként is, ha arra volt szükség, Bene elsődlegesen inkább szélső, de a kapu előtt is feltalálja magát. Azt már ne is mondjuk, hogy jobb híján időnként balhátvédet játszott Putnokon, például ellenünk is tavasszal – nem is rosszul.

Nézzük akkor összegezve, hogy is állunk: kapusposzton megvagyunk, Szabó Ádám a kétségtelen kezdő, de Nótás, és az U21-ből „kinövő” Tóth Andris is megfelelő helyettes lehet. Andriskát – valami azt súgja – kölcsön fogjuk adni – mondjuk Putnokra. Balhátvédként nagyon kell Czető, mert a szűk értelemben vett keretben jelenleg ő az egyetlen játékos, aki megfelel az U21-es kvótának, ha sérülés, eltiltás miatt hiányozna, Nagy Peti, Szeleczki vagy végszükségben Bene is tudja helyettesíteni. Középső védőnk van annyi, mint a nyű, Menyhért, Nyisa és Komlósi maradt, de ott van még az emlegetett Kerékgyártó vagy Szeleczki is (és ne felejtsük el, hogy az U21-ben már bizonyító, és a kvóta-szabálynak megfelelő Hallgató és Elek Ricsi is vár a bemutatkozásra). Jobb-bekknek maradt Nagy Peti, de jött Szeleczki, tudjuk, hogy Nyisa is megoldja, ha kell. Szűrőben toppon vagyunk: Kokó, Illés, Zimányi, Kerékgyártó is betöltheti ezt a posztot, irányítónak jött Szabó Ádám, de ott van még Krajnc is, plusz ide még – úgy néz ki – jön egy másik „név” is, vele akár már jövő héten megszülethet a megállapodás, de ezzel még várjunk…

A jobbszellő azért karcsú még egy kicsit, mert Nyitrai térdműtét előtt áll, felépülése legalább 6 hetet vesz igénybe, és akkor még nem beszéltünk a lassú rehabilitációról, így Dávidot alighanem az őszi szezon jó részében nélkülöznünk kell. Szeleczki itt is besegíthet, de emlékszünk arra, hogy Bene nálunk konkrétan ezen a poszton játszott, nem is akárhogy. Én azért ezen a pozíción még elgondolkoznék (de úgy tudom, van is szándék jobbszélső igazolására). Balszellőben Kovács Szilu bizonyította tavasszal, hogy lehet rá számítani, egy jó alapozással, és megfelelő támogatással talán még jobb lehet őszre. Bene akár ezen a poszton is feltűnhet. A csatárkérdés egyelőre újra neuralgikus pont. Egészen magas szinteken is látjuk, hogy Magyarországon nem dőzsölünk a klasszikus gólvágókban, akik vannak, azok számunkra nem megfizethetőek, alacsonyabb osztályok gólkirályai meg nem biztos, hogy egy erősebb bajnokságban is hoznák a gólátlagukat. Tudom, hogy a vezetőség most is hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy minimum két gólzsákot hozzon a csapathoz, a felmerült nevek minden bizonnyal kielégítenék a mostanában már szerényebb elvárásokkal rendelkező kék-sárga fanatikusokat is. De ez még tényleg a jövő titka, és nem is publikus igazán… Koleszár mester egyébként már az Újvárosnál is a 4-4-2-t favorizálta (ahogy korábban nálunk is), így biztosan nem lesz csatárhiány a keretben.

Nagy kérdés, hogy miképpen tudunk majd megfelelni az U21-es kvótaszabályozásnak, hiszen a kezdőben mindösszesen Czető Márk maradt, aki 2013. január 1. után született. Az előző idényben – ha emlékeztek – Nyitrai és Molnár is megfelelt az MLSZ-szabályozásnak, egyikük eligazolt, másikuk „túlkoros” lett. 2+2-es a szabály, ne felejtsük el, tehát 2 21 éven alulinak a kezdőben, kettőnek a padon kell helyet kapnia. A padra ott van egynek Nótás, de akkor ki lesz a másik a kezdőben, és ki ül a padon másodiknak? Mert lehet azt, hogy (bocsánat a kifejezésért) „falból” odaültetünk egy fiatalt, de azért mégiscsak jobb lenne, ha olyan labdarúgók ülnének a kispadon is, akik bármikor bevethetők. Nem muszájból, hanem azért, mert segítségére lehetnek a csapatnak. Nos, ezen „paragrafus” miatt jártak nálunk a héten utánpótlás-korú labdarúgók, hárman Diósgyőrből érkeztek, de voltak itt Putnokról és Debrecenből is tálentumok. Koleszár mester tetszését több labdarúgó teljesítménye is elnyerte, azonban úgy néz ki, hogy két diósgyőri (Mahalek és Oláh) profiszerződést kap a Diósgyőrtől (az előző idényben a DVTK U21-ben vitézkedtek). A Debrecenből érkezett Fülöp Gergő viszont hétfőn elvben nálunk kezdi meg a felkészülést, aztán majd eldől, szerződést kínálunk-e neki. Gergő védekező típusú játékos (1995-ös születésű), az előző idényben kétszer lépett pályára az NB 3-ban a DEAC játékosaként. Az U21-es csapat 17 találkozóján viszont pályán volt, gólt nem szerzett.

