Ződek is kipipálva...

2014.04.27 05:31

Ezt is behúztuk. Kicsit tartottam a meccstől, merthogy lehetett rá számítani, hogy a Fradi-vezetés némileg felturbózza a tarcsit, minden lehetőségük megvolt rá, hiszen a „nagy csapat” pénteken lejátszotta a meccsét, mégsem így történt. Igazából nem nagyon találom a miértet, hiszen például Jovanovic egyébként is kisárgázta magát a múlt héten, kézenfekvő lett volna nála egy borsodi túra, de nem bánjuk, hogy végül csupán a Holmannal megerősített halványzöld brigád sétált ki a kezdéshez.

Ha az elején kicsit jobban koncentrálunk, hamarabb is meglehetett volna a vezetés, de akkor még Molnár és Szabó is eltötymörögte a ziccerét, hál’ istennek Gabika viszont nagyon frusztrált volt amiatt, hogy kimaradt a múlt heti gólparádéból, és akrobatikus mozdulata gólt eredményezett.

A jó hírek a zöldekről nem voltak megalapozatlanok. Tényleg vannak ügyes futballistáik, időnként nem tudtunk mit kezdeni dinamikus megindulásaikkal, látszott futballistáinkon, hogy alapvetően nem szoktak ilyenfajta ellenálláshoz, ráadásul nem is akarták megadni magukat, hiába látták, hogy nem viccelünk. A középpályánkon időnként egészen könnyedén rohangásztak át az Üllői úti sihederek, Nagy Petit pedig az első félidőben többször is sikerült átjátszaniuk, szerencsére Nyisa általában jó helyen volt, és amellett, hogy fótyiki hatékonysággal hárította a légiveszélyeket, jó helyezkedésének köszönhetően lábbal is volt jópár tökéletes tisztázása.

Szabó Ádámnak túl sok védenivalója nem akadt, kapjuk a gólokat becsületesen, igaz, az hogy a tizit nem hárította, illetve Menyus „tökéletes” fejesét nem tudta fogni, nem róható fel neki. Menyhért jól használta testi erejét, de a megszerzett labdákat eloszthatná kicsit körültekintőbben is. Czető a 11-es „kiharcolásában” elévülhetetlen érdemeket szerzett, nekem kicsit szürkébbnek tűnt, mint amit megszokhattunk tőle, ráadásul jópár eladott labda is fűződik a nevéhez. Tegyük azért hozzá, hogy általában neki jutott Holman, úgyhogy a munka dandárját elvégezte.

Illés Ricsi most nem tudott annyira villogni, mint a Böszi ellen, kevesebb előremunka jutott rá, de említettem már, hogy időnként nagyon szellősre hagytuk a középpályát, ebben neki is van sara jócskán. Kokó ismét jó formában futballozott, bár nekem kicsit meglepő volt, hogy többször is el tudták nyomni a párharcok során. A harmadik gólban komoly érdemei vannak… A jövő héten sajnos nélkülöznünk kell a kiváló játékost, ilyenre még nem volt példa az idényben, sejtem, hogy nem lesz könnyű úgy Debrecenben, hogy az egyik legfontosabb fogaskerekünk hiányzik. Ráadásul 4 sárgája van - ugye - úgyhogy ha visszatér is a Veres ellen, könnyen kipontozhatja magát. A középpálya ezen területe igencsak „lapérzékeny” vidék, de erről Ricsi nyilván tudna mesélni…

A két szél dinamikus volt, ahogy az lenni szokott, sokat tett hozzá mind Nyiti, mind Szilárd a győzelemhez, Viktor pedig ismét inkább a lekészítésekben jeleskedett, igaz, a harmadik gólunkat ő szerezte.

Sokan sokfélét mondtak a héten arról, véletlen volt-e, hogy éppen akkor nyílt ki a gólzsák, amikor Molnár nem volt a csapatban. Azt hiszem, sosem tudjuk meg a választ rá, hogy mi lett volna, ha ő is a pályán van, de most két góljával üzent a kétkedőknek. Nagy szükségünk van Gabika játékára.

Minden dicséretet megérdemel a csapat, mert egy energikus, bátor támadójátékot mutató együttest sikerült két vállra fektetniük. Putnoki „barátainktól” egészen biztosan meg fogjuk kapni, hogy Lipcsei megint leadta a pontokat a Barcikának, de azt javaslom, ne foglalkozzunk velük. Aki látta a meccset, tudja mi az igazság.

Támadójátékunk egyre jobb, az őszihez képest nagyon sok gólt szerzünk (tavasszal már 18-at, ősszel összesen lőttünk 26-ot!), viszont érdemes lesz hátul jobban odafigyelni, mert ezzel párhuzamosan sok gólt is kapunk. Az őszi 8 gólhoz képest idén már 11-szer kapituláltunk, pedig látszólag jól védekezünk. Ez pedig így csupán a figyelmetlenségek számlájára írható. Nem valószínű, hogy gólkülönbség döntene a végén (ne is az döntsön!), de mindenre fel kell készülni.

A Tárkány sajnos nem tette meg nekünk a várt szívességet, így kicsit keserű a szánk íze, de nem szabad csüggedni, van még 5 forduló! Mi most csak arra figyeljünk, hogy Debrecenben is győztesen hagyjuk el a pályát!

Hajrá Barcika!

Téma: Ződek is kipipálva...