Ugyancsak csatlakozik a hétfőn felkészülést megkezdő keretünkhöz Illés Gábor, aki ugyancsak 19 éves, és az előző szezonban Felcsúton, a Puskás Akadémiánál kergette a labdát. Gábor mindenféleképpen a baloldalra való, ő maga balfutónak tartja magát, viszont kedves vezetőnk szülőfalujának akadémiáján balhátvédként játszatták. Állítólag félelmetesen gyors a fiatalember, kíváncsiak fogunk rá lenni… Az U21-ben 21 meccsen 4 gólt szerzett és jutott neki egy fellépés a Felcsút Liga Kupa csoportmeccsein is.

Fótyik Dominik-kérdéskörben folynak még az egyeztetések, információink szerint a Kövesd végleg szeretné megkaparintani szlovák korosztályos válogatott védőnket, ha így lesz, a pénz mellett talán kölcsönjátékos is állhat a házhoz…

Hétfőn tehát elkezdi csapatunk a felkészülést Koleszár mester és Vincze Ricsi pályaedző iránymutatásai mellett, az első héten napi egy-, a második-harmadik héttől napi 2 edzés lesz vezényelve a társaságnak. Nem olyan túl sokat kell várni az első edzőmeccsre sem, habár hazai pályán csupán azon az egy találkozón láthatjuk fiainkat, ami azért eléggé lelombozó. A helyzet az, hogy Koleszár mester annak a híve, hogy csoporttárssal nem szívesen játszik edzőmeccset, a magasabban kvalifikált ellenfelek viszont inkább saját pályájukon fogadják az olyan pályával rendelkezőket, mint a KBSC. Nos, kétségtelen, a centerpályánk nincs túl jó állapotban, tényleg jó lenne pontot tenni végre a Várszegi-féle tulajdonlás kérdésére, mert amíg nem a miénk a centerpálya, a TAO-s pénzt is kár lenne beleölni.

Ha már a társasági adó kérdéskörét megemlítettük, sokan kérdezik, miért nem szerződtetünk minőségi(nek tűnő) külföldieket: nos, amennyiben újra Barcikafricát építenénk, buknánk a lóvét is…

A felkészülés tervezett programja:

Július 16. 18 óra: KBSC – Tállya, Pete András Stadion

Július 19.: KBSC – Rákosmente, semleges pályán (valahol a „közelben”)

Július 22. 18 óra: DVTK U21 – KBSC, Diósgyőr

Július 24. 18 óra: Szolnok – KBSC, Szolnok

Augusztus 1.: Mezőkövesd – KBSC, Mezőkövesd

Augusztus 5.: Balmazújváros – KBSC, Balmazújváros.

 

Ha esetleg valaki már végképp nem bírja (élő) foci nélkül, megnézheti U21-eseink felkészülési meccseit, hiszen ők egy kivétellel, itthon vívják meccseiket:

Július 24. 18 óra: KBSC U21 – Bükkábrány, Pete András Stadion

Július 30. 18 óra: KBSC U21 – Mád, Pete András Stadion

Augusztus 2. 18 óra: KBSC U21 – Bükkábrány, Pete András Stadion

Augusztus 5. 18 óra: KBSC U21 – Harsány, Pete András Stadion

Augusztus 9.: Felsőzsolca – KBSC U21, Felsőzsolca.

 

A bajnokság egyébként augusztus 16-án kezdődik (június 7-én zárul), csak még azt nem tudni, kikkel, milyen „leosztásban”. A hírek szerint megvan már a 48 csapat, akik rajtengedélyt kaptak, de hogy kik kerülnek a három csoportba, arról egyelőre csak találgatni lehet. A hét elején 44 csapat nevezését fogadta el az MLSZ, aztán ez lett felturbósítva 48-ra: megkapta a „felszállási engedélyt” a Gyöngyös, a Diósd, a Bölcske és – meglepetésre – a Veresegyház is. A veresieket ismerjük, ők voltak azok, akik végérvényesen megfosztottak bajnoki álmainktól, most valószínűleg tavaszi erőfeszítéseik miatt kapták meg a rajthelyet annak ellenére, hogy hátrébb végeztek, mint a legrosszabb 13.-ként búcsúzó kisfradi. Vagy hogy mi alapján, az rejtély, tőlem ne kérdezzétek, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Jászapáti – annak ellenére, hogy bennmaradt – a Megye I-ben vitézkedik majd a következő idényben.

Ha szigorúan a területi elhelyezkedést nézzük (de nem azt szokták), akkor 10 hely nagyjából biztos a csoportban: KBSC, Létavértes, DVSC-DEAC, Felsőtárkány, Putnok, Cigánd, Tiszaújváros, Nyírbátor, Hatvan, Hajdúböszörmény. Ide csatlakozhat még az NB 2-ből kiesett Kisvárda, a felkért Gyöngyös, a feljutó Salgótarján. Itt lehet még talán a Jászberény, a Gyula vagy a szegedi SZEOL is, de csak a jóég tudja… Lehet, hogy megint budapesti, vagy Pest megyei csapatokat „pakolnak át” keletre, abból van egy regiment, a III. Kerület, a BKV, a Budaörs, a Csepel, a Dunaharaszti, az ESMTK, a Honvéd, a REAC, az Újbuda, vagy akár a Vác is lehet befutó. Ezzel – azt javaslom – várjuk meg a végleges döntést!

Pár rövid hír (feltételezett) csoporttársaink házatájáról:

  • A Tiszaújváros is hétfőn kezdi el a felkészülést, nyilván egy új edzőre is szükségük volt: a kiválasztott Bocsi Zoltán lett, akit a matyók U17-es csapatának padjáról „halásztak el”. Nem tökölnek, jövő szombaton már pályán is lesznek a Tárkány ellen.
  • Nyírbátorban is edzőcsere történt, Márton Istvánt a Tuzsértól szerződtetett Kovács János váltja.
  •  Mátyus János az NB 1-es Pápánál folytatja edzői karrierjét, így a REAC-nál is új szakember kezdi meg a csapat felkészítését.
  • A DEAC-nál Gyarmati András helyett Szatmári Csaba vezényli az edzéseket, segítője játékos-edzőként Dombi Tibi lett.
  • A cigándiak már 3-án elkezdték az alapozást, pályájuk felújítása miatt Nyíregyházán készülnek a szezonra. 15 edzőmeccs szerepel a programban…csak el ne fáradjanak a kezdésre!
  • A Hatvan új mestere Híres Gábor lett.
  • A másodosztályból kipottyant Kisvárdától biztosan távozik Irhás, Bognár, Lakatos I., Popovics, Nacsa, Nagy B. és Pavlov, érkezett viszont Hidi Norbert Ukrajnából, Vasas Hajdúböszörményből, Módis Szakolyból, Kovács Imre Putnokról, Tudja Nyíregyházáról, Barzó Cigándról és a brazil Fernando.

Nyilvánvaló, hogy ez az az időszak, amikor nem engedhetjük meg magunknak a hátradőlést, így igyekszünk minél előbb új információkkal szolgálni a csapattal – vagy bármi minket érintő hírrel – kapcsolatban, Ti viszont nyugodtan pihenjetek rá a következő szezonra, de mindenképpen kattintsatok, ha érdekelnek benneteket a legfrissebb infók. Rengeteg ötletünk van a következő időszak újításaival kapcsolatban, nyilvánvalóan le fogjuk cserélni a fejlécet is, ha már végleges lesz a keretünk, de bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban sem lesztek hűtlenek hozzánk. Habár (szinte) mindenki blogként emlegeti a „Hajrá Barcika”-t, lassan talán mindenkinek leesik, hogy ez már egy önálló weblap, önálló tartalommal.

Hajrá Barcika!

Téma: Nehéz (felké)szülés lesz...

Dátum: 2014.07.08

Feladó: szupergo

Tárgy: NBIII Kelet

Cigánd SE, DVSC-DEAC, FC Hatvan, FC Tiszaújváros, Felsőtárkány SC, Gyöngyösi AK, Hajdúböszörményi TE, Honvéd-MFA, Kazincbarcikai SC, Létavértes SC '97, NKSE-Jászberény FC (újonc), Nyírbátor FC, Putnok FC, Salgótarjáni BTC, Várda SE Kisvárda, Veresegyház VSK

Dátum: 2014.07.07

Feladó: Gyulus

Tárgy: Erősíteni

Kell az erősítés! A hírek szerint a Kisvárda, a Cigánd, is bajnokságot akar nyerni, és a Hatvan sem véletlenül igazolta le Híres Gábort. (szerintem). Meg majd jöhet egy Vác (Csank mesterrel), Salgótarján...

Dátum: 2014.07.05

Feladó: szupergo

Tárgy: Kövesd

A Kövesd oldala szerint az aug. 1-i meccs helyszíne Barcika.

Dátum: 2014.07.05

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Kövesd

Akkor erről lehet, hogy csak nálunk nem tudnak az "illetékesek"...

Dátum: 2014.07.05

Feladó: Gyulus

Tárgy: Pontosan és szépen

Molnár Gabi már 3. meccsét játszotta "kövesden"!

Dátum: 2014.07.05

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: Re:Pontosan és szépen

Hát akkor bocs... Remélem, ennél nagyobb tévedésem sosem lesz...

Dátum: 2014.07.05

Feladó: hajrabarcika

Tárgy: molnár

Friss hír: Molnár Gabi már az első meccsén góllal vette ki a részét a Nyíregyháza elleni kövesdi győzelemből (2-0)...

Tételek: 1 - 7 ból 7

Új hozzászólás hozzáadása