Dátum: 2014.04.27

Feladó: Rajongo

Tárgy: RE-klub licensz

Klub licensszel kapcsolatban felröppent az a rémhír a városban, hogy a csapat be sem adta a másodosztályba. Ez nem igaz, be lett adva. Igaz elbírálása még nem történt meg. Egy jó hír, igaz ne rohanjuk előre, stadionunk alkalmatlansága miatt is kaphatunk ideiglenes másodosztályú licenszet. Bár kemény határidőkkel kikötve, hogy meddig kell alkalmassá tenni.

Dátum: 2014.04.27

Feladó: Barcika

Tárgy: Re:RE-klub licensz

Én pont azt hallottam tegnap hazafelé a meccs után, hogy mi és a putnok igen, viszont a Létavértes nem nyújtotta be a licenszkérelmét. Megmondom őszintén én ezt nem nagyon tudom elhinni, hogy pont a Léta ne akarna feljutni....

Dátum: 2014.04.27

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re:Re:RE-klub licensz

Én sem, itt valami trükk vagy szemfényvesztés van a háttérben, ha tényleg nem adtak be licensz kérelmet. Az tény, hogy a Léta sporttelepe sem alkalmas másodosztályú mérkőzések rendezésére, de ez a mai világban nem gond egyes csapatoknak. Néhány milliárd közpénzből könnyen orvosolják a narancs közeli csapatoknál.

Dátum: 2014.04.27

Feladó: Kazincbarcelona

Tárgy: Re:Re:RE-klub licensz

Ezt én is hallottam ahéten egy jól informált futballista apuka mondta,a léta létesitménye nem felelt meg az NBII re.Ugyhogy várjuk a stadionunk felujitására kapott 100millát,ha már más tanyasi pályákra milliárdokat szórtak el az illetékesek.Ez a csapat bármelyik gárdánál jobban meérdemelné a feljutást,mertsokszor bizonyitották,saját bázisból is ,önerőböl,tehetséges,kiépitett utánpótlással helyt tudnának állni komolyabb bajnokságbanis,pár jó,jegyzett játékos ideigazolásával.Nagyon jó kis csapatunk van.Büszkék lehetünk rájuk.Hajrá Vegyész!

Dátum: 2014.04.27

Feladó: szupergo

Tárgy: Re:Re:Re:RE-klub licensz

Szerintem ha kell a Debrecen tulajdonosa mellényzsebből átalakítja úgy a létai pályát, hogy az megfeleljen az NBII-re. A Léta feljutása fontos nekik, tehát ebben a dologban kár reménykedni. Nem véletlenül van ott Szpisjak edzőnek és Viniciusék... De bár tévednék!
Viszont hogy mi tudnánk-e költeni pár 10 milliót stadionfelújításra és még ennél is többet NBII-es játékosokra, az már erősen kétséges.

Dátum: 2014.04.29

Feladó: Rajongo

Tárgy: Re:Re:Re:Re:RE-klub licensz

Ma délután lesz az első foku döntés a licenszek ügyében mind az NBI és NBII-ben.

Dátum: 2014.04.27

Feladó: szupergo

Tárgy: Pióca

Nagy küzdelemben harcos játékkal győztünk. Dicséret illet mindenkit, piócaként ragadunk a listavezetőre.
De győzött a Léta is. Sajnos csak 2 jó csapat van, így aztán itt nem fordulhat elő olyasmi, mint pl. az NB1-ben, ahol egy gyengébb meglepetést okoz. Megteheti, mert nincs akkora különbség a mezőny eleje és a hátul lévők között mint a mi csoportunkban.
A tiszaújvárosi után a tárkányi vár is elesett, tulajdonképpen már csak a putnoki és a cigándi alakulatban bízhat az aki még bízik. De a Putnok épp tegnap vesztette el azt a kis reményét ami talán még volt (azt pedig nem hiszem, hogy értünk küzdenének...) és a cigándiak is a nyaraláson fognak már gondolkodni az utolsó fordulóban, nem pedig a győzelemre hajtani egy nekik minden-mindegy meccsen. A Léta többi ellenfele pedig igen szerény képességű.
Így a bajnoki reményünk a jó szereplés ellenére is lassan már csak matematikaivá válik. A Léta csak akkor veszíthetné el a bajnoki címét, ha maga is úgy akarná. De ez nem egy olyan klub, amelyik nem tudná vállalni a magasabb osztályt, úgyhogy hirtelen "formahanyatlás" nem lesz.
Nem segít itt mán csak a piócás ember...

Dátum: 2014.04.27

Feladó: Barcika

Tárgy: .

Először is gratulálok a csapatnak a megszerzett újabb győzelemhez. Sajnálom, hogy Kokót kinyomták a végén nélküle nagyon nehéz lesz Debrecenben, remélem Molnár Gabi tud majd játszani sérülése után.

Ki mit tud vagy hallott arról, hogy a 2014-2015. évi másodosztályú bajnokság alapfeltételéül szolgáló klublicensz beadási határideje mikorra esik?
Tavaly már április végén megszülettek az elsőfokú licenszhatározatok, és május elején már a hiánypótlással kiegészített másodfokú döntések is megvoltak.

11 órától U21-es csapatunk létfontosságú mérkőzést vív az NB I-be jutásért az eddigi listavezető Mezőkövesddel.
Hajrá Barcika!

Tételek: 1 - 8 ból 8

Új hozzászólás hozzáadása